A világháború és a rákövetkező világfelfordulás nemcsak országhatárokat, népes emberi jogokat változtatott meg, hanem erkölcsi, sőt vallási téren is kinos vergődéseket eredményezett. A legyőzött és kisebbségbe került népek és nemzetek lelkéből az elkeseredés a legfenségesebb ellen is lázadozik. Magyarországon a turánizmus az ősi, (sohasem létezett) Hadur-vallásának föltámasztása által próbálkozott a regenerálást megindítani, Németországban pedig sokan az igaz germán szellemet a Wotán hitének ujraébredésétől várják. El a keresztény istentől és kultusztól, mely nem segített a legválságosabb időben. Ez ma a jelszó.

Nem ily mereven és nem kimondottan ily nyíltsággal veti fel W. F. Otto a kérdést : melyik nagyobb, melyik dicsőbb: Homéros vagy a biblia, a keresztény vagy az ókori görög szellem? (Walter F. Otto: Der Geist der Antike und die christliche Welt. Bonn Friedrich Cohen). A szerző az utóbbi mellett tör lándzsát. Nem a keresztény vallást és szertartásait támadja, hanem a keresztény világfelfogást. Nem sértő, bántó, durva szavakkal becsmérli, hanem mindig előkelő hangon és modorban, de annál élesebben és határozottabban igyekszik kimutatni a hellén szellem magasabbrendűségét, a „keleti”, az „előázsiai” eredetű keresztény világfelfogás fölött. „Hogy mit nyert az emberiség a kereszténység által, arról az egész világ beszél, de hogy mit veszített, arról hallgatnak”.

W. F. Otto Homéroszban látja a görög eszmény megtestesülését és ugy állítja be a dolgot, mintha a görög ember mind olyan lett volna m nt Homérosz hősei és a közfelfogás Szókratész és Pláto után igazodott volna. Ami legalább is olyan tévedés, minthogy minden görög ifjú oly tökéletes testalkatú lett volna, mint Phidiás Apollója. Különben is pusztán Homéroszból nem lehet a 3000 év előtti általános görög szellemet, a vallásos közfelfogást megítélni. Az így önmaga által — ha nem is minden tekintetben elfogadható, de viszont nem is alaptalanul — megállapított görög szellemet szembeállítva a saját felfogása szerint talán nem szándékosan, de akaratlanul is elfogultan megítélt keresztény világfelfogással, a többi közt a következőket véli leszögezhetni: „Amaz ázsiai világnézetben (t. i. a zsidó és az abból fakadt kereszténységben) a két sarokpont: Isten és a világ. A görögben: a természet és az alak. Szerinte a görögöt főleg az a kérdés foglalkoztatta: „hogyan fejezhetem ki a legtiszteletreméltóbb iránt a legméltóbb hódolatot? Ezzel szemben a „keleti” azon töpreng: hogy érhetem el én az üdvösséget ? Nem uj, de helytelen állítás, hogy „Homérosz lett a hellének bibliája”. Aki ilyen, talán tetszetős párhuzamot von, az a két könyv közül az egyiket nem ismeri eléggé. Ép oly meglepő, de még kevésbé érthető, hogy „a homéroszi politeizmus a legmagasabb Egy iránti hitet megóvta a meghamisítástól. Hasonló kockázatos és be nem bizonyított hangzatos állítás, hogy „a pogánynak nyugodt a lelkiismerete és istenhite a valóság vallásos magyarázata”, ellenben „a keresztény ember elvesztette üdvösségét és szelleme lovagiasságát”. A pogány görögség dicsőítése csak egyre súlyosabb véleményeket vált ki a szerzőnél a kereszténységről, mely szerinte büszkeség helyett szorongást, öngyülöletet, szolgáló alázatosságot és nőies odaadást teremtett. Az európai ember elnőiesedése „Ázsiából” eredt, vagyis más szóval, a zsidóságtól származik. Az előkelő bölcselkedő nem használ elkoptatott antiszemita szólamokat a zsidóság megbélyegzésére és megelégszik azzal a kijelentéssel, hogy a zsidóság a keresztény világfelfogás betegségének a fészke és „vallása által tévútra tudta terelni a világot”. Tehát meg van a bűnbak. Az egyetlen érdeme a kereszténységnek — amit szerző szerint el kell ismerni róla — hogy a végelerőtlenedésbe került ókort ujjáébresztette. Azonban, „hogy egyedül uralkodhasson, agyonütötte a nagy germán világgondolatot”. Ez a mondat jellemző és sokat elárul. Elárulja azt a szellemet, amelyből ez a könyv megszületett.

Mindenesetre érdekes és jellemző „tünete e könyv korunknak. Annak a talajtalan nemzedéknek, amely nem érezve szilárd bázist maga alatt a jelenben, a múlt élet formáiban keres menedéket, elfeledve, hogy ezek másfajta emberek számára készültek s ránk nézve csak kiélt keretek lehetnek, amelybe eleven életet nem önthetünk.

(Marosvásárhely) Dr. Lövy Ferencz