Különös bűnügyet tárgyalt ez év februárjában a berlini törvényszék. A vádlottak padján Dr. Hauck magántudós, egy előkelő származású, nagyképzettségű ember ült lopás miatt. Ami az esetnek különös jellegét adja, az ellopott tárgyak szokatlansága volt. Hauck tudományos kutatás címén bebocsáttatást nyert a charlottenburgi levéltárba és ott híres embereknek kéziratait lopta el, amelyeket azonban nem értékesített, hanem megtartott magának és tettének indokolása olyan természetű, hogy az nem is a kriminalista, hanem a kriminal-psychológus elbírálását kívánja meg. Megtudjuk róla, hogy már fiatal kora óta rendkívüli érdeklődést tanúsított híres emberek kezeírása iránt és boldog volt, ha azokat megszerezte és a kéziratokkal való foglalkozás valami megmagyarázhatatlan gyönyört szerzett neki. A psychopalhológia régóta ismeri az éhez hasonló lelki jelenségeket fetisizmus néven, amelyek abban nyilvánulnak, hogy az egyén feladja a normális sexualis tárgyat és célt s helyette kielégülést szerez élettelen tárgyak, testrészek nézésében, megfogásában vagy magánál hordásában. Ismeretesek láb-, kéz-, haj-fetisimádók, mások, akiknél ruhadarabok, cipő, ing, zsebkendő játszák ezt a szerepet. Mindezeknek erotikus jellege félreismerhetetlen, az azokkal való foglalkozás valóságos nemi kielégülés jellegével bír. Hauck doktor esetében a kézírások játszották ezt a szerepet oly módon, hogy ő beleképzelte magát a híres emberek szerepébe, fantáziavilágát betöltötték ezek az alakok s ezek a gyerekes elképzelések jártak olyan élvezettel, melyekért érdemesnek tartotta egy különben fejlett erkölcsiségü ember a legsúlyosabb kockázatot, amilyennel a lopás szükségképen jár.

Nem tudjuk, hogyan fogja megítélni az esetet a berlini törvényszék, mert a tények bonyolultságára való tekintettel szakértők meghallgatását tartotta szükségesnek, de Hauck ügye mindenesetre alkalmat szolgáltat arra, hogy a fetisizmus problémáját a psychológia objektiv módszerével megvilágítsuk. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a fétis homályos keresése többékevésbé minden normális emberben meg van. Amit mi sexuális ízlés alatt értünk, az telítve van fetis-vonásokkal. Lábforma, hajszín, bizonyos ruhaviselet, sőt parfömillat és sok minden egyéb kifogyhatatlan változatosságban döntők lehetnek a tetszés vagy nem tetszés szempontjából. De áttevődik ez az izlés más tereire is, művészi téren is egy-egy vonás, valamilyen meghatározott jelleg a vonzás vagy taszítás homályos és intellektuálisan fel nem értékelhető erejével hat. Betegessé csak akkor válik a fetisizmus, amikor kizárólagos, vagyis a fétisen kívül semmit sem ismer, hajlíthatlan, ellenállhatatlan.

Ha lelkiéletünknek ez a vonása ennyire általános, akkor csak quantitativ különbségek vannak a perverz és normális között ebben a tekintetben. Hauck ösztönének nyomása alatt semmitől sem riadva vissza, gyűjtötte a kéziratokat. De ilyen gyüjtőszenvedélyek igen gyakoriak, a számolócédulát gyűjtő gyerektől kezdve a bélyeggyűjtőn keresztül a kifinomult műgyűjtőig, a külömbség csak az, hogy míg a többi gyűjtőket a reális akadályok vissza tudják tartani, szenvedélyüknek gátat tudnak vetni, addig Haucknál az ellenállhatatlan ösztön erejével törte keresztül magát minden nehézségen és kergette végzetes utakra.

Két ösztönfajta van, amely ilyen könyörtelenséggel törekszik kielégülése felé: az éhség és a nemi ösztön. Haucknél nyilván csak az utóbbira gondolhatunk. A kéziratok megszűntek számára tárgyak lenni, fantáziáján keresztül életre keltek, körülvéve íróik hatalmának, dicsőségének nimbuszával. Az ezekkel való azonosításban élte ki e magántudós, a poros könyvek és manuskriptok embere mindazt, amit a valóság megtagadott tőle. Ezért Hauck sokkal inkább beteg, mint bűnös, inkább az orvos, mint a bíró kezébe való.