Kettősünnep (törzsi játék): 3/6
IV. STÁCIÓ „Ó, mily nagy volt ama drága szűz Anya szomorúsága Egyszülött szent Magzatán”
NÉNI: Csettint, a színpadkép kimerevedik,
odamegy a KARVEZETŐ-höz
Fiacskám, ha szíveskednél
elmagyarázni nekünk, hogy
mi zajlik itt tulajdonképp?
csettinget az orra előtt
Hahó! Mi van, megkukultál?
KARVEZETŐ: hipnotizálva
Eddig kétszer jelöltettem
magamat polgármesternek
zsákszám osztva a tűzifát
kilószám a lecsókolbászt
a reménylett szavazóknak,
de a mocskos gunyol jelölt
mindig sokkal többet adott,
így megfontolt választóink
rábízták inkább a sorsunk.
Ezután nem is reméltem
új esélyt a közszférában,
amíg ez a Fanyal Ököl
meg nem jelent a megyében.
Gondoltam jól jönne talán
az új pártszervezetbe egy
megbízható elnökjelölt.
Ha ennyire nyomulnak itt,
csak megfinanszíroznak
nekem is egy ütős kampányt.
Így hát előkészítettem
kicsit a terepet nekik,
remélem, hálásak lesznek.
V. STÁCIÓ „Megfogának bizonyos Simont, Cirenéből valót, és rátevék a keresztet, hogy vigye Jézus után.” (Lk 23,26)
Érkeznek: ELNÖK, TITKÁR, és a HEJHEJ, a NÉNI jól megnézi őket magának, visszasétál a helyére és megint csettint egyet, a kép megelevenedik.
KARVEZETŐ: Az Isten… vagyis a Madóc,
a mi egyetlen és igaz
atyánk hozott tite… Önök…
szóval de jó hogy így együtt…
ELNÖK:szó nélkül lehúz három felest
Szónoklathoz emelvény?
KARVEZETŐ: a hordóra mutat
Az lenne ott.
ELNÖK: becsmérlően végigméri,
aztán megint parancsolóan
Jelentse be a hejhejt.
KARVEZETŐ: tanácstalanul
A hejhejt…
ELNÖK: Nem tudja, ki ő?
KARVEZETŐ: Dehogynem, csak épp…
ELNÖK: Szóval nincs beavatva még.
KARVEZETŐ: Hát…
HEJHEJ:népiesen kántálva
Az Madóc úr égbe mene,
láta, ottan nincsen helye,
így a füldre visszaszálla,
az nemes jó fanyalságba.
Fanyalságnak küzepibe,
legnemesebb emberibe,
ki a népet vezetgeti,
ü meg ütet úgy nevezi:
hajhaj avagy hejhej.
ELNÖK: Így értve vagyok?
KARVEZETŐ: Asszem kapiskálom.
ELNÖK: A pozíció apáról
fiúra örökölődik
ötszázezer éve már.
Ez az úr, ki mellettem áll
a legújabb karnáció.
Na menjen, és mutassa bé!
KARVEZETŐ: a hordó mellett szónokol
Testvéreim, toloncvonóc!
Én csak titkon reméltem, hogy
a Fanyal Ököl Szövetség
egyszer talán felfigyel ránk,
de már be is következett.
KAR: Régi isten az új isten!
KARVEZETŐ: leinti őket
Édes fanyal testvéreim!
E szép pénteket színarany
betűkkel kell bevésni majd
a krónikákba, mert nem csak
az elnök úr tisztelte meg
szerény közösségünk, hanem
szent emberünk is vele jött
Toloncvonócra. Fogadjuk
nagy szeretettel körünkben
fagyalságunk legnemesebb
küzepit, ki most is karnál,
mint legmaibb mai Madóc…
ELNÖK: csatakiáltásként
Hejhej!
KAR: Hejehuja, hajhaj!
KARVEZETŐ: Igen, bizony őt!
A HEJHEJ iszik egy felest, megpróbál felmászni a hordóra, de nem sikerül, iszik még egyet, de úgy sem, ekkor a KARVEZETŐ négykézlábra áll, hogy felléphessen a hátáról. Közben a TITKÁR kis kamerát rak egy állványra, hogy rögzítse az eseményeket.
HEJHEJ: Barátok, nép, fanyaljaim!
Mit mondhatnék együtt megélt
ötszázezer évünk után?
Hiába hogy egyszer fanyal,
máskor talán picikét jobb,
de régi nótánk megmaradt.
Enyém, tied, övé, mienk.
Ezért mi most büszkén együtt,
ti mint ti, és én mint Madóc,
emlékezzünk rá, hogy mi volt.
Emléket állítunk: nekem
ti szoborral, én szavakkal,
élőbeszéd, könyv, daljáték,
márványon műszaki betű.
Az emlékezet, nem felejt,
pedig talán jobban tenné.
A fanyalság eddig nagyon,
mások pedig soha sem úgy,
aztán a végén mégis ők.
Ettől mi még voltunk, vagyunk,
megosztva, de szorozva nem,
lelkünkben sok fájdalom, gyász,
szívünkben megalvadt a vér,
de a jövő reménye él,
csak elrontotta a hasát.
Még egy darabig zavartan néz,
aztán lemászik.
SZAVALAT:A KARVEZETŐ odataszigál valakit
a karból a hordóhoz szavalni.
Hazafiasan:
Fanyal vagyok, fanyal, fanyalnak születtem,
fanyal módra ragyog a Nap is felettem,
fanyal az ételem, fanyal az italom,
fanyal epét ellik bennem a fájdalom.
Mondják Ojrópában sokkal jobb az élet,
küldtek nekem erről világhálón mémet,
de ki igaz fanyal, úgysem fog elmenni,
szájunk fanyal ízét, nem pótolja semmi.
Fanyalnak születtem, fanyal is maradok,
a hazámért ha kell, lassan elrohadok.
Élni nem tudunk itt, de legalább itt halunk,
a koporsónk fölé, fanyal földet kapunk.
ELNÖK: gyorsan felugrik a helyére
Madóc fiai, véreim!
A hejhej szavai után
nem oly könnyű megszólalnom,
de most mégis beszélnem kell.
Hisz itt állunk megrendülten
a toloncvonóci Madóc
új bálványszobra előtt,
pont ott, ahol a gunyolok
éppen száz éve leöltek
nyolcvan toloncvonóci fanyalt,
kis gyermeket, apát, anyát.
A gunyoloké e rút bűn,
de tudjuk, kiké még nagyobb.
Mivel őket nyilvánosan
gyűlölnünk nem rentábilis,
szomszédjainkat utálnunk
annál inkább kötelező.
Viszont még így sem értünk célt:
hisz szép számmal vannak köztünk
olyan úgymond fanyalok, kik
leköpendő, megvetendő
perverzióktól sújtva azt
merik gondolni, hogy ők mást
gondolnak, mint mi gondolunk.
De mondjanak nekünk bármit,
bárhány érvvel bombázzanak,
ne hagyjuk becsalni magunk
furmányos okfejtéseik
kéngőzős mocsarába, mert
onnan ki ösvény nem vezet.
Az érvek nem segítenek,
de az érzelmek nem csalnak.
Vessünk ki hát magunk közül
mindenkit, ki csak agyában,
de a szívében nem fanyal,
mert pusztító bajt hoznak ránk.
Ezek mindig mindent végig
veséznek, aztán betojnak.
Mondom néktek, testvéreim,
nincs más választásunk, végleg
el kell dobnunk az agyunkat.
A szívünktől két dolgot kell
ehhez megkérdeznünk. Egyrészt
meg kell kérdeznünk: kik vogymuk?
a kar hallgat, ezért noszogatva
Mondjuk ki, hogy kik vogymuk!
KAR: anyalok vogymuk!
ELNÖK: Igen, édes testvéreim,
jó válasz, fanyalok vogymuk.
Most azt mondjátok meg nekem,
hogy kik nem vogymuk semmiképp!
tanácstalan moraj, aztán súgja:
Gunyolok semmiképp…
KAR: akadozva
Gunyolok semmiképp… vogymuk!
ELNÖK: Remek, most már mindent tudunk.
tanító bácsisan
Fanyalok vogymuk…
KAR: Fanyalok vogymuk…
ELNÖK: gunyolok…
KAR: gunyolok…
ELNÖK: semmiképp
KAR: semmiképp
ELNÖK: kihangsúlyozza
sem
KAR: sem
ELNÖK: vogymuk.
KAR: vogymuk.
ELNÖK: Fanyalok vogymuk,
gunyolok semmiképp sem vogymuk.
kar nem tudja követni, gondolkodik, aztán vált
Fanyal igen, gunyol soha!
KAR: Fanyal igen, gunyol soha!
ELNÖK: gyorsabban, hangosabban
Fanyal igen, gunyol soha!
KAR: Fanyal igen, gunyol soha!
ELNÖK: teljes gőzzel
Fanyal igen, gunyol soha!
KAR: Fanyal igen, gunyol soha!
ELNÖK: csendet int
Van itt még egy bónusz kérdés,
amit a szívünknek meg kell
őszintén válaszolnia:
ha mi mind fanyalok vagyunk,
miért élünk gunyol földön
gunyolokkal, gunyol módon?
KAR: Békét kötnünk velük,
többé sosem szabad.
ELNÖK: A szívetek jól válaszolt.
Nem köthetünk velük békét,
nem is hazudhatunk békét:
ami gunyol, az nem fanyal,
ami fanyal, az nem gunyol.
Az istenünk csak a miénk,
a föld, amin a bálványa áll
a gunyoloké nem lehet.
KAR: Csak a mienk és nem másé.
ELNÖK: Jól mondjátok, testvéreim,
e föld a mienk, és többé
nevében sem lehet gunyol.
Az utolsó csepp vérünk
árán is meg kell védenünk.
KAR: Vagy győzünk, vagy elveszünk!
ELNÖK: Ez a beszéd, testvéreim!
Elszántságtok látván hiszem,
időnk ismét eljövendett,
fektessük le hát üstöllést
az új fanyalság alapját.
Int a TITKÁRNAK, hogy közelről vegye.
Kamerába:
Enyém a megtiszteltetés,
hogy a világtörténelem
színpadán felkonferáljam
a tetszhalott fanyal-főnix
életképes zigótáját,
bálványunk mini-államát:
a Toloncvonóci Madóc
Szabad Fanyal Hej-helységét.
KAR:Retyerutya hejhaj!
ELNÖK: Jól van fanyal testvéreim,
a mű kész, az új állam áll,
csak pár apró részlet maradt,
ezekbe viszont talán már,
nem is szólnék bele, hiszen
mégiscsak ti éltek itt.
Az államrend fölé őrnek,
hej-helytartóra lesz szükség.
Azt hiszem, hogy nem is kérdés,
kinek kell betölteni e
felelősségteljes posztot.
Hej-helytartó merre vagy?
int a lent álló KARVEZETŐNEK,
a TITKÁR feltuszkolja a hordóra
a KARVEZETŐ vállát szorongatva:
Így, hogy mindent elrendeztünk,
a Hejhejjel most távozunk,
nagyon sürgős dolgunk akadt,
de testvéri szeretetünk
vastag pajzsként rátok borul
és védelmez búban s bajban.
Lemászik, az értetlenkedő emberek
közt az egész banda el.
