Valamit megtalálni ebben a konglomerátban: 2/3

K. P. J.: Visszatérve a Szabédi-kötetre, azért is ajánlom mindenki figyelmébe, mert nagyon érdekes levelek is vannak benne.

 

K. L.: Azok a levelek a politikatörténet izgalmas levelei, amelyeket Gyárfásnak, Iordachénak, Balogh Edgárnak írt. Kritikai hangot üt meg, a Magyar Népi Szövetség és a párt összefonódásairól, amiket leír Szabédi, fantasztikus. Például védelmébe veszi a Magyar Népi Szövetséggel szemben Márton Áront. Ő unitárius volt, tehát nem katolikus alapon teszi.

 

K. P. J.: Most szeretném, ha Csiki Lászlóról, a vele való kapcsolatodról, illetve a Barátom a malomban című könyvedről beszélgetnénk. Ez a könyv azért különleges, mert egy nagyon nagy és hosszan tartó, közvetlen, személyes barátság, egyben szakmai kapcsolat története is. Azért a címe a könyvnek Barátom a malomban, mert volt nektek egy közös malmotok, ameddig Csiki László ki nem vándorolt Kolozsvárról Magyarországra.

 

K. L.: Közös malmunk annyiban volt közös, hogy az az ő malma volt, és aztán a mi malmunk lett, közös sosem volt. Egyszerre nem volt közös, de a malom szeretete közös volt. És maradt is.

 

K. P. J.: És ez a malom megvan még?

 

K. L.: A malom igen, csak sajnos az elmúlt évben összesen kétszer voltam, de megvan, sőt fel van újítva. Szerencse, hogy a fiaim is, meg az unokáim is szeretik, de sajnos ritkán jutunk el. Kalotaszentkirályon van, Kalotaszentkirály zentelki részén. Zentelke és Kalotaszentkirály összenőtt falu, ma Kalotaszentkirály a hivatalos neve a két falunak együtt.

 

K. P. J.: Ebben a könyvedben úgyszintén, mint sok más könyvedben, dokumentumok, levelek, levélváltások vannak, és egy nagyon izgalmas, komoly barátság körvonalazódik, sok-sok tanulsággal és sok-sok üzenettel.

 

K. L.: Csiki Lacival először a verseskötete révén találkoztam, addig nem is találkoztunk, ha igen, akkor abszolút felületes és felületi ismeretség és érintkezés volt. Az Igaz Szó kért meg, az volt az első és utolsó akciónk egyébként, hogy Láng Gusztival közösen egy beszélgetés formájában írjunk három új Forrás-kötetről, ha jól emlékszem, Farkas Árpié volt, a Magyari Lajosé és Csiki Lacié. Ezek közül Farkas Árpi számomra egyértelmű volt, jelentős kötet, Csiki Laci kötetében találtam jó verseket is, de az egésztől nem voltam csöppet sem elragadtatva. Később volt egy polémiánk, ha jól emlékszem, az Utunkban zajlott. Volt az a meszesgödör-vita annak idején, tehát az idősebb nemzedéket bírálták az akkori fiatalok, akik lehet, hogy ma már nem is élnek. Laci tulajdonképpen nem hivatkozott erre, de volt nemzedéki alapon valami kis jegyzete, amire válaszoltam, és ő viszontválaszolt. De az igazi kapcsolat a malom révén kezdődött közöttünk. Keresett valakit, eladta a malmot, készültek kitelepedni Magyarországra, eladta egy vásárhelyi tanár házaspárnak, akik nagyon messze voltak, a gyerekeik jártak oda egyszer-kétszer bulizni, de nem tudták kihasználni, ezért el akarták adni. De Csiki Laci nagyon-nagyon fontosnak tartotta, hogy olyan valakihez kerüljön, aki szeretni fogja.

 

K. P. J.: Te jártál azelőtt a malomban?

 

K. L.: Nem jártam a malomban. Nem esküszöm meg, pontosan hogy volt, végül is Tőkés Annáékkal vettük meg. Zsigmond Annaként ismerik, nőgyógyászként. Zsigmondné Tőkés Anna. Csiki előbb a képzőművész Kopacz Mariéknak ajánlotta föl, de nem akarták megvenni, és akkor ők szóltak nekünk. És így alakult végül is, hogy ezt közösen megvettük, aztán csak a miénk maradt a malom, mert Annáék a szemben levő régi istállót építették tovább, mi maradtunk a malomban. De ez egy másik történet, nem akarok most sem ebben a házban, sem más házban, a Tőkés családdal meg Lászlóval való kapcsolatomról beszélni, ebből is lehetne sok mindent írni, novellát, regényt, drámát, amit akartok.

 

K. P. J.: Maradjunk Csikinél.

 

K. L.: Csiki Lacival akkor kezdődött igazán a kapcsolat, amikor egy durva papírra, valamilyen kartonmaradékra írt, hagyott egy levelet, egy nagyon szép levelet, és aztán ők közben elmentek, de amíg ott voltak, már kialakult közöttünk egy még nem igazán baráti kapcsolat, de azért abszolút tudta az ember, ha nem is teljes mélységében, hogy a securitatéval függ össze az ő távozásuk, abszolút meg lehetett érteni ezt, hogy milyen okok vezettek oda, hogy ők elmentek Kolozsvárról. Attól kezdve aztán kialakult köztünk egy levelezés is, a diktatúrának a legsötétebb éveiről van szó, neki a malomból írtam leveleket, amiket el is küldtem. Nagyjából elmondva azt, hogy mik vesznek körül minket, mik történnek itt. Velünk és körülöttünk az erdélyi vagy romániai magyarsággal, bizonyos értelmiségiekkel. Laci is írt néha, de nem ilyen hosszú leveleket, hanem levelezőlapot, például közös lapot Bodor Ádámmal, amikor ők ott vannak a Magvetőnél. Aztán Lacival beszéltünk arról, hogy ebből érdemes volna valamit közösen csinálni. Aztán Laci váratlanul meghalt, úgyhogy nem is alakult ez a terv végül olyanná, ahogy szerettük volna.

 

K. P. J.: És közben földezted, megtaláltad, eljutott hozzád a Hazugok szigete című regénye, amely hagyatékban maradt fenn, illetve onnan került elő. Erről is beszéljünk röviden.

 

K. L.: A Hazugok szigetéről az özvegy szólt nekem. Megtudva, hogy van ez a regény, amely sose jelent meg, mondtam, akkor tényleg meg kéne nézni, milyen ez a könyv. Sokáig ez eltűnt, Laci maga is leírja, hogy az ő szeme elől is eltűnt. A Kriterionnál kellett volna megjelennie, de a cenzúra kidobta. Egyébként akkor írta, amikor Sepsiszentgyörgyről fölkerült Bukarestbe a Kriterionhoz. Ez benne is volt a kiadói tervben, nem igazán értem, miért dobták ki, mert nem úgy politikai. Azt a sepsiszentgyörgyi világot jeleníti meg, amit ő megélt ott: a Sugás és annak környéke, az együtt nagy ivások, orvosok és az írók, fiatal írók, ezeknek a világa, annak az embernek a szemével, aki már ebből kiszakadt.

 

K. P. J.: Azt mondod, nem is érted, miért tiltották be. Valami oka csak lehetett, bár mai fejünkkel aligha értjük meg a cenzorok szempontjait.

 

K. L.: Biztosan nem illett bele az elvárásokba. Igaz, van egy olyan szál benne, ami azokra utal, akik eltávozni akarnak, nem a főszál ez, de arra a helyzetre is egy kicsit utal; nem egy békés, boldog szocialista környék, amit ő leír. Szerintem nagyon-nagyon izgalmas a könyv, mert azt a világot láttatja, amit a hozzánk képest is fiatalok ott a Sugásban megéltek, annak egy erős iróniával és öniróniával megírt műve. Abszolút kívülről látta ezt a világot. Annyira, hogy igazából konfliktushelyzetbe is került a szentgyörgyiekkel, végül nem is ott temették el.

 

K. P. J.: Eddig beszéltünk Szabédi Lászlóról a könyve kapcsán, és nemcsak a könyve kapcsán, beszéltünk Csiki Laciról, és most hozok egy harmadik személyt, akit te fölélesztettél, hogy így mondjam, és ez Domokos Géza. Domokos Géza kockázatai címen írtál egy könyvet. Mindig előásol valakit, nagyon fontos személyiséget, és egészen új, nyilván szubjektív, de egészen új megvilágításban mutatod be.

 

K. L.: A Domokos Géza-kötetnek is megvan a személyes indíttatása, ezelőtt két évvel megkaptam tőlük a Kriterion koszorút. Ott Csíkszeredában, amikor ezt átadták, megköszönve ezt a kedves és bizonyos fokig váratlan megtiszteltetést, valóban ott jutott eszembe, hogy annyi szálon volt nekem kapcsolatom Domokos Gézával, és tényleg szerettem őt.

 

K. P. J.: Miközben rengeteget vitatkoztatok.

 

K. L.: Sokat vitatkoztunk nagyon sok mindenről, többek közt kiadói vonatkozásban is volt több vitánk, RMDSZ vonatkozásban is, de ennek ellenére igazán barátivá vált a kapcsolat. Elkezdtem keresgélni, tudtam, hogy vannak nekem leveleim Gézától, tudtam, hogy én is írtam neki, azok közül egy-kettőnek talán volt másolata, általában nem készítettem másolatot, csak ha valamit fontosnak gondoltam. Elmentem a Szabédi-házba, ott van a Domokos Géza-hagyaték is, az fel van dolgozva, digitalizálva van, maga az egész anyag, de maga a leltár megvan számítógépen. Meglepődtem, ha jól emlékszem, 42 ilyen levelet találtam, oda-vissza. Azonkívül volt még egy csomó személyes emlék.

 

K. P. J.: A levelek megtalálásakor már gondoltad, hogy könyv lesz belőle?

 

K. L.: Akkor már igen, utána egy fél év alatt született meg.

 

K. P. J.: Egy lendületből írtad meg tulajdonképpen.

 

K. L.: Abszolút. Össze kellett szedni a dokumentumokat innen-onnan. Domokos Géza könyveiből meg a naplókötetéből nagyon érdekes kép alakult ki, ráadásul tényleg úgy éreztem – most is úgy érzem –, ez egy nagyon fontos könyv. Jól vagy rosszul van megírva, az egy másik dolog, de fontos a közelmúlt megítélése szempontjából. Kitérhetnék erre-arra, de nem fogok kitérni.

 

K. P. J.: Nyugodtan térj ki.

 

K. L.: Például az ő helyzete az RMDSZ-ben Tőkés Lászlóval szemben, Szőcs Gézával szemben, hogy ezek a dolgok hogy bontakoztak ki. Részben tanúja voltam ennek, mert pont itt Váradon, amikor volt az első RMDSZ-kongresszus, én is bekerültem az országos elnökségbe.

 

Ha már szóba került a Lászlóval való kapcsolatom, úgy gondolom, erkölcsileg megvan az alapom, hogy bármikor véleményt mondjak, hiszen még a forradalom előtt, decemberben egynéhányan, tizenvalahányan álltunk ki levélben mellette, Tőkés László mellett. Igaz, nem Ceauşescunak ment a levél, hanem a református püspöknek, de az kikerült, a Szabad Európa Rádió bemondta, meg bemondta a Kossuth rádió is. Még azt is, hogy házi őrizetben vagyok, ami tudomásom szerint nem volt igaz, valószínűleg ezt védelemből mondták. Mi őmellette álltunk ki, egynéhány református lelkész, nagyon kevés írta alá, és néhány civil. A feleségem, Erzsike a barátnőjével, Kosztin Ildikóval az utolsó napokban is próbálta meglátogatni őket, de már nem engedték be Temesvárra. A jegyüket utólag, a forradalom után váltották vissza nekik.

 

Visszatérve Gézának a pályájára, ő a mi kutyánk kölyke volt Ceauşescu szemében is egy időben, maga Domokos Géza írja le, hogy amikor ki akarja nyírni őt mint Kriterion-igazgatót Elena Ceauşescu és az ő sötét nacionalista köre, mikor Géza megtudja, maga is csodálkozik, hogy a férj, Ceauşescu menti meg, mert fölfogja, hogy ennek esetleg rossz visszhangja lesz külföldön. Másrészt az is benne van, hogy ez kicsit a mi emberünk, a központi bizottsági póttag volt, az ideológiai életnek valamennyire a szereplője volt. Ez érdekes, sehol nincs leírva, Géza nem írja le egyébként, hogy pontosan mi volt abban a funkcióban, és nagyon nehéz volt kideríteni. Végigkérdeztem Gálfalvi Zsoltot, Dávid Gyulát, hogy végül is mi volt az ő funkciója. A központi bizottsági póttagság más dolog, nem jelent föltétlenül aktív részvételt. De a központi bizottságon belül volt egy olyan kulturális testület, hirtelen nem is tudom a megnevezését, ahova Géza is tartozott akkor. S amikor, mondjuk, valami nagy baj volt, s az ember megpróbált hozzá fordulni, az ő szava számított akkor.

 

Ez az ember egész fiatalon lett párttag, szépen le is írja, hogy a család hogyan fogadta azt, hogy ő bekerült, illetve hogy Moszkvába megy tanulni. Az lényeges dolog, és a történet szempontjából fantasztikusan fontos, hogy Pausztovszkij lesz az ő tanára a moszkvai íróiskolában. Pausztovszkij fölhívja telefonon, amikor már az Előrénél újságíró – nagyon szerette Pausztovszkijt, és Pausztovszkij is őt –, és megkérdezi, hogy fiam, mit csinálsz, erre mondta, hogy az újságnál van. Pausztovszkij annyit válaszolt erre: Géza, az újságírást idejében abba kell hagyni.

 

Gézának részben szerencséje is volt, egyrészt a kiadóval, másrészt a szentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban jó nevelést kapott, sosem ment el annyira az aktivista lét felé. Én azért tartom nagyon fontosnak, mert meg tudta valósítani azt, ami a Kriterion csodája volt abban az időben, mindannak ellenére, hogy próbálták őt is, a Kriteriont is megszüntetni. Voltak olyan jó emberek, jó emberei, akikre támaszkodni tud, ami egy utókori megközelítésben azt jelenti, mind szar kommunista volt, akit le kell köpni. De ha nincsen ez a kapcsolatrendszere, akkor Géza nem tudja megvalósítani, amit megvalósított. Senki más nem tudta volna ezt megcsinálni, mert vagy teljesen lefeküdt volna, vagy pedig kinyírták volna az első-második évben. És azért mégiscsak elég sokáig, ’69 végétől 20 éven keresztül csinálja.