A „Holnaposok” a világháború viharában: 2/4
Kevesebbet szokták idézni Háborús anthológiák című költeményét, holott ez az esztétikailag kifogástalan vers az 1905 körül újra fellángolt és azóta sem szűnő – hol burkoltan, hol nyíltan zajló – magyar kultúrharc egyik gyöngyszeme. Riposzt a háborús antológiák azon darabjaira, melyek nem titkoltan provokálták a Nyugat táborát. (Gyóni Géza: Levél Nyugatra; Kozma Andor: Inter arma; Harsányi Lajos: Prológus az új élet elé – Petőfi szelleméhez stb.). Babits kellő bátorsággal és öntudattal hirdeti, hogy azok a költők, akik most „lubickolnak az ingyen élmény / ezrek könnyétől sós vizében”, a békében majd elfonnyadnak. „ha majd a Béke énekel! / Hogyan hallgattok és apadtok / ha egyszer elhallgat a szél! / (…) / Van némaság, mely messze hallik”
(…)
A Fortissimo tartozik még a békességóhajtás manifesztumai közé. Nem ateista, sőt éppenséggel egy vallásos, katolikus költő érzelmi megrendültsége szüremlik be a vers lírai szférájába, amely a gondviselés-hit válságát jelzi. Ha igaz, hogy Isten a jókat, az igazakat pártolja, akkor miért tétlenkedik, miért nem segít már, miért engedi, hogy „Drága fiúk hullanak, / vérben a hóra napra nap” stb. Haragszik, alszik vagy talán halott? Ezek az eldöntendő kérdések nem a teológia elvont szintjén, hanem a realitás köznapi nyelvén fogalmazódtak, s nem tűrik a parabolisztikus, spekulatív választ. Tessék felelni igennel vagy nemmel. „Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van?” A fortissimóban beszélő lírai alany eljut a végső alternatívához: „Tagadjuk őt, talán fölébred!” A verszárlat hanghordozása kissé megenyhül, de nem optimizmusra okot adó felismerés vagy sugallat hatására, hanem a felhorgadt indulat elfárad, s az akarati aktivitás az óhajtás passzívabb síkjára tevődik át: a tudattalan létet kívánja, mert csak az fájdalommentes. A költemény alanya nem fordul el végleg Istentől, aki bár süket, de az általa teremtett ember fájdalma visszahal belé. A Zsoltár gyermekhangra c. költemény voltaképpen az iménti vers érzelmi-gondolati folytatása, amely mintegy magyarázza az előbbi megszólalás „érted haragszom, nem ellened” hangnemét: ha „Néha rángatom, cibálom, Tudja, hogy csak őt kívánom”. Erős vágy él benne a harmónia, az engesztelődés iránt, a hangnemet tán meg is bánta, de az ügyet továbbra is vállalja, s mintegy cinkosává hívja az Istent: „S kell, hogy az Úr áldja, védje / aki azt énekli: Béke”. Istenkáromlásért mégis perbe fogták a költőt, sőt nyugdíjazták, majd 1919 végén a nyugdíjától is megfosztották. A Zsoltár férfihangra elvont meditáció, s mint ilyen, visszahanyatlás a bölcs és türelmes hívő lelki pozíciójába, a „szépen elosztott derűbe és borúba” való belenyugvást hirdeti, amit a Teremtő az ember lelkére mért.
Minden jel szerint 1914. június 28-án Dutka Ákos (1881–1972) is ott volt Ady társaságában a nagyváradi Elite kávéházban, amikor megérkezett Ferenc Ferdinánd meggyilkolásának híre. Ez volt utolsó személyes találkozásuk, mert időközben emberileg kissé eltávolodtak egymástól. Legfőbb közös eszméikhez azonban hűek maradtak. Megátalkodott ellenségei voltak a háborúnak! Gyulai Ágost Háborús antológiája egyetlen Ady-verset sem közöl, sőt, a bevezető tanulmányban megrója Oláh Gábort, mert „a dekadensek vezérének költészetében, »sirályhangjaiban, viharelőző sikongásaiban« jóslatos hangokat vélt felismerni.”7 A szerkesztő Dutkától ugyan közölt néhány verset, de azok mindegyikében a békevágy jut kifejezésre. Meg is jegyzi: „Dutka Ákos a jövőnek akarja fönntartani a drága, tiszta dal jogát.”8 Az Yperni Krisztus előtt c. kötet (1915) első versére utalt (Ajánlás), amelyben vannak egyértelműbb sorok is: „(…) / Beethoven lelke dobol szívemben, / S hangszerem egy ezüst hárfa csak, / Hárfán orkánok trombitáját / Zengesse más. Költőnek nem szabad. / (…)”
