Fejezetek a kolozsvári magyar egyházi iskolák múltjából: 3/3

A piarista rend szintén igen fontos tanító rend ekkortájt. Alapítója, Kalazanczi Szent József 1558. július 31-én született Spanyolországban, ugyanabban az évben, melyben Loyolai Szent Ignác meghalt. Kitűnt jámborságával és nagy tudásával,1583-ban szentelték pappá. 1592-ben, belső szózat hatására utazott Rómába, ahol Colonna bíborosnak lett házi teológusa. 1597-ben alapítja utcagyermekek részére szánt iskoláját, s ezt „Scholae Piae”-nek nevezi el. Az iskola egyre híresebb és sikeresebb lett, csakhamar előkelőbb osztályokba tartozó emberek is hozzá adták tanulni gyermekeiket, a tanulók száma pár év alatt százakra nőtt. Ilyen körülmények között kéri fel VIII. Kelemen pápa egy új papi testület megalakítására. Kalazanczi József 1617-ben alakít új kongregációt, s az 1622-ben alakul át szerzetesrenddé. A kegyesrend kezdetben Itáliában, majd egész Európában elterjedt. 1631-ben létesült rendházuk Nikolsburgban, Morvaországban, ez a rendház adja a kiindulópontot a magyar területeken való terjesztéshez is.27

 

Magyar területen legelőször a szepességi Podolinban telepednek meg a piaristák, 1642-ben.28 Erdélyben először 1717-ben jelennek meg a még ekkortájt nagyrészt szászok lakta Beszterce városában, ahova Erdély akkori katonai parancsnoka, gróf Steinville István hívta meg őket. Iskolai tevékenységük viszont ebben a környezetben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, besztercei rendházuk 1878-ban meg is szűnt. 1725-ben gróf Károlyi Sándor hívja meg őket családi birtokára, Nagykárolyba, a piaristák rá két évre telepszenek meg ott. 1736-ban III. Károly bocsát ki alapítólevelet, szentesítve a piaristák máramarosszigeti megtelepedését. 1741-ben Medgyesen nyílt piarista iskola, 1750-ben az Aradhoz közeli Szentannán konviktus, majd ezt II. József 1788-ban Temesvárra költöztette. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy Mária Terézia a jezsuiták volt kolozsvári intézményeit 1776-ban a piarista rend gondjaira bízta.29 A piarista iskola első igazgatója Pállya István volt.30 1850-ben szakad el végleg az iskolától az akadémiai fakultás, és Nagyszebenbe költözik.31 Az 1918. évig az iskola komolyabb problémák nélkül működött.

 

Kiemelendő az iskolában tapasztalt etnikumközi tolerancia. Passuth László így emlékezik meg az iskola tanulóinak etnikai és szociális sokszínűségéről: „Sokan közülük a csíki katolikus családok stipendiumos, rendesen hat elemit végzett (épp ezért erősebb s verekedőbb) fiai voltak, vagy pedig román gyerekeket adtak be koszt-kvártélyra s magyar szóra. A tanárok egy része szlovák és német eredetű volt, emellett valamilyen »latin« egyetemesség türelmes szelleme is lebegett a Farkas utca innenső fele fölött. Persze mindezt bizonyos történeti perspektívából kell lemérni. Az alsóbb osztályokba elég sok zsidó fiú járt, ezek nagy része kereskedelmibe vagy saját műhelyébe, boltjába ment a negyedik után. A patrícius zsidó polgárság fiai inkább a reformátusokhoz jártak. A papok jó része a „választott nép” fiainak kezelte a zsidó fiúkat, s általában valami nagy, kiegyenlítő emberi egyetemességbe fogták őket, melyből persze nem hiányzott némi térítőszellem.

 

Majdnem minden osztályban feltűntek magyarul rosszul beszélő k.u.k. tiszti gyerekek. Olcsóbb volt magyar iskolában taníttatni őket, mint kiküldeni Ausztriába vagy Morvaországba, rokonokhoz. Így ezek a furcsa nevű, csillogóan-szegény fiúk is szaporították a sokrétű embertájat…”

 

„Iskolai osztályom ennek a fajtabeli, vallási, nyelvi, származási konglomerátumnak – mely Kolozsvárt oly élénk, nyüzsgő kis metropolissá tette – keresztmetszete volt. Háromszéki törpebirtokos székely fiú, zsidó kárpitos, örmény kocsmáros, román ügyvéd, dél-tiroli katonatiszt fia éppúgy fellelhető volt benne, mint az egyetemi tanárok gyermekei. Az osztály első eminense – örmény volt…”32

 

Az első világháború után az új, megváltozott helyzetben a kolozsvári katolikus iskola is, unitárius és református társaihoz hasonlóan, anyagi gondokkal küszködött, sújtották mindazok a rendelkezések, amelyek protestáns társait is. Emellett akadt egy sajátos probléma is, a román oktatási törvény szerzetesrendekre vonatkozó paragrafusával is meg kellett küzdenie. Ez ugyanis előírta, hogy a szerzetesek fenntarthatnak iskolát, de abban kötelesek az állam nyelvén tanítani.33 A problémát a Státusnak a közoktatásügyi miniszterhez intézett felirata rendezte, mely szerint ez az iskola nem szerzetesi, hanem az egyházközség által fenntartott oktatási intézmény, és habár tanítanak ott szerzetesek, nem az ő működésük adja meg az iskola jellegét. A kolozsvári iskola, mint ilyen, az Erdélyi Római Katolikus Státus autonóm iskolája, a fenntartó pedig csak alkalmazza a szerzeteseket. A miniszter el is fogadta a magyarázatot, így az iskola jellegének meghatározásakor a tulajdonjog lett az irányadó. A helyzetet viszont végleg csak a Szentszék és Románia között kötött konkordátum oldotta meg; ezt Vasile Goldiş kultuszminiszter 1928 márciusában hozta nyilvánosságra. Ennek pontjai között ott található, hogy a katolikus egyháznak joga van elemi és középfokú iskolákat fenntartani a közoktatásügyi minisztérium ellenőrzése mellett, valamint a szerzetesrendeknek is joguk van saját iskoláiknak nyelvét meghatározni.34

 

Magyar szempontból olyan nevek fűződnek az iskolához, mint Pázmány Péter, Haller János, Apor Péter, Mikes Kelemen, Baróti Szabó Dávid, Petelei István, Passuth László, Kuncz Aladár, Domokos Pál Péter, Jósika Miklós, Bölöni Farkas Sándor.35 Mivel főiskolai rangja is volt, manapság a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem román vezetése is a kolozsvári egyetemi oktatás múltjaként tekint vissza erre az intézményre.

 

Szintén nagy hagyományú iskola a református kollégium, és Kolozsvár református lakossága cseppet sem kevésbé büszke rá, mint a város katolikus vagy unitárius közössége a sajátjára. A kollégium történetírója szerint: „Iskolánk történetét nem fűzhetjük Kolozsvár városának valamely 1545 év előtt ismert iskolája történetéhez. Csak későbbi adatokból állapíthatjuk meg, hogy a szászoknak volt itt iskolájok, kik az ágostai evangelicus vallásra 1545 előtt áttértek s Vízaknai Gergelyt ebbe az iskolába hívták meg rectorul 1545-ben – Vízaknai Gergely munkatársa volt Heltai Gáspár kolozsvári papnak a bibliafordításban.

 

Ez az iskola lett a reformátusoké, miután az ágostai lakók a református hitre tértek.

 

Az iskolánk korábbi életéről, szervezetéről, a tanított tárgyakról nem maradt emlék, de azt tudjuk, hogy ebben kezdtek 1526 óta magyarul tanítani.”36

 

Ez idő tájt Kolozsvár református közösségét szerénynek lehet nevezni, a XVII. század elején még istentiszteleteiket a reformátusok egy polgárház boltozatos kapujában tartották.37 A református egyház csak Báthory Gábor fejedelemmé választása után indul igazán fejlődésnek. Az 1608. szeptember 21–27. között tartott országgyűlés felhatalmazza a reformátusokat arra, hogy Kolozsváron lelkipásztort és istentiszteletet tarthassanak minden háborgatás nélkül.38 Ugyancsak Báthory Gábor ajándékozza a reformátusoknak az Óvárban összedőlt templomot. Iskoláról legelőször 1610-ben esik szó, mikor ezen év december 10-én Báthory Gábor a kolozsvári református egyháznak és iskolának ajándékozza a kolozsvári határról bejövő dézsma felét, 600 forintot, oly módon, hogy e jövedelem egyharmada legyen a papoké, egyharmada az iskola rektoráé, egyharmada pedig a tanulóifjúság tartására legyen fordítva.39 Az iskola helyét pontosan nem tudjuk megállapítani, Török István egy 1634-ből származó levéltári adatra hivatkozik, mikor azt állítja, hogy az óvári templom közelében volt,40 Sipos Gábor szerint a mai telefonpalota helyén állhatott.41 Bethlen Gábor, majd I. Rákóczy György alatt erősödik a református egyház. 1638-ban, a harmincéves háború végeztével, az 1638-as országgyűlés II. cikkelyében a rendek kifejezik azon óhajukat, hogy a Farkas utcai templom régi telkén a fejedelem „iskolákat, papoknak való házakat építtessen.”42 A református kollégium ezentúl elválaszthatatlan a Farkas utcától. Az első évtizedekről viszonylag keveset tudunk, az 1620 előtt itt működő tanítókra vonatkozóan nincsenek feljegyzések, az első említett név egy bizonyos Bihari Benedek.43 A legnagyobb név viszont, melyhez az iskola története leginkább kötődik, az Apáczai Csere Jánosé.

 

Apáczai életrajza mind a mai napig nem teljes. Úgy tűnik, 1625-ben született, iskolázásának kezdetei gyaníthatóan az apácai iskolához fűződnek.44 Azt sem lehet tudni, hány évesen kerül fel Kolozsvárra tanulni. Innen kerül a Bethlen Gábor alapította gyulafehérvári kollégiumba, majd az akkori erdélyi püspök, Geleji Katona István 1648-ban küldi Hollandiába tanulni, az utrechti akadémiára, amelyet45 a protestáns és polgári kultúra fellegvárának tartottak. Utrechten kívül még a franekeri, leideni, majd a harderwijki egyetemen is tanult. A hardejwijki egyetemen doktorált teológiából.46 A holland életszínvonalon kívül nagyon tetszhetett neki az általános műveltség terjesztése, a tanuláshoz való könnyű hozzáférés, a tudományok gyakorlati alkalmazása, az anyanyelvű oktatás, s ezeket idehaza is érdemesnek érezte meghonosítani. 1653-ban érkezik feleségével együtt Gyulafehérvárra, logikát, retorikát és görög nyelvet tanít.47 Ellenségei elérik, hogy 1656. november 20-án II. Rákóczy György parancsára kelljen távoznia Gyulafehérvárról, de átveszi az újonnan épített kolozsvári kollégium igazgatását,48 s elvei gyakorlatba ültetésével rohamosan fejleszti. Csak két olyan gondolatot említenék meg, amelyek univerzális értékűek, és amelyek ma is időszerűek; az elemi oktatást anyanyelven kell kezdeni,49 és ingyenes oktatás megvalósítását kívánta a tanítás minden fokozatán.50 Napjaink realitásainak tükrében is láthatjuk, hogy Apáczai e két célkitűzése mind a mai napig nem veszítette el aktualitását.

 

Erdély Habsburg uralom alá kerülése, akárcsak az unitáriusokat, a reformátusokat is kellemetlenül érintette, és a XVII. század első felében ténylegesen a református egyház erőit az erőszakkal terjesztett katolicizmus elleni küzdelem köti le, ennek következtében az iskolákra kevesebb figyelmet fordítanak, a református iskolák pénzhiánnyal kezdenek küszködni. Különösen figyelemre méltó az 1762-es jelentés, amely a Mária Terézia által elrendelt vizsgálat eredményeit foglalja össze. A jelentés nagy általánosságában pozitív, habár hangsúlyozza azt is, hogy „hiányzik továbbá itt a legtöbb kézikönyv és rendszeres munka: a közkönyvtár kevésbé van fölszerelve, mint Enyeden s physikai és matematikai eszköz is kevés van”.51

 

A református kollégium szociális jellegét mutatja az a tény, hogy a XVII. és XVIII. században az iskola növendékei nem fizettek tandíjat, csak lakdíjat. Ezért is érintette érzékenyen az iskolát II. József 1784. május 3-i rendelete, melynek értelmében az örökös tartományok példájára a gimnáziumok, líceumok tanulói egész birodalomszerte évente 12 forint tandíjat fizessenek. E rendeletre a kollégium elöljárósága a következőképpen reagált: „Ha tekintetbe veszi az iskolák és lakosok állapotát, nem tartja életbe léptethetőnek a tandíj fizetésének kötelezettségét, vagy ha életbe léptetnék, nem szolgálna a haza közjavára, sőt inkább ellenére.

 

Ugyanis bizonyos az, hogy nálunk nemcsak a legalsóbb rendhez tartozók, hanem még a városi mesteremberek s mások, valamint a papok is, falvakban legnagyobbrészt, sőt még a nemesek közül is igen sokan szegények, hogy a professzoroknak tapasztalásból merített tudása szerint még csak az iskolában okvetetlenül szükséges kézikönyveket is alig szerezhetik meg gyermekeiknek: a tanításért a magántanítóknak is nagy bajjal fizetnek évenként három-négy, legfeljebb öt forintot…

 

Szomorú következései lennének ebből a kegyelmes király céljai ellen; a papi hivatalok üresen maradnának; a külső hivatalok is fogyatkozást szenvednének, nem lévén elegen a vagyonosak gyermekei…” A probléma megoldását így látták: „A bizottság a promisszio megszüntetését javasolja”.52

 

A XIX. század folyamán is megmaradt az iskola relatív szegénysége (relatív, mivel nem sikerült a tervbe vett átalakítások gyakorlatba ültetése, a ma is meglévő épület ebben a formájában 1810 óta áll fenn), ezért jól jött a környék református arisztokráciájának támogatása, és ez a helyzet fennmaradt egészen az első világháborúig. Erdély Romániához kerülése után az anyagi nehézségek nőttek, de ennek az iskolának a létét nem fenyegették. A századok folyamán itt tanult a református nemesi családok több nemzedéke: Bánffy, Bethlen, Kemény, Kendeffy, Teleki, Ugron, Wesselényi. De nemcsak az arisztokrácia iskolája volt a református kollégium, ide járt ugyanis többek között Áprily Lajos, Kós Károly, Reményik Sándor, Szabó Dezső, Jékely Zoltán, Jancsó Elemér, Méhes György is.53 Az iskola színvonalát mutatja, hogy a két világháború közötti vezető kolozsvári értelmiség tagjai is innen kerültek ki. Mikor a református kollégium múltjára a történetíró visszatekint, általános következtetéseket vonva le, a tanári karra nézve a következőket fogalmazza meg: „Ha a tanárok működését nézzük, nagy általánosságban meg lehetünk elégedve velök. A nyugati művelt nemzetek egyikével, másikával mindnyájan érintkeztek, s alig volt közöttük olyan, aki a tudományok szolgálatába ne állott volna. Egyenként és testületileg is érvényesítették tudásukat, ha új tantervek készítéséről, tankönyvek előállításáról, egyházi, városi, hazafias kötelességek teljesítéséről volt szó.”54 Magáról a kollégiumról mint intézményről szóló ismertetést is a következőképpen zárja: „Szegénységünk állandó volt, állandó maradt: sőt, 1848 után még fokozódott. […] de visszapillantva arra a kerekszámban vett 350 éves múltra, melyet 1545 óta számítunk, a fejedelmi és országos alapítástól számított 284 éves, vagy az Apáczai föllépésétől számított 250 éves múltra és ennek küzdelmeire, biztat a remény, hogy intézetünk nemcsak fennmarad, hanem kegyes alapítóink s nemzetünk törvényhozó testületének támogatásával gyarapodni, tökéletesedni fog.”55

 

Itt kell említenünk a három nagy kollégiumi könyvtárat; ezek gazdagsága a századok folyamán presztízskérdéssé vált, így állandóan fejlesztették őket. A könyvtárat több forrásból is lehetett gazdagítani: az iskola költségvetéséből erre a célra elkülönített összegből, valamint pártfogók, volt diákok adományaiból. A XVI. század folyamán a jezsuitáké volt a legnagyobb erdélyi könyvtár. Alapjait egyrészt a Báthory István által összegyűjtetett, országszerte még fellelhető katolikus könyvek, másrészt a jezsuiták által magukkal hozott, a kor színvonalának megfelelő tudományos könyvek képezték. Nagy csapás volt az, hogy 1603-ban a könyvtár javarészt szétszóródott, és a katolicizmus háttérbe szorulásával együtt fejlődése is lelassult. 1773-tól újra fejlődésnek indult, a jezsuita, majd a piarista gimnázium keretében, 1948-ra már több mint ötvenezer kötetes volt.

 

A legrégibb a három közül az unitáriusok könyvtára, melynek alapját az elűzött domonkosok könyvgyűjteménye képezte, ezt fejlesztették tovább folyamatosan. A XVII. század folyamán dúló háborúk alaposan megnyirbálták állományát, de a fejedelemség utolsó éveitől számítva fejlődése töretlen volt. 1948-ra több mint hatvanezer kötete volt.

 

Apáczai munkája nyomán virágzásnak indult a református kollégium is. Az ennek a tulajdonában lévő könyvtár fejlesztése 1660-tól pontosan nyomon követhető. Az államosítás pillanatában több mint hatvanötezer példányos volt az állománya, benne sok értékes régi nyomtatvánnyal.56

 

Jelenleg mindhárom könyvtár a kolozsvári Akadémiai Könyvtár állományát gazdagítja. Arról egyelőre nincs szó, hogy eredeti tulajdonosaikhoz visszakerüljenek, de bárki számára elérhetők, kutathatók.

 

A fiúiskoláknál jóval rövidebb múltra tekintenek vissza a leányiskolák, azonban ezeknek a fontossága sem elhanyagolható.

 

Katolikus viszonylatban 1907-ben létesített Hirschler József érseki helynök a Monostori út elején elemi iskolát, óvodát és árvaházat, I. Ferenc császár felesége, Karolina Auguszta emlékének szentelve, ezért is kapta az Auguszteum nevet. Kovács Attila szavai szerint nyugodtan lehet a későbbi híres Marianum gondolati elődjének tartani.57 1910–1911-ben építették a Ferenc József (ma Horea) úton Hübner Jenő tervei alapján a kor legmodernebb erdélyi iskoláját, három hektár területen.58 1911. december 8-án szentelték fel a később Marianum néven népszerűvé vált, Fehér Madonna elnevezésű intézmény épületét. A növendékek kezdetben egész Erdélyből jöttek.59 Az intézmény vezetői a Miasszonyunk apácák voltak. 1924-től az igazgatója Gyöngyösi Aurélia. A megnyitás utáni első évtizedben a következő szekciói működtek: elemi iskola, polgári leányiskola, kereskedelmi lányosztályok, háziasszonyi képzés, leánygimnázium.

 

1923-tól a felmerülő nehézségek miatt csak három szekció működött: az elemi, a kereskedelmi szakközép és a gimnázium. 1940-ben indult újra négyosztályos képzésként a polgári leányiskola. Itt tanultak a kolozsvári értelmiségi élet olyan személyiségei, mint Marton Lili és Bitay Ilona.

 

A református egyházban is felmerült – még a XIX. század utolsó évtizedeiben – igény a szervezett nőoktatás szükségességére, de más irányú befektetések hosszú ideig háttérbe szorították. A reformáció négyszázadik évfordulójára tervezik a felsőbb fokú leánynevelő intézet felállítását, de ezt a háború megakadályozta. A Pap (ma Párizs) utca sarkán levő, e célra vásárolt telkeket a román állam lefoglalta és később kórházat épített rájuk. Mivel az egyház több olyan épületét, mely az oktatást szolgálhatta volna, a román állam lefoglalta, ideiglenesen a református kollégium épületében helyezték el a leányiskolát. Az ünnepélyes megnyitóra 1919. október 2-án került sor. A református kollégium felszerelését a lányok a fiúkhoz hasonló feltételekkel használhatták, az oktatás délután folyt. A Közoktatásügyi Minisztérium viszont nemsokára ahhoz köti az intézmény nyilvánossági jogának megadását, hogy legyen saját épülete és délelőtt folyjon a tanítás.60 Pár évig nyilvánossági jog nélkül működött az iskola, míg a lelkészi telkekből erre a célra, a Király utca sarkán elkülönített telken Moll Elemér tervei alapján el nem készült az új épület. 1926. május 30-án tették le az alapkövét, s ez a nap az iskola emléknapjává vált.61 Időközben megszűnt a szászvárosi református kollégium, s a felszerelése átkerült a leánygimnázium tulajdonába.62 Az új épületben az oktatás megszakítás nélkül folyt.

 

A magyar unitárius egyház vezetősége is a XIX. század utolsó évtizedeiben kezdett foglalkozni önálló leányiskola gondolatával, de a gyakorlatba ültetésre a világháború végéig kellett várni. Az Unitárius Leányotthont kezdetben a kollégium épületében rendezték be, s a kezdeti 11 növendék közül 8 unitárius vallású volt.63 A növendékek száma gyorsan növekedett, 1923-ban már 56-ra.64 Mivel azonban a tanügy-minisztérium megtiltotta a fiúk és lányok együtt tanítását, az iskola új épületbe kényszerül, s ebben működik 1948-ig, az államosításig.

 

1918 után a királyi Romániában, több reform- és törvényi intézkedés következtében, a magyar egyházi iskolarendszer meggyengült, több vidéki iskola átmenetileg vagy végleg megszűnt, de a kolozsvári nagy intézményeket minden nehézség ellenére sikerült megőrizni és fenntartani. Az erdélyi magyar egyházi oktatásnak az 1948-as tanügyi reform vetett véget, mely kimondta az egyházi és magániskolák államosítását. A szocializmus bukása után – az újraalapítások és visszaszolgáltatások eredményeként – újraindultak a magyar egyházi iskolák, büszkén vállalva múltjukat. Mivel – talán a múlt hagyatékából fakadóan is – a minőségre és a versenyképességre való törekvés a stratégiájuk szerves része, meggyőződésem, hogy ezek az intézmények a jövőben is megállják a helyüket.