Fejezetek a kolozsvári magyar egyházi iskolák múltjából: 2/3

A XIX. század végén Berde Mózes 100 000 forintos adománya szolgáltatja az alapot az egyház azon elhatározásához, hogy diákjai számára új, minden eddiginél nagyobb épületet emel. Pákei Lajos építész, volt növendék tervei alapján készül el, 1901. szeptember 27-én avatják fel ünnepélyes keretek közt. 380 tanuló befogadására tervezték alkalmasnak, ebédlő, bentlakás és laboratóriumok is álltak a növendékek rendelkezésére. Az épület kezdetektől fogva az Unitárius Teológia és Püspökség székhelyeként is szolgált, és e szerepeit, az Unitárius Egyház tulajdonaként, egészen 1948-ig, majd napjainkig is megőrizte.17 Az unitárius kollégium színvonalát tükrözi, hogy már fennállásának első századában több növendéke is külföldön tanult tovább, olyan színvonalasnak számító egyetemeken, mint a wittenbergi, padovai, frankfurti.18 A fent említett Berde Mózesen és Pákei Lajoson kívül az idők folyamán olyan nevek kötődnek az intézményhez, mint Mikó Imre, Székely Mózes, Brassai Sámuel, Kriza János, Berde Áron, Paleologus Jakab.19 A két világháború közötti oktatás meghatározó személyisége maga Gál Kelemen, a kollégium igazgatója,20 az államosítás pillanatában pedig a tanulmányait Oxfordban is végző, 1943-ban klasszikafilológiából doktorátust szerző dr. Bodor András töltötte be az igazgatói funkciót. Ő ír a következőképpen 1993-ban: „A kolozsvári iskola a vallásszabadság, a türelem, a vallási és nemzetiségi megértés szellemében 437 éven át járult hozzá a hazai, az erdélyi ifjúság neveléséhez. Európai, sőt világviszonylatban is egyedülállóan értékes színfoltot jelentett a nevelés és művelődés történetében.”21

 

Nem kevésbé fontos a város katolikus iskolája sem, melynek múltja szervesen kapcsolódik a jezsuita és piarista rendek munkájához. Erdélyben a reformáció rövid időre elsöpörte az egyetemes egyház befolyását, megszüntetve intézményeit is. Változás állt be viszont, amikor Erdély trónjára Báthory István került. Mint hívő katolikus, ennek a vallásnak megerősödését kívánta, de a politikai helyzet miatt nem nyúlhatott drasztikus eszközökhöz, így döntött a jezsuita szerzetesrend behívásáról. A jezsuiták levelezéséből tudjuk, hogy 1571. december 14-én levelet intéz egy kiváló atyához, akit szilágysomlyói birtokára hív meg tárgyalás céljából.22 A jezsuiták nagy előnye, hogy nagyjából egységes tanrendjük volt, ami a kor szelleméhez képest nagyon haladónak és hatékonynak számított.

 

A jezsuiták érkezésekor, 1579-ben Erdélyben egyetlen katolikus iskola sem működött. Először a kolozsmonostori volt bencés szeretetházat és templomot veszik birtokukba, itt létesítik első iskolájukat. Másutt, ahol szintén megtelepedtek, munkájuk egy idő után megszűnt, de Kolozsváron kisebb-nagyobb megszakításokkal fennmaradt. Báthory a jezsuitáknak a Farkas utcában egy volt apácazárda épületét jelölte ki iskolaépületként, a zárdával együtt átadott templom kijavítására (ma a Farkas utcai református templom) saját költségén téglát adott, és adományához a pápa jóváhagyását is kérte. Hogy a rend fennmaradhasson és működését illetően a későbbiekben se ütközzön anyagi akadályokba, a fejedelem a régi bencés apátság birtokait adományozta a jezsuitáknak, azokat a részeket pedig, melyek időközben magántulajdonba kerültek, saját pénzén visszavásárolta, úgy adta az atyáknak, külön országgyűlési határozat nélkül, mivel még a János Zsigmond alatt hozott országgyűlési határozatok értelmében a fejedelem szabadon rendelkezhet a reformáció alatt a katolikusoktól eltulajdonított birtokokkal.23 A jezsuiták az 1581-ben a Farkas utcában felavatott kollégiumot csakhamar főiskolai szintűvé fejlesztik,24 hosszú ideig ez Erdély egyetlen főiskolája. A jezsuiták térítettek vissza sok, időközben protestánssá lett hívőt, sőt, már protestáns vallásokban születetteteket is katolikus hitre térítettek. Színvonalas iskolájuk vonzó volt vallástól függetlenül mindazok számára, akik jó nevelést szerettek volna gyerekeik számára, így kerültek a jezsuita internátusba román papok gyerekei is, köztük a kor ortodox püspökének unokája is, 1584-ben pedig a jezsuiták iskolájában 16 protestáns pap fia is tanult. Báthory István, valamint utódja és bátyja, Báthory Kristóf is nagy érdeklődést mutatott az intézmény sorsa iránt. A jezsuiták eredményeit még a város területén rivális unitáriusok is elismerték.25

 

A látványos fellendülés azonban rövid ideig tartott. Miután Báthory Zsigmond került a trónra, a protestánsok elérték azt, hogy a fejedelem beleegyezzen a jezsuiták kitiltásába: 1588-ban el kellett hagyniuk Erdélyt. Báthory Zsigmondot nem lehet tehetség hiányával vádolni, de búskomorságra való hajlama, kiegyensúlyozatlan természete és ambíciói rányomták bélyegüket uralkodására. Ezt a jezsuitákkal szembeni megnyilvánulásai is igazolják, ugyanis tettét hamar megbánta és 1595-ben országgyűlési végzéssel hozta vissza a jezsuitákat. Visszaadta nekik elvett birtokaikat is, így a szerzetesek újra megnyithatták kolozsvári iskolájukat. A rendet támogatta utódja, Báthory Endre, aki lengyel bíborosból lett fejedelem, majd a román Mihály vajda is. Mihály uralma sem tartott azonban sokáig és Székely Mózes alatt, 1603-ban a felbőszült protestáns nép a kolozsvári jezsuita kollégiumot és szemináriumot (az internátus korabeli neve) is feldúlta. Erdély helyzete a válságos évtized után csak Bocskai István (1605–1606) uralma alatt stabilizálódott, de ez sem hozott túl sok jót a jezsuiták számára, a református Bocskai ugyanis egész Erdélyből összegyűjtötte és kiutasította őket. A kiutasítást Rákóczy Zsigmond uralma alatt, a következő évben (1607) az országgyűlés is megismételte, ezzel kezdetét vette a jezsuita oktatás körüli hosszas huzavona.

 

Ezzel a jezsuiták nyílt szereplése Erdélyben az egész fejedelemség fennmaradása alatt megszűnt létezni. A hivatalos kitiltás ellenére visszaszivároghattak, nem üldözték őket, világi-papi öltözetben jártak, iskolájuk fennmaradt Kolozsváron, a tanítók teljesen világi öltözetben jelentek meg. Mivel nem hordták a szerzet hivatalos öltözetét, nem léptek fel ellenük. Amikor az uralkodó vagy a rendek úgy érezték, hogy szükséges, megújították a kiutasítási rendeletet, de sohasem foganatosítottak durva, megtorló intézkedéseket, így a jezsuiták félig-meddig nyilvánosan foglalkozhattak a katolikus hívekkel. A kitiltás következtében általában a közismertebbek kényszerültek Erdély elhagyására.

 

1610-ben Báthory Gábor fejedelemsége alatt az országgyűlés megújította a kitiltási rendeletet, Bethlen Gábor alatt viszont általánosságban megint javult a helyzet. Az 1615. szeptember 7. és október 13. közti országgyűlés a kolozsmonostori templomot megint visszaadta a katolikus egyháznak, és az főúri hívei segítségével sikeresen restaurálta. Újra megnyílt a kolozsmonostori iskola, ahová ismét tódultak a diákok, nem annyira a protestáns Kolozsvárról és környékéről, mint inkább a Székelyföldről. Bethlen a kolozsmonostori iskolát anyagilag is támogatta, sőt az ünnepi istentisztelet alkalmából saját zenészeit bocsátotta rendelkezésre. Hasonló módon járt el Brandenburgi Katalin, majd I. Rákóczy György is. Ez utóbbi nem lépett fel a már itt levő jezsuitákkal szemben, de azt nem akarta megengedni, hogy a rendnek újabb tagjai érkezzenek Erdélybe.

 

Rosszabb időszak következett II. Rákóczy György uralkodása alatt. 1653-ban elkészült az erdélyi törvénykönyv, az Approbatae Constitutiones, s ebbe belefoglalták, a katolikus főurak minden ellenkezése ellenére, a jezsuiták kiutasítására vonatkozó törvényt is. Amikor a törvénykönyv érvénybe lépett, a közismertebb jezsuitáknak ismét távozniuk kellett Erdélyből, több helyről hosszú időre el is tűntek, a kolozsmonostori iskola azonban fennmaradt. Mikor II. Rákóczy Györgyöt a szerencsétlenül végződött lengyelországi hadjárata után a szultán trónjától megfosztotta, és a török meghódította Nagyváradot és környékét, a török irreguláris csapatok pedig portyáik során a megmaradt Erdély területén is gyakran fosztogattak, a jezsuiták, mivel kívül estek a város falain, attól féltek, hogy a török katonák elragadják a nevelésükre bízott diákokat, ezért kérték, hogy iskolájukat a városba költöztethessék, de hiába. Ez a helyzet Apafi Mihály fejedelemsége alatt fennmaradt, de Apafi halála és a fejedelemség önállóságának és szuverenitásának megszűnésével ismét derült időszak következik Erdélyben a katolicizmusra.

 

A Habsburg császárok hagyományos politikájukhoz híven a katolikus vallást támogatták birodalomszerte, ott juttatva előnyhöz a katolikus egyházat a protestáns felekezetekkel szemben, ahol csak lehetett. 1693-ban a katolikusok elvették az unitáriusoktól az óvári iskolát és templomot. Az iskolát elsőrangúvá fejlesztették. De nemcsak ebben merült ki tevékenységük, az uralkodó, főképp a katolikus magyar nemesség támogatásával, nagy építkezésekbe fogott, ezek közül legjelentősebb a ma műemléknek számító templom. Volt birtokaikat is visszakapták, de tevékenységük kevesebb, mint egy századon belül, minden eredményességük ellenére, véget ért. 1773-ban a pápa rendeletben oszlatta fel a jezsuita szerzetesrendet.

 

Erdélyi vagyonukat az ekkor uralkodó Mária Terézia lefoglalta, de ugyancsak egyházi célokra kívánta felhasználtatni. Kolozsvári oktatási intézményeiket továbbra is működtette, azokba tanárokat rendelve. 1796-ban bízta kezelésüket a katolikus püspökségre. Három évig, 1793–1796 között még a volt jezsuiták tanítanak az iskolában, 1796-ban veszi át a piarista rend.26