Tarik Demirkan
Törökország: az egyesült Európa új csillaga?

A török történelem legfontosabb két napja: az isztambuli sajtó így nevezte azokat a napokat, amikor az EU állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján folytatott kétnapos maratoni egyeztetéseket követően Ankara előtt kinyílt az unió kapuja.

Törökországban úgy várták a miniszterelnököt, mint győztes hadvezért Fotó: Reuters

Török szempontból az előjelek nem voltak biztatóak, ugyanis a csúcstalálkozó első napja komoly csalódást hozott a nagy létszámmal Brüsszelbe érkezett török delegációnak. A késő esti közös vacsorát követő egyeztetések és viták végén Jan Peter Balkenende holland miniszterelnök, az unió soros elnöke, Jose Manuel Barossoval, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott sajtótájékoztatójában nyilvánosságra hozta az eredményt: „igen, az Európai Unió szabad utat ad Törökországnak. A tárgyalások 2005 októberében kezdődnek”. Hogy a döntés nem volt ennyire egyhangú, azt lehetett érezni az újságírók kérdéseire adott válaszokon. Az EU vezető politikusai ugyanis eltérő választ adtak az Ankara belépésével szemben állított feltételeket firtató kérdésekre. Balkenende mindaddig nem kívánta részletezni a feltételeket, amíg a török fél nem nyilatkozik azokkal kapcsolatban.
A törökök először komor hallgatásba burkolóztak, de pár órán belül kiderült, hogy az EU támasztott feltételek nem teljesíthetőek Ankara számára. A fő követelmény ugyanis az volt, hogy Ankara ismerje el Ciprus szuverenitását, mégpedig itt Brüsszelben, még a csúcs ideje alatt. Balkenende szerint ez a 25 uniós tagállam véleménye, így nem sok esély volt annak megváltoztatására.
A követelmény, hogy Ankara ismerje el Ciprus szuverenitását, első hallásra logikusnak tűnik, annál is inkább, hogy a Törökország által célba vett uniónak már tagja Ciprus, tehát - mondta Balkenende - a törökök nem tehetik meg azt, hogy belépnek egy klubba, de annak egyik tagját nem akarják elismerni. Az a minimum, hogy Ankara de facto elismeri Ciprust.
A Törökország és Ciprus kapcsolataiban létező évtizedes feszültségekre való tekintettel a Bizottság kitalálta, hogy ez az elismerés lehet közvetett is. Ugyanis ha Ankara az 1961-ben aláírt vámuniós szerződést kiterjeszti a 2004 májusában belépett új tagokra, akkor közvetve elismeri Ciprust is.
Ankara számára ez a közvetett elismerés is gondot okozott. Erdogan szerint, ha Törökország elismeri Ciprus szuverenitását, tehát a dél ciprusi kormányt, akkor a nemzetközi szerződések szerint meg kell szakítania kapcsolatait az északon lévő török állammal. Ezt pedig Ankara több oknál fogva nem teheti meg. Egyrészt Törökország komoly érzelmi szálakkal kötődik a török cipriótákhoz, másfelől ez a lépés nem is lenne igazságos és etikus, hiszen az Egyesült Nemzetek Ciprusra vonatkozó béketerve nem a törökök miatt bukott meg, hanem a ciprusi görögök vétója miatt. Ennél fogva Ankara csak akkor ismeri el a szigetbeli görög kormányt, ha az beleegyezését adja valamelyik, nemzetközileg is javasolt megoldáshoz.
Erdogannak ezzel a nyilatkozatával bezárult a kör. Az EU többi feltétele már szóba sem került, mert úgy tűnt, hogy nagy, szinte áthidalhatatlan különbségek választják el a felek álláspontjait, melyeket az éjszakába nyúló egyeztető tárgyalásokon sem sikerült egymáshoz közelebb hozni. 
A másnap délelőtti tárgyalások folyamán jött a hír, hogy a Ciprus elismerésére vonatkozó feltétel Törökországban kemény politikai ellenállásba ütközött. Isztambulban EU-ellenes tüntetést tartottak és az ellenzéki szociáldemokrata párt vezetője, Deniz Baykal sajtótájékoztatóján a tárgyalások szakítását követelte a miniszterelnök Erdogantól. Baykal szerint a feltételek sértik a török nemzeti érdekeket, így Erdogan nem tehet mást, mint hogy félbeszakítja a tárgyalásokat, és hazatér. Egyébként az utóbbi időben a török közvéleményben megerősödött az EU-ellenes hangulat. Pár nappal a csúcs előtt végrehajtott közvélemény-kutatások szerint a török népesség 35 százaléka úgy vélte, hogy Ankara a kelleténél több engedményt ad Brüsszelnek.
Nem lehet tudni, hogy a hazai EU-ellenes fejlemények mennyiben járultak hozzá, de dél körül Erdogan bejelentette: sajtókonferenciát tart, ahol majd kimondja a végső szót, és utána hazaindul. Innentől kezdve azonban felgyorsultak az események. Az Európai Unió nagyhatalmai létrehoztak egy különbizottságot, melyben Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, valamint az uniós soros elnökség miatt Hollandia, és Ciprus miatt Görögország voltak jelen. 
Ezután újabb többórás egyeztetés következett. Végül megszületett a kompromisszum a török belépésben döntő tényezővé vált Ciprus ügyében: az EU tudomásul veszi Törökország szándéknyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy még a tárgyalások elkezdése előtt, tehát 2005 októbere előtt lerendezi ezt a kérdést.
Ezt követően már az egyéb feltételek is az asztalra kerültek. A török feltétel az volt, hogy kerüljön be 
a szövegbe, hogy a tárgyalások célja a teljes tagság. Ez egyfajta biztosítás volt Ankarának arra, hogy a tárgyalások folyamán ne kerüljenek túlsúlyba azok a politikai nézetek, melyek a különleges partneri kapcsolatot szorgalmazzák Törökországnak. Ezt a török feltételt elfogadták. Ugyanakkor elfogadták a török tagságot ellenző tábor azon javaslatát is, mely szerint a tárgyalások nem feltétlenül végződnek majd a tagsággal.
A következő vita a védzáradékokkal volt kapcsolatban. Törökország mérete és gazdasági paraméterei miatt eddig már többen javasolták, hogy esetleg örökre el kellene tiltani a török munkaerő szabad áramlását Európa felé, valamint hogy a török mezőgazdaság ne részesüljön a többi tagország számára juttatott gazdasági támogatásokban. Törökország mind a két korlátozást ellenezte, azonban nem annak tényét, hanem az „örökre” jelzőt. Ankara szerint az örök érvényű tiltások komoly megkülönböztetést jelentenek Törökországgal szemben. Végül ebben is megszületett a kompromisszum: a szerződés szerint a tiltások addig alkalmazandók, amíg szükség lesz rájuk.

A kurd kérdés és az örmény követelések

A kurd kérdés a török csatlakozást előkészítő folyamatban mindig is jelen volt, viszont az utóbbi két évben életbe léptetett törvények és rendelkezések sokat enyhítettek a kurdok egyébként jogos sérelmein. Ezért is történt, hogy a kétnapos csúcstalálkozón a Törökország elé tett dokumentumokban nem volt kurdokra vonatkozó feltétel.
Az Európai Parlament elnöke, Josef Borrel által tartott sajtókonferencián ezt szóvá is tette egy svájci központú kurd televízió riportere, azzal a kérdésével, hogy miért nincs olyan feltétel, mely szerint Törökországnak többet kell teljesítenie a kurdokkal szemben, több jogot kell biztosítania ahhoz, hogy beléphessen?
Az Európai Unió felelős politikusa által adott válasz is jelezte, hogy ennek a kérdésnek a megítélésében komoly változások vannak. Európa a kurdokat nem tekinti immár kisebbségnek. A népesség száma, súlya az országban sokkal jelentősebb annál, mint hogy azt kisebbségi jogokkal el lehetne intézni. Az Európai Parlament elnöke dicséretre méltónak találta az utóbbi évek reformjait és Ankara törekvéseit.
Ugyanakkor, bár nem ilyen hangsúllyal, de az örmény követelések is jelen voltak a csúcselőkészítő folyamatban. Két nappal a csúcstalálkozó előtt Strasbourgban az Európai Parlamentben a török jelentés értékelése folyamán felmerült ugyan, hogy legyen az is a török belépés feltétele, hogy Ankara ismerje el a század eleji örmény népirtást. Az Európai Parlament elvetette ezt a javaslatot. 
Ezek a döntések jól mutatják, hogy az Európai Unió törökországi kisebbségi politikájában komoly változások álltak be. Brüsszel a régi sérelmek felelevenítése, a régi sebek feltépése helyett a jelenkori megoldásokban, a pozitív változásokban érdekelt. Ezt támasztja alá az Európai Parlament azon javaslata is, miszerint Törökország szüntesse meg a török-örmény határon évek óta érvényben lévő határzárlatot. 

Ki hogyan reagált?

Ankara ezzel megtette a legnagyobb lépést az unió felé. Innentől kezdve legalább tíz évnek kell eltelnie a teljes tagsághoz. A tízéves periódus természetesen nagyon hosszú idő. Sok minden változhat Törökországban épp úgy, mint az európai országokban. A politikai változások előidézhetnek előre nem várt hatásokat, de ha a mai feltételek között elemezzük a török belépést, akkor három tendenciát lehet kiemelni:
Az első, hogy az európai konzervatív pártok a török belépéssel kapcsolatban szenvedett vereségüket nem szeretnék annyiban hagyni. Franciaországban és Ausztriában vált szinte állami politikává a török belépést ellenző stratégia, melynek keretében mind a két országban elhangzott, hogy ebben a kérdésben népszavazást tartanak. Ausztria erről hivatalosan döntést is hozott, még a csúcsértekezlet óráiban. A miniszterelnök Wolfang Schüssel szerint egy ilyen hatalmas, szegény és iszlám ország belépésével kapcsolatban az utolsó szó a népé lehet, és nem a parlamenté. Így, ha sikeresen zárulnak a tárgyalások Brüsszel és Ankara között, akkor Ausztria népszavazással fog dönteni ez ügyben. Elemzők szerint Ausztria és Franciaország példáját követhetik más országok is. Elsősorban Németország jöhet szóba, ahol a konzervatív pártoknak van nagyobb esélye a következő választásokon. Nem szabad elfelejteni, hogy az a javaslat, mely szerint Törökország a teljes tagság helyett csak a különleges státuszt kapja meg, a német konzervatívok vezetője Angela Merkeltől származik.
A második, hogy a döntés megkönnyebbülést okozott Washingtonban. Az elmúlt évtizedekben, az elnök személyétől függetlenül, az Egyesült Államok egyik legalapvetőbb stratégiája az volt, hogy Törökország maradjon a Közel-Keleten az egyik legközelebbi szövetségese Washingtonnak. Az utóbbi években egyre erősebben feltörő, a terrorizmussal ötvöződő iszlám radikalizmus miatt a szekuláris Törökország még jobban felértékelődött Washington számára. Természetesen ebben szerepe van annak is, hogy az Egyesült Államok számára életbevágó fontosságú az „új közel-keleti terv”, mely Törökországot még inkább nélkülözhetetlenné tette. Washington Ankarát bent szeretné látni az Európai Unióban, egyrészt hogy a kapcsolat tovább erősödjön, másrészt pedig hogy ezzel a belépéssel növelje az atlanti vonal súlyát az EU-n belül. Tehát valószínűsíthető, hogy az elkövetkező tízéves tárgyalási periódusban Washington szinte minden vitás kérdésben ott lesz Ankara mellett.
Törökországban úgy várták a hazatérő miniszterelnök Erdogant, mint Róma a győztes hadvezérét. Paradox módon, ha a brüsszeli csúcson nem született volna egyezség, Erdogan akkor is hősként térhetett volna haza, hiszen akkor Törökország, a nemzeti érdekeket fel nem áldozó vezért látta volna benne. Tehát úgy tűnik, a belépési folyamat elindításával Erdogan és iszlám színezetű pártja hosszú távra biztosította a helyét a török politikai életben. Másrészt Európának hosszú távon kell számolnia Erdogan személyével, és egy iszlám alapokon nyugvó, szalonképes politikai irányzattal az európai falakon belül, sőt az Európai Parlamentben is.
Ez pedig nem más, mint a demokrácia. 

(A szerző a CNN Turk budapesti tudósítója)