Rágalmazás miatt tíz hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte a bíróság a múlt héten Bencsik Andrást, a szélsőjobboldali Demokrata című hetilap főszerkesztőjét. Az újság 2001-ben két cikkében azt írta Mécs Imre szabaddemokrata képviselőről, hogy 1956 után az ő vallomása miatt ítéltek halálra négy embert, az állítást azonban nem tudták bizonyítani. Bár Bencsik nem jogerős ítélete nagy port kavart a közéletben, alábbi cikkünkben mégsem ezzel foglalkozunk, hanem a történet két főszereplője, az 56-os hős Mécs Imre és a rendszerváltáskor nem mindennapi metamorfózison átesett Bencsik András pályafutását vázoljuk fel.
Mécs Imre 1933-ban született. Érettségi után villanyszerelő szakmunkás lett, majd felvették a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára.
Bencsik András 1951-ben született. A Kandó Kálmán Villamosipari Főiskolát és a Magyar Újságírók Szövetsége Tördelő- és Képszerkesztői Akadémiáját végezte el.
Mécs Imre aktívan részt vett az 1956-os forradalomban. 1957 márciusában letartóztatták. 1958 áprilisában államellenes szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték. Kilenc hónapot töltött siralomházban. 1959 elején Kodály Zoltán közbenjárására büntetését életfogytiglani börtönre enyhítették, 1963 tavaszán több ezer társával közkegyelemben részesült.
Mécs rendőri felügyelet alá került, tíz évig minden politikai jogától megfosztották.
Nehezen kapott állást, hat évig nem kapott autóvezetői jogosítványt, évtizedekig nem kapott útlevelet, még osztályvezetői beosztást sem tölthetett be. Bár annak idején összes egyetemi vizsgáját letette és abszolvált, az államvizsga letételét tíz éven keresztül nem engedték meg neki.
1974-ben a XIII. kerületi pártbizottság feljelentésére leváltották, majd eltávolították munkahelyéről. A titkosrendőrség mindenütt figyelte, levelezését, telefonjait ellenőrizték.
Bencsik András 1975 és 1980 között a Somogyi Néplapnál, a Magyar Szocialista Munkáspárt Somogymegyei pártbizottságának lapjánál dolgozott újságíróként. Egykori munkatársa szerint Bencsiknek munkája során nem kellett megalkudnia.
Mécs Imre 1977-ben jelen volt a demokratikus ellenzék zászlóbontásánál, 1979-ben több mint kétszázan tiltakozást írtak alá a csehszlovákiai emberjogi mozgalmat, a Charta 77-et érő retorziók ellen.
Bencsik András 1977-ben a következőket írta lapjában: „A magyar nép történetének legnagyszerűbb fejezete kezdődött harminckét éve.” (Forrás: Heti Válasz) Bencsik tehát az 1945-től kezdődő korszakot, Rákosi Mátyás kommunista diktatúráját, az internálásokat, a jegyrendszert, a kuláklistákat, padlássöpréseket, az erőszakos téeszesítést, a személyi kultuszt, a 56-os forradalmat követő megtorlásokat magában foglaló évtizedeket nevezte a „magyar nép története legnagyszerűbb fejezetének”.
Mécs Imre 1980-ban tiltakozott a választási visszaélések ellen. A kormányzat vezetőihez írt leveleiben fellépett az Alkotmánybíróság felállítása érdekében. Részt vett az ellenzék munkájában, szervezte 56-os társait. Találmányi díjaiból támogatta az ellenzéket és egyes kirúgott társait.
Bencsik András 1981-től 1982-ig a Csepel Újságnál dolgozott. Ebben az időben Csepel párttitkára a keményvonalas Ribánszki Róbert - Kádár János későbbi titkára - volt. Ribánszki a Csepel Újságban ideológiai szempontból szigorú követelményt támasztott az újságírók felé. Bencsik jól vette az akadályokat, mert 1982-ben feljebb léphetett: 1982-től a Népszavánál, a szakszervezetek lapjánál kapott állást.
Mécs Imre 1983-ban egy temetési beszédében forradalomnak nevezte az 56-os szabadságharcot, és reményét fejezte ki, hogy igazságuk győzni fog. Ezért a politikai rendőrség büntetőeljárást indított ellene, munkahelyéről ismét elbocsátották.
Bencsik újságíróként „áradozott a KISZ- és pártalapszervezetek munkájáról, az építőtáborok mozgalmi szerepéről, a szocialista szakmunkásképzés sikereiről”. (Forrás: Heti Válasz) 1984-ben a közvetlen pártirányítás alatt álló Magyar Rádió elfogadta és hangszalagra rögzítette Bencsik András „Szép Ilona kocsiszín” című hangjátékát.
1986-ban március 15-én a független megemlékezéseket a rendőrség szétverte, Mécs Imrét pénzbüntetésre ítélte. Mécs 1986 júniusában külföldi újságírókat vitt ki a köztemető hírhedett 301-es parcellájába, ahol a kivégzettek nyugodtak. Június 21-én a New York Times címoldalán jelent meg fényképe a kivégzett Nagy József társa édesanyjával együtt. Az interjúban követelte a kivégzettek tisztességes újratemetését. Egy sor interjút adott a forradalomról, kendőzetlenül elmondva az 56-os szovjet agresszióról a véleményét.
Bencsik András 1985 és 1989 között a Magyar Szocialista Munkáspárt lapjánál, a Népszabadságnál dolgozott. (Forrás: Ki kicsoda) A párt- és társadalmi élet rovatánál Bencsik fő feladatköre a Kommunista Ifjúsági Szövetséggel (KISZ) való kapcsolattartás, a szervezetet érintő hírek, tudósítások megírása volt. Éppen ezért részt vehetett bizalmas tájékoztatókon, zártkörű KISZ- és pártrendezvényeken. Feletteseit az elvtárs utótaggal szólította. (1992-ben egy lapinterjúban Bencsik mindezt a következőképp próbálta árnyalni: „Újságíróként főleg szakterületekkel foglalkoztam, mezőgazdasággal, közlekedéssel. Undorodtam a hagyományos értelemben vett politikától.”)
Mécs Imre 1987 tavaszán titkos megbeszéléseken maga is szorgalmazta az egységes ellenzéki mozgalom megszervezését. Ősszel két ellenzéki mozgalom bontott szárnyat: a Magyar Demokrata Fórum mellett többek között Mécs Imre inspirációja alapján a Szabad Kezdeményezések Hálózata.
Bencsik András 1987-ben a Népszabadság címlapján magasztalta a szovjet és a magyar diplomácia világbéke érdekében tett erőfeszítéseit. (Forrás: Heti Válasz) Ugyanebben az évben rögzítette hangszalagra a Magyar Rádió Bencsik „Felhő Péter” és „Utazás szekrényországban” címűt mesejátékait.
1988-ban Mécs Imre maga és barátai nevében tiltakozó telexet küldött Grósz Károly miniszterelnöknek a március 15-én letartóztatott nyolc ismert ellenzéki ügyében. Ugyanebben az évben volt 56-os elítéltekkel megszervezték a Történelmi Igazságtétel Bizottságot, amely a magyarországi sztálinizmus összes áldozatának kívánt igazságot szolgáltatni.
Felhívást bocsátottak ki, amelyben követelték az 1956 után kivégzettek tisztességes eltemetését, a titkos iratok nyilvánosságra hozatalát, a történelmi források hozzáférhetővé tételét, a volt elítéltek és kisemmizettek számára jogsegély biztosítását.
1989-ben Mécs Imre határozott kiállása és követelése hatására sikerült a Történelmi Igazságtétel Bizottság vezetőségét, majd a kormányzatot rábírni, hogy Nagy Imre és mártírtársainak temetését ne korlátozzák a temetőre, hanem a Hősök terén rendezzék meg. A halálraítéltek nevében Mécs búcsúztatta a halottakat.
1994-ben Bencsik András a következőket nyilatkozta a Közakarat Egyesület fórumán: „A régi rend sajtógépezetének hazugságprofizmusa ma is itt él közöttünk.” (Forrás: Pesti Hírlap)