„Több vér: nagyobb nézettség” - hangzik a sztárriporter szájából az érvelés a 15 perc hírnév című, pár hete bemutatott amerikai film egyik kezdő jelenetében, és sajnos a valóság ezt nem cáfolja. A felspannolt ingerküszöb (amire mindenki odakapja a fejét) mára elérte azokat a határokat, mikor komoly etikai, rosszabb esetben kegyeleti aggályok is birizgálják a gondolkodó ember lelkiismeretét. Van-e joga a riporternek/tévéhíradónak valaki megrendítő és brutális meggyilkolásából (ha mondjuk, van olyan eltorzult a gyilkos, hogy ezt még fel is veszi egy minden sarkon kapható videokamerával) tévés produkciót csinálni, melynek valóságos drámája elborzasztja, de egyben a tévéhez is szögezi a nézőket?
A véradó híradó
A 15 perc hírnév jó fim.
Jó durva.
Durva, mint a hétköznapok valósága. Pontosabban az a durva valóság, melyet a tévéhíradók teremtenek estéről estére az otthonokban. Mintha csak a fogkrém- és mosóporreklám között maga a halál reklámozná magát: „Hatékony vagyok és megbízhatóan kiszámíthatatlan.” Vacsoraidőben a gyanútlan tévénéző szépen bekajál az aznapi szörnyűségekkel, nyugtalan álmában ezekkel a képekkel viaskodik, hogy reggel az éjszakai csatától elgyötörten munkába menjen, ahol már alig várja, hogy hazaérve beüljön a tévé elé…
A 15 perc hírnév merész film.
Merész húzásai vannak.
Merész dolog a film „sztárját” (Robert De Niro) a játékidő kábé felében szerepeltetni.
Merész, hogy a legmarkánsabb szerepeket kelet-európai színészek kapták: ők a „rosszak”.
Merész a kameramozgás (kézi, illetve videokamera), az utcai jelenetek hitelessége (New York élőben ), és merész a film tempóváltakozása is.
Továbbá merész a figurák erkölcsi lebegtetése. Ki a nagyobb szörnyeteg: az ámokfutó gyilkos, vagy a vele üzletelő riporter, vagy az a pénzéhes ügyvéd, aki a felmentésén ügyködik?
A sztorinak csak egy figurája nem illik bele a kőkemény valóságba: ő a pozitív főhős, az ideák embere, aki nem néz tévét, gyűlöli a médiát, hivatásának él, igazi lovag, fehér paripa nélkül. Amilyen mindenki szeretne lenni, és akinek mindenki drukkol…
A film egyébként Andy Warhol elhíresült mondásából kölcsönözte címét, miszerint: „A jövőben mindenki híres lesz 15 percre”. A jelen képernyőmániája mindenképp őt igazolja: aki/ami nem szerepel a tévében, az nem is fontos, kvázi nem is létezik. (Ami persze nem igaz.)