Az írás megmarad

Megszólítás nélkül, lényegretörően fogalmaz a március 31-i számunkban megjelent, Csurka István rendszerváltás előtti írásaiból készült összeállításra reagáló levélírónk ():

Az egész cikkben egy igaz mondat van, a címe. Az írás megmarad. A tiéd is! Az mindíg mutatni fogja sötét szándékaid, ahogyan megpróbálsz össze nem tartozó dolgokat társítani, ráadásul nevetségesen ragadsz ki szövegekből 25 éve leírt dolgokat, amik semmi, olyan dologot nem mutatnak amit szégyenlenie kellene Csurka Úrnak. Ellentétben veled, aki ezért a cikkért nem 25 év mulva, de már most szégyenlheted magad! Nem tudom tisztában vagy-e azzal, hogy a hetvenes években, mit lehetett leírni az ujságíróknak, és hogy akkor mit vártak el tőlük. Gondolom elég rendesen megkutattátok a régi írásait és, ha csak ennyit tudtatok „ellene” felhozni, akkor az nekem azt bizonyítja, hogy igenis IGAZ EMBER, volt akkor is és most is. Üdv: Kollár Tibor

Tisztelt Kollár Tibor!

Az ön által sérelmezett cikknek tulajdonképpen csak szerkesztője vagyok, a szerző valójában Csurka István.
Nem értem, hogy ha Csurka úrnak nincs semmi szégyellnivalója a szocializmust éltető írásai miatt, akkor nekem miért kellene szégyellnem magamat ezek felelevenítéséért. Sok más mellett egyáltalán nem tartom nevetségesnek azt, hogy Csurka úr több tízezer ember előtt szónokol a család melegéről, miközben kétszer is elvált, tolvajoknak nevezi politikai ellenfeleit, miközben több tízmillió forinttal tartozik az államnak, stb, stb. Ön azt gondolja, „elég rendesen megkutattuk” Csurka régi írásait. Nos: nem.
Mindössze néhány órát töltöttem a Széchenyi Könyvtárban, és találomra kértem ki a Magyar Nemzet néhány számát, valamint az Új Írás egy példányát. A jó találati arányról nem én tehetek.
Üdvözlettel: Szlazsánszky Ferenc