Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
Egyensúly vagy cenzúra

Új évezredhez újfajta sajtó dukál: magyarabb, kormánypártibb, de legalábbis jobban megzabolázott, mint az eddigi - derül ki a kormánypártok és a MIÉP legutóbbi megnyilvánulásaiból. Pokol Béla kisgazda politikus - lapértesülések szerint Orbán Viktor kormányfő személyes kérésére - ismét benyújtja a parlamentnek „lex Pokolként” elhíresült törvényjavaslatát, mely szerint a sajtóban megjelent véleményeket is helyreigazíttathatnák az érintettek. A MIÉP olyan új médiafigyelő intézmény felállítását szorgalmazza, mely „leleplezné a valótlan sajtóközleményeket”.


A jobboldali „tengely” útban a tárgyalásra: Erkel Tibor MIÉP-es honatya, Murányi László egykori híradós, Haeffler András a Vasárnapi Újság szerkesztője és Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője. Perben-haragban a Heti Hetessel Fotó: V. Sz.

„Az évezred első esztendeje minden valószínűség szerint az orbitális hazugságok éve lesz” - jelentette ki csütörtökön ifj. Hegedűs Lóránt, MIÉP-es frakcióvezető-helyettes. A tárgyilagosságáról ismert képviselő szerint „ezen hazugságkampánynak, amelyben elsősorban a kereskedelmi televíziók és rádiók egy része fog döntően részt venni, a fő feladata az lesz, hogy a Demszky-csapat választási sikerét segítse”. A magyar igazság bajnokai ennek megakadályozása végett hoznák létre az említett médiafigyelő intézményt, amelynek az lenne a feladata, hogy ellenőrizze a médiatörvény betartását, illetve leleplezze a valótlan sajtóközléseket. A testület nem kérelemre, hanem hatáskörénél fogva járna el, így az érintett közszereplőknek nem kellene személyesen bírósághoz fordulniuk jogi elégtételért, amennyiben sérelem éri őket. 
Csurka István pártelnök szemét is a kereskedelmi csatornák csípik, műsoraik közül pedig leginkább a Heti Hetes. „A bolsevik párt ökle most a Heti Hetes, amely gatya-bugyi viccelődésbe és idétlenségbe, a nevetőgépek által biztosított sikerbe csomagolva böfögi vissza mindazt, amit a nagyközönség csak fél füllel hall meg a hírekben” - mondta Csurka a parlamentben december végén. A MIÉP persze nem csak szavakkal tesz az „igazságért”: a hét elején elkezdődött Grespik László-perben olyan ismert MIÉP-es személyiségek tüntettek jelenlétükkel a fővárosi közigazgatási hivatal vezetője mellett, mint Erkel Tibor képviselő, Lakatos Pál, Murányi László és Franka Tibor újságírók, illetve Dörner György és Horváth Gyula színészek. (Utóbbi a közkedvelt Kukori és Kotkoda című rajzfilmsorozat szinkronizálása révén szerzett országos ismertséget.) 
Grespik egyébként azért perelte be Havas Henriket, Hernádi Juditot és Verebes Istvánt - a Heti Hetes szereplőit -, mert nevezett személyek „lemarházták”, és gúnyt űztek belőle. (Az ügy előzménye, hogy Grespik egy élő televíziós műsorban kenyérrel dobálta meg az őt faggató riportereket, mert - szerinte - a Szentírásban meg van írva: „Ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel!” )
Csurka egyébként úgy véli, 2000 a „liberális sajtóterror éve” volt: a nemzeti erők és a kormány olyan összpontosított támadásban még soha nem részesültek, mint az évezred zárásakor. 
A vezető kormánypárt elnöke hasonló szellemben nyilatkozott a közelmúltban a Magyar Fórumnál is szélsőségesebbnek tartott Magyar Demokrata című lapban: „A kádári értelmiségi segédcsapat finomított formában túlélte a rendszerváltozást, és gyártja a maga ellenségképeit, démonjait” - jelentette ki Kövér László. A Fidesz elnöke egyébként természeti csapáshoz - jeges árvízhez és aszályhoz - hasonlította néhány ellenzéki publicista tevékenységét. 
Talán a „veszély” növekedése miatt állt be fordulat a „lex Pokol” megítélésében is. Pokol Béla, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának kisgazdapárti elnöke már 1998-ban kezdeményezte: kötelezzék az ellenvélemény közzétételére azt a sajtóorgánumot, amely másokról hátrányos véleményt hoz nyilvánosságra. A javaslat akkor - fideszes támogatás hiányában - nem került a T. Ház elé. 
Mivel az alkotmányjogász Pokol pontosan tudta: tervezete biztosan nem kapná meg a médiatörvény módosításához szükséges kétharmados támogatást, nem is a médiatörvénybe, hanem a Polgári törvénykönyvbe (Ptk.) kívánja beilleszteni azt. A Ptk. módosítása ugyanis egyszerű többséggel is megvalósítható, ezzel pedig rendelkezik a koalíció. 
Az ellenzéki pártok alkotmányellenesnek és a sajtószabadságra nézve veszélyesnek tartják a tervezett törvénymódosítást. Haraszti Miklós szabaddemokrata ügyvivő kijelentette: A „lex Pokol” célja annak a megkülönböztetésnek az eltörlése, amely nagyobb szabadságot biztosít a politikai véleményeknek, ugyanakkor a politikusokat az átlagemberénél nagyobb tűrőképességre utasítja. 
Mindebből levonhatjuk a következtetést: 2001 az egyre durvuló médiaháború éve lesz. Aki nem hiszi, gondoljon a héten befejeződött Schmidt Mária kontra Magyar Hírlap perre, a napokban kezdődött Kuncze Gábor kontra Magyar Nemzet, a Grespik kontra Havas, Verebes, Hernádi, illetve a jövő héten kezdődő szegedi fideszes polgármester kontra Magyar Narancs sajtóperekre. Pedig csak január első hetét írjuk.