Hetek - IV. évfolyam, 47. szám, 2000. november 18

Pontosan másfél évszázad telt el azóta, hogy az indigókék vászonnadrág, közismertebb nevén farmer, elindult világhódító útján: hordják fehérek és feketék, melósok és értelmiségiek, hajléktalanok és milliárdosok, még az amerikai elnök is szívesen fotóztatja magát benne (persze nem a Fehér Házban). Ha a keletkezés pontos dátumáról lehet is némi vita, a „szülőatya” személyéhez a kétség árnyéka sem férhet: ez Levi Strauss, akinek nevét még napjainkban is több százmillió ember viseli magán - úgy deréktájban egy bőrcímkén.

A legkorábbi fényképfelvétel egy Levi’s farmerről. Yuma indián a XIX. század végén Fotó: Levi’s

1847-ben egy bajorországi ortodox zsidó család 18 éves sarja, Levi, apja halála után úgy döntött, hogy Amerikában próbál szerencsét. Eleinte unokafivére rövidáru boltjában segédkezett, majd amikor beköszöntöttek az aranyláz évei, neki sem volt maradása New Yorkban, hanem követte több ezer kortársát Nevadába. Ha aranyat nem is, azért a maga aranytojást tojó tyúkját itt találta meg. Unokafivérétől, David Sterntől útravalónak ugyanis egy szállítmányra való vitorlavásznat kapott, melyet sátoralapanyagként szeretett volna értékesíteni az aranyásóknak. Mikor megérkezett, és alaposan felmérte a helyzetet, rájött, hogy a legeslegnagyobb szükség nem sátrakra van, hanem jó erős nadrágokra, amelyek kibírják a folyamatos térdelést, sarat, vizet, forró homokot, egyszóval mindent. Akkoriban még nem találták fel a műszálat, és a férfinadrágok drága gyapjúból készültek. Az ifjú Levinek villant át az agyán elsőként az a gondolat: milyen lenne a munkaruha vitorlavászonból?

Kifogott az öszvéren

Ezután ment minden, mint a karikacsapás: az első példány megvarrása után a fiatalember értesítette bátyját, aki rögtön felismerte a zseniális ötletet. San Franciscóban nyitott egy kis szabóműhellyel egybekötött üzletet, ahol elkezdték árulni a vitorlavászonból készült munkaruhát, a cégtáblán pedig megjelent az azóta fogalommá vált Levi Strauss & Co. felirat.
San Franciscót, ezt az álmos várost egyébként éppen az aranyásók özöne pezsdítette föl: jóval több ember gazdagodott meg az aranyásók ellátásából, mint amennyi aranyat ők maguk kikapartak a földből. Nem kellett sok idő, hogy elterjedjen közöttük a szupererős ruha híre - és Leviéket hamarosan elözönlötték a megrendelések.
Ami a korai példányok küllemét illeti - nem biztos, hogy első pillantásra felismernénk bennük a farmer ősét; ezek ugyanis vörösesbarna színűek voltak, később jött a tetszetősebb, indigóval festett kék változat.
Az évek múltával elkezdtek gyarapodni a jellegzetes Levi’s márkajegyek: 1860-ban tűntek fel zsebein a varratok erősítését szolgáló rézszegecsek, és a sasszárnyakra emlékeztető íves duplavarratok. Három év múlva pedig megjelent a hátsó övrészen díszelgő bőrcímke, rajta a híres ábra, melyen két, egymással ellentétes irányba igyekvő ló sem képes szétszakítani a Levi’s nadrágot. A cég archívuma őriz ezzel kapcsolatban egy-két levelet; az egyik 1942-ben kelt, és egy bolttulajdonos, bizonyos John Moodie írja le benne, hogy „élő adásban” megrendezték a címkén látható jelenetet (igaz, nem lovakkal, hanem öszvérekkel): a nadrág azonban, ha nehezen is, de megadta magát. Erre hivatkozva Moodie kártérítést kért. A cég ki is küldött a címére egy csekket, négy és fél dollárról, ami egy nadrág ára volt akkoriban. Kisvártatva azonban újabb levél érkezett. Moodie visszaküldte a csekket, a következő pár mondat kíséretében: „Bár sérti a levélíró skót vérét, hogy lemondjon a kártérítésről, de az erőpróba aligha volt fair a nadrágra nézve: az öszvérek ugyanis erősebbek a lovaknál, és még így is majdnem a Levi’s győzött. Az egyik öszvér ráadásul az akció után összecsuklott a kimerültségtől, és kisvártatva ki is lehelte páráját.”

Bing Crosby öltönye

1890-ben a világ új fogalommal gazdagodott: ekkor jelent meg az 501-es modell, mely igen hamar ugyanolyan elvitathatatlan részévé vált az „amerikai álomnak”, akár a rágógumi, a dzsessz vagy Hollywood. A híres szám egyébként egyszerűen az akkor készült nadrágok alapanyagának sorszámát takarja…
1936-ban kapott a nadrág piros jelzőcímkét - de ezt már mondhatni a szükség hozta így. Egyre nehezebb volt megtartani a piacon a vezető pozíciót: Hiába tapétázhatták ki szinte irodájuk falát Levi Strauss utódai a legkülönfélébb licencekkel, a monopóliumnak egyszer meg kellett dőlnie. Már szinte egész Amerika farmert hordott, és a világ más országai is rohamosan követték a mintát - egy ilyen hatalmas piacot pedig egy kézben tartani már több, mint nehéz. Annál is inkább, hogy magát az anyagot (denim) nem lehetett levédeni, új szabást és új kiegészítőket pedig nem volt nehéz kitalálni.
A versenytársaknak mindenesetre valami újjal kellett előrukkolniuk: így sikerült betörnie a piacra a kimondottan cowboyruhára szakosodott kis philadelphiai cégnek, a The Rodeo Bennek (későbbi Wrangler’s). A Levi’s termékek ugyanis inkább a munkások, farmerek és sofőrök számára voltak kitalálva. 1951-ben történt, hogy Bing Crosby barátaival vadászaton járt Kanadában. Mindannyian Levi’s nadrágban és dzsekiben voltak, amikor egy hotelben szobát szándékoztak kivenni. A morózus recepciós azonban, aki nem ismerte föl a híres énekest, megtagadta tőlük a szoba kiadását, mondván, hogy létesítményéhez nem méltó ez az öltözet. Hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő, a Levi’s cég egy szmokingot készített Crosby számára farmeranyagból…
Egy másik forradalmi újítás, a gombok cipzárral való leváltása sem a Levi’s, hanem a Lee cég nevéhez fűződik. Ez utóbbi volt egyébként, amely „feltalálta” a munkás kezeslábast (Union All). Ezek a rendkívül praktikus ruhadarabok később a katonaság figyelmét is felkeltették. 1913-ban, mikor a cég megbízást kapott a hadsereg technikai és mérnöki állományának felruházására, a Lee kezeslábasai ugyanolyan népszerűek lettek, mint a Levi’s nadrágok.
A Levi’s a második világháború éveiben érte utol magát, mikor 1941-ben szintén a katonák ruházati ellátására kapott megrendelést. Európa „meghódítása” 1945-ben történt, a felszabadító katonákon „bevonuló” 501-esek által.

A kelet is behódol

A vasfüggöny túloldalán azonban egy darabig magállt a győzedelmes előretörés. A farmernadrág ugyanis kitörölhetetlenül magán viselte a „made in America” bélyeget, és a világ kommunizmus felé törekvő egyhatodának szemében valóságos ellenséges megszálló volt (a rothadó kapitalizmus másik mételye, a Coca-Cola mellett). Így aztán az első farmerek keletre is csak a hatvanas évek elejétől kezdve kezdtek beszivárogni, majd később egyre szélesebb körben polgárjogot nyerni a szülők és a pedagógusok minden erőfeszítései ellenére. Persze a leleményes ifjúság sok mindenre képes volt, ha nem sikerült iszonyú összegekért „valódira” szert tennie: házilag vagy szabóval varrták vitorlavászonból, és kék tintával próbálták imitálni a sokuk által még nem is látott „igazit”. A kilencvenes években aztán az olyan eddig hermetikusan elzárt helyeken is megjelent a farmer, mint Kína vagy Mongólia.
Az évek elteltével - bár megmaradt a klasszikus forma - számos metamorfózis zajlott le: láthattunk már répa fazonú, trapéz vagy zsákszerűen bő példányokat, alul rojtosat vagy cipzárosat, gombokkal, biztosítótűkkel, láncokkal vagy éppenséggel gyöngyökkel és hímzéssel díszítetteket is. Még nem is olyan régen az összevagdosott volt a divat, de volt már foltozott, kifőzött, márványozott, hypózott is. A sokszínűséget nagyban előmozdította az a tény is, hogy az ötvenes évektől a kék ruhadarabra a szebbik nem is szemet vetett, főleg mióta a farmer anyaga jelentős mértékben lágyult.
A legendás farmer még a nagynevű divatházak kollekciójában is időről időre felbukkan - már régóta nem csak nadrág formájában. A néhai vitorlavászon sok mindenre ihlette a tervezőket: zakó, szoknya, ruha, de még fürdőruha és esküvői ruha is készült belőle.
Napjainkban évente két és fél milliárd méter farmeranyagot dolgoznak fel; Amerikában pedig, ahol a farmer szinte a nemzeti öntudat egyik szimbólumává vált, egy átlag lakosra hat-hét pár „jeans” jut, nagyjából annyi, ahány kötet Biblia van egy hétköznapi texasi családban.
(Összeállításunk elkészítéséhez az orosz Kommerszant című hetilap írása és a Levi’s magyarországi képviselete által rendelkezésünkre bocsátott It’s a pair of Levi’s Jeans című könyv nyújtott segítséget.)

Vadonatúj agyonhasznált

A nadrágokat illetően most éppen újra a kék a menő: egészen a nyers, mosatlan szürkéskéktől (rigid), az immár szintén klasszikusnak számító kőmosottig (stonewash). Közöttük vannak persze fokozatok is: one washed - jelentése egyszer mosott; second hand look - már eleve viseltesnek néz ki; míg a washable azt jelzi, hogy kész, ennél jobban már nem bír kifakulni és kikopni. A legújabb fejlesztések eredményeképpen ma már gyárilag nemcsak előkoptatás, hanem „előpiszkítás” is létezik - persze színezőanyag segítségével - a kosz árnyalata igény szerint lehet szürkés, sárgás, barnás stb.
A legkülönfélébb szabású, színű és kidolgozású nadrágok vásárlásakor legbiztosabb iránytű a címke. Itt minden információt megtalálunk: straight leg - egyenes szárú; tapered leg - lefelé keskenyedő szárú; bootcut - szélesített; shrink-to-fit - mosás után össze fog menni; regular fit - testre szabott; comfort fit - kényelmes, bővebb csípőrész; loose fit - laza fazon, továbbá a méreteket is itt találjuk meg.