Az egy hónapja a Palesztin Hatóság által ellenőrzött területekről kiindult erőszakhullám
elérte Jeruzsálem határát is. Az izraeli főváros egyik közelmúltban benépesült
és a terület ősi bibliai nevét viselő negyede, Gilo lakosai számára - mint egy
ott lakó megfogalmazta - „nappal élet, éjszaka félelem” jellemzi a
mindennapokat, mióta a közeli arab faluból rendszeresen lövések érik lakásaikat.
„A szomszédos Beit Jala falut középosztálybeli, túlnyomórészt keresztény vallású
arabok lakják, akik közé az utóbbi napokban Jasszer Arafat fegyveres milíciája, a
Tanzim mesterlövészei szivárogtak be, akik innen lövik Gilo házait. Arafat így
akarja a konfliktusba bevonni a keresztény arabokat is, arra számítva, hogy az
elrettentésül a falu köré felvonuló izraeli tankok látványa felhergeli az egyébként
békés Beit Jala-iakat” - nyilatkozta a konfliktus új forrásáról lapunknak Jichák
Herzog, Ehud Barak kabinetfőnöke.
Herzog - aki az egykori izraeli államelnök, Chaim Herzog fia - úgy véli: az elhúzódó
összetűzésekért a teljes felelősség Jasszer Arafatot és a hozzá hű palesztin „régi
gárdát”, valamint a fiatal arab nemzedéket fanatizáló iszlám fundamentalista
mozgalmakat, a Hamaszt és az Iszlám Dzsihádot terheli. A kabinetfőnök idézte Barak
kormányfő megjegyzését, aki Jacques Chirac francia államfőtől azt kérte: véleményét
ne a CNN által mutatott képekből alakítsa ki, mivel „a terepen a valódi helyzet egész
másként fest. Amikor a kamera az izraeli katonákra köveket dobáló palesztin
fiatalokat mutatja, nem látszik, hogy az esetek nagy többségében a katonák inkább
elvonulnak az őket provokáló tömeg elől, mintsem hogy fegyvereiket használják.” A
héten Budapesten járt izraeli kabinetfőnök szerint a lakosság többsége erélyesebb
fellépést és védelmet igényelne az erőszakkal és terrorfenyegetésekkel szemben.„Egész
nap félek, de különösen rettegek éjszaka, amikor lefekszem” - nyilatkozta egy gilói
lakos, Sima Cemah a Jerusalem Post című lap riporterének. Cemah elmondta: a néhány
napja véget ért zsidó ünnep, a szukkót idején a hagyomány szerint a szabadban felállított
lombsátrukat géppisztolysorozat lyuggatta át. „Épp kimentünk a házból, és amikor
visszajöttünk, golyónyomokat találtunk. A lövedékek végigszórták az egyik hálószobánknak
a falát is. Hála Istennek, hogy épp nem voltunk ott, de mi lesz legközelebb?” A gilóiak
elégedetlenek Barak intézkedéseivel, aki szerintük „többet törődik azzal, hogy külföldön
ne alakuljon ki rossz kép róla, mint hogy megfelelő védelmet adjon a leginkább
fenyegetett frontvonalban lakó civileknek.”
Az izraeli közvélemény elégedetlenségét jelzik a közvélemény-kutatások is,
amelyek alapján a lakosság 70 százaléka erőteljesebb válaszlépéseket sürget. A
felmérések ugyanakkor azt is jelzik, hogy az izraeliek hasonló arányban támogatnának
továbbra is egy olyan békeszerződést a palesztinokkal, amely növelné Izrael biztonságát.
„Ez utóbbi egyike az izraeli élet látszólagos paradoxonjainak” - állapította
meg Jichák Herzog. További hasonló példaként említette a libanoni Hezbollah
terroristái által hetekkel ezelőtt elrabolt három izraeli katona egyikét, aki izraeli
állampolgárságú arab. „Néhány napja egy iskolásokat szállító busz elleni merényletet
pedig éppen a konfliktus egyik tűzfészkének számító Názáretből származó arab férfi
hiúsított meg. Ez is mutatja, hogy nem két egymással összebékíthetetlen népről
van szó, hanem az olyan vezetőket terheli a felelősség, akik szabad utat engednek az
erőszaknak.”
A Herzog budapesti útjának utolsó napján tett bejelentés ezt aggasztó módon látszik
megerősíteni. Az izraeli hadsereg értesülései szerint a Palesztin Hatóság „zöld
utat adott a Hamasz és az Iszlám Dzsihád harcosai számára, hogy az Izrael által
ellenőrzött területen lévő katonai állások és zsidó telepesek ellen akciókat
hajtsanak végre”. Egy 24 éves gázai egyetemista ugyanezen a napon iskolai hátizsákba
csomagolt hat kiló robbanóanyaggal együtt biciklivel nekihajtott a Kfar Darom melletti
izraeli katonai állásnak, és ott felrobbantotta magát. Az öngyilkos merényletnek más
áldozata nem volt. A terroristát az Iszlám Dzsihád közleményben nyilvánította mártírjává,
és egyben jelezte, hogy ez csak az első volt „sok hasonló támadás sorában”.
Jov-Tom Samia tábornok szerint az akcióval a terrorszervezet 1995-ben Máltán
meggyilkolt vezetője, Fathi Skaki emléke előtt „tisztelgett”. Megdöbbentőnek és
cinikusnak nevezte ugyanakkor a tábornok, hogy a palesztin szervezet iskolásokat küld
pusztulásba: az iskolatáskába a szendvics mellé bombát csomagolnak. Időközben új
diplomáciai erőfeszítések kezdődtek, hogy a konfliktust tárgyalásos mederbe tereljék.
Bill Clinton amerikai elnök november közepére Washingtonba várja külön-külön
Jasszer Arafatot és Ehud Barakot. A tárgyalásokba az eddiginél intenzívebben szeretne
bekapcsolódni az Európai Unió is, amelynek vezetői biarritzi találkozójukon a nyáron
Camp Davidben felvázolt egyezménytervezet alapul- vételét javasolják. Izraeli részről
hangoztatják, hogy a tárgyalások újrafelvételének előfeltétele a fegyveres erőszak
beszüntetése. Bár Clinton nyilatkozatában megdicsérte Arafatot, hogy „különleges
erőfeszítéseket tett a konfliktus beszüntetésére”, ez eddig kevésnek bizonyult.
Az arab világ vezetői részvételével Kairóban megtartott arab csúcstalálkozó az értékelések
szerint a harcias retorika ellenére - köszönhetően a megfontolt egyiptomi és jordán
fellépésnek - nem szólított fel sem az Izrael elleni bojkott megújítására, sem
az olajfegyver „bevetésére” a közel-keleti konfliktus befolyásolása céljából.
A kemény fellépést sürgető arab országok - Líbia, Irak és Szíria - elítélték
a „megalkuvást”, amely szerintük az Egyesült Államok nyomásgyakorlása eredményeként
született. Az Arab Liga döntött a Palesztin Autonómiának nyújtott támogatásokról,
és létrehozott egy 800 millió dolláros alapot, hogy támogassa „Jeruzsálem
arab-moszlim jellegének” megőrzését. A korábbi csúcstalálkozók tapasztalata
ugyanakkor, hogy az ígéretek kis hányada valósul csak meg, így kérdés, hogy az „Al-Aksza
megmentésére” született felajánlásoknak mi lesz a sorsuk.
Jeruzsálem teteje, Gilo
Gilo három dombon épült, 840 méteres tengerszint feletti magasságával
Jeruzsálem legmagasabban fekvő területe, ezért topográfiai és stratégiai szempontból
is nagy jelentőségű.
A Biblia több helyen is említést tesz egy Gilo nevű városról, amely Júda törzséhez
tartozott. Akhitófel, Dávid király tanácsadója szintén Gilóból származott.
1948-ban, a függetlenségi háború idején az egyiptomi hadsereg Gilóban állította
fel a tüzérségét, és onnan ágyúzták Jeruzsálemet. A város védői heves harcok
árán tudták megakadályozni, hogy Gilóból Jeruzsálembe nyomuljanak tovább. A Gilo
felett fekvő Ramat Rahel kibuc háromszor cserélt gazdát, végül is izraeli kezekben
maradt, miközben Gilóban a tűzszünet után megmaradt a jordán fennhatóság.
1948 és 1967 között a jordán hadsereg előretolt hadállásai voltak ezeken a
dombokon. A hatnapos háború ideje alatt az izraeli hadsereg elfoglalta a területet, és
röviddel később a kormány úgy határozott, hogy a korábbi csatamezőt egy új városrésszé
alakítja át. Jeruzsálem más, újonnan épített negyedeihez hasonlóan Gilo létrehozásával
is az volt a cél, hogy kitűzzék a város új határait, és lehetetlenné tegyék az
1967-es vonalak előtti állapothoz való visszatérést.
Gilo 1973 és 1979 között épült, az eredeti utcákat azokról az illatos növényekről
nevezték el, amelyeket a hajdani Templomban áldozati szernek használtak fel.
(Forrás: Jerusalem Post)