„A Nyugat mindig is alábecsülte Szaddámot” - derül ki Kidir Hamzának, az
iraki atomprogram egykori vezetőjének nyilatkozatából. Huszein egykori jobbkeze nemrég
a német Der Spiegel hetilapnak adott interjújában Irak fegyverarzenáljának erejét vázolja
föl.
Az atomfizikus Hamza egyszerűen csak „Szaddám bombaépítőjének” titulálja magát.
Ő maga 1985-től 1990-ig volt az iraki atomfegyverprogram irányítója. Azután hat
esztendővel ezelőtt családjával az Egyesült Államokba menekült.
A bombagyáros szerint Huszeinnek még mindig roppant ütőképes fegyverpotenciál áll
rendelkezésére. Hamza macska-egér harcnak nevezi a felkutatás folyamatát, hiszen az
előállító műhelyek mobilitásuknál fogva ellenőrizhetetlenek. Gyakran a nagyobb méretű
berendezések vasúti vagonokban vannak elrejtve, a laboratóriumok vagy a kisebb gépek
pedig teherautókon mozgathatók. Ezenkívül a gyártóüzemek olyan kis egységekre
vannak felosztva, amelyeket játszva el lehet helyezni iskolákban, kórházakban vagy lakóházakban,
ahol a vizsgálóbiztosok nem is keresik.
Szaddám Huszein már 1970-től építgeti tudatosan atomprogramját, attól a céltól
vezérelve, hogy országa egyszer nukleáris hatalom lesz. „És ehhez ma közelebb áll,
mint valaha” - állítja a néhai specialista. „Már az 1990-es kuvaiti invázió
kezdete előtt rendelkezett a diktátor atombombával. Bevethetőségét azonban akkor még
kisebb technikai hibák nem tették lehetővé. A robbanóegység túl nagy és instabil
volt ahhoz, hogy rakétára lehessen szerelni. Ezen-felül abban az időben még igen csekély
mennyiségű hasadóanyag állt rendelkezésre” - fejtegeti Hamza.
Ám a pusztító szerkezet előállítása dúsított urán alkalmazásával csak idő kérdése
volt. Az Öböl-háború ideje alatt lelassultak a gyártások, és egy-két robbanófejnél
többet nem tudtak készíteni. A bombázások a gyártócsarnokok egy részét elpusztították,
a mérnöki kutatásokban viszont nem tudtak kárt tenni. Ezért a háborús veszteségek
kiheverése után újult erővel láttak neki a munkáknak.
„Szaddám nem szeret másoktól függeni” - válaszolja Kidir Hamza arra a kérdésre,
hogy 1994-es távozásával alábbhagytak-e a fejlesztések. Jelenleg is mintegy 12 ezer
ember foglalkozik Irakban a működőképes nukleáris fegyver létrehozásán. Huszein
minden erőt és erőforrást erre koncentrál.
Mindehhez egy-két fejlett ország hathatós támogatása is hozzájárult. Hamza ezek között
Németországot nevezi meg a legsegítőkészebbnek, amelynek iparával a közelmúltban
kitűnő kapcsolatokat ápolt a bagdadi vezetés. Állítása szerint német bankokon
keresztül akadálytalanul lehetett milliós összegeket mozgatni, és a megrendelések
Hamburg kikötőjén keresztül probléma nélkül elszállíthatóak voltak. „Természetesen
mindig azt a látszatot keltettük, hogy polgári célokra vásárolunk, hiszen Szaddám
fegyverkezési programját senki nem támogathatta nyíltan. De mindegy, milyen mesével
mentünk, a német partnerek tökéletesen tudták, miről van szó” - árulja el
Hamza teljes nyíltsággal a meglepő kerülőutakat. Németország teljes mértékben
megfelelt alkatrész- vagy berendezés- „bevásárlóhelynek”, hisz a kiviteli ellenőrzések
rendkívül enyhék.
„Ha feloldják az ország elleni szankciókat, Irak két éven belül bevethető bombával
fog rendelkezni. Elegendő ismeret és megfelelő infrastruktúra áll immár rendelkezésükre.
A szükséges uránt akár külföldről is be tudják szerezni, például az egykori
Szovjetunióból” - tárja föl a fizikus a kemény valóságot.
Hamza szerint a diktátor azonban nem bolond, hogy egyből be is vesse a szuperfegyvert.
Egy adut szeretne a kezében tartani, amellyel kitűnően tud majd pókerezni. És
mindenekelőtt kényszerhelyzetbe akarja hozni Izraelt, a Közel-Kelet mindezidáig
egyetlen atomhatalmát. Így Irak vitathatatlanul az arab világ legerősebb vezetőjévé
válhat.
„Az Egyesült Államok - csakúgy, mint a többi vezető ország - még mindig nem
veszi Szaddámot elég komolyan. Ez óriási hiba, amiért Kuvaitnak már keményen
fizetnie kellett. Jól ismerem őt, és tudom, hogy keményen hajtja végre a céljait -
kerül, amibe kerül” - figyelmeztet vészjóslóan Hamza.