Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IV. évfolyam, 43. szám, 2000. október 21

Belpolitika

Fröhlich András
Nem a hatalom érdekel


Hajdú Sándor
Csurka kontra Torgyán

„A MIÉP azért támadja alaptalanul az FKgP-t, mert szavazatokat akar kimarni belőlünk” - nyilatkozta Horváth Béla, kisgazda frakcióvezető-helyettes és a párt szóvivője annak kapcsán, hogy Csurka István élesen bírálta, sőt egyszer hazugnak is nevezte Torgyán Józsefet. Győri Béla, a MIÉP szóvivője szerint ellenben az az ok, hogy a kisgazdapárt a kormányprogramban meghirdetettek ellenére cselekszik.


Hetek-összeállítás
Kisgazdák a darálóban

Több kisgazda politikus - így Torgyán József - szerint is megkezdődött a választási kampány a kisgazdapárttal szemben. Csúcs László úgy véli: ha különféle „ügyek” tekintetében pártja nem kemény és következetes, mind az erkölcsi, mind a törvényességi kérdések rendbetételében, akkor ezek egyszer rádőlnek.


Sebestyén István
Harc az öngyilkosság ellen

Az illetékes minisztériumok elutasító magatartása miatt nem magyar, hanem amerikai támogatással indult el Magyarország legnagyobb öngyilkosság-megelőzési programja a Bács-Kiskun megyei Kiskunhalason. A nemzetközi keretekbe illeszkedő kísérleti program két évig fog tartani, és első lépésként a térség háziorvosait készítik fel nemzetközi hírű professzorok segítségével az önpusztítás elleni küzdelemre. Kiskunhalason és környékén egyébként évente százezer emberből több mint hatvanan lesznek öngyilkosok, ami az országos átlag kétszerese, a nemzetközi átlagnak pedig hatszorosa.


MTI
Fideszes bírálat a Fidesznek

A Fidesz-vezette kormány nagyon kevés pozitív társadalomátalakító lépést tett, és az elmúlt két évben a legfőbb célja az MSZP gazdasági és média hátországának megroppantása, illetve a sajátjának felépítése volt - jelentette ki Tölgyessy Péter fideszes országgyűlési képviselő. A jogász-politikus, az SZDSZ egykori elnöke minderről a Pénzügykutató Klub csütörtöki budapesti ülésén beszélt.


Munkatársainktól
Demszky lett Orbán első kihívója

A SZDSZ holdudvarában általában sikeresnek tartják Demszky Gábor főpolgármester „elnöki belépőjét”, annak fényében is, hogy Fodor Gábor országgyűlési képviselő személyében kihívója lett a pártvezetői posztért folytatott kampányban.


Életmód

Tóth Eszter
Ingyenes képzés az édesanyáknak

Augusztus óta nagyszerű lehetőséggel élhetnek azok az anyukák (rendkívüli esetben apukák), akiknek gyermekeik nevelése mellett kedvük, ambíciójuk van arra, hogy önmaguk művelését se hagyják abba. A 2000. augusztus 23-án kelt 147/2000. kormányrendelet biztosítja, hogy akik az adott félév első napján terhességi gyermekágyi segélyben (gyás), gyermekgondozási segélyben (gyes), gyermeknevelési támogatásban (gyet) vagy gyermekgondozási díjban (gyed) részesülnek, és államilag nem finanszírozott, költségtérítéses képzésben vesznek részt, ingyen tanulhassanak. Tanulmányaik költségét az adott intézménynek az Oktatási Minisztérium átutalja. A rendelet annyira új keletű, hogy egyes oktatási intézményeknél az illetékesek csak a hallgatóktól értesültek róla.


Középfokú szakképzés Magyarországon
Jók a kilátások
Tovább a cikkhez >>>

K. Varga Katalin
Nagyvárosi fiatalok az ezredfordulón

A fiatalok elsődleges értékmérőnek az anyagiakat tekintik, példaképeiket túlnyomórészt közvetlen családi vagy ismeretségi körükből választják, tanáraikban megbíznak, a politikusokban jóval kevésbé. A szülők és a fiatalok iskolai végzettsége között továbbra sem várható nagy eltolódás. A tizenévesek többségükben hagyományos, teljes családban élnek, egyre több energiaitalt fogyasztanak, és egyre többen dohányoznak közülük - többek között ilyen megállapításokat tartalmaz az az ifjúságkutató vizsgálat, amelyet nemrégiben végeztek Tatabányán.


Kőszegi Anita
Én és a cégem

Állásinterjúra várakozva sokszor gombóccal a torkunkban ülünk a FŐNÖK szobája előtt, mintha fogorvosi rendelőben ülnénk, azon gondolkodván, vajon jól nézünk-e ki, milyen benyomást fogunk kelteni, megfelelünk-e a cég elvárásainak. Természetesen minden szituációra lehetetlenség előre felkészülni, de vannak az üzleti életnek olyan aranyszabályai, melyeknek figyelembevételével sok kellemetlen meglepetéstől kímélhetjük meg magunkat és nem utolsó sorban potenciális munkaadónkat! Egy cég alkalmazásában állni ma már jóval többet jelent, mint egyszerű munkavégzést, hiszen többnyire kívül-belül meg kell felelni a vállalat imázsához szabott elvárásoknak.


Fókusz

Bánhidi Emese, Marosvásárhely
Milyen legyen Erdély

Ötven párt tizennyolc jelöltje kezdte meg hivatalosan is a versengést Romániában a parlamenti székekért és az államfői posztért. Röviden: a hatalomért. Ahogy a pártok lassan nem csak jelöltjeiket jelölik meg, de programjaikat is kiszivárogtatják, egyre nyilvánvalóbb, hogy elsősorban a hatalom birtoklása a tét, nem pedig valamiféle jól kirajzolódó koncepció győzelme, amely kivezetné az országot a mostani állapotából.


Hetek-összeállítás
Médiaháború a Közel-Keleten

Az elmúlt hetek közel-keleti drámájában minden eddiginél nagyobb - esetenként már emberi életeket befolyásoló - szerepet kapott a média, különösen a nemzetközi hírcsatornákon bemutatott felvételek. Míg a konfliktus első két hetében a tudósításokban főleg az izraeli katonák golyózáporába keveredett civil palesztin tüntetőket, köztük gyermekeket lehetett látni, a ramallahi mészárlást követően átmenetileg kiegyenlítettebb lett a kép.


Hetek-összeállítás
A következetes Arafat

„Arafat pályát tévesztett: színésznek kellett volna mennie” - mondta a héten budapesti sajtóértekezletén Dalia Itzik miniszter asszony, az izraeli nemzetbiztonsági kabinet tagja. A tízéves oslói békefolyamat öszszeomlása láttán nemcsak Izraelben teszik fel a kérdést: ki valójában Jasszer Arafat. A PFSZ legendás harcosa, a „Tigris”, vagy Nobel-békedíjas szabadságharcos, a „palesztin nép Mózese”? A történelmi válaszra még várni kell. Arafat a nemzetközi közvélemény előtt óriási fordulatot tett az 1974-ben az ENSZ-ben tett híres kijelentésétől: „Lázadó vagyok, és a célom a szabadság” Oslóig, ahol 20 évvel később „a béke feljövő holdjának első keskeny sarlóját” üdvözölte. Eközben első számú hallgatósága előtt ugyanaz maradt: a „Raisz”, a vezér, akinek végső célja ma ugyanaz, mint harminc évvel ezelőtt. Ugyanakkor Jasszer Arafat hat évvel az oslói szerződés megkötése után 2000. október 15-én Gázában elmondott beszédében kijelentette: nem elég elmenni Jeruzsálembe, el kell menni Haifába, el kell menni Jaffába és el kell menni Tel Avivba is. Dalia Itzik ezt a mondatot úgy értékelte, hogy Arafat ma sem mondott le Izrael elpusztításáról. A palesztin vezető arab nyelvű hallgatósága - amely az angol nyelvű beszédeket aligha követi nyomon - alighanem szintén így látja: a Raisz következetes vezető, aki nem váltogatja nézeteit. Az alábbiakban néhány részletet közlünk Arafat arab, illetve angol nyelven elmondott beszédeiből.


Munkatársunktól
A megfertőződés veszélye

„A 2000. évi felmérések szerint Magyarország a 31. helyre, azaz a középmezőnybe tornázta fel magát a korrupcióval fertőzött országok listáján. Az uniós csatlakozásra váró országok közül jelenleg Észtország és Szlovénia előz meg bennünket, viszont magunk mögött tudhatunk két EU-tagot, Görögországot és Olaszországot” - hangzott el Pécsett egy korrupcióról szóló konferencián.


Szlazsánszky Ferenc
Nem volt durva, csak határozott


Gazdaság

Szolidabb reálbér
Tovább a cikkhez >>>

Adó- és járulékrendszer elkészült a végleges változat

Véglegessé vált a 2001-2002-re vonatkozó adó- és járulékrendszer. A tervezet középpontjában a családok helyzetének javítása, a kis- és középvállalkozások terheinek csökkentése, valamint a szabályozás egyszerűsítése áll.


Birovecz Eszter
Diszkriminatív gázáremelés

Az Ipari Energiafogyasztók Fóruma (IEF) a tervezett gázáremelést diszkriminációnak és inflációgerjesztőnek nevezte. Mint ismeretes, a Mol megállapodott a Gazdasági Minisztériummal, hogy a lakosságnak jövőre 6, míg a nagyfogyasztóknak - már november 1-jétől! - 43 százalékkal emeli a gáz fogyasztói árát. Egy lapunknak nyilatkozó szakértő úgy látja, hogy ez a lépés akár 15-20 százalékkal is felhajthatja az energia árát. A végleges döntés a jövő heti kormányülésen várható.


Acsai Anikó
Szelektív gázáremelés: mégis a Mol a nyertes

Hullámvasútra kerültek a részvénypiacok az elmúlt héten, melyből az amerikai piacok ereszkedéssel, az európaiak emelkedéssel kerültek ki. A Dow Jones ipari index az inflációs adatok megjelenése után mélyrepülésbe kezdett, melynek egy részét később visszatornázta, azonban így is 10 ezer pont alatt zárt. Valamivel jobban teljesített a két másik index: az S&P 500 1,65 százalékkal csökkent, míg a Nasdaq értéke alig változott. A nyugat-európai tőzsdék - talán az elmaradt kamatemelésnek köszönhetően - csütörtöki emelkedésükkel pozitív tartományban zártak. Hasonlóan viselkedett a BUX is, a szerdai mélypont után 7 918 pontig tudott erősödni.


Kovács Klára
Költségvetési vita: süketek párbeszéde

Az előzetes várakozásoknak megfelelően heves vita övezi a kétéves költségvetést. Az ellenzéki pártok megalapozatlannak, sőt törvényellenesnek nevezték a tervezetet. A vita azonban süketek párbeszéde volt, a két tábor nem válaszolt, nem is reagált egymás felvetéseire. Lapunk által megkérdezett szakértő szerint a kétéves költségvetés elfogadása esetén visszatérhet a szocialista időkre jellemző „régi szemét”, azaz a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága.


Györök Orsolya
A praktikus elméletet díjazzák

A közgazdasági Nobel-díjasok kiválasztása is megerősíti azt a trendet, amely szerint az idei díjazottak között inkább a gyakorlati, semmint az elméleti kutatókat részesítették előnyben. Az idei év Közgazdasági Nobel-díját két amerikai közgazdász kapja, akik makroökonometriai elméleteik és a gyakorlatban is sikerrel alkalmazott módszereik elismeréseként kapták megosztva a díjat. A Svéd Királyi Akadémia indoklása szerint a két szakembernek olyan alapvető problémákat sikerült megoldaniuk, amelyek mikroadatok statisztikai elemzése során merülnek fel.


Ruff Gabriella
Semmit sem hiszünk el nekik

A globalizációs folyamat kritikusai egyre többet hallatják a hangjukat. A seattle-i, a melbourne-i és a prágai események megmutatták a jelenlegi gazdasági szerkezet ellenzőinek és veszteseinek elszántságát - és sokszínűségét is. A tüntetők a legkülönbözőbb szerveződések tagjai: vannak közöttük környezetvédők, kizárólag békés eszközökhöz folyamodók, mint a humanisták, csakúgy mint anarchisták, baloldaliak és sok más egyéb csoport is. A humanista mozgalom az egyik szellemi mozgatórugója az antiglobalista irányzatnak. Az IMF által szimbolizált világrendről, a globa-lizáció lehetséges alternatívájáról beszélgettünk Szigeti Balázzsal, a Humanista Párt alelnökével, aki többedmagával részt vett a prágai eseményeken.


Háttér

Karsai Gábor
Bőrünkön érezzük

Miként lehetséges az, hogy miközben a statisztikai adatok szerint az elmúlt években a gazdaság, sőt a lakossági fogyasztás növekedési üteme 4-5 százalék volt, az átlagember ebből csak nagyon keveset érez? Mi lehet a magyarázata annak, hogy miközben az idei évre 5,5 százalék körüli gazdasági növekedés várható, széles rétegek érzik úgy, hogy keresetük kevesebbet ér, mint egy évvel ezelőtt?


Hetek-összeállítás
Óriáshullám a túlpartról

Akármelyik nap megtörténhet, hogy egy soha nem látott méretű vízhullám söpör végig az Atlanti-óceánon Észak-Amerika partjai felé. A hatalmas vízfal a Karib-szigeteken, Floridában és a keleti partvidék más részein húsz kilométeres mélységig elpusztíthat mindent, ami útjába akad. Aki eddig azt hitte, hogy a Csendes-óceán partjain időről időre pusztító szökőárak nagynak számítanak, téved: angol tudósok szerint ez az atlanti hullám minden eddiginél nagyobb lehet. 6000 kilométerrel arrébb, a Kanári-szigetek között indul majd el, amikor a turistaparadicsomként ismert szigetcsoport egyik kis tagja a tenger alá merül.


Hit és értékek

Somorjai László
Kicsiny távkapcsoló nagy hatalma


Flaisz Endre
A fénylő város

A történelem során az emberekben mindig élt a vágy egy jobb kor után, amelyben béke uralkodik, és az emberek egészségben és jólétben élnek. Legenda, utópia vagy valóság ez az eljövendő aranykor? A Biblia szerint valóság. A mózesi ünnepek közül a hetedik és egyben az évben az utolsó, a Sátrak ünnepe, amely ezen a héten volt, profetikus módon ezt a világtörténelmet lezáró utolsó, messiási korszakot vetíti előre.


Ígéret Megtartók
Tovább a cikkhez >>>

Hetek-összeállítás
Buddha aranytalpai

A milliók gyarapításának egy saját fejlesztésű japán kultusz által kifejlesztett sajátos módját leplezte le a héten a tokiói rendőrség. A Hoho Hana Sanpogyo receptje a londoni The Daily Telegraph beszámolója szerint így szól: végy harmincezer rendkívül hiszékeny embert, akik hajlandók megmutatni a talpukat, majd jósolj nekik valami végzeteset, például azt, hogy hamarosan elhunynak rákban. Ezzel egy időben azonban siess értésükre adni, hogy a tragédia elkerülhető: ha némi szerény dotációval támogatják a szekta szolgáltatását, a balszerencse máris odébbáll.


Munkatársunktól
Kleopátra kézírása

A papirusz - mai papír elődje és névadója - az ókor legelterjedetebb íróanyagának számított. Az egyiptomiak a Nílus árterületén növő különleges cserje (Cypereus papyrus) szárát lehántolták, ezeket két rétegben, egymással ellentétes irányban egymásra ragasztották, majd horzskővel lecsiszolták. Az így nyert lapokat (charta) egymás mellé ragasztották, ezzel egybefüggő, rendszerint hét méter hosszú tekercset nyertek. Ez volt a biblosz (könyvtekercs), amelynek többes számú kicsinyítő képzős változata a biblia, vagyis „könyvecskék”. Bár az egyiptomiak az ókor folyamán hatalmas mennyiségben exportálták a papiruszt, mint csomagoló- és íróanyagot, ez anyagának természete miatt nem maradhatott fenn máig. Kivéve azokon a helyeken, ahol megfelelően száraz mikroklíma biztosította túlélésüket: ilyen volt Egyiptom sivatagi homokja vagy a Júdeai sivatag barlangjai.


Interjú

Tihanyi Péter
A pörkölt íze
Tovább a cikkhez >>>

Külpolitika

Vagyim Arisztov
Kényelmes távollét

Az orosz újságírók és politikai megfigyelők egészen az utolsó napig találgatták, vajon részt vesz-e Oroszország a közel-keleti válság megoldására összehívott nemzetközi találkozón, vagy nem. Egyesek arról számoltak be, hogy Oroszország belügyminisztériuma kifejezte készségét a részvételt illetően, és ezért az orosz elnök és a külügyminiszter mindenképpen elutazik Egyiptomba. Mások azt bizonygatták, hogy a találkozó első napján Putyin megkezdi üdülését a Fekete-tengernél. Legalábbis ez a tervezett programja, és változásokról még senki sem adott hírt. Oroszországban, úgy tűnik, a legtöbben az első variációnak adtak hitelt; azonban a másik teljesedett be.


Schmidt Barna
Szaddám bombaépítője megszólal

„A Nyugat mindig is alábecsülte Szaddámot” - derül ki Kidir Hamzának, az iraki atomprogram egykori vezetőjének nyilatkozatából. Huszein egykori jobbkeze nemrég a német Der Spiegel hetilapnak adott interjújában Irak fegyverarzenáljának erejét vázolja föl.


Hetek-összeállítás
Véres tűzszünet

Miközben Genfben az ENSZ emberi jogi bizottsága határozatban ítélte el Izraelt a palesztin területen elkövetett „emberiség elleni bűntettek” miatt, a palesztin fennhatóság alatt álló Nablusz mellett fekvő Ebál-hegyen Binjamin Herling rabbi elvérzett, miután a segítségére siető mentőhelikopter nem tudott leszállni a sűrű golyózáporban. A két esemény az egyiptomi Sarm es-Sejkben szóban megkötött tűzszüneti megállapodás másnapján történt, két nappal a kairói arab csúcs előtt.


Márer György, New York
Magyar túlélő

Andrew Nemeth mindöszsze tizenkilenc éves. Soha nem fogja elfelejteni azt a napot, amikor a Cole hadihajó oldalának ütköző csónak felrobbantotta a hajót, amelyen szolgált. Az élmény örökre az emlékezetébe égett: éppen ebédért állt sorba a kantinban, amikor a detonáció a plafonig dobta, majd miután leesett a padlóra, rájött, hogy a teste alatt érzett maszatos nedvesség a saját vére. A szeme, a szája megtelt füsttel; a hajó oldalában mintegy 12x12 méteres léket ütő robbanás szétvetette a hajó belsejében a motorházat, az étkezőt, valamint más körleteket is megrongált.


Eperjesi Ildikó
Eljutunk az Adriáig

„Tudjman az országot az izoláció irányába vezette. Ami pedig bennünket illet, minél hamarabb tagjai szeretnénk lenni az Európai Uniónak” - fogalmazott a Heteknek Stipe Mesic horvát államfő. Mesic budapesti látogatásán szorgalmazta, hogy a magyar vállalatok kapcsolódjanak be az adriai szállodák felújításába. Ugyancsak felmerült a Budapest-Zágráb-Fiume autópálya megépítése, melynek révén akár egy hétvégi kirándulás erejéig is elérhető lenne a horvát tengerpart a magyarok számára.


Hetek-összeállítás
Újra gyilkol az Ebola

Az ugandai kormány a héten karantén alá helyezte azokat a területeket, ahol az elmúlt napok során eddig összesen 43 ember életét követelte az Ebola vírus. A jelenleg ismert egyik legborzalmasabb, halálos kimenetelű fertőzést okozó vírusnak az afrikai földrészen 1976 óta mintegy nyolcszázan estek áldozatul.


Hetek-összeállítás
Túl az utolsó meneten

Lezajlott az amerikai elnöki székért immáron több mint egy éve zajló maratoni futóverseny utolsó közvetlen összecsapása, a két jelölt, George W. Bush és Al Gore közötti harmadik elnöki vita. A verseny ezzel átfordult a végső hajrába: ilyenkor már a legapróbb botlás, egy rosszul fogalmazott mondat is végzetes következményekkel járhat. Árgus szemek figyelik a jelöltek legapróbb reakcióit, gesztusait is.


Riport

Szarka Lajos
Megbocsátottam, tehát győztünk
Beszélgetés Kopácsi Sándorral, az 1956-os forradalom hősével

„Egy hasonló társadalmi katasztrófa után (mint 1956) szükségszerűen jelentek meg a kádárjánosok mint az oroszok eszközei, a normalizáció végrehajtására. Történelmi szükségszerűség volt, hogy legyen Nagy Imre, Maléter, Szilágyi Jóska, akik életüket adják eszméikért, a jövőért, hogy egy napon feltámadjanak a nemzet életében. Magam e pillanatban úgy döntöttem, hogy ez utóbbiak sorsában osztozom.” (Részlet Kopácsi Sándor Életfogytiglan című könyvéből.)


Sport

SÍPSZÓ
Tovább a cikkhez >>>

A gyűrűkirály
Csollány Szilveszter már nem örök második

Negyed század. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy egy magyar sportoló ökölbe szorított kézzel jelezhesse a világnak: ő a gyűrűk ura. A Dunaferr tornásza, Csollány Szilveszter Sydneyben olimpiai bajnok lett. Szilas (mert mindenki így hívja) azt mondta, ezzel az éremmel beteljesedett életműve. A bajnok szimpatikus, laza, közvetlen, harminc éves fiatalember. Bohém és vagány. Hamiskás mosolya magabiztosságot, hihetetlen erőt és kitartást sugall. Ezek a tulajdonságok kellettek ahhoz, hogy huszonöt év után mindenki úgy hívja: a gyűrűkirály.


Mondovics L. Gábor
Álmok 2016-ra

Orbán Viktor a parlamentben a magyar olimpikonok és segítőik tiszteletére rendezett kitüntetési ünnepség után kijelentette: érdemes lenne pályázni a 2012-es vagy 2016-os nyári olimpiai játékok megrendezésére. A nyilatkozat vegyes visszhangokat váltott ki.


Szabadidő

Túraprogramok a KSK szervezésében
Tovább a cikkhez >>>

Programajánlat
Tovább a cikkhez >>>

Pénteken nyit a műjégpálya

Idén október 27-én nyit, és február 28-án zár be a városligeti műjégpálya, a belépőjegyek mintegy 10 százalékkal drágultak. Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes sajtótájékoztatón elmondta, hogy a főváros és az intézmény nyáron összesen 20 millió forintért korszerűsítette a pályát. A Fővárosi Önkormányzat hétéves fejlesztési terve alapján 2004-2005-ben kerülne sor a létesítmény átfogó rekonstrukciójára.


Az Írások ismerői

1958 óta minden év tavaszán megrendezik Jeruzsálemben az úgynevezett Tanach versenyt, amely a maga nemében nagy presztízsnek örvend az izraeliek körében: az ottani média részletesen követi az eseményt, a sajtóorgánumok címlapon hozzák a nyertesek fotóit. Erre a megmérettetésre, amely tulajdonképpen a zsidó Biblia konkrét szövegismereti versenyét jelenti, a világ számos egyéb országában is rendre sort kerítenek, s ezek győztesei vehetnek részt aztán Izraelben az évenkénti nagy nemzetközi versenyen.


A zöldség íze

Bár a magyarok főzési szokásai sokat változtak az elmúlt évtizedben, számos helyen még mindig a hagyományos módon ütik össze az ételt. A magyar konyha nem mindig volt annyira egyoldalú, mint amennyire mostanában vált az elmúlt idők tömegétkeztetésének hatására. A só, feketebors és erős paprika hármas egyen-íze tette változatlanná az emberek mindennapjait. A vasárnapi húsleves és rántott hús jelentette a rendszeres kizökkenést az egyhangúságból. Napjainkban a kínai, görög és olasz konyha éli reneszánszát, amúgy magyarosan. Utóbbiakból minálunk éppen az a könnyedség hiányzik, ami híressé tette őket a világ más országaiban. Természetesen vannak kivételek, és egyre többen!


Színes

DUMA PLÁZA

A korrupt szabad emberek a legrosszabb rabszolgák. (David Garrick, angol színész)


Kilencéves egyetemista
Tovább a cikkhez >>>

Versenyautó legóból
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

A hitelezők türelme is véges
Tovább a cikkhez >>>

Arthur Miller nyolcvanöt éves
Tovább a cikkhez >>>