Mondovics L. Gábor
Forradalom élőben
Nem akármilyen filmet láthatott, aki csütörtökön úgy döntött, hogy a jugoszláv ellenzék belgrádi demonstrációját figyeli valamelyik nemzetközi hírtelevízióban. A tüntetés oka a Milosevics vezette hatalom cinikus közönye volt, amellyel a választópolgárok akaratát semmibe vette. Ultimátumot is adtak Szlobodan Milosevicsnek, hogy délután háromig, a tüntetés hivatalos kezdetéig mondjon le. Zoran Dzsindzsics ellenzéki kampányfőnök nyilatkozata jelezte: valami készül. „Nem kell komoly jelentőséget tulajdonítani az alkotmánybíróság választásokat megsemmisítő határozatának” - mondta, és neki lett igaza.
Ellenzéki tüntető üdvözli a belgrádi parlament előtt álló rendőröket. Nem álltak útjukba Fotó: ReutersTalán a Szlobodan Milosevics által kontrollált jugoszláv alkotmánybíróság döntése volt az, ami megadta a jelzést az utolsó felvonásra. Ez a testület „az ellenzék csalása” miatt megsemmisítette a választások eredményeit. Az ellenzék a két hete elhangzott jelszó szerint nem akart engedni a nép akaratából. Ezek után egy délután elég volt ahhoz, hogy a közel tíz év óta embargók által büntetett, két hónapig bombázott Milosevics-rezsim összedőljön. Tavaly, amikor a légitámadások megkezdődtek, a lakosság túlnyomó része gondolta úgy, igazságtalan a NATO beavatkozása, és kiállt Milosevics mellett. Talán ez adta a bátorságot Milosevicsnek, hogy belemenjen egy elnökválasztásba. Ha ezt nem teszi, politikai pályafutását a jövő év közepéig elnyújthatta volna. Most ugyanazok, akik tavaly egy általuk igazságtalannak ítélt nyugati katonai beavatkozás miatt mentek az utcákra, ezúttal másra szavaztak. Mire képes a hihetetlen szabadság utáni vágy? Arra, hogy minden megfélemlítés ellenére sem engedtek szabad döntésükből. Milosevics eltaktikázta a helyzetet, egyszerűen nem hitte el, ami az országban történt: az emberek teljesen mást akartak, mint ő.
Egy férfi felugorva köszönti a Belgrádba igyekvő ellenzéki tüntetőket. Felszabadult pillanatok Fotó: ReutersA jugoszláviai forradalom megmutatta: egy hosszabb mozifilmnyi idő alatt megbukhat egy diktátor. Angliában az esti főműsoridőre estek az események, így a britek vacsorájukat fogyasztva, míg Amerikában az ebéd és egy délutáni szendvics között láthatták a modern kori jugoszláviai forradalom képeit. Az internet előtt ülők pedig szinte részesei lehettek az eseménynek, a pillanatok alatt érkező híreknek köszönhetően.
Akár egy amerikai történet is lehetett volna, ahol a nemzet küzd az eszméért és végül kisebb áldozatok árán - szinte vértelenül - végül is eléri álmát. Történelem született néhány óra alatt: közel egymillió ember nyilvánította ki a belgrádi utcákon, hogy nem hagyja veszni a szabadságot. Rövid tétovázás után így döntött a rendőrség és a katonaság is. Milosevics magabiztos volt, de amikor kiderült, hogy a biztos bázisának gondolt katonaság soraiban is Kosztunicára adta voksát a többség, őket sem merte már bevetni a tiltakozók ellen.
Kik játszottak szerepet ebben a forradalomban? Hogyan értesültek az emberek arról, hogy tüntetés lesz? Hiába tiltottak be minden független hírforrást, rádiót, tévét és újságot, az emberek mindig naprakész információval rendelkeztek arról, mi is történik valójában. Milosevicsnek valószínűleg nem volt fogalma arról, vagy nem mérte fel helyesen, mit lehet az internettel elérni. A választások előtt, alatt és után a szerb független média tovább élt, csak a világhálót használta az éter helyett. Itt is megmutatkozott, hogy volt értelme írott formában folyamatosan hírt adni - ezeket kinyomtatva és fénymásolva az információ eljutott az emberekhez. A szamizdatok rizikós szállítása helyett elég volt egy működőképes számítógép is. A rádióadások szintén a virtuális világsztrádát használták, így a zavarás már megoldhatatlan volt - ennyi számítógépet képtelenség elkobozni és a teljes kommunikációs zárlat a rendszer működését is megakadályozta volna. Az utolsó európai diktátorral együtt így a régi típusú diktatúra is megbukott.
Nyugaton mindenhol üdvözölték a belgrádi forradalmat. Bill Clinton szerint mindenképpen örömteli, hogy végül győzött a demokrácia, de jelezte, nem mindenben értenek egyet az új jugoszláv elnökkel. Természetesen abban a pillanatban kezdeményezik a korlátozások feloldását, amint az ellenzék teljesen átveszi a hatalmat; ez már a következő héten megtörténhet. Putyin orosz elnök kifejezte, mindig is a demokratikus rendezés hívei voltak, ezért vállaltak közvetítői szerepet a válságmegoldásban, de azt is a világ értésére adta, hogy országa annak ad politikai menedéket, akinek akar. Az utolsó pillanatig próbálták Milosevicset meggyőzni, mondjon le. A baráti ország lakói viszont nem igazán akarták kivárni ennek a végét. Valószínű, hogy a két ország kapcsolatai új alapokra kerülnek, Kosztunica ugyanis - sikerrel - igyekezett elkerülni, hogy az oroszok oldják meg a helyzetet. Elemzők szerint ez arra utal, hogy el szeretné szakítani Jugoszláviát a Milosevics által kiépített oroszfüggőségtől.
Oroszország és a jugoszláv krízis
Vagyim Arisztov
„A mi pozíciónk egy demokratikus ország pozíciója kell, hogy legyen. Milosevics bűnrészes Jugoszlávia széthullásában, ezért fél megjelenni a nemzetközi bíróság előtt. Putyin elnöknek kell védelmet biztosítania a számára, befogadva őt Oroszországba, vagy elküldenie Minszkbe, ahol a harcostársa, Lukasenko elnök van. Putyint Oroszországban senki sem fogja elítélni, egyidejűleg a jugoszláv nép felszabadítójává is válik. Oroszországnak van egy nagy előnye a jugoszláv konfliktus megoldásában, és ezt az előnyt ki kell használni” - jelentette ki Borisz Nyemcov duma képviselő, az orosz jobboldali erők vezetője, akire sokan Jelcin utódjaként tekintettek.
Úgy tűnik, éppen ez a sajátos vélemény élénkítette föl a jugoszláv válsággal kapcsolatos orosz politikát. A külügyminiszter, Igor Ivanov mindössze néhány nappal ezelőtti nyilatkozata is, mely Oroszország hivatalos állásfoglalását volt hivatva kimutatni, meglehetősen homályos volt. Képtelenség volt kihámozni, hogy végül is Moszkva melyik jugoszláv elnökjelöltet támogatja. A nyilatkozatban csupán arról volt szó, hogy a választások első fordulója a jugoszláv társadalom jelentős demokratikus erejét demonstrálta, és hogy a választások nyugodt légkörben zajlottak le. Valamivel nagyobb jelentőségű volt az a hír, amelyben Oroszország külügyminisztériuma felhívást intéz a világközösséghez: haladéktalanul vonják ki Jugoszláviát a nemzetközi elszigeteltségből, és hatálytalanítsák az ellene hozott szankciókat.
Az orosz kormányt meg lehet érteni: a jugoszláviai választások eredményeképpen nagyon nehéz helyzetbe került. Jugoszlávia ugyanis egyike azon kevés országoknak, ahol még megőrződött valami Oroszország befolyásából. Körülbelül egy éve, a Belgrád elleni NATO-akció idején a jugoszláv parlament elfogadta az Oroszország és Belorusszia szövetségéhez való csatlakozásról szóló döntést. Bárki is legyen itt az elnök, Oroszország továbbra is szeretné fenntartani vele a partneri kapcsolatot.
A választás első fordulójának eredményét Moszkva nem tálalhatja Kosztunica kétségkívüli győzelmének. Ezért inkább a tétlenség és be nem avatkozás helyzetét vállalta. Nyemcov ötlete viszont lehetővé tette a kreml számára, hogy határozottabb fellépésre is sor kerüljön - ha sajátos formában is. Eszerint Putyin elnök nem ajánlott fel menedékjogot Milosevicsnek Oroszországban vagy Beloruszsziában, hanem Kosztunicával együtt mindkettőjüket meghívta Moszkvába. Ilyen módon Putyin a közvetítő személy szerepét vállalta fel. Erre egyébként Görögország és Norvégia is ajánlkozott, azonban Oroszország és az orosz elnök fellépése ebben a szerepben logikusabb. Kosztunica elfogadta a meghívást, Milosevics nem. Ő Igor Ivanovot, az orosz külügyminisztert sem fogadta Belgrádban. Valószínűleg Milosevics kemény állásfoglalása késztette Moszkvát arra, hogy újra viszszatérjen a be nem avatkozás politikájához. Meglehet, Vlagyimir Putyin még arra is számít, hogy Szlobodan Milosevics nem tartja meg a szavát, de Moszkva úgy döntött, bebiztosítja magát - ami egyébként ésszerűnek is tűnik.
Magáért beszél Alekszander Vesnyakov, Oroszország Központi Bizottsága elnökének nyilatkozata, mely szerint az általa vezetett szervezet semmilyen dokumentációt nem kapott a jugoszláv választásokkal kapcsolatosan. Ezt megelőzően azonban már elhangzott az az információ, hogy a jugoszláv választásokon jelen lévő orosz megfigyelők Moszkvába vitték azon dokumentumok kópiáit, amelyek tükrözik a választások reális eredményeit. E hét elején pedig az orosz külügyminisztérium hivatalos képviselője kijelentette: a szavazatok számlálása és a választási eredmények ellenőrzése Jugoszláviában egyedül a jugoszláv társadalom feladata.
