Kertész Ákos
Beavatkozás Isten terveibe

Régen gondolok rá, hogy írni kellene az abortuszról, és éppen a Hetekbe. De hát miért? Miért képzelem, hogy egy keresztény (pontosítsunk: Krisztus-hívő) szemléletű lap olvasóival kell megvitatnom a kérdést nekem, materialistának, aki bizonyos körülmények között igenis helyeslem a művi terhességmegszakítás nagyfokú liberalizálását. Normális gondolat ez?
Azt hiszem - Magyarországon - igen.

A döntés állandó felelősséggel jár. Kampány az abortusz mellett     Fotó: Reuters

Több okból is. A római katolikus egyház legkonzervatívabb irányzata forrott össze nálunk a jobboldali, Európában talán legkonzervatívabbnak számító, populista és autokratikus hatalommal. A magyar római egyházat nem Várhegyi Asztrik, hanem Gyulai Endre szeged-csanádi megyéspüspök szelleme és morálja determinálja. Hogy ehhez mi köze egy ateistának, majd alább kiderül. Továbbá a Hetek liberális lap. Nem politikai értelemben. Olyan lap, amelyből nem irtják ki a szerkesztők tűzzel-vassal a másképp gondolkodók véleményét, gondolom, mert ismerik az olvasóikat, és tudják, hogy ők egészségesen kíváncsiak.
Lehet, hogy a Hetek kisebb példányszámban jelenik meg, mint a Népszabadság, de aki megveszi ezt a lapot, el is olvassa. Az én cikkemet is. Ez, író számára, nem mellékes szempont. Harmadszor: én ugyan leginkább materialista vagyok (a dolog bonyolultabb, de nem szeretnék ezen a ponton leragadni), az olvasók jelentős része Jézus-hívő, hitük alapja a Biblia, mégis van nézeteinknek közös platformja. A morál. Ha úgy tetszik: etika. Nem vagyok biztos benne, hogy a Tízparancsolatot valóban az Úr hangja mennydörögte Mózes fülébe egy égő csipkebokorból a Sion-hegyén, s ő személyesen tanította meg Mózest, miképp kell a parancsolatokat kőtáblákra vésni; de én is hiszek a Tízparancsolatban. Mint materialista? Hogyan? Úgy, hogy nem találtam jobbat.
Továbbá fontosnak tartom a Könyvet, azaz a Bibliát. Nem hiszem ugyan, hogy minden szavát az Úr sugallta, de arról meg vagyok győződve, hogy roppant okos emberek írták, akiknek a gondolatai (legalábbis részben) máig érvényesek.
És hiszek Jézusban. Nem föltétlenül mint Megváltóban, mint Isten fiában, de mint korának legkiválóbb személyiségében, a názáreti ács fiában, a Tanítóban, a vándor rabbiban.
Ennyi talán elég ahhoz, hogy eszmét cserélhessünk.
Nem vagyok egyháztörténész, pontos adatokat nem tudok arról, mikor kezdődött a római katolikus egyház keresztes háborúja a tudomány ellen. Annyit tudok, amennyit minden rendes félművelt ember: Galilei bölcsen visszavonta tanításait, mielőtt az inkvizíció máglyára küldte volna, és jól tette. Attól még tovább forgott a Föld a maga tengelye körül, és a Nap körül is. Eppur si mouve! Giordano Brunót azért megégették. Mikori ez az elmebaj? Az nem létezik, hogy csak a reneszánsz idején kezdődött, amikor meglódult némileg az európai tudományos fejlődés; az ókori, nagyrészt kisázsiai eredetű tudományt is el kellett feledtetni valahogy.
De legfőbb kérdés nem is az, mikor kezdődött, hanem az, hogy miért? Miért lett a római egyház az ádáz-konzervatív tudományellenesség bástyájává, már-már európai szimbólumává. Ebben a harcban az Egyház csatát csata után vesztett, hátrálásaival, korábbi téziseinek - melyekért nem átallott gyilkolni is - sorozatos visszavonásával lassan köznevetség tárgya lett, és mégis…! Mégis szent állhatatossággal kitartott amellett, hogy minden tudományos fölfedezést elvetett, az ördög művének tekintett. A fölfedező tudóst, amíg tehette, az inkvizíció máglyáin elégette, kiátkozta, később, hatalma megfogyatkozván csak nagy teológiai apparátussal cáfolta, még később már csak rezignáltan hallgatott.
Nem tudok felelni, csak sejtéseim vannak. Minden tudományos igazság cáfolja a „Roma locuta causa finita” („Róma szólt, az ügy lezáratott”) autokratikus, szuperfeudális, totálisan hierarchikus elvét és persze gyakorlatát. Róma Püspöke, az Egyházfő, Krisztus Földi Helytartója és a vatikáni adminisztráció kontroll nélküli testi-lelki rémuralmát. Minthogy a pápa tévedhetetlen, a tudomány sem állíthat mást, mint Ő. Se Newton, sem Einstein nem tudhat többet, mint a pápa!
A jelenlegi pápa, II. János Pál például bizonyos kérdésekben rokonszenvesen nyitott és hajlékony. Gesztusokat tett az ökumenizmus felé (még ha a Mária-kultusz erőltetésével le is rontotta e gesztusok értékét). Kiállt a sovén nacionalista gyűlölködés, a rasszista gyűlöletkeltés ellen, kiállt a helyi konfliktusok békés megoldása mellett, kiállt a világbékéért, megszólalt a szegénység ellen, a neonácizmus ellen (még ha a náci-kollaboráns XII. Piust igyekszik is közben boldoggá avatni). Bocsánatot kért az egyház vétkeiért, melyeket az egyház, saját tanítását semmibe véve a világ és a zsidóság ellen elkövetett, elismerte, hogy a teológiai antiszemitizmus volt az európai politikai antiszemitizmus bölcsője. Elég ellentmondásos, de nem egyértelműen ellenszenves figura, no! Ám két kérdésben csökönyösen kőkonzervatív. Az egyik a cölibátus, a másik nem csak a szűken vett abortusz, de a családtervezés minden formájának kérdése. Szerinte még az asszonyi ovulációs periódusok kihasználásával történő családtervezés is bűn: belekontárkodás az Úr akaratába.
A pápa repülőgépen utazza keresztbe-kasul a világot, nem öszvérháton. Az Úr eredeti tervei szerint csak a madár tud repülni, de az ember járjon gyalog. Vagy nem? Az belefért az Úr terveibe, hogy az ősember járműveket kezdett bütykölni, föltalálta a kereket (a folyamat vége a repülőgép, sőt a rakéta), de az már nem, hogy a gyermekei számát megtervezze? Miért? A gyermek Isten ajándéka - azért gyermekáldás?
Mit mond az Úr - mit ír a Szentírás a tudományról? Találunk-e benne olyan passzust, mely szerint a tudomány a Sátán műve, az ördög praktikája? Halandó, ne ismerd meg a világot, melyet teremtettem, főleg ne akarj változtatni rajta, mert minden változtatásod az én szándékom ellen való! Vagy ellenkezőleg, találunk-e benne biztatást a világ megismerésére és átalakítására?
Például: Teremtettem neked egy világot, lesd ki a titkait, törvényeit: azokat is én alkottam. Tanulj meg a jelenség mögé nézni, és fölfedezni a jelenség mögött a lényeget. Én alkottam számodra a Természetet. Nem ellenséged, barátod. Ne akard legyőzni, tanulj meg együtt élni vele. Ne rombold, ellenben használd ki az áldásait. Utal ilyesmire a Szentírás?
Papok által megáldott fegyverek (háborúban) miért zárják ki a papok által megáldott kaparókanalat (békében)? Maga a családszabályozás bármilyen formája gyilkosság-e, ha életet ment? Ha a társadalmi lét kiköveteli? Embert szabad ölni, magzatot nem? Akkor sem, ha a Földbolygó már ezt a hat és félmilliárdot sem bírja emberhez méltó szinten eltartani? Akkor sem, ha az egymás után életre kényszerített új és új gyermekgenerációk el vannak jegyezve a korai halállal? Ha gyermeket szülni, a Harmadik Világ egyre szélesebb régióiban, valóságos gyermekgyilkosság? Ha a gyermekeket rabszolgaként - állatként - adják veszik a szülők és a gyerekkereskedelem? Ha rendet vág köztük az éhínség, az AIDS, a drog, a gyermekprostitúció és az újrabszolgaság, a fertőző betegségek, melyek orvosságait (fizetőképes kereslet híján) megtagadja a Harmadik Világtól a fejlett és gazdag, „keresztény” Nyugat. És végül: ki rendelkezik a nő teste fölött?
És ha már itt tartunk, gondoljuk át egy pillanatra a magyar demográfiai helyzetet. Jó, a harmadik világban sok a szülés, de nálunk kifejezetten kevés. Fogy a magyar. Sőt! Pusztul a magyar! Egyes demográfusok szerint 2050-re már csak ötmilliónyian leszünk. Csakhogy ezen ráolvasással nem lehet segíteni. Ha egy nemzet nem lát maga előtt perspektívát, pozitív utópiát, kollektív öngyilkosságra szánja rá magát, bármit szájaljanak a politikusok. Tessék perspektívát adni a magyar nemzetnek. Tessék pozitív utópiát teremteni. Tessék visszaadni a családi élet páthoszát, a gyermekét nevelő anya rangját, a családjáért élő férfi társadalmi megbecsülését. Ezt nem helyettesítheti a „három gyerek, három szoba, négy kerék” hazug, és belső tartalom (hit) nélküli politikai szlogenje.
Nem veszem magamnak a bátorságot, hogy én mint materialista válaszoljak minderre. Csak a kérdéseket teszem föl egy olyan közösség színe előtt, melyet tisztelek annyira, hogy kompetensnek tartsam egyfajta érvényes válaszra (fönntartva annak a lehetőségét, hogy több érvényes válasz is elképzelhető). Csak a nyugati gondolkodás ragaszkodik a VAGY-VAGY logikájához. A keleti gondolkodástól az IS-IS logikája sem idegen…
A születésszabályozás, a családtervezés (minden formája - Róma szerint) beavatkozás Isten terveibe. Valóban? Mit jelent hát a beavatkozás Isten terveibe? Házat szabad építeni az időjárás ellen? Állatot domesztikálni, levágni (rituálisan vagy bárhogy), húsát megenni (kóserül vagy bárhogy) szabad? Élőlényt zabálni szabad? A növény nem élőlény?
Mit jelent az, hogy NE ÖLJ? Dávid bűnös volt, amikor megölte Góliátot? Vagy Judit, mikor levágta Holofernész fejét? A zsidó harcosok, akik védekeztek, amikor megtámadták a népet? A mai izraeli katonák? Mennyire abszolút érvényű parancs a „ne ölj”? Általában: bármelyik parancs? Ha az ellenséges katona meg akarja erőszakolni az asszonyomat, ne vágjam hátába a vasvillát (ha megtehetem)? Nyújtsam oda a másik orcám? Hozzam elő a lányomat is…?!
Még egyszer: Mit jelent az, hogy ne avatkozz az Úr terveibe? Ha az abortusz bűnös beavatkozás az Úr terveibe, az orvostudomány is beavatkozás az Úr terveibe, mindenestül, nem így van? Az Úr nem azért bocsátja ránk a betegséget (lásd Jób), hogy mi pimaszul meggyógyítsuk azt. Ha az Úr akarja, meggyógyítja csoda által.
Egyáltalán: mi az Úr terve velünk? Kiderül ez a Bibliából? Menjünk viszsza a fákra, vagy folytassuk az evolúció megkezdett útját a kőbaltától az atomreaktorig? A gyógyfüvektől a génsebészetig? Kockáztatva a bioszféra megsemmisítését, de megteremtve a tudomány eredményeinek pozitív alkalmazásával egy szép, emberi, szabad és veszélytelen, globális „békevilág” létrejöttének a lehetőségét is? Lehetőségét, ismétlem, mert még csak ott tartunk, de a lehetőség létezik.
„Arcod verejtékével eszed a kenyered…” - Ha ez a mondat nem pusztán mitológia, akkor világos: az Úr szándéka, hogy az ember megdolgozzon a kenyeréért és átalakítsa a természetet: állatot tenyésszen, földet műveljen, lisztet őröljön, tüzet csiholjon, kemencét építsen; akkor ebben látensen benne van az Úr óhaja, hogy az ember kutasson, fejlesszen tudományt és technikát a szántás-vetéstől az atomreaktorig, a génsebészetig.
Akkor hát az is a római egyház csalása, hogy a Teremtő azt parancsolná az embernek, hogy ne avatkozzék bele a Természet autonómiájába, mert az az Úr szándéka ellen való. Az Úr (lehet, hogy) nem úgy tervezte, hogy az ember egyék a tudás fájáról. (Biztosat nem tudhatunk.) De ha már megtörtént, nem vonta vissza. Úgy döntött, hogy az embernek vállalnia kell engedetlensége (lázadása: lásd Prométheus) következményeit, és szabad akaratán, saját döntésén múlik, hogy a halandók paradicsomává teszi-e a Földet vagy önnön poklává, és végül elpusztítja beavatkozásával a földi életet.
A „szabad akarat” a döntés állandó felelősségével jár.
Ez a felelősség maga a morál.
Tartozhatunk ezzel a felelősséggel Istennek, és tartozhatunk az embertársainknak - ez szemlélet kérdése, de a lényegen nem változtat. A gyakorlati lényegen.
Vagyis - visszakanyarodva a kiindulópontunkhoz - a gyermekáldás elfogadása vagy visszautasítása is ennek a felelősségnek a függvénye.