Bánhidi Emese, Marosvásárhely
Átok ül a román földeken

A román mezőgazdasági miniszter szerint az ország déli és központi részén, valamint Moldvában 3,5 millió hektárnyi mezőgazdasági területen pusztított az aszály, az okozott kár eddig becslések szerint 9213 milliárd lej. Ehhez már csak apró adalék, hogy az elmúlt napokban viharkár is érte a román mezőgazdaságot; igaz, a jégeső „csak” további 94 ezer hektáron tette tönkre a termést, és „csak” 461 milliárd lej a kár. Ezekben a napokban sokan mondogatják, hogy Románia valami átok alatt áll, mert ezekben a hónapokban valami mindig pusztítja az országot. Tavasszal iszonyatos áradások voltak, most iszonyatos a szárazság. (Magyar részről hozzátehetjük a tiszai ciánhullámot - igaz, ezt az „átkot” Románia exportálta.) Bár a mezőgazdasági katasztrófát Romániában a magyar hús- és gabonabehozatal tiltásával igyekeznek elhárítani, a „magyar” áru mégis felbukkan Bukarestben, miután a Székelyföldön idén is bőséges termésre számíthatnak a krumplitermelők.

Kevesebb szó esik arról, hogy a pusztítások mögött ott húzódik az elmúlt néhány évtized felelőtlen természetpolitikája és a mai tehetetlenség. Már tavasszal nyilvánvaló volt, hogy Romániában az áradások pusztítását a hegyvidékek letarolása tette igazán kiterjedtté és tragikussá. Ha az erdőket nem vágják ki, és hogyha a fakitermelés a közeledő privatizáció miatt nem ölt különösen elképesztő méreteket az elmúlt hónapokban, akkor lett volna elég növényzet és talaj, hogy felfogja a hegységekben hullott csapadékot, így viszont a kopár lejtőkről a víz egyenesen a völgyekbe zúdult, és ez okozta a folyók irdatlan felduzzadását. Az is az emberi hanyagság számlájára írható - és nem a természet csapása -, hogy az árvízvédelmi létesítményekre alig költöttek, sok helyen pedig attól öntötte el a falvakat is a víz, hogy a lakók nem foglalkoztak a csatornák, levezető árkok rendben tartásával, pucolásával.
A szárazság, ha lehet, még nyilvánvalóbban jelzi, hová vezethet az emberi butaság és lustaság. Maga az ország elnöke világított rá arra a tényre, hogy a csapadék hiányát a román mezőgazdaság nem képes öntözéssel pótolni, mert 1989 óta az állami gazdaságoknál és téeszeknél lévő öntözőberendezések java részét ellopták.
A román mezőgazdaság jelenlegi állapota amúgy sem nagyon kedvez annak, hogy a természet kilengéseit emberi beavatkozással korrigálják, mert ezekre a beavatkozásokra nincs pénz. A kistermelők kisgazdaságai anynyira tőkeszegények, hogy a legtöbb helyen lóval, és nem traktorral művelik a földet, a megmaradt állami és nagygazdaságok ugyancsak rosszul állnak, a mezőgazdaság holtponton való átlendítésére félévenként kiadott mezőgazdasági jegyek néhány hét alatt elértéktelenednek.
A helyzetet pedig végképp súlyosbítja, hogy a termékek nem valamiféle jól működő, tagolt agrárpiacra kerülnek, hanem egy olyan átmeneti, nehezen áttekinthető adok-veszek folyamatba, amelynek legfőbb, de egyben legszegényebb szereplője maga az állam. A legtöbb gabonaféle és hús esetében ugyanis az állami felvásárlás jelentené továbbra is a gazdák biztos jövedelemforrását, az államnak azonban ugyancsak nincs pénze, ezért a felvásárlási árak ugyancsak alacsonyak. A tavalyi aratáskor emiatt a termelők inkább raktárba vitték a megtermelt gabonát, azt várva, hátha mégis magasabbak lesznek a felvásárlási árak, ettől viszont olyan mesterséges hiány keletkezett a piacon, amely a törvényhozás csúcsáig felérő hisztérikus politikai viharba torkollott: nem lesz elég kenyérre való Romániában. Érdekes mód a gabonahiány csak még eltökéltebbé tette az akkori bukaresti kormányt abban, hogy fél évre fenntartsa a magyar gabonára kivetett büntetővámokat, azonban a nyugati megyékben és Erdélyben ennek ellenére vették a magyar búzát, mert a román búza minősége csapnivaló volt - ami pedig az ország más tájait illeti, a büntetővám kiszabása után nem sokkal a fekete-tengeri kikötőkben megjelentek a francia gabonával megrakott hajók.
Hasonlóan furcsa a helyzet a húsiparban. Az aszály miatt kevés a takarmány, tehát az állattartás költségei igen gyorsan emelkednek, miközben a felvásárlási árak itt sem akarnak feljebb kúszni. Általános húshiány fenyeget, amely a hústermelők szövetségét éppenséggel arra sarkallta, hogy a kormányból tüntetések, határzárak fenyegetésével kizsarolja korábbi ígéretének felrúgását: a magyar húsra vonatkozó büntetővám meghosszabbítását. A tenyésztők és hústermelők logikája szerint ugyanis ezzel lehetne a román belföldi tenyésztést és hústermelést felvirágoztatni. A feldolgozók szövetsége azonban egészen másképp beszél, ők azt mondják, alapvetően az a baj, hogy a román hústermelők drágán termelnek, a technológia elmaradott, ezért a piac egyensúlyának megtartása érdekében mindenképp szükséges a behozatal, ráadásul csökkentett vámokkal. Nos, a nyilatkozatoknak ezen a pontján figyelhető meg egy apró, mondhatni árnyalatnyi, de figyelemre méltó változás. Míg a feldolgozók közleményeik elején az uniós és a magyar húsra kivetett vámok csökkentését szorgalmazzák, a nyilatkozatok végéről a magyar vám ügye valahogy mindig elmarad, és már csak az a követelés olvasható, hogy az állam azonnal engedélyezze több tízezer tonnányi hús behozatalát 12 százalékos vámmal - az Európai Unióból.
A helyzet tehát roppant zavaros, és nyilvánvalóan nemcsak az aszály meg a viharok miatt. Az elmúlt hetekben egyetlen olyan híradást olvastam a romániai sajtóban, amely minden sorscsapás és piaci zavar ellenére derűlátó volt. A székelyföldi krumplitermesztők érdekes mód valahogy megóvták ültetvényeiket: talán náluk valóban több csapadék is esett, de gyanítható, hogy a nagyobb odafigyelés, a talaj alaposabb előkészítése is hozzájárult ahhoz, hogy a hargitai és kovásznai krumpliültetvények megmenekültek. A gazdák viszonylag magabiztosan várhatják a krumpliszezont, amikor bizony még Bukarestből és a hegyeken túlról is sorjáznak a teherautók a székely megyékbe, mert az itteni krumpli jó és egészséges, ráadásul a vevőknek attól sem kell félniük
- ami pedig más helyen elég sűrűn előfordul -, hogy a kupac teteje minőségi burgonya, a kupac belseje pedig mind rothadt.
Igaz, a székelyföldi krumplitermelőknek is nehéz napjaik lesznek a szezon beköszöntével, különösen azoknak, akiknek a földje a vasutak közelében fekszik, mert a szó szoros értelmében menetrend szerint érkeznek a tolvajok sáskahadszerű tömegei. Évről évre emberekkel és kosarakkal megrakott szerelvények jönnek a Kárpátoktól délre és keletre eső vidékekről, furcsamód még a mozdonyvezető is mindig tudja, hol kell megállnia ahhoz, hogy a vagonokból kitóduló népség ingyen aratást rendezzen a székely krumpliföldeken.