Grüll Tibor
Szodoma és Gomora nyomában

Szodoma nevét máig is az erkölcsi romlás szinonimájaként szoktuk emlegetni. A Mózes első könyvében olvasható történet szerint a város lakói fényűző életük napjait szexuális kicsapongással töltötték, még az idegeneknek kijáró vendégbarátságot sem tartották tiszteletben. Isten ezért nemcsak magát a várost, hanem egész környékét is tűzesővel elpusztította. Az egykor virágzó települések helyén ma kietlen kősivatag és az élettelen Holt-tenger található. Ám a kérdés ma is izgalomban tartja a tudósokat: fellelhetők-e Szodoma és a négy másik „bűnös város” romjai, s ha igen, hol kell keresni őket?

Kattintson a képre

Szodoma és Gomora sorsa már a bibliai időkben példabeszéddé vált. A kanaániták által lakott városok bűnét Ezékiel próféta így összegezte egy Jeruzsálemnek szánt figyelmeztető próféciájában: „Íme, ez volt a vétke Szodomának, a te húgodnak: kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg.” (16,49) A korabeli szinten luxuséletmódban élő kanaánita férfilakosság előszeretettel hódolt a homoszexualitásnak, amit nemcsak hogy nem titkoltak, de még büszkélkedtek is vele: „Vétkeiket Szodoma módjára hirdetik, nem titkolják. Jaj, nekik, mert maguknak okoznak bajt!” - írta Ézsaiás (3,9). De az újszövetségi próféták sem hagynak kétséget afelől, hogy mi volt Isten véleménye a szodomaiakról: „Elhamvasztotta és pusztulásra ítélte Szodoma és Gomora városát, intő példaként azoknak, akik istentelenül élnek” - olvassuk Péter apostol második levelében (2,6). Júdás apostol szerint a szodomabeliek paráznaságuk követkeményeként a kárhozat tüzén égnek: „Ugyanígy Szodoma és Gomora, meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak, és idegen test utáni kívánság hajtotta őket, például szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését szenvedik.” Jézus szerint azonban az örök ítéletkor még nekik is könnyebb dolguk lesz azoknál, akik nem fogadják be az evangéliumot: „Bizony, mondom néktek: elviselhetőbb sorsa lesz Szodoma és Gomora földjének az ítélet napján, mint annak a városnak.” (Máté evangéliuma 10,15)

Jelkép vagy valóság?

Szodoma és Gomora nevével elsőként Ábrahám és Lót történetében találkozhatunk, korántsem csupán szimbolikus értelemben. Mikor Ábrahám visszatért Egyiptomból - ahová a Kanaánban kitört éhség miatt menekült - elváltak útjai Lóttól, unokaöcscsétől, akit még Urból hozott magával. (A történeti háttérhez lásd. Ábrahám nyomában című cikkünket, Hetek 1999. szeptember 25.) Ábrahám szabad választást engedett rokonának, hogy ott telepedjék le, ahol neki tetszik. A „szeme után járó” Lót természetesen a gazdag és termékeny Jordán-völgyet választotta a Negev pusztasága vagy a Júdeai dombság helyett: „Felemelte azért Lót az ő szemeit, és látta, hogy a Jordán egész melléke bővizű föld; mert minekelőtte elvesztette volna az Úr Szodomát és Gomorát mind Cóárig olyan volt az, mint az Úr kertje, mint Egyiptom földje.” (Mózes első könyve 13,10) Ez a mondat arra utal, hogy a korai bronzkorban, vagyis ötezer évvel ezelőtt ez a környék még egészen másképp nézett ki mint manapság: vize bőséges, talaja termékeny, klímája kellemes lehetett, ami egyaránt kedvezett az állattenyésztésnek és a mezőgazdaságnak.
A Jordán völgyében húzódó települések közül ötöt említ meg név szerint a Biblia: Szodomát, Gomorát, Admát, Cebóimot és Belát (más néven Cóárt). Ezek a kanaáni városok Ábrahám idejében (a bibliai időszámítás szerint i. e. 2200 körül) babilóni uralom alatt álltak, amint az a Bibliában feljegyzett első háború történetéből kiderül: „Történt pedig Amráfelnak, Sineár királyának, Arjóknak, Ellászár királyának, Kedorláómernak, Élám királyának és Tidálnak, Góim királyának az idejében, hogy ezek háborút indítottak Bera, Szodoma királya, Birsa, Gomora királya, Sináb, Admá királya, Seméber, Cebóim királya és Bela, azaz Cóár királya ellen. Mindezek a Sziddim-völgyben egyesültek, ahol most a Sós-tenger van. Tizenkét évig szolgálták Kedorláómert, de a tizenharmadik esztendőben fellázadtak.” C. H. Gordon Az Ószövetség világa (New York, 1958) című könyvében „a Biblia legtöbb fejtörést okozó történeti kérdésének” nevezte a Teremtés könyvének imént idézett 14. fejezetét. Ez az elbeszélés többek között azért egyedülálló a pátriárkákról szóló többi elbeszélés között, mert az események itt világtörténelmi keretbe ágyazva jelennek meg. Négy szövetséges király rátör Szodomára és négy másik várossal egyetemben lerombolja, lakosságát pedig - köztük Ábrahám unokaöccsét, Lótot - javaikkal együtt fogságba hurcolja. Ábrahám erre összegyűjti seregét, 318 harcedzett férfit, üldözőbe veszi a négy királyt, megveri őket és kiszabadítja Lótot.
A Sziddim-völgyében (a mai Holt-tenger helyén) található kananeus városokat megtámadó ad hoc szövetség tagjait ugyan nem tudjuk a Biblián kívüli forrásokból azonosítani, de egyes királynevek beilleszthetők a kor valóságába. Amráfelt bizonyos szerzők azonosnak vélik Hammurappival, az óbabilóni korszak híres uralkodójával, akinek törvénygyűjteménye fennmaradt - de ez az azonosítás egyelőre sem nyelvészetileg, sem történetileg nem tekinthető bizonyítottnak. Kedorláomer elámi név (előtagja a királynevekben gyakori Kudur/Kutur szó); az Arjók név Arrijuk illetve Arriwuk alakban gyakori a Mariban és Nuziban talált ékírásos szövegekben; Amráfel eredete kevéssé világos; a Tidal ellenben egyértelműen a hettita Tudhalija királynév megfelelője.
A megmentett városok lakói azonban tovább folytatták bűnös életmódjukat. Hiába alkudozott Ábrahám Istennel az érdekükben, az Úr két küldöttje útján személyesen győződhetett meg a helyzet menthetetlen voltáról. Egyedül Lót, felesége és két lánya tudott megmenekülni a pusztulás elől: „És bocsátott az Úr Szodomára és Gomorára kénköves és tüzes esőt az Úrtól az égből. És elsüllyesztette ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is.” (Mózes első könyve 19,24-25) A Károli Gáspár-féle fordításban szereplő „elsüllyesztette” nem egészen pontosan fedi a háfach héber ige jelentését, amelyet a „feldúl, elpusztít, fenekestül felforgat” szavakkal adhatunk vissza. Az öt bűnös város „egy pillanat alatt elpusztult, kezét sem mozdíthatta benne senki” - olvassuk Jeremiás siralmaiban (4,6). Az egykor virágzó völgy helyén „az egész föld kiégett, csupa kénkő és só, nem lehet bevetni, nem kel ki és nem nő rajta egy árva fűszál sem” (Mózes ötödik könyve 29,22).

Az eblai táblák rejtélye

Olasz régészek 1964-ben kezdték meg az észak-szíriai Tel Mardíh település közelében annak a halomnak feltárását, amely alatt az ókori Ebla városát sejtették. Paolo Matthiae és társai választása szerencsésnek bizonyult: a négy évvel később napvilágra került, majd 1974-ben Giovanni Pettinato által megfejtett ékírásos táblák igazolták, hogy a feltárt település valóban Ebla. Az itt talált agyagtáblák jelentőségét a bibliai régészet szempontjából az adta, hogy azok nagyjából Ábrahám korában keletkeztek, sémi nyelven íródtak, ráadásul több Bibliában szereplő név is megtalálható bennük. Pettinato állítása szerint az egyik táblán megtalálta mind az öt bűnös város: Szodoma, Gomora, Adma, Cebóim és Bela (másnéven Cóár) nevét. A neves bibliakutató, Freedman professzor pedig úgy nyilatkozott, hogy mind az öt név egy táblán szerepel, ugyanabban a sorrendben, amelyben a Teremtés könyvének fentebb idézett fejezete is említi őket. 1978-ban a brit Királyi Geológiai Társaság nyilvános ülésén Pettinato azt is közölte, hogy ezeket a városokat a táblán különböző, Eblából küldött áruküldemények rendeltetési helyeként említik, és hogy az egyik város mellett szerepel királyának neve is, amely azonos a Bibliában szereplő királynévvel - csakhogy azt nem közölte, melyikről is van szó. Később kijelentette, hogy a király neve Bi-ir-sa; ez a Teremtés könyvében Gomora királyának felel meg (Birsa). Ám Pettinato hamarosan rájött, hogy a tábláról ismert Birsa nem Gomora, hanem Adma uralkodója volt. További nehézséget jelentett annak a híre, hogy az Admaként és Cebóimként azonosított nevek egyáltalán nem ugyanazon a táblán szerepeltek, mint amelyek Szodomát és Gomorát említették. Az eblai írás sajátosságainak egyre jobb megismerésével az is felmerült, hogy e neveket esetleg egészen másként kell olvasni, illetve másutt kell keresnünk őket. Az ékírásos szövegben szereplő Si-da-mu (ejtsd: Szidamu) ugyan lehetne Szodoma megfelelője, de - amint Vargyas Péter megállapítja - inkább Észak-Szíriában kell keresnünk a helyét. Pettinato az ékírásos i-ma-ar (ejtsd: Imár) helynévben vélte felismerni Gomora nevét. Első pillantásra ez furcsának tűnhet, de tudnunk kell, hogy Gomora héber neve ’Amóráh, ahol a szókezdő torokhangot csak a Biblia görög fordítása nyomán írták át g hanggal az európai nyelvekben. Ez az Imár azonban megint csak nem az elpusztult Holt-tengeri várost, hanem az i. e. II. évezredből jól ismert észak-szíriai Emart jelenti, amelyet egyébként Eblával egyidőben francia régészek tártak fel. Az eblai táblák e negatív eredmények ellenére nagy izgalmat váltottak ki, és egyre többen sürgették Szodoma feltárását.

Delta tengeralattjáró: megtalálta Szodomát?   

Romvárosok a Holt-tenger partján

Jordániában, a Holt-tenger délkeleti partján 1975 és 1983 között egy sor ókori települést tártak fel a Walter Rast és Thomas Schaub amerikai régészek által vezetett kutatócsoportok. A városok a korai bronzkorban, durván i. e. 3500 és 2200 között voltak lakottak, majd az időszak végén valamennyien tűzben hamvadtak el. Az első öt ásatási idényben a jordániai Bab edh-Dhra és Numeira települések mellett végeztek kutatásokat. Az előbbi települést már W. F. Albright is átvizsgálta 1924-ben; Paul Lapp pedig 1965-67-ig ásott a területen, először azonosítva a város kőfallal körülvett területét és a temetőt, amelyről később még lesz szó. A 90-es években Rast és Schaub további 30 romtelepülést tárt fel a térségben, köztük Numeirát, amelyet valaha szintén fal övezett. Ezen kívül Bab edh-Dhrában feltárták a nyugati védőfalat, amely több mint 10 méter vastagságú volt, de magasságát az erózió miatt ma már lehetetlen megbecsülni. A város délnyugati oldalán találták meg a kultikus központ maradványait egy félkör alakú kőoltárral és egy négyszögletes, három oszlop által támasztott templomépülettel. (Hasonló templomokat tártak fel a kanaániták által lakott korai bronzkori Megiddo, Yarmuth és Arad településeken is.) A kutatók három további települést tártak fel Szafi, Feifa és Khanazir térségében, a Holt-tengertől délre. A Holt-tenger délkeleti fennsíkján feltárt települések közül legérdekesebb az a három temető, amelyet a legszkeptikusabb régészek is „a Közel-Keleten eddig feltárt legnagyobb temetők” közé sorolnak. Paul Lapp becslése szerint egyenként 500 ezerre tehető az itt eltemetett halottak száma - ami még akkor is hihetetlenül nagy szám, ha Rast és Schaub szerint túlzott ez a becslés. Az Izrael egész területéről ma ismert 260 kora-bronzkori település összterülete 1500 hektár lehetett, vagyis a lakosság összlétszáma egy adott időpontban körülbelül 150 ezer főt tett ki - írja a jeruzsálemi Héber Egyetem tanszékvezető régészprofesszora, Amihai Mazar.
A régészek között nagyjából elfogadott állásponttá vált az a feltételezés, hogy az említett romvárosok közül Bab edh-Dhra és Numeira a Bibliában említett öt „Sziddim-völgyi város” valamelyikével azonosítható. Alátámasztja ezt az érvelést az is, hogy az
i. sz. VI. században készült bizánci padlómozaikon, a híres Madaba-térképen Cóár is egyértelműen azonosítható. Erről a városról írta a Krisztus utáni első század végén Josephus Flavius zsidó történetíró: „[Szodoma pusztulása után] Lót leányaival eljutott egy kis helységbe, amelyet megkímélt a tűz. Ennek a helységnek a neve még ma is Zohor, ami héberül annyit jelent, hogy kicsiny. Ott élt egy darabig, távol az emberektől, nélkülözésben és nyomorúságban.” (A zsidók története I, 11.) De mit kezdjünk a hatalmas temetőkkel? Michael S. Sanders (58) brit születésű kaliforniai bibliakutató állt elő azzal az érdekes feltételezéssel, hogy mivel a temetők egyikét még a fent említett városok alapítása előtt vették használatba, a Holt-tenger délkelti partvidékén feltárt romvárosok tulajdonképpen a bibliai öt város „tükörképei”. Sanders szerint az eredeti bibliai helyszíneken a pusztulást követően a városok megmenekült lakossága újra felépítette otthonát kissé távolabb a tenger partjától, amelyeket azután a korai bronzkor végén ismét katasztrófa ért. A hatalmas temetők pedig Szodoma és Gomora bibliai pusztulását követően használatba vett tömegsírok.

Városok a víz alatt?

A bibliai régészet atyja, William Foxwell Albright szerint a Teremtés könyvében szereplő bűnös városok valaha a Holt-tenger délkeleti partján feküdtek, a víz előrenyomulása miatt azonban már régóta víz alá kerültek. Ugyanezt állította Josephus Flavius is, aki a Zsidó háború című könyvében részletesen kitért a Holt-tenger környékének ismertetésére is: „A tó, amely egészen az arábiai Zoárig húzódik, 580 stadion hosszú, 150 stadion széles. Partjával határos Szodomitisz, valamikor virágzó és termékeny tartomány, amelynek pompás városai voltak, de mindenestül tűz pusztította el, mert lakóinak istentelensége miatt villám sújtotta és földig égette. Még most is mutogatják az égből hullott tűz maradványait, és a tóban öt város körvonalai látszanak…” (IV, 8, 4)
Dom Laing geológus és a fentebb említett Michael Sanders 1998-ban azt állította, hogy űrfelvételek alapján végre megoldódhat az öt bibliai helyszín és a „tükörvárosok” rejtélye. A Holt-tengerről készült szatellitképeken ugyanis furcsa víz alatti anomáliákra lettek figyelmesek. A Jordán folyó torkolatától keletre egy csatorna maradványait vélték felfedezni, a délkeleti részen - nagyjából Cóárral szemben - pedig mesterséges építmények maradványait vették ki az űrfelvételeken. Mint az lenni szokott, a tervnek szép számmal akadtak támogatói és ellenzői. Sanders tervét a British Museum egyik kutatócsoportja és a Tel Aviv-i egyetem régészcsoportja is támogatta. John Whitaker, a Leicesteri egyetem földrajzprofesszora szerint Sanders elképzelése nem alaptalan. Véleménye szerint ugyanis a területet mintegy 5000 éve hatalmas földrengés rázta meg, amely a vízbe dönthette a part közelében lévő városokat. Néhány kutató azonban bibliakritikai alapon vitatta Sanders elképzelését, azt hangsúlyozva, hogy a Bibliának ez a része csupán példázat és nem történelmi forrás. David Neev neves izraeli geográfus, aki egész tudományos munkásságát a Holt-tenger és környéke tanulmányozásának szentelte, viszont azt hangsúlyozta, hogy Szodoma és Gomora a Biblia szerint valahol a Holt-tenger déli csücskénél feküdt, a Szedom-hegy közelében, vagyis nagyon messze a Sanders kutatta helytől.
1999 novemberében egy kétszemélyes mini-tengeralattjáróval ereszkedtek alá a Holt-tengerbe, ugyanazzal, amelyik megtalálta a híres Lusitania utasszállító maradványait. A merülésben részt vett Zvi ben Avraham is, a Dead Sea Research Centre igazgatója. Az öt méter hosszú tengeralattjárót Kaliforniából szállították a helyszínre, majd ólomnehezékeket aggattak rá, hogy a Holt-tenger sós vizében fellépő felhajtóerőt ellensúlyozzák. Az idő és pénz szűkösségére való tekintettel csak négy merülést végeztek. A dolgot tovább bonyolította, hogy a Holt-tenger katonai terület, amelynek közepén húzódik Jordánia és Izrael államhatára, ezért a jordán katonai hatóságok a tengeralattjárót kiparancsolták a vízből. Sanders a nehézségek ellenére biztos abban, hogy a víz alatt felfedezett 400 négyzetméteres területen fekvő gátak csakis emberi kéztől származhatnak. A következő lépés ezek megtisztítása lenne: „Ezért kell visszajönnünk ide” - nyilatkozta a kutató a sajtónak.
(A szerző történész)