Hetek - IV. évfolyam, 21. szám, 2000. május 20

Egy választási kampány a világ egyetlen országában se zajlik le tökéletes csend és tisztaság közepette. Romániában a korábbi időszakhoz képest az idei kettős megmérettetés még ráadásul viszonylag nyugodtan indult, kevés volt a kirívó ügy. Most azonban felbukkant egy olyan botrány, amely komolyan befolyásolhatja a voksolás végkimenetelét. Egy furcsa pénzmosási sorozatról van szó, amelynek főszereplője egy már 20 éve Franciaországban élő román származású üzletember és felesége - valamint az 1996 őszén választási vereséget szenvedett román vezetés, vagyis a mai ellenzék élgárdája. Az a csapat, amely most minden felmérés szerint joggal készül arra, hogy négy év után diadallal visszatérjen a hatalomba.

Francia csendőrök romániai látogatáson. Tapasztalatcsere Fotó: Reuters

Az persze nagyon is jellemző, hogy az egész botrány egy különleges album körül robbant ki, amelynek címe „Az örök és elbűvölő Románia”, és amelynek az volt a feladata, hogy különböző nyugati fővárosok elitjének mutassa a lehető legjobb képet az országról. „Az örök és elbűvölő Románia” piciny része annak az évszázados mechanizmusnak, amely arra szolgált, hogy Románia mellé barátokat és támogatókat szerezzen, akik majd átsegítik a politikai és gazdasági problémákon, gyakorlatilag függetlenül magának az országnak a gazdasági és politikai teljesítményétől. Erre az albumra adott komoly pénzt az akkori bukaresti vezetés egy azóta egyébként több mint gyanús körülmények közt csődbe ment bankon keresztül. És persze az se véletlen, hogy miután a kötet a furcsa pénzügyi tranzakciók okozta késések után mégis elkészült, azért az Iliescut leváltó új államfő ugyanolyan szívélyességgel osztogatta a példányokat a párizsi honatyák körében, mint ahogy azt elődje tette volna, hiszen az integrációs lehetőségek megvillanásával a román kirakatpolitika jelentősége még meg is nőtt az új hatalom számára.
A botrány persze nem e körül forog, hiszen a kirakat fenntartásában továbbra is megvan a közmegegyezés. Az ügy pikantériája az, hogy a pénzt az albumra a francia üzletember, Adrian Costea kezelésére utalták ki, de ő ennek csak egy részét használta föl, a többi különböző bankszámlákra vándorolt, feltehetően különböző bukaresti politikusok zsebébe. Ráadásul kiderült, hogy nem is egy kiadványról van szó, sőt nem is csak kiadványokról: Costea és a bukaresti kormány kapcsolata bizonyos homályos olajügyletekből ered.
Az érintettek többsége persze mindent tagad, eddig egyedül a következő miniszterelnökként emlegetett Adrian Nastase, Iliescu pártjának második embere ismerte el a maga módján, hogy némi előnyökhöz is jutott a francia-román kettős állampolgárságú üzletember révén, de hát ő is pillanatok alatt elmagyarázta, hogy Costea azért fedezte egyik párizsi útját, mert valami fontos politikai tervezetet kellett megtárgyalni.
A sors és a politika csodája úgy hozta, hogy ez az egész botrány nem is egy, hanem két pártot érint egyszerre. Az 1996-ban vesztes kormányerő nem sokkal a választások után kettészakadt, kivált belőle egy csoport, amelyet a korábbi külügyminiszter, Teodor Melescanu vezet, de Melescanu az előző hatalom résztvevőjeként ugyanúgy részes a mostani botrányban, tehát az ő pártja esélyeit is befolyásolhatják a vizsgálatok. Ráadásul Melescanu úgy érintett az ügyben, hogy az ő külügyminisztériuma adott román diplomata útlevelet a most letartóztatásban lévő üzletembernek, igaz, a következő külügyminiszterek felejtették el visszavonni tőle az okmányt.
Épp a pénzmosási ügy kirobbanásával egy időben kezdődött rendkívül kemény vita Melescanu és az egyik jelenlegi kormányerő, a Demokrata Párt között, amelyet - milyen furcsa is ez a világ! - ugyancsak olyasvalaki vezet Petre Roman személyében, aki korábban igen közeli munkatársa volt Iliescunak. A nem épp visszafogott stílusáról ismert demokrata alelnök, Traian Basescu ráadásul azért rontott neki Melescanunak, mert utóbbi komolyan bírálta Iliescu országlását, az akkor elmulasztott lehetőségeket. És miközben a demokraták ebből az irányból estek neki Melescanunak, furcsamód az albumbotrány kapcsán Iliescuék is a volt szövetséges ellen fordultak: kiderítették, hogy 96-ig a párizsi üzletember Costea igazából nem is Iliescu, hanem Melescanu kebelbarátja volt, sőt tulajdonképp Costea szervezte és pénzelte Párizsból azt a folyamatot, amelynek révén Melescanu és szakadár csapata komoly párttá nőtte ki magát Romániában.
Úgy tűnik tehát, hogy a pénzmosási botrány, legalábbis a résztvevők egy részének szándékai szerint, az egykori külügyminiszter ellen fordul. Nos, Melescanu és pártja „kilövése” sok mindenkinek érdeke. Ő jelen pillanatban Iliescu mögött a második legesélyesebb elnökjelölt, és a közvélemény-kutatások alapján a jelenlegi államfőt, Constantinescut is megelőzi. Melescanu kényelmetlen Iliescunak, mert igazából az ő szavazótáborából vesz el fontos százalékokat. Melescanu kellemetlen Constantinescunak, mert még inkább gyengíti pozícióit Iliescu ellenében, sőt ha Melescanu továbbra is tartja második helyét, akkor a jelenlegi államfő el se jut a végső megmérettetésig, már az első választási fordulóban kiesik a versenyből, hiszen a másodikra csak a két legerősebb jelölt jut tovább. Constantinescu számára az 1996-os diadal után ez nehezen elviselhető, csúfos vereség lenne. Melescanu talán kényelmetlen Petre Romannak is, aki ugyan egy olyan pártot vezet, amely 6-7 százaléknál nem számíthat többre a választásokon, de amely a jelenlegi koalícióban mégis döntő szerephez jutott; ám ha Melescanu és pártja jobb pozíciókat szerez, akkor az idei választások után a Demokrata Párt veszíthet politikai súlyából, és nem játszhatja a mérleg nyelvének szerepét a nagy pártok között. Úgy tűnik tehát, hogy a botrány istenigazából kereszttűz, amely a választások egyik komoly esélyesét próbálja kiiktatni a versenyből.
Különleges a helyzete és különleges a dilemmája mindeközben az RMDSZ-nek, amelynek szavazatai ugyancsak döntőek lehetnek az ügyben, ki lesz az a két elnökjelölt, aki bejut a választások második fordulójába. A nagy kérdés, amire az RMDSZ egyelőre nem is akar válaszolni, hogy állít-e a szervezet saját elnökjelöltet. 1996-ban Frunda György indítása nagyon is megmozgatta a magyar szavazókat; javarészt az elnökjelölt kampányának köszönhető, hogy az önkormányzati választások gyér részvétele után a törvényhozási voksolásban a romániai magyarság „hozta a formáját”, és annyi képviselőt és szenátort juttatott a törvényhozásba, amennyi számarányának körülbelül megfelel. Melescanu eddigi sikerei mellett azonban az RMDSZ elnökjelöltje egyszerű létezésével kiütheti a versenyből Emil Constantinescut, aki a magyar szavazatok nélkül egészen biztos, hogy nem jut a második fordulóba - megint feltételezve persze, hogy Teodor Melescanu tartja a pozícióját.
A helyzet tehát botrányok nélkül is rendkívül bonyolult. Talán ez magyarázza, hogy a június 4-ei helyhatósági választások kampányában most kevesebb a nacionalista, soviniszta felhang, kevesebb figyelem kíséri a kolozsvári polgármester újabb próbálkozásait és a körülötte zajló újabb botrányokat. Funarnak ugyan sikerült egy olyan plakátot kreálnia, amelyen a román közvélemény számára legfontosabb faktorokat sorakoztatja fel maga mellé: a hadsereget, az egyházat és a sportot - merthogy ezen a falragaszon Funarral együtt szerepel a kolozsvári ortodox püspök, a negyedik erdélyi hadtest parancsnoka és Gabi Szabo világbajnok atlétanő. Az érintettek mindegyike azonban csakhamar kijelentette, hogy Funar nem kért engedélyt a szerepeltetéséhez, tehát elhatárolják magukat a plakáton, illetve a kampányban való szerepléstől. Funar pedig néhány nap elteltével engedelmesen vissza is vonta a plakátot. A történet jól jelzi, hogy az elmúlt négy évnek minden kudarca, botlása, szerencsétlen hezitálása ellenére egy nagy eredménye mégiscsak volt: a legszélsőségesebb erők most már Romániában sem szalonképesek. A választások főszereplői sem óhajtanak közösködni velük, mert tudják, hogy ez elhomályosítaná a kirakatot; Európa nem fogad el olyan román kormányt, amely például a Nagy Románia Párttal szövetséget kötne. Nyilván segített ennek felismerésében Haiderék fogadtatása is a kontinensen. 1992 óta most először van esély arra, hogy a Nagy Románia Párt főtitkára, Gheorghe Funar kibukjon polgármesteri tisztségéből, mert trükkjeihez, provokációihoz nem remélhet magas szintű támogatást.
Ha Funar esetleg távozik a városházáról, az természetesen komoly megkönnyebbülés lenne Kolozsvár magyar lakosságának és sok román lakójának egyaránt, de attól a romániai magyarság helyzete nem ígérkezik könnyebbnek a következő négy évre. Nem véletlenül hangsúlyozzák annyira a helyhatósági választások fontosságát az RMDSZ vezetői. Mert lehet ugyan, hogy idén is sikerül az elvárható parlamenti mandátumokat megszereznie a magyaroknak, de ha közben jelenlegi koalíciós partnereik tovább folytatják mostani mélyrepülésüket, és az előrejelzéseknek megfelelően elveszítik a választásokat, akkor az RMDSZ-nek aligha akadnak komoly partnerei. Kétséges, hogy a mostani ellenzék pártjaival köthetne-e bármiféle koalíciót, de nem ígérkezik intenzív együttműködés várható ellenzéki társaival sem. Az lenne fontos tehát, hogy amit a törvényhozásban esetleg kétszeres kisebbségben - magyarként és elszigetelt ellenzékként - nem fog tudni elérni, annak legalább egy részét képes legyen kiharcolni az önkormányzatokban. A szövetségnek arra is fel kell készülnie, hogy országos szinten megpróbálják majd azokat a törvényi vívmányokat is felszámolni, amelyeket javarészt úgyis csak papíron ért el a magyarság politikai képviselete, és amiből igen kevés valósult meg a gyakorlatban. Politikai mozgástere tehát feltehetően sokkal inkább lesz a helyhatóságoknál, mint a törvényhozásban. Még akkor is, ha a koalíció a helyhatósági reformot sem hajtja végre a választásokig, és megmarad a helyi testületek alárendeltsége a központi kormányzatnak.
Románia egyelőre olyan ország, amit vezetni kell. Sokkal inkább, mint akár nyugati szomszédját, akár más európai államokat. A gazdasági élet éppúgy, mint a társadalom minden más területe, centralizált struktúrák alá tartozik. A helyi tanácsokat itt nem szabad önkormányzatoknak nevezni, de nem is érdemes, amíg tagjai éppúgy a kormánytól várják az utasításokat és a koncepciókat, mint ahogy az emberek többsége is úgy tudja: kizárólag az állami gondoskodáson múlik az életszínvonala, a jövője. Ennek az országnak sem a gazdasága, sem az államszervezete, sem a tudati állapota nem készült még fel a modern, decentralizált, organikus működésre. Azok a testületek tehát, amelyeket néhány hét múlva a helyhatósági választásokon megszavaznak, ugyanúgy nem dönthetnek majd a legfontosabb kérdésekben, mint ahogy a polgármesterek és tanácselnökök törekvéseit is bármikor megtorpedózhatja a kormány helyi megbízottja, a prefektus. Ennek egyedül Funar esetében volt némi haszna, egyébként viszont még a mostani európai irányultságúnak mondott vezetés is inkább erősítette a központi hatalmat, amikor politikai tisztséggé változtatta a prefektusi posztot, és felügyeleti szerv helyett kiterjedt döntéshozó intézménnyé duzzasztotta a prefektúrákat. Ráadásul ezzel is az Iliescu-csapatot segítette, amely sokkal inkább érzi elemében magát a centralizált államszervezetben, mintha egy reformált struktúrát örökölne a választások után.
Amúgy a jelek szerint mostanság Bukarestben sincs sok embernek kedve komoly posztokon komoly döntéseket hozni. Vannak ugyan nagy koncepciók, különösen, ha azokat be kell mutatni a Nemzetközi Valutaalapnak vagy az Európai Uniónak, de továbbra sincs sem garancia, sem érezhető politikai akarat e koncepciók megvalósítására. Ez az ország most szinte tehetetlenül sodródik a választások felé, és épp a jelentősebb folyamatok hiánya teszi fontosabbá az olyan botrányokat, mint a pénzmosás ügye Párizsban és Bukarestben.