Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IV. évfolyam, 21. szám, 2000. május 20

Belpolitika

Munkatársunktól
Hoppon maradt jelölt

Hét éve nem szavazott le az Országgyűlés Külügyi Bizottsága szaktárca által ajánlott jelöltet. Katona Tamás volt MDF-es, majd MDNP-s, egykor népszerű politikus most a kormányoldal kellő támogatásának a hiánya miatt - még - nem utazhat Lengyelországba.


Munkatársunktól
Aggályos passzus

Az egyházi ügyekért felelős Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma sem ért egyet a vámtörvény egyházakat érintő szakaszával - derül ki Rockenbauer Zoltán miniszternek az Országgyűlés Emberi Jogi, Vallási és Kisebbségügyi Bizottságának elnökéhez írt leveléből.


Kalmár Mónika
Az ismeretlen fideszes ügye

Gyuga Pál politikus, Zala megye 3. számú választókörzetének fideszes támogatottságú országgyűlési képviselője soha nem szólalt fel a parlamentben, nevéhez egyetlen beadvány, módosító indítvány vagy iromány sem fűződik, jelenleg egy bizottságnak sem tagja, a T. Házban eldugott helyen ül, mégis ismert közéleti szereplő lett. Egy (jog)vitás gazdasági ügyet ugyanis őrző-védő erőemberekkel intéztetett el, kissé drasztikusan. Az ellenérdekelt osztrák cégvezető Magyarországot bírálja.


Átszabott minisztérium
Tovább a cikkhez >>>

Sebestyén István
Hathatós magyar segítség a Pándy-ügyben

A magyar rendőrség segítségével kulcsfontosságú információkhoz jutottak a belga hatóságok a hírhedt református lelkész, a brüsszeli mészárosnak is nevezett Pándy András ügyében - értesült a Hetek. A magyar rendőröknek köszönhetően sikerült megtalálni azokat a személyeket, akik a meggyilkolt családtagok szerepét játszották el a lelkész környezetében. A belga hatóságok a héten zárták le a nyomozást, az ügy tárgyalása jövőre kezdődik Brüsszelben.


Munkatársunktól
A rendőrség tehetetlennek tartja magát

Egyre több sajtóorgánum „feszegeti” azt, hogy a társadalomra, a családokra és a hátrányos helyzetű fiatalokra oly veszélyes prostitúciót azért nem lehet Magyarországon visszaszorítani, mert bizonyos politikai és hatósági körök támogatását is élvezik. Egyre többen állítják ugyanis: „Fejétől bűzlik a hal.” Konkrétumok nincsenek, találgatások viszont igen. A rendőrség pedig tehetetlennek tartja magát.


Hetek-összeállítás
Távozó békejobbosok

Egyes sajtóértesülések szerint távozik posztjáról a kulturális tárca egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkára. Semjén Zsolt távozásáról napok óta keringenek hírek a sajtóban. Távozásának okaként a Békejobb 2000 nevű szerveződésben vállalt szerepét jelölik meg. Semjén Zsolt köztisztviselő létére túlzottan nagy politikai szerepet vállalt a fenti szervezetben - állítják kormánypárti forrásokra hivatkozva. Szerettünk volna helyt adni lapunkban Semjén Zsolt személyes álláspontjának kifejtésére, azonban többszöri próbálkozással sem sikerült őt elérni.


Életmód

Fabini Piroska
Virtuális érzelmek, reális depresszió

Az internet hasznos dolog, és vitathatatlanul nagy segítséget tud nyújtani mindaddig, amíg rabszolgájává nem válik a felhasználó. Akik már belekóstoltak, tudják, mekkora élmény bekapcsolódni az úgynevezett chat, azaz kifejezetten a különböző témájú beszélgetéseknek fórumot biztosító weboldalak folyamába. Ezek a virtuális közösségek lehetővé teszik, hogy bárki a monitor előtt helyet foglalva társaságban legyen, és gondolatokat cseréljen új emberekkel. A józanság viszont ezen a téren is elengedhetetlen.


Levél Amerikából
Tovább a cikkhez >>>

Fókusz

Schmidt Barna
Szuperunió alakulhat

Európa politikai újjáalapítására tett javaslatot nagy visszhangot kiváltott berlini beszédében Joschka Fischer német külügyminiszter, aki hangsúlyozta, hogy nem a német kormány, hanem saját személyes álláspontját vázolta a Humboldt Egyetem hallgatósága előtt. Fischer szerint a kibővített Európai Unió csak úgy működhet tovább, ha egyetlen szövetségi államként egyesül, és a végrehajtó hatalmat egy széles jogkörrel rendelkező, választott vezetőre ruházza át. A politikai integrációval Fischer szerint helyére kerülhet az „európai integráció építményének utolsó építőköve”. Mivel a teljes egységre nem minden állam alkalmas vagy hajlandó, ezért Fischer szerint létre kellene hozni egy szuperuniót a tagállamok egy csoportjából, amely „élcsapatként” példát mutatna a lassabban haladó többiek számára. Az új föderális Európa gondolatát üdvözölte a francia külügyminiszter és Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke. Az angol ellenzék viszont felszólította Tony Blair kormányfőt, hogy tanuljon „Fischer úr őszinteségéből”, és vallja végre be, hogy végső célja Nagy-Britannia beolvasztása az unióba.


Mogyorósi Géza, Berlin
Zöldre váltott exvörös

Az 1998 őszén hatalomra került szociáldemokrata-zöld német kormány egyik legnépszerűbb tagja Joschka Fischer. A háború utáni nagy generáció 1968-as lázadója, ma alkancellár és külügyminiszter, maratoni futóként is kitartó politikus 52 éves, jelenleg negyedik feleségével él.


Szlazsánszky Ferenc
Raboltam, de ölni nem akartam

A harmincrendbeli rablást, a tizennyolcrendbeli, fegyverrel elkövetett visszaélést és a fogolyszökést a bíróság előtt is elismerte Ambrus („Viszkis”) Attila. Az ezekért járó büntetést elfogadja, az emberölési kísérlet vádját viszont határozottan visszautasítja. Sőt, mint azt a tárgyalások során kijelentette: éppen e „hamis” vádpont miatt szökött meg tavaly nyáron a Gyorskocsi utcai fogdából.


Gazdaság

Papp Levente
Műkincs, ami nincs

A második világháború óta máig lezáratlan pénzügyi jóvátételek sora, az egykori kényszermunkások és életbiztosítással vagy különféle bankszámlákkal rendelkező deportáltak utólagos kártalanítása mellett most a nemzetközi műkincspiacon zajló kártalanítási kísérletekkel egészült ki. A Time magazin beszámolójából kiderült, hogy a náci hadigépezet által szisztematikusan véghezvitt műkincsrablások következtében a világ múzeumai a mai napig is több százezer olyan értékes műalkotást rejtenek, amelynek eredeti tulajdonosát homály fedi.


Acsai Anikó
A parketten a Graphisoft-papírok

Annak ellenére, hogy az elemzők által várt 50 bázispontos amerikai kamatemelés bekövetkezett, jelentős emelkedést mutattak a tengerentúli részvényindexek: a Dow Jones 3,9, az S&P500 4,7, a Nasdaq pedig 7,7 százalékot erősödött az elmúlt héten. Tovább emelkedett a 30 éves kötvények hozama is, 6,17 százalékig. Európában jóval szerényebb mozgások jellemezték a tőzsdéket: míg a francia index 1,3 százalékot emelkedett, Frankfurtban 1, Londonban 0,3 százalékkal csökkentek az árak. Továbbra is mérsékelt érdeklődés mellett kereskedtek a hazai részvényekkel, a BUX értéke 8891 ponton, 1,57 százalékkal előző heti értéke alatt zárta a hetet.


Egri István
Netpolgár és e-banking

„Az internet mindent megváltoztat” - hirdeti a kedden megkezdődött negyedik országos pénzinformatikai konferencián résztvevő egyik cég jelmondata. A „netpolgár” fogalom pedig egyre inkább létjogosultságot nyer. A konferenciát, melynek nem titkolt célja a Romano Prodi által meghirdetett „elektronikus Európához” való felzárkóztatás, a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Információmenedzsment Tanszéke és a Pénzügyi Informatikai Kutatóközpont szervezte, s a csütörtökig tartó rendezvénysorozat előadói között kormánytisztviselők és több bank vezetőségi tagja mellett a terület hazai szakemberei és a Magyarországon működő legnagyobb nyugati cégek vezetői szerepeltek.


Polarizálódik a társadalom
Tovább a cikkhez >>>

Piaci pillanatkép Kínában
Tovább a cikkhez >>>

Kovács Klára
Növekedési esélyek

A kormány célja a Kárpát-medence magyarságának megtartása és a magyar polgárok életfeltételeinek javítása - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Gazdaság - növekedés - esély című konferencián. A nagykövetek, nagyvállalat-vezetők, gazdasági szervezetek és kutatóintézetek képviselői részvételével tartott konferencián a miniszterelnök kiemelte: két év óta egy új gazdasági modell formálódik. Ennek elemei a fejlesztés vezérelte gazdasági növekedés és a magasabb bérért dolgozó szakképzett munkaerő. Elismerte, hogy a korábbi gazdasági modellek bizonyos szempontból sikeresek voltak, de ugyanakkor fájdalmas eredményekkel is jártak.


Orosz Eszter
Egészségesebb családi házban lakni

A DEM Információs és Gazdaságkutató Iroda felmérése szerint dinamikusan nő a befogadott lakáshitel-kérelmek száma. Azonban amíg 15 ezer érdeklődőt regisztráltak, csupán 402 alkalommal nyújthattak kamattámogatású hitelt - derült ki a Társaság a Lakásépítésért Szervezet sajtótájékoztatóján. A társaság építőipari cégeket, illetve szervezeteket tömörít, célja az, hogy fellendüljön a lakásépítés, és évi 40 ezer új lakás épüljön. Péter Gyula, a társaság képviselője elmondta, hogy lobbiznak annak érdekében, hogy bővüljön a lakástámogatási rendszer, jövőre lazuljanak a kamattámogatás feltételei, és beinduljon a bérlakásprogram.


Ruff Gabriella
Ötletek bérlakásra

Szándék van, konkrét terv még nincs. Így jellemezhető a bérlakásépítési program jelenlegi állapota. A célban megegyeznek a pártok: növelni kell a jelenlegi, mélyen az európai átlag alatt lévő bérlakásállományt. Magyarországon ugyanis 10 százalék alatt van a bérlakások aránya, míg az EU-átlag közel 40 százalék.


APRÓPÉNZ
Tovább a cikkhez >>>

Háttér

Laudancsek Katalin
Farkasok a tengeren

A legtöbben azt gondolnánk, hogy a kalózok és a kalózkodás a messzi régmúlt termékei; a fekete zászlós hajók félszemű kapitányaival manapság csak a filmvásznon vagy romantikus regények lapjain találkozhat az ember. Ehhez képest csak az elmúlt öt év leforgása alatt mintegy háromszáz tengerész halt meg vagy sebesült meg a velük való találkozás során. Az elmúlt hetek Csendes-óceáni túszdrámája során pedig kiderült: egész szigetcsoportok állnak ma is törvényen kívül, ahol a különböző fegyveres csoportok gyakorolják háborítatlan hatalmukat - írja a Vlaszty című orosz hetilap.


Bánhidi Emese, Marosvásárhely
Francia-román albumbotrány
Pénzmosási vádak Iliescuék ellen a választási kampányban

Egy választási kampány a világ egyetlen országában se zajlik le tökéletes csend és tisztaság közepette. Romániában a korábbi időszakhoz képest az idei kettős megmérettetés még ráadásul viszonylag nyugodtan indult, kevés volt a kirívó ügy. Most azonban felbukkant egy olyan botrány, amely komolyan befolyásolhatja a voksolás végkimenetelét. Egy furcsa pénzmosási sorozatról van szó, amelynek főszereplője egy már 20 éve Franciaországban élő román származású üzletember és felesége - valamint az 1996 őszén választási vereséget szenvedett román vezetés, vagyis a mai ellenzék élgárdája. Az a csapat, amely most minden felmérés szerint joggal készül arra, hogy négy év után diadallal visszatérjen a hatalomba.


Hit és értékek

Morvay Péter
A leleplezett Fátima

A „megváltozott korszellem” tükröződik abban, ahogy a katolikus egyház „tudatosan és egyre nagyobb adagokban szolgál az utóbbi időben természetfeletti témákkal” - állítja az olasz La Stampa című napilap II. János Pál pápa múlt heti fátimai zarándoklatához fűzött kommentárjában. Az eseményt - amelyen nyilvánosságra hozták a 83 évvel korábban, 1917-ben történt látomások harmadik, eddig a Vatikán egyik legféltettebben őrzött titkának számító jelenés tartalmát -, az olasz lap a „médiaszerű mítoszépítés egyházi stratégiája” mintapéldájaként elemzi. Meglepő, hogy nem szólal meg a világi kultúra, amikor a média objektív tényként, tudósítandó eseményként számol be a Madonna megjelenéséről a portugál pásztorgyermekek előtt - véli a La Stampa. Egy portugál napilap, a Publico szerint a Vatikán tudatosan „csepegtetett módszerrel hozza nyilvánosságra” a fátimai titkokat.


Grüll Tibor
A Dávid házából való Mirjám

Az Újszövetségnek talán egyetlen alakja köré sem szerveződött az évszázadok során annyi mítosz, legenda és vallásos dogma, mint Mária, Jézus anyja köré. A babilóni Talmudban rendesen csak Sztadá, azaz „Hűtlen” néven említik; az iszlám vallás szent könyvében, a Koránban Jézus állandó jelzője a „Mária fia”; a katolikus teológiában pedig a „szeplőtelenül fogantatott örök szűz” alakja Jézussal egyenrangú „társmegváltóvá” magasztosult. Alábbi cikkünkben az újszövetségi Mária személyét, szerepét kíséreljük meg röviden bemutatni.


Interjú

Vagyim Arisztov
Azt mondták, vigyázzunk Budapestre

Május 9-én a volt Szovjetunió egykori polgárai világszerte a Győzelem Napját ünnepelték. A budapesti Szabadság téren is öszszegyűltek reggel az itt élő orosz ajkú közösség képviselői. A résztvevők között volt Vlagyimir Szljunyájev, egykori szovjet repülős navigátor, egyike azoknak, akik 1944 végén-1945 elején Budapestet bombázták. 55 év elmúltával Alma-Atából utazott ide, hogy megemlékezzen az egykor történtekről.


Márer György, New York
Nem elég a testet gyógyítani

1982. január 7-én a Columbia Egyetem egyik laboratóriumában egy dr. Bitó László nevű, vajmi kevéssé ismert kutató és egyetemi tanár befejezte kilenc hónapos, macskákon, pontosabban azok szemein végzett kísérletsorozatát. A magyar kutató gyógyírt akart találni a vakságot okozó szembetegségre, a glaukómára, avagy közismert nevén zöldhályogra. Ezen a napon a szürke fedelű iskolai füzetekben lefektetett kéziratos jegyzetek arról tanúskodtak, hogy munkáját siker koronázta, és elérte azt, amire minden gyógyszeripari vállalat vágyik: egy minden eddiginél jobb és hatásosabb gyógyszer felfedezését. A neve: Xalatan, és eredményét mi sem bizonyíthatja jobban, mint az, hogy tavaly 507 millió dollárt hozott a konyhára a gyártó cégnek, a Pharmacia Részvénytársaságnak. Ebből a Columbia Egyetem 20 millió szabadalmi díjat kapott, de a világsiker természetesen dr. Bitót is milliomossá tette. Ez azonban nem változtatta meg ezt a szerény és halk szavú embert, aki néhány nappal ezelőtt előadást tartott a New York-i magyar Fészek Klubban.


Külpolitika

Hetek-összeállítás
Elszabadult petárdák

A hollandiai Enschede városka lakói először azt hitték, tűzijáték-bemutatót látnak. Székeket hoztak ki a házuk elé, hogy jobban lássanak. Pár percen belül azonban - egy hatalmas erejű robbanást követően - lángba borult az ES Fireworks nevű gyár. A héten még két helyen: a spanyolországi Valencia közelében, illetve az Egyesült Államokban is felrobbant egy-egy tűzijátékot előállító gyár.


Hetek-összeállítás
Császár és isten

Japán militarista múltjára utaló emlékeket ébresztett Mori Josiro japán miniszterelnök, amikor hétfőn az ország „isteni” jellegét és a császár kiemelt helyét hangsúlyozta. „Japán isteni nemzet, ahol a császár központi helyet tölt be” - mondta parlamenti képviselők egy csoportja előtt elhangzott beszédében, amelyet élesen támadott a liberális sajtó és az ellenzék. Mori kormányfő utólag elnézést kért a megjegyzések miatt.


Hechs László, Jeruzsálem
Arafat Jeruzsálem kapujában

A hét eleji fegyveres összetűzések a sziréna hangjaira való kétperces néma vigyázállással kezdődtek a palesztin autonómia területén, ahol így emlékeztek meg a „Katasztrófa Napjáról”. Palesztin értelmezésben ez azonos az izraeli Függetlenség Napjával. Ezt követően az Arafat vezette Fatah irányításával kezdetét vették a tiltakozó megmozdulások. A „Tragédiára” való emlékezésen túli cél az izraeli börtönökben fogva tartott 1600 palesztin szabadon engedésének kivívása volt.


Hetek-összeállítás
Őrizetben az ENSZ réme

Megkerült végre Foday Sankoh, akinek Forradalmi Egységfront (RUF) nevű gerillacsoportja május eleje óta tartott fogva ötszáz ENSZ-békefenntartót. A lázadóvezér letartóztatásával azonban még nem értek véget a problémák az Afrika nyugati partjánál fekvő Sierra Leonéban.


Márer György, New York
Anyák a fegyverek ellen

Magyarországgal ellentétben, az Egyesült Államok május második vasárnapján ünnepli az anyák napját. Idén egymillió amerikai anya úgy határozott: hathatósabb fegyverviselési törvényeket követelve felvonul a fővárosban, Washingtonban. Így kívánják elejét venni olyan eseteknek, mint ami Colorado államban történt, ahol egy középiskolában két diák fegyveres ámokfutása 15 halálos áldozatot követelt, vagy Michigan államban, ahol egy hatéves kislányt lőtt le egyik osztálytársa.


Károly walesi herceg Magyarországon
Tovább a cikkhez >>>

Tűzvész Los Alamos környékén
Tovább a cikkhez >>>

Riport

Ízing Antal
Évszázados magyar mozi

Figyelmeztetés! Ez a film nem esik szerzői jogvédelem alá. Mindenféle jogkövetkezmény nélkül bemutatható bárokban, börtönökben, buszokon, villamosokon és olajfúrótelepeken. E filmvázlat „a közlés minimuma”, helyenként szeszélyes módon megy részletekbe, aztán ötlet híján elnagyol pillanatokat. A történet igaz. Azután hallottuk, miután megnéztük. Az élet szép című filmet a szigetszentmiklósi moziban. A szereplők nevét nem változtattuk meg, a helyszínek eredetiek. A vetítőben ülve három vásznat láthatnak. Szerény szerzői remény szerint olyan érzésük lesz, mint amikor a tévéképernyőn látható tévéképernyőn belül látható még egy tévéképernyő. Mindhárom mást mutat, de egyazon család generációi szerepelnek benne.


Sport

Németh Szilárd
GratuLazio

Májusi eső aranyat ér - tartja a közmondás. Ám hogy ez mennyire nem igaz, arról a Juventus labdarúgói tudnának a legtöbbet mesélni, a zebrák ugyanis az „égi áldásnak” köszönhetik leginkább, hogy elbukták az aranyéremért folyó küzdelmet (Perugia-Juventus 1-0). Habár áprilisban a Juve még kilenc ponttal vezetett a Lazióval szemben, a scudetto mégis Rómába került.


Robbantott a Galatasaray

Telt ház előtt játszották szerda este a koppenhágai Parken-stadionban az UEFA-kupa döntőjét. A Bajnokok Ligájából kiesett két gárda az Arsenal és a Galatasaray drámai előjáték után mérkőzött meg egymással. A két csapat szurkolói ugyanis többször összecsaptak a dán főváros utcáin. Közel egy órán át verekedtek, a két táborból egyformán négy-négy személyt vettek őrizetbe, s összesen nyolc ember sérült meg.


Megdöntöttek egy ősrégi világcsúcsot
Tovább a cikkhez >>>

Istenként imádják Beckhamet
Tovább a cikkhez >>>

Satan lett a gólkirály
Tovább a cikkhez >>>

Üveges Péter
Hetekkel a Parlament előtt

Május 14-én verőfényes napsütésben, óriási érdeklődés közepette került sor a 7. DRÉHER Maraton Váltó megrendezésére. A „Barátság versenye” néven ismert futógála töretlen népszerűségnek örvend, hisz az idén a meghirdetett három kategóriában a tavalyinál is több, összesen 817 váltócsapat vágott neki a 42195 méteres maratoni távnak.


Szabadidő

Mód Júlia
Egy földelt művész láthatatlan alkotásai

Budapest határában a Kis-Duna jobb partján fekvő festői környezetű kisváros, Szentendre ad jelenleg méltó otthont a világot már bejárt MicroArt - a világ legkisebb aranytárgyait bemutató - kiállításnak. A főtéri képtár emeleti termében elképedve csodálhatjuk meg a Kijevben élő művész, Mikola Szjádrisztij 14 alkotását, aki 40 éve különböző anyagokból, főleg aranyból alkotja a világ legapróbb műremekeit.


Kárpáti György
Rodcsenko fotói

Május 4-én nyílt meg a Galéria 56-ban Alekszandr Rodcsenko (1891-1952) fotókiállítása, amelyen a látogatók az egyik legjelentősebb konstruktivista képeiből kaphatnak ízelítőt.


Programajánlat
Tovább a cikkhez >>>

Színes

DUMA PLÁZA

Már a jövő sem a régi. (graffiti)


A nevetés gyógyít
Tovább a cikkhez >>>

Fáradhatatlan csillagnézők
Tovább a cikkhez >>>

Körömvágtáig harcol
Tovább a cikkhez >>>

Fafúvós rozmárduó egy koncert szünetében
Tovább a cikkhez >>>

Körömvágtáig harcol
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>