
Csillagászok két olyan Naprendszeren kívüli bolygót fedeztek fel, amelyek a
Szaturnusznál is kisebb tömegűek. Ezzel új fejezet nyílt az exobolygók kutatásában.
A bolygók egyike a 109 fényévnyi távolságban lévő HD46375 jelű csillag körül
kering, tömege 80 százaléka a Szaturnuszénak, keringési ideje 3,02 nap, csillagtávolsága
körülbelül 6 millió kilométer. A másik égitest a 79 Ceti körül kering (117 fényévnyi
távolság), tömege 70 százaléka a Szaturnuszénak, keringési ideje 75 nap, csillagtávolsága
körülbelül 52 millió kilométer. Jelenleg mintegy 30 olyan Naprendszeren kívüli
bolygót (exobolygót) ismerünk, amelyek a Naphoz hasonló csillagok körül keringenek.
Számuk folyamatosan gyarapodik, amiből nyilvánvalónak tűnik, hogy a kísérőkkel
rendelkező csillagok igen gyakoriak, sőt minden bizonnyal általánosak a tejútrendszerben.
A probléma az, hogy e bolygók mindegyike a Jupiternél nagyobb, vagy ahhoz hasonló tömegű
gázóriás, így az általunk ismert élet nem lehetséges rajtuk. A jelenlegi felfedezés
során azonban jelentős előrelépés történt, mivel a Szaturnusznál is kisebb tömegű
exobolygókat fedeztek fel. A Szaturnusz tömege csak harmada a Jupiterének, persze még
így is igazi óriás, hiszen 95-ször nehezebb a Földnél. A bolygóészlelés technikájának
fejlődése azonban jól látható, s a jövőben ez vezethet a Földhöz hasonló bolygók
felfedezéséhez. Geoff Marcy, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) csillagásza szerint a
felfedezés megerősíti a jelenleg általánosan elfogadott bolygókeletkezési elméleteket.
Ezek lényege, hogy a fiatal csillagok körüli anyagkorongokból alakulnak ki a bolygórendszerek
úgy, hogy a korongban keringő alkotórészek folyamatosan összeolvadnak („hógolyó-modell”).
A korong egykori jelenlétére utal, hogy a bolygók ma is közel egy síkban helyezkednek
el, s keringési irányuk megegyezik. A „hógolyó-modell” azt jósolja, hogy egy
kialakult rendszerben több kisebb bolygónak kell jelen lennie, mint ahány óriásnak.
Éppen ez az, aminek lehetőségét a mostani felfedezés először erősítette meg. Valószínű,
hogy az eddig felfedezett „jupiterek” csak a jéghegy csúcsát képviselik, s számos
kisebb bolygó van jelen mellettük az egyes rendszerekben. (Origo)