Esős hétvége kultúrával

A három kicsi és a nagy egész héten a múzeumra készült, jó tapasztalataik lévén, hiszen a múltkor a városligeti „lovagvárban” a kitömött medve és a méretes malacok elkápráztatták őket. Indulás tehát, a kulturális nevelést nem lehet elég korán elkezdeni, meg aztán a szabadtéri programhoz hűvös is az idő. Irány a Néprajzi Múzeum, néhai színes és tartalmas kiállítások színhelye…

A múzeum kicsiknek ingyenes: megnyugtató, akkor biztos elég lesz nyolcszáz forint, ennyi van, tán még egy süti is belefér utána valahol. Ekkor jön a meglepetés: felnőttjegy 500, diák 300. Az összesen nyolcszáz. A magyar szülő nyel egyet, de tétovázása csak egy másodpercig tart. Esik az eső, úgyhogy játszótérről szó sem lehet. Az aula lenyűgözi a gyerekeket, a méretek, az aranyozás, a lovag bácsi szobra…
Az indián-kiállítás ma van utoljára nyitva - hogy mióta, azt csak találgatni lehet a tárlókra rakódott porból, amit a három éves kicsi lány azonnal törölgetni kezd. Indián bácsi tollakban, tollak a fülekben, legalább negyven különféle szőttesdarab… A nagyobbacska fiú harmadszor kérdezi, hogy mikor megyünk már. Szülő vigasztal, biztosan lesz még érdekes is, aztán vége. Nem baj, mondja, neki úgysem tetszett. Akkor nézzük meg az Indián tábort! Magnóról sámán-zene szól - érdekes összhangzást adva egy lendületes férfikórus beszűrődő hangjaival -, a szoba közepén felállított indiánsátorban több ezer kacat, a gyerekekre szinte rázuhan a látvány. A Magyar Ünnepnapok hatása nagyjából ugyanaz, kifakult ruhák, poros tárlók, nem csoda, hogy egy angolul beszélő házaspáron kívül a kutya se nézi. Aztán vége, a World Press Fotón kívül más kiállítás nincs, de ahhoz ők még túl fiatalok.
Hazamenni még korán van, fúj a szél, esik az eső, elmulattunk 800 forintot. Nem marad más hátra, felülünk egy trolira, és utazunk. Ezt legalább a gyerekek is élvezik. (H. B.)