Vissza a tartalomjegyzékhez

Aszalós Szilvia, Pál Imre
Szeretnék a legjobb lenni

Hétévesen kezdett el sakkozni, de 14 évesen - a világon a legfiatalabbként - már sakknagymester lett. A jelenleg 2725 élőponttal rendelkező, a világranglistán a hatodik helyet elfoglaló szegedi fiatalembert a szakemberek Kaszparov egyik legnagyobb jövőbeni ellenfelének tartják.


Lékó Péter    Fotó: Hüsztáné Ádám Andrea

- Hogy lehet valaki ilyen fiatalon ilyen sikeres?
- Ez egyrészt rengeteg munkával jár: kilencévesen például magántanuló lettem. Ahhoz pedig, hogy nemrég be tudtam törni a világelitbe, az kellett, hogy egy évvel ezelőtt szerződést kötöttem a német WFG céggel. Pillanatnyilag négy emberrel készülök fel, élükön Amador Rodriguez kubai nagymesterrel. Ők nagymértékben hozzájárulnak robbanásszerű fejlődésemhez.
- Hogyan találkoztál először a sakkal?
- Teljesen spontán kezdődött az egész, pontosan nem is tudom, hogyan tanultam meg a játékot. De amikor már tudtam, éppen lent voltunk az Adriai-tengerparton, ahol nagyobb gyerekekkel és idős emberekkel mérkőztem meg. Emlékszem, fagyiban játszottunk, és annyi gombócot nyertem, hogy nem győztem megenni. Ott sokan mondták, hogy szerintük érdemes lenne fejleszteni a tudásomat, mert jók a képességeim.
- Mi az a plusz, amit te még hozzáteszel a tehetség és a tanulás mellett?
- A tehetség mellett kitartás is szükséges ahhoz, hogy az ember igazán magas szintre jusson. Egy hosszú karrier alatt nem csak fölfelé ível az ember pályafutása, nálam is voltak hullámvölgyek. De ha az ember bízik abban, hogy a befektetett energia megtérül, az átsegíti a mélypontokon.
- Mivel oldod a rengeteg pszichés feszültséget, ami felhalmozódik benned?
- Igyekszem minél többet mozogni, a sportolás nagyon fontos a profi sakkozó számára. Egyre megerőltetőbbek a versenyek, tehát ha az embernek nincs jó fizikai állóképessége, akkor nehezen bírja a napi hat-nyolc órás koncentrációt. Szerencsére én már kiskoromtól kezdve szeretek sportolni. Már 9-10 évesen, amikor versenyszerűen futballoztam, világbajnok akartam lenni.
- Nem hétköznapi emberek nem hétköznapi életét éled. Nem szoktad úgy érezni, hogy emiatt hiányzik valami az életedből?
- Valamit valamiért. Van például egy menyasszonyom - Szofi Petroszjan -, aki Németországban tanul. Sajnos elég kevés időnk marad egymásra, de ezt tudatosan vállaltuk, ezért nem feszélyez bennünket. A rengeteg edzés és a versenyeken való előrelépések az ember bensőjére is hatnak, és a személyiségfejlődésben is nagy szerepet játszanak. Egyre kiteljesedettebb életet tudok élni azáltal, ha azt érzem, a befektetett munka kamatoztatható. Soha nem tervezek viszont nagyon előre. Szeretnék ugyan a világ legjobb sakkozója lenni, de ahhoz, hogy ezt elérjem, a jelenben kell élnem, és a mostra kell koncentrálnom. Ha eljön az az időpont, hogy Kaszparovval mérkőzhessek, azt itthon szeretném lejátszani.
- Egyszer kihívtad Teller Edét, a világhírű atomfizikust egy sakkpartira. Mesélnél erről?
- Nem kihívás volt. Egyszer valamilyen rendezvényen mindketten meghívott vendégek voltunk, és kiderült, hogy ő régebben nagy sakkrajongó volt. Játszottunk egy partit. Én „vakon”, ő meg tábla mellett. Természetesen megnyertem.
- Rodriguezzel milyen jellegű a kapcsolatod? Edző-tanítvány viszony, vagy annál több?
- Edző-tanítvány kapcsolatról már nem lehet beszélni, mert bárki, akivel dolgozom, a világranglistán mögöttem áll. Az övé inkább szekundáns szerep: nagyon sok olyan terhet tud levenni a vállamról, amit egyébként nekem kellene megcsinálnom, számítógépen kidolgoznom.
- Szerinted mennyire tudja felvenni a versenyt az ember a gépekkel? Kaszparov és Polgár Judit is kapott már ki géptől…
- Az egy teljesen más műfaj. A számítógép alapjában véve egy nagy segítőtárs, de nem szabad, hogy az ember függjön a géptől. Egy számítógép nem helyettesítheti a személyes szakmai munkát, amiben a mély stratégiai érzés szintén jelen van. A gépet igazából csak a saját elemzéseim ellenőrzésére használom, nem pedig arra, hogy megmérkőzzek vele, mert számomra az érdektelen. Szakmailag sokkal magasabb szintű munkára vagyok képes, mint a gép. Ezek a gépek öt-tíz év múlva nagyon kemények lesznek, méghozzá nekünk köszönhetően, mivel minden játékost felhasználnak arra, hogy kikérjék a véleményét, min kellene javítani. Ráadásul nagyon gyorsak is: 1 másodperc alatt például egymillió lehetőséget számolnak ki. Ez eleve nem fair.
- Mit érzel, amikor egy győztes meccs után állsz fel az asztaltól, és mit egy vesztes meccs után?
- Nyilván nem ugyanazok az érzelmek jönnek elő egy győztes és egy vesztes játék után, de igazából mind a kettőt nehéz kezelni. Nagyon sokan egy győzelem után kibillennek az egyensúlyukból: elbízzák magukat, azt gondolják, hogy tényleg mindenre képesek. Ha viszont veszít az ember, akkor elfogja a keserűség, azt látja, hogy az erőfeszítéseit nem koronázza siker. Háborúban az ember, ha elesik, nem kap újabb lehetőséget. A sakkban viszont igen, és talán pontosan ez a szép benne.