Márer György, New York
Amerikai remények és fenntartások

Vlagyimir Putyin ideiglenes elnök címet cserélt, néhány nappal ezelőtt megválasztott államfő lett, bár nem elsöprő többséggel győzött, mint ahogy várták. Persze Oroszország számára már az is komoly megnyugvás, hogy nincs szükség második fordulóra. Az amerikai fővárosban ezzel szemben közel sem uralkodik olyan nyugalom, mint Moszkvában. A kilencvenes évek sorozatos oroszországi válságai után a Newsweek című hetilap szerint csupán az orosz nukleáris arzenálnak köszönhető, hogy Washington nem írta még le egykori hidegháborús vetélytársát.

Amikor Putyin februárban zárt ajtók mögött tárgyalt Madelaine Albright amerikai külügyminiszterrel, kijelentette, hogy szeretné, ha Oroszországot a Nyugati Klub tagjának tekintenék. A Clinton-kormányzat számára sok függ Putyin győzelmétől.
Washington szeretné visszaállítani a rubel 1998. augusztusi válsága óta feszültté vált amerikai-orosz kapcsolatokat a régi szintre, hogy a választási évben elhallgattathassa a republikánusokat, akik azt hangoztatják, hogy Clinton elnöksége alatt Moszkva letért a gazdasági reformok ösvényéről. Az elnök szeretné egy jelentős fegyverkorlátozási szerződéssel betetőzni második hivatali időszakát.
Putyin önkényeskedő magatartása viszont árnyékot vetett ezekre a washingtoni reményekre. Az emberi jogok terén mutatkozó visszaesés, valamint a csecsenföldi kegyetlenkedésekről érkező jelentések akadályozhatják a közelebbi kapcsolatokat, különösen a jelenlegi választási évben. „Clinton szeretne egy erőskezű vezetőt, akivel együtt tudna működni, de nem olyat, akit túlságosan hosszú pórázra engednek. A remény az, hogy Putyin valódi reformista lesz. Az elnök és tanácsadói szeretnék bebizonyítani, hogy Jelcin olyan örökséget hagyott, amelyre Putyin építeni tud. Szeretnék megcáfolni azokat a bírálókat, akik azt mondják, hogy orosz politikájuk hibás volt” - véli Toby T. Gati, aki a külügyminisztérium egyik magas beosztású vezetője volt a Clinton-kormányzat alatt.
A szorosabb kapcsolatok lehetősége inkább gazdasági téren áll fenn, mint a biztonság és az emberi jogok kérdésében. Putyin jelezte, hogy korszerű kapitalista államot kíván létrehozni, nem mintha romantikus kapcsolatai lennének a szabadpiaci rendszerrel, de megérti, hogy Oroszországnak magához kell édesgetnie a külföldi beruházókat, és korszerűsítenie kell berozsdásodott iparát, ha nagyhatalom akar lenni. „Az olyan ország, ahol a gyengeség és éhség uralkodik, nem lehet erős” - írta Putyin az orosz néphez intézett nyílt levelében.
A gazdaság azonban csak az érem egyik oldala. Clinton elnök ugyan szerencsekívánságait fejezte ki az újonnan megválasztott orosz államfőnek, de reményének adott hangot, hogy Putyin átfogó és pártatlan vizsgálatot indít a csecsenföldi katonai beavatkozás során elkövetett emberi jogi sérelmek ügyében. Kijelentette, hogy az orosz elnök ugyan olyan ember, akivel lehet dolgozni, de nacionalizmusa, KGB-s múltja, valamint belföldi támogatói talán nem biztosítják azt az együttműködési szintet, amit Washington szeretne.
A stratégiai szövetség az Egyesült Államok és Oroszország között még a legjobb szándékkal is csak halvány reménysugárnak minősíthető. A 47 éves Putyin minden valószínűség szerint újjáéleszti kapcsolatait a Nyugattal, ugyanakkor azonban erősíteni fogja diplomáciai tevékenységét más országok irányában, beleértve a volt szovjet köztársaságokat, valamint Iránt és Kínát. A Clinton-kormányzat tagjai azt is jól tudják, Putyin rendelkezik azzal a tehetséggel, hogy azt mondja, amit hallgatósága hallani szeretne. Egyesek úgy is tekintik a Nyugat iránti rokonszenvéről elhangzott szavakat mint mézesmadzagot. Úgy vélik: meglátjuk, mit mond majd Putyin úr az Egyesült Államokról, amikor találkozni fog a kínaiakkal.

Az erős akarat embere

„Vlagyimir Putyin elnök sikerrel fogja venni azokat az akadályokat, amelyekben elődei elbuktak” - idézi Dimitrij Kazakot, Putyin bizalmasát a Time magazin. Az amerikai lap szerint joggal merül fel a kérdés, hogy vajon félni kell-e az újonnan megválasztott orosz elnöktől, aki KGB-ügynökként kezdte, és most azt ígéri, hogy visszaszerzi a világ tiszteletét Oroszország számára.
Az oroszok már jó ideje várják azt az erős kezet, amely rendet tud teremteni, és Putyinban megvan az akarat, hogy ezt bemutassa. Talán ez fő jellemzője: ura akaratának, rendkívül fegyelmezett. Szereti a rendszerességet, jól összpontosít, könynyen tud dönteni. Nyugati kritikusai szerint a csecsenföldi háború megmutatta, hogy a hatalmat kegyetlenül gyakorolja. Egy brit külügyi elemző „érzéketlen emberként” jellemezte, „aki nagyon kemény döntéseket hoz, és teljes kegyetlenséggel hajtja őket végre”.
A csecsen helyzettel kapcsolatos határozott fellépése hozzájárult népszerűségének látványos növekedéséhez, szerény kampánya ellenére is biztos befutó volt. Az őt támogató média azért „besegített” azzal, hogy az elnökválasztás előtti utolsó pillanatban feltálalta a homoszexuálisok és a zsidók elleni támadások csalétkét.
Kérdéses, hogy Putyin mit tud kezdeni a csecsen háborúnál bonyolultabbnak tetsző nagy feladattal: az orosz gazdaság problémájával. A Jelcin-éra alatt a lakosság nagy részének életszínvonala a kommunizmus idején megtapasztalt nívó alá sülylyedt. Jelcin állama szinte képtelen behajtani az adókat. Az új elnök tanácsadói már a hét végén bejelentették a népszerűtlen gazdasági intézkedések meghozatalát.
„Putyin kormányzásának azonban a legegyértelműbb mutatója az lesz, hogy felveszi-e a harcot a korrupcióval. Ha ígéretét valóra váltja, akkor kész kell lennie arra, hogy belemarjon az őt tápláló kézbe. Talán ez ma a legnagyobb kérdés” - írja a Time magazin.
Putyinnak el kell döntenie, hogy mit fog kezdeni Borisz Berezovszkij-jal és az oligarchákkal, azokkal az üzletemberekkel, akik szó szerint megvették és pénzelték Borisz Jelcin kormányait - véli a Newsweek című hetilap. Berezovszkij állt közöttük a legközelebb Jelcin családjához, mindenekelőtt Tatjana Gyacsenkóhoz, az egykori elnök nagyhatalmú lányához. Nemrégiben Berezovszkij megkapta „a posztszovjet Oroszország Raszputyinja”, nem kifejezetten megtisztelő címet. Amikor Jelcin visszavonult, és „felkente” utódját Putyin személyében - fejtegeti a Newsweek -, mindenki Borisz Berezovszkijt sejtette az alku mögött. Berezovszkij maga is ellentmondásos figura: a svájci kormány szerint több mint 600 millió, az Aeroflotból kiporszívózott dollárt mosott át alapítványokban az alpesi országban. A nyugati befektetők adóreformot is várnak, szeretnék, ha a bonyolult adózási rendszer befektetőbaráttá válna. Ugyancsak érzékeny kérdés a nukleáris arzenál irányítása. A Nyugat mindeddig csakis emiatt nem írta le Oroszországot - állítja a Newsweek.