Hétfőn, magyar idő szerint hajnali háromtól immár 72. alkalommal osztották ki a
filmes szakma legnagyobb elismerését, az Oscar-díjat. A kiegyenlített küzdelemben az
Amerikai szépség a legfontosabb díjakat begyűjtve 5, a Mátrix 4 Oscar-díjat nyert, a
legjobb külföldi film Almodovar Mindent anyámról című alkotása lett.
Amikor 72 évvel ezelőtt az első szobrocskákat átadták - akkor még nem hívták
Oscarnak, ez később ragadt rá -, az esemény nem tartott 15 percig, és 50 embernél
több nem volt jelen. Idén a négy és fél órás eseményt a helyszínen több ezren, a
tévékészülékeken keresztül több milliárdan követték figyelemmel.
Az idei átadás előtt először az borzolta a kedélyeket, hogy néhány Oscar-díjnak
lába kelt, majd az, hogy egy hajléktalan megtalálta őket egy szemétgyűjtőben
(érdemes guberálni: jutalma 50 ezer dollár és egy kétszemélyes meghívó a
showra…). Ettől eltekintve maga a gála különösebb meglepetések nélkül zárult,
hacsak az nem okozott szenzációt, hogy a Bennfentes, a Hatodik érzék, a Halálsoron
és a Tehetséges Mr. Ripley is szobor nélkül maradt, vagy hogy a Mátrix simán verte a
Baljós árnyakat. A nemzetközi sajtó egyértelmű papírformáról beszél a
díjátadással kapcsolatban, kiemelve, hogy Kevin Spacey alakításával brandói
magaslatokra tör, Almodovar pedig végre beérett.
A toronymagasan esélyes Amerikai szépség 8 jelöléséből végül 5-öt váltott
díjra, amely a legjobb film és rendezés mellett megkapta a legjobb forgatókönyv (Alan
Ball), a legjobb férfi főszereplő és a legjobb operatőr díját is. Az est legnagyobb
nyertese a Spielberg nevével fémjelzett Dream Works, amely ezzel fennállása legnagyobb
(erkölcsi) sikerét érte el. Kevin Spacey alakításával új értelmezést adott a
karakterábrázolásnak, és végül megérdemelten gyűjtötte be második Oscarját
Denzel
Washington és Russel Crowe előtt.
A legfontosabb díjak közül egyedül a legjobb színésznő díját nem kapta meg a
film, pedig Anette Benning még a szülését is elhalasztotta egy napra Oscar kedvéért.
A befutó az ismeretlenségből a köztudatba berobbanó Hilary Swank lett, aki egy
identitászavarral küzdő lányt játszott a Fiúk nem sírnak (Boys Don’t Cry) című
moziban.
A legjobb külföldi film kategóriájában - miután minden fontosabb szakmai díjat
megnyert - a spanyol Pedro Almodovar filmjéért megkapta az Oscart is. A technikai
kategóriákban elmaradt a Mátrix és a Baljós árnyak küzdelme, miután Keanu Reeves
cybermozija mind a négy jelölését díjra váltotta, Lucas csillagközi meséje üres
kézzel távozott.
Bár többen titkos favoritként emlegették a 11 éves Haley Joel Osmentet, és fő
esélyesnek tartották Tom Cruise-t, mégsem okozott senkinek meglepetést a sokadik
virágzását élő, örökifjú Michael Caine győzelme. Egy egész nézőtér ünnepelte
állva a színészt, aki felejthetetlen alakítást nyújtott az Árvák hercege című
filmben, és másodszor vehette át az aranyozott szobrocskát. A legjobb
dokumentumfilmnek Arthur Cohn Egy szeptemberi nap című alkotása bizonyult. Nyert egy
Oscart Phil Collins (legjobb dal - Tarzan: You’ll Be My Heart), életműdíjat kapott
a veterán lengyel rendező, Andrzej Wajda.
Megdőlni látszik tehát a tézis, miszerint a filmes műfaj elsőrendű funkciója a
szórakoztatás lenne, s a néző nem kívánna élete mindennapos problémáival a
vetítővásznon is találkozni: láthatóan átalakulnak a szuperprodukciók. Nem
véletlen, hogy az utóbbi években óriási sikereket értek el kis költségvetésű
filmek, a nagyközönség mintha kezdene megcsömörleni a szu-
perhősök diadalmenetétől, s tartalmasabb szórakoztatás-ra vágyik. A sikeres filmek
életszagúbbak, problémacentrikusabbak lettek, cselekményük van, mindennapi hőseikkel
azonosulni is lehet, s mindez elég szórakoztató köntösben zajlik ahhoz, hogy széles
közönséget vonzzon. Bár ebben a trendben is kétségtelenül pénzközpontú
szemlélet érvényesül, s nehezen prognosztizálható az ízlésváltozás kimenetele,
mindazonáltal most reményteljes váltást jelez a filmgyártó mogulok rugalmas
alkalmazkodása a közönségigényekhez. Mindezzel egy időben érthető módon
megnövekedett a független amerikai filmek ázsiója is.
Az Amerikai szépség forgatókönyvében egyébként egyedül Spielberg látott
fantáziát, s rábízva azt egy kevésbé ismert angol színpadi rendezőre, Sam
Mendesre, a végén ismét elérte célját. Nevezetesen: igényes szórakoztatást
csinálni úgy, hogy az tömegigényt legyen képes kielégíteni, s nem mellékesen
pénzt is hozzon a konyhára. Spielbergnek kétségtelenül van érzéke ahhoz, mivel
kockáztasson.
Lengyelnek lenni
Az idén életműdíjas Andrzej Wajda 1926-ban született Suwalkiban. Először
festészetet tanult a krakkói Szépművészeti Főiskolán, majd 1954-ben Lódzban
végezte el a filmművészeti főiskolát. Wajda első filmjeit háborús élményei
ihlették. Ilyen első nagyjátékfilmje A generáció és a németek által megszállt
Varsóban játszódó A csatorna is. Mégis, leghíresebb alkotása az 1958-as Hamu és
gyémánt. Ez a film is a második világháborúhoz kapcsolódik: 1945-ben, Németország
kapitulációja után folytatódik a harc a lengyel sztálinisták és a nemzeti érzelmű
földalatti mozgalom harcosai között. A magyarok számára is oly ismerős
testvérharcot, a remélt és bekövetkező győzelem után folytatódó küzdelmet Wajda
erőteljes képi világgal, szimbólumokkal jelenítette meg. Történelmi témájú, a
lengyel nemzeti öntudat ébredésének dokumentuma a napóleoni háborúk idején
játszódó filmje: A légió. Az 1970-es Tájkép csata után az 1945-ben lágerből
kiszabadított lengyel foglyok újabb viszontagságait mutatja be, Az ígéret földje
pedig a 19. század végének iparosodó Lódzáról fest naturalista képet. 1977-ben
elkészül A márványember, amely a lengyel munkásság életét ábrázolja. Ez a film
még a Szolidaritás mozgalma előtt adott számot a sztálini visszaélésekről egy
Birkut nevű munkás sorsán keresztül. Ugyancsak a 70-es évek felemás viszonyait
elemzi az Érzéstelenítés nélkül című filmjében. Andrzej Wajda az 1980-as
lengyelországi puccs után Párizsba költözik, itt készíti el a hazájában
lejátszódó eseményekre számos vonatkozásban utaló Dantont. Németországban
készült a Szerelem Németországban, melyet a Szerelmi krónikák és a Megszállottak
követett. Legújabb filmje a világhírű lengyel irodalmi mű, a Pan Tadeusz alapján
készített impozáns film. A kommunizmus bukása után Wajda a Szolidaritás színeiben
került be a szejmbe, habár sosem politizált, inkább filmjeiben kereste-kutatta a
lengyel identitás, a lengyel öntudat kérdéseit. Sokan antiszemitának tartották, de
erre hazatérése utáni első alkotásával, az 1990-es Korczakkal válaszolt: ebben az
igaz történetet felevenítő filmben a zsidó tudós, Janusz Korczak saját életének
mentése helyett inkább vállalja a rábízott gyerekekkel való együttlétet -
egészen a treblinkai végállomásig. (Kánai András)