Márer György, New York
Ártatlannak találtattak

1999. február 4-én hajnali háromnegyed egy tájban a New York-i rendőrség bűnügyi osztályának négy polgári ruhás detektívje éppen egy nemi erőszak tettese után nyomozott, amikor észrevették Amadou Diallót lakóházának bejáratánál. „Ahogyan a tekintete le-fel járt a háztömbön, valamiképpen gyanússá tette. Amint közeledtünk, behúzódott a ház előcsarnokába, mint aki nem akarja, hogy meglássák… Azután megfordult, a keze az ajtókilincsen volt, majd a jobboldaláról egy fekete tárgyat húzott elő… olyannak látszott, mint egy fekete fegyver závárja… Azt hittem, hogy lőni készült a társamra, és elsütöttem a fegyveremet” - vallotta az egyik rendőr.

Egy a rendőrök felmentése ellen tiltakozó New Yorkban. Zéró tolerancia     Fotó: Reuters

A másik három is szinte vezényszóra ugyanúgy cselekedett. Az önműködő fegyverekből kirepültek a lövedékek, pontosan 41, és azokból 19 eltalálta az áldozatot, aki a helyszínen szörnyethalt. Nem vitás egy percig sem: tragédia történt, hiszen az áldozatnál nem volt fegyver. A kérdés csupán az: ki a hibás? A dolog megítélését nehezíti, hogy az áldozat, Amadou Diallo fekete volt, a nyomozók pedig fehérek.
A feketék polgárjogi vezetői azonnal tüntetésekre szólították fel New York fekete lakosságát. A polgármesteri hivatal és a rendőrfőkapitányság ellen folyó tüntetéseken a rendőröket fajgyűlölettel vádolták, gyilkosoknak nevezték, és lemondásra szólították fel a polgármestert, illetve a rendőrfőkapitányt. A hatóságok természetesen megindították a vizsgálatot az ügyben, és végül úgy határoztak, hogy vádat emelnek a négy rendőr ellen, ha nem is szándékos, de gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. A tiltakozások azonban olyan méreteket öltöttek, hogy a bíróság úgy határozott: mivel New York város Bronx kerületében nem lehetne kiválasztani egy olyan 12 tagú esküdtszéket, amely tárgyilagosan tudna hozzáállni a kérdéshez, a bűnügyi eljárást átteszik New York állam székhelyére, Albany-ba. A kiválasztott esküdtszék tagjai közül nyolc fehér volt, négy fekete, beleértve a csoport vezetőjét.
A tárgyalás négy hétig tartott. Az Egyesült Államok Alkotmánya kimondja, hogy a vádlottat mindaddig ártatlannak kell tekinteni, amíg be nem bizonyítják bűnösségét. Ennek értelmében a védőügyvédnek nem kell bizonyítania védence ártatlanságát, elegendő, ha megcáfolja, illetve kétessé teszi a vádat. Az ügyésznek ezzel szemben, amint azt a törvény kimondja, „a kétely legcsekélyebb árnyéka nélkül” ki kell mutatnia, hogy a gyanúsított elkövette, amivel vádolják. A jelek szerint a vád képviselője nem tudott elég meggyőző bizonyítékot felhozni, amely elmarasztalta volna a gyanúsítottakat. Háromnapos vajúdás után végül az esküdtek úgy határoztak, hogy felmentik a négy rendőrt. Egyikük, Lavette Freeman, aki maga is fekete, kifejtette, hogy a vád semmiféle alapot nem adott neki arra, hogy bűnösnek találja a vádlottakat: „Ez bánt engem, de az egész visszavezethető a körzeti ügyészi hivatalhoz. Ők nem adtak nekem semmit. Egyszerűen semmit” - mondta a tárgyalás után. New York Bronx kerületének ügyésze, aki a vizsgálatokat folytatta, súlyos bírálatokat kapott, amiért nem volt képes elég elmarasztaló bizonyítékot előterjeszteni. Az esküdtszék döntését követően Giuliani polgármester legmélyebb rokonszenvét fejezte ki az áldozat családjának, ugyanakkor leszögezte, hogy a felmentett rendőrök is rettenetes kálvárián mentek keresztül.
Az esküdtszék pénteki határozatát természetesen újabb tüntetések követték szombaton, majd vasárnap, de a rendőrségi jelenlétnek köszönhetően komolyabb kihágásra, erőszakra nem került sor. A feketék tömege azonban továbbra is gyilkosnak tartja a négy rendőrt. Charles Rangel, Harlem képviselője faji előítéletekkel vádolta őket, és így nyilatkozott: „Önök is tudják, én is tudom, hogy ha Amadou fehér lett volna, egy fehér környéken, nem lőtték volna le.”
Hillary Rodham Clinton előbb gyilkosságnak minősítette a négy rendőr tettét, később bocsánatot kért tévedéséért, és arra buzdította az embereket, „tanúsítsanak több megértést a szédületes kockázat iránt, amivel a rendőrök szembenéznek”. Majd arra intette mind a polgárokat, mind a rendőröket, „adjanak egymásnak nagyobb tiszteletet”. Az elnök felesége ezzel igyekezett elsimítani a további ellentéteket. Giuliani polgármester, akit igen sok támadás ért, különösen a fekete vallási és polgárjogi vezetők részéről, hangsúlyozta: „A kirohanások gyűlölködőek voltak, a megosztást szolgálták, és feltétlenül politikai jelleget viseltek egy számukra ellenlábas jelölttel szemben.”