Szikora Márton
Antikommunista kereszteslovag
Joseph McCarthy a közvélemény szemében kétségtelenül a huszadik század legnépszerűtlenebb amerikai politikusa. A néhai szenátort a történelem azonban úgy tűnik, újraértékeli. McCarthy-nak, aki a történelemkönyvekbe hírhedt kommunista összeesküvés-teóriáival és nagy leleplezéseivel írta be magát, csaknem minden vádpontban igaza volt - vélik mai amerikai történészek, akik az Accuracy in Academia nevű szervezet konferenciáján emlékeztek meg a politikusról.
McCarthy szenátor egy őt támadó újsággal a kezében. Nagy leleplező Fotó: MTIJoseph McCarthy személyének megítélésével kapcsolatos új információk elsősorban a hosszú évekig hozzáférhetetlen, de immár az amerikai történészek számára is elérhető szovjet archívumokból származnak. A moszkvai akták megnyitásához hasonlóan új forrás az amerikai szövetségi nyomozóhivatal, az FBI által több mint fél évszázadon keresztül féltve őrzött felvételek. Az 5 ezer oldalt kitevő úgynevezett Vanona lehallgatások anyaga, amelyek a washingtoni szovjet nagykövetség beszélgetéseit rögzítették 1944 és 1948 között, szintén most váltak kutathatóvá. Mindkét forrás megerősítí, hogy McCarthy-nak rengeteg gyengéje volt, de az állításai lényegében megállják a helyüket, legyen szó akár az atomtitkok kicsempészéséről vagy az amerikai külpolitika manipulálásáról.
Az egyesült államokbeli konferenciát, amelyen egyaránt résztvettek öreg mccarthysták és fiatalabb történészek, a szenátor West Virginia államban tartott első beszédének ötvenedik évfordulójára emlékezve szervezték meg. Ötven évvel ezelőtt McCarthy egy olyan listával jelent meg, amely több külügyminisztériumi dolgozó nevét is tartalmazta, akik véleménye szerint „komoly biztonsági kockázatot” jelentettek az Egyesült Államokra nézve. Emlékezetes beszédében azt feszegette, miként létezik, hogy az Egyesült Államok győztes háborúja után hat évvel a kommunista világ 800 milliós táborrá nőhette ki magát. Az első listát még több is követte, ezek közül az egyik legfontosabb a „Lee-lista”, amely további 108, McCarthy számára gyanús külügyes dolgozó nevét tartalmazta. McCarthy vádjait, miszerint kommunisták ültek az akkori amerikai kormányban, az üggyel foglalkozó testület, az Amerikaellenes Tevékenységeket Vizsgáló Bizottság elvetette és a megvádoltak mindegyikét felmentette. A konspirációt sejtő szenátor egyik fő célpontja az az Owen Lattimore volt, aki Roosevelt elnök tanácsadójaként dolgozott a Kínával kapcsolatos kérdésekben. A bizottság annak ellenére is felmentette Lattimore-t, hogy ő szinte minden megnyilatkozásánál a szovjet államot védte, például Sztálin koncepciós pereiről azt állította, hogy „az neki demokráciának tűnik”, vagy a szovjet gulágot Tenessee Valley hatóságaihoz hasonlította. Az FBI-dokumentumokban szintén terhelő bizonyítékként szólt Lattimore ellen, hogy megkísérelte Washington külpolitikáját olyan irányba terelni, amely nem gördít akadályt egy kommunista Kína kikiáltása útjába, illetve sürgette az amerikai jelenlét kivonását Japánból és Koreából.
Bár a szenátor rendszeresen kémekről és „biztonsági kockázati elemekről” beszélt, a mccarthy-izmus fő mozgatója az amerikai külpolitika kommunista befolyásolásától való félelem volt. A nemrégiben napvilágra került tények megállapítják, hogy Roosevelt egyik legközelebbi tanácsadója valóban állandó kapcsolatban állt a szovjet hírszerzéssel, és kulcsszerepe volt a jaltai és potsdami konferencia létrejöttében. Szintén kormányzati személyekhez kötődik a Morganthau-terv, amely megpróbálta megakadályozni a német újraépítést, ezáltal kiéheztetni és elkeseríteni a németeket annyira, hogy önként vállalják a kommunizmust - hangzott el a konferencián. A Csang Kaj-sek féle kínai népi vonal katonai támogatása a kommunista Maóval szemben szintén néhány amerikai politikus „Kínai Kezek” politikáján bukott meg.
A konferencián bemutatásra került a fogalommá vált politikus életével foglalkozó és legújabb kutatásokat is felölelő könyv, melynek címe: „Gondoljuk újra Amerika leggyűlöltebb szenátorának életét és örökségét”. Arthur Hermann, a könyv szerzője szerint „Joseph McCarthy állításainak pontossága nem vita tárgya többé, azok tények”. Ötven év távlatából úgy tűnik, McCarthy nem volt tisztában azzal, hogy szinte a washingtoni politikai gépezet egésze ellen vette fel a harcot. Truman elnök attól tartott - állítja Hermann -, hogy könnyen a hajtóvadászat áldozataivá válhatnak fontos pozíciókat betöltő demokraták, nem beszélve arról, hogy a média és a tudományos világ szintén baloldali érzelmű volt a 30-as évek válságának és a II. világháborúnak köszönhetően.
A történész szerint McCarthy túl sok olyan kulcspozícióban levő tisztviselő érdekeit sértette, akik korábban valamilyen szintű kapcsolatban álltak kommunistákkal vagy baloldali szimpatizánsokkal. Taft szenátor, Edgar Hoover FBI-főnök és McCarthy más fontos támogatói végleg eltávolodtak tőle, mikor Marshall tábornokot és a hadsereget vette górcső alá. A téma teljes feldolgozása még nem ért véget, újabb tanulmányok is vannak a láthatáron. Egyike ezeknek Herb Rome Stein-nek ősszel megjelenő, a Vanona lehallgatásokról készülő műve, amely a volt szovjet archívumokon alapuló, e témával foglalkozó kutatásoknak eredményeit összegzi majd.
Az életút
Joseph McCarthy a legismertebb kommunistaellenes közéleti személy volt a 40-es évek végén és az 50-es évek elején. A Wisconsin államban született vidéki fiú 14 éves korában otthagyta az iskolát, hogy egy farmon dolgozzon. Hat évvel később újrakezdte tanulmányait, melynek eredményeképpen 1935-ben jogból doktorált. Ezt követően tizenegy évvel a szenátus tagjává választják.
McCarthy 1950-ben kezdi meg a kommunista-ellenes hadjáratát a West Virginia-i Wheelingben, egy 205 névből álló listát tartva kezében olyan magas beosztású külügyminisztériumi dolgozókról, akik egyben a Kommunista Pártnak is tagjai. Az ügy kivizsgálására felállított bizottság elutasítja a vádakat, megállapítja, hogy azok hamisak, majd McCarthy-t etikátlan kampányolással vádolja.
Az 1952-es választások megnyerése után McCarthy a szenátus egy kivizsgálással foglalkozó állandó albizottságának elnöki székét kapja meg, első áldozata Charles E. Bohlen, az Eisenhower elnök által kinevezett moszkvai nagykövet. A nyilvános vádaskodások miatt egyre távolabb került az elnöktől, míg végül 1953-ban egy országos televíziós csatornán Eisenhower elnököt azzal vádolja, hogy nem tesz semmit a kormányzaton belüli „felforgató elemek felszámolására”.
A szenátor egyik látványos kudarca Irving Peress őrnagy meghurcolása volt. Peress a balodali Amerikai Munkáspárt tagja volt, és McCarthy sikeresen elérte, hogy a Pentagon leszerelje őt idegen érdekek kiszolgálására hivatkozva. McCarthy saját bizottsága elé is beidézte Peresst, aki az alkotmány 5. cikkelyére hivatkozva védte meg magát, és nem sikerült hadbíróság elé állítania őt. Ettől a ponttól kezdett zuhanni a szenátor népszerűsége, és lett országszerte humoristák és politikusok vicceinek tárgya. Az utolsó lökést a lefelé tartó úton az akkori alelnök, Richard Nixon adta meg, mikor a kormányzat nevében elítélte a mccarthyizmust felelőtlen rágalmazás és megkérdőjelezhető módszerek miatt.
1954 decemberében a szenátus 67-22 arányban döntést hozott, amelyben elmarasztalta a szenátort, aki az Eisenhower-kormány ellen intézett elkeseredett támadással válaszolt, és nyilvánosan bocsánatot kért az amerikai néptől, amiért arra biztatta őket, hogy Eisenhowerre adják voksukat. Egészségi állapota ezt követően megromlott, és McCarthy az alkohol rabjává vált. 1957-ben bekövetkezett halálának hivatalos oka akut hepatitis volt.
