Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IV. évfolyam, 9. szám, 2000. február 26

Belpolitika

Agyhártyagyulladás újra
Tovább a cikkhez >>>

Hetek MTI
A méregtörténet legújabb fejezetei

Tovább szivárog a cián Nagybánya mellett - tudósított a Der Standard című bécsi lap. A romániai hatóságok úgy látják, bármikor bekövetkezhet egy újabb katasztrófa. A januári nagy szennyezés előtt már májusban, júniusban és szeptemberben is voltak hasonló kisebb balesetek. A településen hét kút mérgezett, és egy lefolyócsatornában is találtak ciánt - ez további szivárgásra utal.


Hetek-tudósítás
Rettegő drogbetegek

„1999-ben mintegy 12 százalékkal több drogbeteget regisztráltak az egészségügyi intézetekben, mint az azt megelőző évben. Az új betegek száma viszont 25-30 százalékkal kevesebb, mint 1998-ban. Ez azonban nem azt jelenti, hogy kevesebb lett a segítségre szorulók száma, hanem a szigorú büntetésektől való félelmükben egyre kevesebben mernek szakemberhez fordulni” - mondta Veér András, a Magyar ENSZ Társaság kábítószerügyi munkacsoportjának vezetője, azon a sajtótájékoztatón, ahol az ENSZ Nemzetközi Kábítószer Ellenőrző Bizottságának (INCB) szokásos évi jelentését tették közzé.


Egyeztetés a tábori lelkészségről
Tovább a cikkhez >>>

Munkatársunktól
Milyen az Orbán-kormány

A kormánykoalíció több lépését is rosszul sikerültnek tartotta Elek István közíró, kormányfő-tanácsadó az Óbudai Liberális Fórum vitaestjén, ahol Lengyel László politológussal „kormányzás vagy uralkodás” témájában vitázott.


Három sztrájkmentes év a vasútnál
Tovább a cikkhez >>>

Sebestyén István
Amerika ide jönne

A magyar közvélemény az amerikai The New York Times hasábjairól értesült arról, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) márciusban megnyitja első külföldi hivatalát Budapesten. Az amerikai napilap szerint az orosz alvilág elleni küzdelem céljából felállított FBI-iroda - eddig egyedülálló módon - teljes értékű külföldi hivatalként fog működni hazánkban. Ennek értelmében saját alvilági besúgóhálózatot tarthat fenn, ügynökeinek fegyverviselési engedélyük lesz, és - magyar partnereikkel együtt - letartóztatást is foganatosíthatnak. „Magyarország ezzel több szuverenitásról mondott le, mint amit más országok - beleértve az Egyesült Államokat is - valaha is megfontolás tárgyává tenne” - fogalmazott a New York-i lap.


Életmód

Finta Szilvia
A Kádár házaspár az Új Színházban

„Kádárnak egyszerre két véleménye van magáról: az egyik, amit évtizedeken át ő képzelget össze magáról, a másik meg »az ellenség«, vagyis az állampolgár véleménye róla, amivel ugyancsak azonosul. Legfőbb, titkos érve ott belül, évtizedeken át az lehetett, hogy 56-os árulásával afféle »júdási« mártíriumot vállalt a »jobb« jövőért. Holott épp evvel tette azt a múltat jövővé, amelynek elkerüléséért 56-ban a lelkét eladni is hajlandó volt. Hiszen lám, végül - megint csak - a darutollas fövegek jöttek vissza” - imígyen kommentálja Kornis Mihály új darabját, melyet február 18-án mutattak be az Új Színház Stúdiószínpadán Ács János rendezésében.


Apa, mikor fogsz szülni

Lord Robert Winston, a londoni Hammersmith Hospital professzora szerint ma már a technika lehetővé teszi, hogy egy férfi is kihordja a szervezetébe ültetett embriót. A terhesség végén császármetszéssel világra hozott újszülött „minőségében” semmilyen formában nem marad el a „gyáritól”, vagyis a természetes úton megszületettől. Mindazonáltal a kilenc hónap alatt a terhes férfit női hormonokkal kell kezelni, hogy ne vetéljen el.


Pálfy Gyula
Népben-nemzetben filmezni

„Nincs a földön gazdagabb, szebb ország, minden ember érzi, hogy szabad.” Új irányvonal látszik kibontakozni az európai filmgyártásban: a nagy nemzeti filmek vonulata. Az egykori dicső múlt legalább epizódszerűen, háttérként eddig is helyet kapott az egyes országok filmgyártásában. Ma talán ennél többről van szó: egymás után születnek az olyan monumentális, nagy költségvetésű szuperprodukciók, melyek az adott nemzet karakterének valamely hősies jellemzőjét próbálják megragadni.


Fókusz

Somorjai László
Nem a vasutas miatt késik a vonat
Interjú dr. Márkus Imrével, a Vasutasok Szakszervezetének elnökével
Tovább a cikkhez >>>

Szobota István
Cinkosok közt elnémult áldozat

A TV 3 megszűnésének „igazi kárvallottja”, minden kétséget kizáróan, az a fiatal marketing menedzser, aki egy nagy múltú telekommunikációs világcéget hagyott a háta mögött a TV 3-nál kínált álláslehetőség elnyerésének reményében. Számításai - látszólag - bejöttek: hétfőn reggel felvételt nyert a kereskedelmi adóhoz. A bőrfotel azonban már nem tudott megmelegedni alatta: néhány óra múlva - 150 munkatársával együtt - ő is az utcára került. Az ügy tragikomikumának egyik legkeserűbb eleme mégis az, hogy a stáb tagjainak azóta sem mondta senki: köszönjük a két és fél éves munkátokat.


Szikora Márton
Mérlegen a koszovói akció

A NATO békefenntartói lezárták és átkutatták a koszovói Mitrovica városát. A tartomány északi részén fekvő város hetek óta a koszovói szerbek és albánok egyre erősödő etnikai villongásainak színhelye. A NATO többnapos akciójának célja, hogy felkutassa a bujtogató személyeket, és elkobozza az enklávékra osztott Mitrovicában található fegyvereket. Az etnikai tisztogatás ma már elsősorban a nem albán etnikumúakat kényszeríti Koszovó tartomány elhagyására. A mitrovicai akció újra a figyelem középpontjába emelte a NATO tavaly Jugoszlávia ellen intézett légicsapásainak mérlegét és következményeit.


Vagyim Arisztov
Diktatúra mint népakarat

Vlagyimir Putyin ügyvezető orosz államfőt merénylet fenyegeti, s a veszély mögött most nem egy elmebeteg, hanem egy szervezet áll. Szergej Gyevjatov, az orosz állami vezetők biztonságáért felelős Szövetségi Védelmi Szolgálat szóvivője (FSZB) - a Kommerszant Daily című moszkvai napilapnak nyilatkozva - megerősítette, hogy Putyin szentpétervári látogatását „nemcsak példátlan, hanem a szabványos biztonsági intézkedésektől gyökeresen eltérő” lépések kísérik majd.


Gazdaság

Munkatársunktól
Disputa a bérekről

„A gazdasági felemelkedés benne van a gazdaságban, de ez nem lesz könnyű, sőt lehet, hogy nehezebb időszak lesz, mint a 90-es évek” - mondta Matolcsy György gazdasági miniszter az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának ülésén. A közszférában dolgozók béremeléséről elmondta, hogy a kitűzött 6-7 százalékos infláció tartása miatt helyes a közszférára vonatkozó bérpolitika. Ez 8-9 százalékos nominális béremelkedést jelent, de a miniszter azt nem tudta megmondani, hogy mennyi lesz a reálbér-emelkedés, azaz az inflációt levonva mennyivel többet vihet haza a dolgozó.


Acsai Anikó
Szárnyalnak a technológiai papírok
Tovább a cikkhez >>>

Munkatársunktól
Bankok kontra befektetési alapok

A közelmúltban elsősorban az új lakáshitelek kerültek a magánszemélyek érdeklődésének középpontjába, ám sokan első felbuzdulásukat követően szembesültek csak a hitelhez jutás feltételeivel, melyek közül egyik nem elhanyagolható követelmény a saját tőke megléte. Aki még nem rendelkezik a kiszemelt lakás árának 30-40 százalékával sem, annak a rendelkezésére álló tőkéjét kell minél hatékonyabban forgatnia, hogy összegyűjtse a „beugróhoz” szükséges összeget. Segítségképpen az alábbiakban bemutatunk két befektetési lehetőséget: a bankok és a befektetési alapok kamatkínálatát.


Szabadi Sándor
Normalizálódhat az olaj világpiaci ára

A Kőolaj Exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai a múlt hétvégén elvben megállapodtak abban, hogy április elsejétől növelik az olajkitermelést a világpiac stabilizálása céljából. Elemzők rámutatnak, hogy a döntésben szerepet játszott számos nagy felhasználó ország, köztük az Egyesült Államok politikai nyomásgyakorlása is, melynek külkereskedelmi mérlege a felszökő olajárak és a növekvő gazdaság importigénye miatt minden idők legnagyobb hiányával zárult tavaly. Részben Irán ellenvéleménye miatt azonban a héten a hírre még nem reagált jelentős áreséssel a piac.


Optimista elemzők

Optimistábban látják az idei gazdasági növekedést a Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők, akik átlagosan 4,79 százalékos bővülést várnak, szemben a januárban előrejelzett 4,63 százalékkal. Ehhez kapcsolódik inflációs várakozásuk is, mely kis mértékben közelít a kormányzati célkitűzésekhez: a januári 8,59 százalékról 8,34 százalékra mérsékelték inflációs várakozásaikat.


Ruff Gabriella, Papp Levente
A Lloyd s: a törvényes lopás mintája

„A Lloyd’s erősebb, mint a kormány. Ez nem az az Anglia, amit mi ismertünk” - mondta kétségbeesetten egy lóvá tett földbirotkos. Nem véletlen, hiszen sokan a 20. század legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi bűncselekményét vélik felfedezni a Lloyd’s Bank közel egy negyed százada tartó kálváriájában. A patinás angol bankról csak az utóbbi néhány évben derült ki, hogy komoly gondokkal küzd és a fennállása is veszélybe került. A 300 éves Lloyd’s azonban nem csupán egy pénzügyi társaság, hanem az angol nemzeti identitás része, ezért egész Nagy-Britannia számára felettébb kellemetlen az emberi áldozatokat is követelő pénzügyi botrány. A történetnek pedig még messze nincs vége.


Háttér

Márer György, New York
Mi olyan sürgős

Amióta Hillary Rodham Clinton február elején másodszor is közzétette, hogy benevez a versenybe New York állam szenátori címének elnyeréséért, úgy felgyorsult a választási hadjárat sebessége, mintha legalábbis csak hetek lennének hátra a voksolásig, nem háromnegyed esztendő. Az elnök felesége nem vesztegette az időt, és a kinyilatkoztatás után azonnal New York állam északi részébe utazott, hogy magához édesgesse a szavazópolgárokat. Tudni kell ehhez, hogy New York város és közvetlen környéke a demokratapártiak erőssége, ezzel szemben a szenátorokat az egész állam választja, és annak északi részében a republikánusok vannak szinte elsöprő többségben, így a küzdelem általában ott dől el.


Szikora Márton
Antikommunista kereszteslovag

Joseph McCarthy a közvélemény szemében kétségtelenül a huszadik század legnépszerűtlenebb amerikai politikusa. A néhai szenátort a történelem azonban úgy tűnik, újraértékeli. McCarthy-nak, aki a történelemkönyvekbe hírhedt kommunista összeesküvés-teóriáival és nagy leleplezéseivel írta be magát, csaknem minden vádpontban igaza volt - vélik mai amerikai történészek, akik az Accuracy in Academia nevű szervezet konferenciáján emlékeztek meg a politikusról.


Szabó Ibolya Anna
Kizsákmányolt gyerekek

- Talán keresel valamit? Úgy tűnik, venni szeretnél valamit… A párbeszéd a látszat ellenére nem a Budapesten kijelölendő türelmi zónák egyikében zajlik, hanem egy Costa Rica-i utcán, két alig-kamasz lány és egy csellengő fiatalember között. A kisebbik, a 12 éves harminc dollárba kerül, 13 éves nővére már tizenötért is kapható. A lányok jelenléte nem feltűnő errefelé, ők csak egy gyorsan növekvő iparág munkásai: gyermek-prostituáltak. Helyzetükről és a Costa Rica-i szexipar „gyermek-ágazatáról” a Miami Herald Tribune című amerikai lap számolt be február 20-ai számában.


Laudancsek Katalin
Rozsdás uránhordók

Az orosz Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma (RHM) a Kommerszant című hetilap rendelkezésére bocsátott egy összesített előrejelzést a FÁK területén 2000-ben várható természeti és egyéb csapásokról, katasztrófákról. Az eredmény elég ijesztőre sikerült: szinte egyetlen honpolgár sem érezheti magát teljes biztonságban. Egy kalinyingrádi lakost például nehézfémsó-oldat és egyéb vegyi anyagok fenyegetnek, Kamcsatkán pedig egy kiadós, 8-as erősségű földrengést jeleznek előre. Északon a jakutok hatalmas erdőtüzektől és árvizektől tarthatnak. A „katasztrófa-előrejelzési” térkép alapján nem sok lakott terület marad ki a csapásokból. A legveszélyeztetettebbek az északnyugatra eső területek - van, hogy egy-egy helyen többfajta csapás is várható: tűzvész, földrengés, árvíz és a többi.


Hit és értékek

Szarka Lajos
Középkori lovagok leszármazottai

Nemrégiben egy érdekes anyagot kaptam izraeli ismerősömtől. Arra hívta fel a figyelmemet, hogy van Izraelben egy arab falu, melynek keresztény lakói vélhetően magyar eredetűek, akik a keresztes hadjáratok idején települtek le ott, ahol ma is élnek. Ismerősöm szakirodalmat és térképet mellékelt küldeményéhez, ezért írása hihetőnek tűnt számomra. Mielőtt az említett érdekes feltételezést megvizsgálnánk, érdemes néhány szót ejteni a keresztes hadjáratok motívumairól, történetéről és következményeiről.


Schmidt Barna
A misztika ára

Furcsa halálesetekről számolt be a német Der Spiegel magazin nemrégiben. Két brit fiatalasszonynak egyforma egészségügyi problémái voltak: mindkettőjük testén ronda piros foltok jelentek meg. Miután a hagyományos gyógyászati módszerekkel nem sikerült a makacs ekcémát eltávolítani bőrükről, a csalódott asszonyok újfajta kúrát alkalmaztak magukon. Elkeseredésükben kínai teakeveréket kezdtek el inni, és a tenyérnyi nagyságú foltok nyomtalanul eltűntek róluk. Ám az így nyert szépségért nagy árat kellet fizetniük: legyengültek és elkezdtek rohamosan fogyni. A kórházban megállapították, hogy veséik nagymértékű károsodást szenvedtek, már nem lehetett a megtámadott szerveket megmenteni, csak a művese segített.


Szöllősi Tibor
Tinédzserek a harmadik évezredben

„Ha a jövőt tisztán akarjuk látni, meg kell értenünk a korosztályt, amely majd megvalósítja azt” - mondja az amerikai Barna Research Group alapítója és vezetője, George Barna. A neves kutatóintézet az interneten tette közé a tizenévesek körében végzett országos felmérését, amely számos izgalmas és bátorító változásra hívja fel a figyelmet. A felmérés evangéliumi hívők körében készült; jelenleg az Egyesült Államokban a tizenévesek 4 százaléka, a felnőtteknek pedig 6 százaléka tartozik ehhez a csoporthoz. Ugyanakkor a legtöbb tinédzser csak felszínes kapcsolatokat ápol a kereszténységgel, sőt a keresztény hit iránt mutatott már amúgy is minimális elkötelezettségük további lazítására számítanak.


Interjú

892 forint
A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön különlegesen őrzött épületének egyik cellájában beszélget Jusztin Szabolcs elítélttel Tihanyi Péter

Már öt évvel vagyunk a tragédia után, de e történet által felvetett kérdésekre igazi válaszok nincsenek. Csak homályos, bizonytalan foltokat látunk, ha a tükörbe nézünk. Talán valamikor, valahol a választ is megkapjuk. „Jusztin Szabolcs vádlott (született 1973. május 23-án) bűnös előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében. Ezért a bíróság a vádlottat életfogytig tartó, fegyházban letöltendő szabadságvesztés büntetésére ítéli.”


Külpolitika

Busa Viola
Kína invázióval fenyegeti Tajvant

Miközben Tajvan szigetén a márciusi elnökválasztásra készülődik a lakosság, Kína figyelmeztette a sziget vezetőségét: ha Tajvan tovább halogatja a két ország újraegyesülését célzó tárgyalásokat, katonai erőszakot fog alkalmazni. Ezzel a Kína által szabott feltételek száma háromra bővült, az ország ugyanis már korábban is jelezte, hogy erőszakkal fogja elfoglalni Tajvant, ha az kihirdeti függetlenségét vagy idegen hatalom befolyása alá kerül.


Újra gyilkolt az ETA
Tovább a cikkhez >>>

Hetek-összeállítás
Moszkitókat hozott a ciklon
Tovább a cikkhez >>>

Pátkai Mihály
Csendes forradalom Iránban

Iránban a reformerek nyerték meg a választásokat, vereséget mérve az 1979-es iráni forradalom óta hatalmon lévő, keményvonalas iszlámista rezsimre. A reformerek a parlamenti helyek 70 százalékát szerezték meg, de sokak szerint még ettől sem fog megváltozni a világ egyetlen modern teokráciájának politikai színtere. A The Globe and Mail kanadai napilap véleménye szerint a nyugati sajtó hiába visszhangozza azt, hogy Irán a demokratizálódás útjára lépett, a teheráni vezető politikusok a választás utáni napon világossá tették, hogy alapvető politikai változások nem várhatók az országban.


Eperjesi Ildikó
Budapest figyel a vallásszabadságra

„Jó hír, hogy visszavonták Romániában a vallási törvény tervezetét. Olyan megfogalmazások és szabályok voltak ebben a tervezetben, amelyek a szabad vallásgyakorlást alapjaiban sértették volna” - nyilatkozta a Heteknek Németh Zsolt külügyi államtitkár a múlt heti romániai látogatásával kapcsolatban tartott sajtóbeszélgetésen.


Hetek-összeállítás
Magyar nyitás Bécs felé

Budapest vendége az osztrák külügyminiszter aszszony, azonban a nyugati közvélemény nem megy el szótlanul az elszigeteltségbe kényszerített bécsi kormánynak nyújtott magyar gesztusok mellett. A héten egy, a Washington Postban megjelent kommentár arra hívta fel a figyelmet, hogy Közép- és Kelet-Európában termékeny talajra hullnak Jörg Haider demagóg kirohanásai az integráció és a bevándorlók ellen, mivel itt könnyű dolog a külföldieket hibáztatni az immár egy évtizedes posztkommunista átmenet sovány eredményeiért. Egy neves bostoni politikai napilap, a Christian Science Monitor szintén a Haider-párti koalíció iránt tanúsított megértő magyar politika okait elemzi. Az alábbiakban a lap budapesti tudósítója, Michael J. Jordan cikkét ismertetjük, amely Az osztrák zűrzavar ellenére Magyarország a szélsőjobbnak udvarol címmel február 24-én jelent meg.


Publicisztika

Mátészalkai István
Szívhasogatás

Ifjúkoromban szívesen fújtunk a kompániával egy nótát: „Mátészalka gyászba’ van / Gacsaj Pesta halva van. / Még vasárnap délután / Vígan járt a jány után. / Hazafelé mentében / Rézfokos a fejében, dufla kés a szívében.” Nos, nem tehetek róla, de ez jutott eszembe, amikor meghallottam, hogy váratlanul jobb létre szenderült a magyar szélsőjobb egyik érdemdús orgánuma, a turáni sütetű újpogányság és a tiszaeszlári-orgoványi sütetű régi antiszemitizmus buzgó élesztgetője, a Hunnia.


Kertész Péter
Egy és más a liberalizmusról

Üres óráimban gyakran gondolok arra, hogy mi lenne, ha a Vígszínház műsorára tűzné Csurka István valamelyik darabját, amelyiket az átkosban X alkalommal telt ház előtt játszottak? Biztos másban is felmerült már ez a gondolat, de elhessegette magától, mert azért - szinte hallom az egy hangon éneklő liberális kórust - mindennek van határa. De vajon csakugyan így van-e, és ha igen, hol a határ?


Bán Ervin
Református vértanú Pápán

1945 februárjában a nyilasok Pápa egyik laktanyájába hurcolták, és kegyetlen módon meggyilkolták dr. Erőd János református lelkészt és menyasszonyát.


Sport

Varga József
Címvédés előtt a Manchester

Vasárnap elmaradt találkozó lejátszására került sor az Elland Roadon, a Leeds és a Manchester United csapatai között. A kilencvenes évek vitathatatlanul legeredményesebb csapata, a Manchester United nagy lépést tett 13. bajnoki címe elnyeréséért. Az elmúlt évtizedben öt bajnokságot és három FA-kupát besöprő alakulat a Bajnokok Ligájában még talpon áll, de a januári klubvébén alaposan leszerepelt.


Kuti Kis Rita tornagyőztes
Tovább a cikkhez >>>

Felhívás

Bankok és pénzügyi tanácsadó cégek számára egyéni és csapat bowling versenyt rendez a figyelő kupáért 2000. március 6-14 között a WALLIS Sport Club a Duna Plaza Üzletközpontban lévő 8 sávos Vilati Bowling Centrumban. A versenyre 5 fős csapatok (3 férfi és 2 hölgy) jelentkezését várják. Nevezés a WALLIS SC irodájában (XIII. ker. Klapka u. 11. Tel.: 4514-823


Mondovics L. Gábor
Elvétett helvétek

A Kosárlabda Férfi Európa-bajnoki középdöntő A-csoportjában játszott a nemzeti ötös. A helyszín Svájc, Lugano. Esélyesként érkeztek a magyar kosarasok. Mészáros Lajos szövetségi kapitány igazán tudott válogatni a játékosokból, mivel a keret tagja volt Dávid Kornél, jelenleg munkanélküli, de a múltban és remélhetőleg a jövőben is az NBA tagja, és Gulyás Róbert, akitől szintén nemrég vált meg külföldi munkaadója - azaz két munkanélküli profi is.


Pál Imre
Szegedi futball-kámfor

Nem lesz szombaton Győr-Szeged PNB-s labdarúgó mérkőzés. A Szeged LC elnök-tulajdonosa, Nagylaki Kálmán csütörtökön hivatalosan is értesítette a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ), hogy a csapat nem utazik el a bajnoki találkozóra. Az elnök ugyanakkor továbbra sem jelentette be a Szeged LC visszalépését a PNB-től.


Németh Szilárd
Állati meccs

Nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A látványos beharangozó után csúfosan leégett a magyar labdarúgó-válogatott, miután hazai pályán 3-0-ás vereséget szenvedett a világranglista 91. helyén álló Ausztráliától. Mátyusék gyatra teljesítménye megdöbbentő volt, még akkor is, ha tudjuk, hogy a szerdai meccsen jobb összeállításban is kezdhettek volna.


Szabadidő

Noé szigete

Afrikai zsiráfok, perui lámák élnek együtt nyársas antilopokkal és struccokkal egy Szir Bani Jasz nevű szigeten, amelyet óriási „Noé bárkájává” alakítottak át az Egyesült Arab Emírségekben.


Kapsza Ágnes
Az ég igazi színe

„Azt mondják, az ég igazi színe csak azok számára érzékelhető pontosan, akik felmásznak a hegyre. Az ember vágyai: hagyjuk magunk mögött a közönségest, legyen az élet jobb ma, mint tegnap volt…”


Kaláka fesztivál

Ismét lesz Kaláka fesztivál a fővárosban. Az idősebbek még emlékezhetnek arra, hogy Diósgyőrben, húsz éven keresztül minden nyáron megelevenedtek a vár romjai egy hétvégére: a nem mindennapi díszlet előtt zajlott a Kaláka folkfesztivál. 1992 óta Budapest ad otthont az eseménynek, az idei fesztivál a Petőfi Csarnokban lesz március 4-én.


Programajánlat
Tovább a cikkhez >>>

Oktatási program a romákért

Az Oktatási Minisztérium, illetve a Szociális és Családügyi Minisztérium PHARE-program létrehozását tervezi a közeljövőben. A kezdeményezés célja a hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok támogatása, a társadalomba való beilleszkedésük esélyeinek növelése. Az illetékes szervezetek 4,6 millió eurót különítettek el a fenti programra, ehhez jön a PHARE-támogatás, ami mintegy ötmillió eurót tesz ki. A program nyilvánvalóan összefügg az EU-csatlakozási feltételek teljesítésére irányuló kormányzati törekvésekkel.


Színes

DUMA PLÁZA

Kedvenc állatom: a bélszín. (Fran Lebovic. író)


A boldogító igen
Tovább a cikkhez >>>

A japán munkaadók öröme
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Hatéves egyetemista
Tovább a cikkhez >>>

A folyóban rekedt delfin
Tovább a cikkhez >>>

Zahar, a hős
Tovább a cikkhez >>>

Négypilléres drogpolitika
Tovább a cikkhez >>>