Hetek - IV. évfolyam, 9. szám, 2000. február 26

„A Lloyd’s erősebb, mint a kormány. Ez nem az az Anglia, amit mi ismertünk” - mondta kétségbeesetten egy lóvá tett földbirotkos. Nem véletlen, hiszen sokan a 20. század legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi bűncselekményét vélik felfedezni a Lloyd’s Bank közel egy negyed százada tartó kálváriájában. A patinás angol bankról csak az utóbbi néhány évben derült ki, hogy komoly gondokkal küzd és a fennállása is veszélybe került. A 300 éves Lloyd’s azonban nem csupán egy pénzügyi társaság, hanem az angol nemzeti identitás része, ezért egész Nagy-Britannia számára felettébb kellemetlen az emberi áldozatokat is követelő pénzügyi botrány. A történetnek pedig még messze nincs vége.

A Time magazin beszámolója szerint a Lloyd’s az életbiztosítások szülőatyjaként éppen az életbiztosítások miatt került kilátástalan helyzetbe. A 30-as évektől az Egyesült Államok azbesztelőállító üzemei és ezáltal azok dolgozói a terület specialistájának számító, makulátlan hírű angol bankkal kötöttek számukra igen kedvező feltételekkel, gyakorlatilag korlátlan öszszeghatárral életbiztosításokat. A század elején az azbesztről még nem tudták azt, amit ma már milliók a saját bőrükön tapasztalnak, hogy tüdőrákot és súlyos, hosszan tartó mérgezést okoz, azok számára, akik huzamosabb ideig belélegzik a ránézésre ártalmatlannak tűnő azbesztport. A bank vezetői előtt is csupán a 70-es évek közepe felé lett nyilvánvaló, hogy az észak-amerikai üzemekben folyamatosan bekövetkező megbetegedések és halálesetek időzített bombaként ketyegnek a Lloyd’s feje fölött, ugyanis a folyamatosan jelentkező kárigények a század végére meghaladják a 100 milliárd dolláros összeget, ami teljesíthetetlen még az addig komoly nyereséggel működő pénzintézet számára is. A Lloyd’s ráadásul a nagyobb profit érdekében nem is kötött a biztosítási szakmában szokásos viszontbiztosítást, ami által a tragédiából fakadó veszteségek terhét más biztosítókkal megoszthatta volna.
A 70-es években a bank vezetői előtt megjelenő apokaliptikus kép, miszerint a Lloyd’s prognosztizálható csődje az egész brit nemzetgazdaság összeroppanását idézheti elő, ma irreálisnak tűnik, de akkor valószínűleg volt egy ilyen verzió. Ezért a vészharangok meghúzása helyett, ügyelve a bank jó hírére - ami egyben a fennmaradás alapja - titkosították az „azbeszt-ügyet” és újabb befektetők után néztek. Új befektetőket pedig könnyű volt találni, hiszen a Lloyd’s teljesen speciális helyzetet élvezett a piacon - jegyezte meg a Time. Az elit és az arisztokrácia bankjaként számon tartott intézményhez megtiszteltetés volt magánbefektetőként csatlakozni, az úgynevezett Nevek (United Names Organization) körébe, akik a busás haszon reményében személyi vagyonukkal is garanciát vállaltak a Lloyd’s szindikátus által kibocsátott életbiztosítási kötvények aláírásával. „Az iskolában azt tanultuk, hogy semmi sincs tiszteletre méltóbb, mint a Lloyd’s. Meg voltam hatva, hogy a tagja lehettem” - meséli egy kárvallott amerikai feleség. Ők semmit sem tudtak az „időzített azbesztbombáról”, ugyanis a bank könyveléseit bizonyos jelek szerint éveken keresztül meghamisította. Anthony John South, brit biztosítási szakember, a Lloyds egykori munkatársa (1968-tól 1994-ig), halálát megelőzően bíróság előtt eskü alatt tett vallomást arról, hogy 1982 óta illegális könyvelési technikákkal rejtették el a brit parlament és a befektetők elől az azbesztmérgezés miatt évente duplázódó és gyakorlatilag a csődöt jelentő kárigényeket. A befektetők egy jelentős része úgy érzi, hogy csalás áldozata lett, ezért a Nevek közül most többen összefogtak és pert indítottak a Lloyd’s ellen az angol Legfelsőbb Bíróságon. A Nevek között valóban sok nagy név szerepel, akik vagyunuk egy részével vállaltak kezességet. Például Edward Heath, egykori miniszterelnök, Frances Kydd, Diana hercegnő édesanyja, Charles Schwab, közismert tőzsdebróker, valamint Camilla Parker Bowles, a walesi hercegség leendő úrnője, akik összesen 7 millió dollárt buktat a jóhiszeműségen. Mellettük számtalan orvos, üzletember és ügyvéd teljes vagyonával kezeskedett a Lloyd’s biztosításokért. Ők egy súlyos csalás áldozatainak tartják magukat, a bank ezzel szemben állítja, hogy semmi törvénysértő nem történt és teljes erőbedobással készülnek a tárgyaláson álláspontjuk megvédésére. Ennek ellenére a bank jelmondata, „a bizalom mindenek előtt”, úgy tűnik, soha többé nem lesz hiteles.
Az azbesztbomba veszélyének felismerésével a Sturge Holding nevű cég kispénzű embereknek is árulta a Lloyd’s befektetéseit, azaz annak tudatában szerzett milliárdokat, hogy pár éven belül csúnyán ráfizetnek majd ügyfelei. Miután a Sturge Holding egyik vezetője a Lloyd’s igazgató-helyettesi székébe került, a Lloyd’s csendben kiegészítette befektetőivel kötött szerződéseit egy záradékkal, melyben kikötötték, hogy bármely vitás kérdést Angliában, a brit törvények alatt kell rendezni. A befektetők mit sem tudtak arról, hogy négy évvel korábban a brit parlament gyakorlatilag minden peres üggyel szemben védhetővé tette a céget Angliában.
Bár a 80-as évek második felében többek számára nyilvánvalóvá vált, hogy nem csupán egy-két „rohadt almáról” van szó, hanem az egész fa romlott. A biztosítóba vetett bizalom azonban mégsem rendült meg, sőt megerősödtek a politikai kapcsolatok. A Lloyd’s befektetői közé csábíthatta Airlie grófját, a királynő egyik fő tisztségviselőjét, a brit alsóház mintegy 50 tagját, a lordok közül pedig több százat.
A komoly válság első félreérthetetlen jelei 1991-ben jelentkeztek, amikor fény derült a három évvel korábbi 980 millió dolláros veszteségre. (A bank mérlegét mindig hároméves csúszással tették közzé!) Sok befektető túl későn ébredt rá, hogy teljes vagyonával felel. Verne Ballard kaliforniai befektetőnek - aki 1 millió dollárt érő háza elvesztése után egy lakókocsiban kötött ki - a Sturge Holding egyik vezetője így válaszolt: „A Lloyd’s egy felhatalmazás a lopásra. Ez egy törvényes lopási módszer.” Ballard nem volt egyedül hatalmas veszteségével. Egy független szakértő legalább 23,8 milliárd dollárra becsülte azt az összeget, amelyet 88 és 92 között csaltak ki tőlük.
Az angol rendőrséget elárasztották a Lloyd’s-nál történt csalásokról szóló bejelentések. „Minden irányból ugyanazokat az információkat hallottuk” - emlékszik vissza a Time magazinnak egy magas beosztású rendőrtiszt. A nyomozás során a bank vezetése azonban nem sok együttműködést tanúsított. „Ilyen esetekben a vezérigazgatók majd’ összetörik magukat, hogy segítsék a rendőrség munkáját” - folytatja, itt viszont nem akarták tisztára mosni a céget, inkább eltitkoltak a rendőrség elől mindent. Az Egyesült Államokban a perek egyre magasabb szintre kerültek, s arra is fény derült, hogy a befektetők Citibanknál elhelyezett letétjeik sem maradtak érintetlenek. Valójában a Lloyd’s a befektetők szerződései és a Citibankkal kötött megállapodás megszegésével „vett kölcsön” X befektetőtől, hogy Y felé teljesítse kötelezettségeit, s így tovább. Az ügy odáig jutott, hogy 1995-ben brit parlamenti bizottság is vizsgálta a Lloyd’s feltételezett visszaéléseit, s az alsóház egyes képviselői is vétkesnek találtattak, ők azonban azzal védekeztek, hogy őket is érték veszteségek. Hogy mennyi, az sohasem derült ki.
A perek közepette a Lloyd’s továbbra is hajtotta a pénzt befektetőitől, és ez számos tragédiához vezetett. Roy Bromley, aki 1977 óta a Nevek tagja, mellenlőtte magát londoni lakása ablakában. Richard Burgoyne-t, aki súlyos veszteségeket szenvedett két éven keresztül, családja találta meg holtan otthonában. Margaret Jones brit ügyvéd és rendőrbíró gázzal mérgezte meg magát, Harold Westont, egy neves ügyvédet a lépcsőkorlátról lógva találta a felesége, Charles Bailey és Fred Yeo, két kanadai befektető szintén felakasztotta magát. Sir Richard Fitch, brit tengernagy pedig autója kipufogógázával mérgezte meg magát. A Lloyd’s-hoz kapcsolódó öngyilkosságok számát tizenkettő és harminc közé teszik. Sokan ugyan nem jutottak el odáig, hogy végezzenek magukkal, azonban elvesztették mindazt, ami számukra a biztonságot nyújtotta.
A számtalan vizsgálat, nyomozás és per ellenére sem történt mindezidáig semmi. A Lloyd’s Houdinihez méltó ügyességgel szökik meg minden felelősségre vonás elől. A helyzet csak bonyolultabbá vált a választások előtt, hiszen John Major pártjából megközelítőleg ötvenen tartoztak a Lloyd’s Nevek körébe. A banki csalások egyik áldozata, egy brit földbirtokos így vonta le a következtetést: „A Lloyd’s erősebb, mint a kormány. Félünk. Az emberek meg vannak ijedve. Ez nem az az Anglia, amit mi ismertünk.”