Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Megtámadták a CNN-t

Ismeretlen helyről indított elektronikus üzenetek millióival bénították meg számítógépkalózok a héten több óriáscég internetes oldalait. A támadások nyomán az FBI megindította a nyomozást - jelentette az akció egyik áldozata, a CNN amerikai hírcsatorna, amelynek elektronikus hírszolgálata az 1995-ös indítás óta a legnagyobb hacker-támadást szenvedte el.

Az E*Trade internetes brókercég mellett támadás érte az Amazon.com nevű óriás internetes könyváruházat, az eBay elektronikus árverési oldalt, a CNN internetes oldalait és a Yahoo! keresőrendszert is. A szabotőrök stratégiája viszonylag egyszerű: hamis címekről folyamatosan adatcsomagokkal bombázzák a célként kiválasztott rendszer központi számítógépét, amelytől az előbb lelassul, majd teljesen elérhetetlenné válik az ügyfelek számára. Szakemberek szerint az ilyen támadás ma még gyakorlatilag kivédhetetlen, mivel nem szükséges hozzá kívülről behatolni a védett hálózatokba. A bűncselekmények elkövetői egyelőre valahol a kibertérben bujkálnak. Az amerikai törvények értelmében az illegális hackerkedés tíz év börtönbüntetéssel, illetve maximum a kár kétszeresét elérő pénzbírsággal büntethető.
Amint Janet Reno amerikai legfőbb ügyész megállapította: „A technológia nemcsak az üzletkötések módját, de a bűnözők tevékenységi körét is megváltoztatta.”