A síléc - illetve annak őse - jóval régebbi közlekedési találmány, mint a
kerék. Régészek, művészettörténészek, néprajzkutatók kutatásai szerint az első
megjelenési formája a hótalp volt, melyet Közép-Szibéria mongol vadásznépei
alkalmaztak először. Vesszőből, állatcsontból fabrikált ovális alakú keretre szíjakból
húrozást, illetve taposó felületet feszítettek, s a talpat bocskorszerűen kötötték
a lábukra. Az így megnövelt talpfelület meggátolta a láb hóba süllyedését. Ezt követte
a fából készült, felhajtott orrú, körülbelül 20 cm széles, 60-100 cm hosszú talp
(andor), amely már jelentősen meggyorsította az előrehaladást. A két hosszú párhuzamos
sítalp megjelenésére kicsit még várni kellett, ugyanis a következő változat úgy nézett
ki, hogy az egyik lábra egy hosszú sít kötöttek, a másik lábon pedig rövid andor
volt, s ennek a lábnak fürge elrugaszkodásaival, mintegy rollerezve gyorsították fel
a siklást.
A csak járásra-futásra használt sílécek hossza, kötése folyamatosan változott,
módosult, míg a kísérletező kedvű norvég legények kitalálták a síugrást. A sílécből
lassan sporteszköz lett - hogy aztán tömegek váljanak a tél és a sí szerelmeseivé
- és ezáltal a sportágak területén fényes karriert fusson be. A síelésben mára
többféle szakágat ismerhetünk, így a sífutást, a síugrást, a lesiklást, műlesiklást
és az óriás-műlesiklást. Legtöbben a lesiklásnak hódolnak, ami tulajdonképp az ún.
alpesi sízés.
Hogy miért jó a síelés? Az intenzív mozgás és a tömény, jó levegő adta élvezeten
túl a síelés szemet gyönyörködtető élményt is nyújt: felemelő hangulatot áraszt
a gazdagon behavazott táj látványa. Korhatár szinte nem létezik, négyéves kortól
akár az emberi életkor legvégső határáig élvezhetjük a síelés örömeit.
Hazánkban nincsenek magas hegyek, viszonylag kevés a havas téli napok száma, mégis évről
évre egyre többen ruháznak be a viszonylag drágának számító sífelszerelésre, és
a szabadságuk jelentős részét is télre tartogatják.
Ennek egyik oka, hogy a Magyarországot körülvevő országok bővölködnek magas
hegyekben, így a különböző igényeknek megfelelő sípályákkal is rendelkeznek.
A síoktatás nálunk elég elhanyagolt terület, ezért hegyeinken-dombjainkon egyre több
az ön- és közveszélyes kezdő. Azért nem árt erre a részletre is odafigyelni.
A kezdők, illetve a kevésbé profik főként Szlovákiát keresik fel. Az Alacsony-Tátra,
az Érc-hegység ideális terepeket kínál a számukra, és a szállások, sífelvonók
ára is kedvezőnek számít. Érdemes csoportosan nekivágni, mivel így az árakban további
kedvezményekre lehet számítani, és nem utolsósorban a hangulat is jobb.
Akik a síelésben már „öregnek” számítanak, azok elsősorban Olaszországot, Svájcot,
Ausztriát keresik fel, ott találhatók olyan pályák is, amik valóban komoly kihívást
jelenthetnek számukra, az árak úgyszintén.
A felszerelés nem olcsó. Egy kezdőnek való síléc kb. húszezerbe kerül, a síbakancs
ára is hasonló. Fontos egy jó kesztyű, mivel a tanulás során a legtöbb sérülés a
kezet érheti - ennek ára tízezer forint körül van. Érdemes a kötésre is
odafigyelni, nem mindegy, hogy mikor old ki: ha minden labilis mozdulatra, akkor a kezdő
lábán alig lesz síléc.
Egy jó kötés körülbelül tízezer forint. A síbotok ára ezer forint körüli, de
sokak szerint aki tanul, annak nincs igazán szüksége rá, mert csak útban van neki. Elég
a sílécre koncentrálnia. A síruhának borsos ára van, tízezertől akár ötvenezerig
is felmehet, de kiválthatjuk egy sínadrággal (ennek ára a síruháénak töredéke) és
egy dzsekivel. A célnak tökéletesen megfelel. A sífelszerelés megvásárlása előtt
érdemes tájékozódni a használt ruhák választékában is, mivel így akár féláron
is hozzájuthatunk a szükséges darabokhoz.
Sífelszerelést bérelni is lehet. Ez a módszer főleg kezdőknek és gyerekeknek
javasolt. A Komjádi uszodánál a Suli síkölcsönzőben akár négy-ötezer forintért
is bérelhető komplett felszerelés egy egész hétre.
Általában kora tavaszig található jó minőségű hóval fedett sípálya a környező
hegyekben, így ha lehetőségünk és kedvünk van hozzá, hogy sílécet csatoljunk a lábunkra,
még nem késő megtenni.