Márer György, New York
Sajtószabadság, óh

A The New York Times január 3-i számában cikk jelent meg Donald G. McNeil Jr. tollából „Hungary’s Millennium Fireworks: a Royal Puzzle” avagy „Magyarország millenniumi tűzijátéka: egy királyi türelemjáték” címmel. A cikket kivonatosan ismertette a Hetek 2000. január 8-i száma is. Az amerikai szerző többrendbeli történelmi hamisítások mellett kirohanást intéz a magyar kormány ellen anélkül, hogy a kormánypártnak bárminemű lehetőséget adna álláspontjának védelmezésére. A közleményre e sorok írója a következő választ küldte:

Tisztelt Szerkesztő Úr!

„Sok magyar annak a közös véleményének adott hangot, hogy helyénvaló, ha megválaszoljuk Donald G. McNeil Jr. cikkét, amely a 2000. január 3-i számban jelent meg. Élvezettel olvastuk, milyen tájékozottságot mutat országunk ókori történelmében. Ugyancsak hálásak vagyunk, hogy felismerte, milyen létfontosságú egy nemzet életében ezeréves államiságának megünneplése. Szívből jövő köszönetet szeretnénk mondani a The New York Times-nak, mert egész oldalt biztosított arra, hogy hangsúlyozza ennek az eseménynek a fontosságát.
McNeil ismeretei országunk közelmúlt történelmét illetőleg azonban kiegészítésre szorulnak. Az 1956-os forradalom résztvevőinek és túlélőinek megdöbbenésére lázadásnak nevezte nemzetünk felkelését. Szabadna megkérdeznünk, ki ellen lázadtunk fel? Talán nem kellett volna kinyilvánítanunk érzelmeinket Moszkva magyar hűbéreseinek bábkormánya iránt, amely egy választás meghamisításával jutott hatalomra? Ez a magyar nép küzdelme volt a szabadságért, a legelemibb emberi és polgárjogokért egy elnyomó rendszer ellen, amelyet „az ördögi birodalom” megszálló csapatai és helyi vazallusainak halált hozó terrorja tartott életben. Ugyancsak érdemes megemlíteni a puszta tényt, hogy a mi forradalmunk volt az az erő, amely alapjaiban megrendítette a Szovjetuniót, és végső fokon előidézte az úgynevezett szocialista kormányforma bukását a csatlós államokban, végül pedig magában Moszkvában. A cikk voltaképpen teljesen egyoldalú és alapjában véve csak azoknak ad hangot, akik szemben állnak a jelenlegi magyar kormánnyal, amelyet az ország népe demokratikus szavazás útján választott meg. Az etika elveit követő újságíró 50-50 százalékos esélyt adott volna mindkét fél képviselőinek álláspontjuk ismertetésére. Az írás szerzője azonban letaglózza a kormánykoalíciót, és főként az ellenzék véleményét ismerteti. Szeretnénk még kijavítani egy baklövését is. A Magyar Igazság és Élet Pártja nem tagja a koalíciónak, hanem független parlamenti frakció. Ezt követően sokunk elképedésére egy teljesen oda nem illő tárgykört vet fel, amikor azzal vádolja a kormányt, hogy elhallgattatta „az ország második legnagyobb újságját, a liberális Kurírt”. A lapot tulajdonosa, a Postabank szüntette meg, egyszerűen azért, mert ráfizetéses volt. Vannak más liberális újságok, amelyek nem értenek egyet a kormánnyal, ennek ellenére még mindig életben vannak, és nem is állnak roszszul. Az ember elképzelni sem tudja, miért törekszik olyan rendületlenül McNeil, hogy hitelét rontsa Magyarország jelenlegi kormányának és vezetőjének, Orbán Viktornak. Végül pedig ízléstelennek és a The New York Times-hoz méltatlannak találtuk a buta kis viccet, amellyel zárta cikkét. (Nevezetesen: azért vitték át a Szent Koronát a múzeumból az Országházba, mert Orbán azt akarja, hogy közel lehessen az irodájához, így esténként felpróbálhassa.) Hasonló csacska élc lenne, ha valaki megkérdezné, „miért küldte vissza Carter elnök a Szent Koronát, hogy a királyi trónra ültesse Kádár Jánost, Magyarország akkori törvényellenes diktátorát?”

Ennyi lenne a válasz, amelynek közlésére a The New York Times nem mutat hajlandóságot. A liberális amerikai sajtó általában csak azt közli, amit kellemesnek talál önmagára nézve. Amennyiben valaki jól értelmezi az amerikai alkotmányt, akkor arra a következtetésre jut, hogy az biztosítja a szólás-, sajtó- és kifejezési szabadságot, sőt korunk erkölcse azt is megköveteli, hogy úgynevezett „egyenlő időt”, azaz teret kaphasson az, akit támadás ér. Úgy tűnik azonban, hogy ez a jog nem vonatkozik miránk, magyarokra. Nekünk nincs jogunk kikérni, ha országunkat valaki tudatlanságból, vagy uram bocsá’ nem a legjobb akaratból összehasonlítja Milosevics Jugoszláviájával és valamiféle harmadik világbeli, barbár színezetet kölcsönöz nemzetünknek.
Jobb, ha ez a cikkíró, illetve a The New York Times szerkesztősége ezeknek a hasáboknak segítségével tudomást szerez arról, hogy Magyarország ma már egyenrangú szövetségese az Egyesült Államoknak, és bár népünk a Szent Koronát mint nemzeti ereklyét és ezeregyszáz éves hagyományaink szerves részét tiszteli, de államunk ma már demokratikus alkotmány alapján áll. Szeretnénk tehát, ha ez az Egyesült Államokban is köztudott lenne, és ennek megfelelően, nem pedig hamis elképzelések alapján ítélnék meg országunkat.
(A szerző az Amerika Hangja rádióadó magyar nyelvű adásának volt főszerkesztője)