Tihanyi Péter, Sebestyén István
Hová tűnnek az égi jelek
Interjú dr. Horváth András űrkutató-csillagásszal, a TIT Budapesti Planetárium igazgatójával

Horváth András: „Sajnos az a gyakorlat a Földön, hogy először lövünk, aztán beszélünk.”    Fotó: S. L.

- A csillagászat mai eredményeit látva mit vár Ön a közeljövőben? Történik-e kommunikáció földönkívüliekkel? Ha igen, hogyan és hol? Mikor lép ember a Marsra? Indulnak-e csillagközi űrhajók még a mi generációnk idejében? Mi lesz az űrkutatás legizgalmasabb kérdése, a legfigyelemreméltóbb kutatási iránya?
 - A gravitáció az egyik legtitokzatosabb erőhatás a világban, amelynek ma ismert legjobb elméleti leírását Einstein általános relativitáselmélete adja. Évtizedek óta várjuk annak a még átfogóbb térelméletnek a megszületését, amely az elektromágneses, a gravitációs kölcsönhatásokat egységesen tudná leírni. Annyit mondhatunk, közel az idő egy új világot egységesen leíró elmélet megszületéséhez. Hawkingról rebesgetik, hogy majdnem készen van már a világegyetem, a természet összefoglaló leírásával.
A rádiócsillagászok Amerikától Kamcsatkáig keresik a máshol kialakult élet, civilizáció nyomát, olyan civilizáció nyomát, amely technikát is épít, bárhol legyen is ez a világegyetemben. A rádiócsillagászok évek óta hatalmas parabolaantennákkal figyelik a világegyetemet, és rögzítik az onnan érkező rádiósugárzást több millió hullámhosszon.
 - Nem lehetséges, hogy más létező civilizációk már régóta bombázzák a Földet a jeleikkel, csak éppen nem azon a szinten, nem azzal a technikával, amelyet mi itt és most fogni tudunk?
 - Lehetséges, hogy így van. Gondolja meg, ha Budapesten a Planetáriumból szeretné hallgatni a Kossuth adó műsorát, de a Petőfi hullámhosszára áll, akkor nem fogja a Kossuthot hallani. Ma még ott tartunk, hogy azt sem tudjuk egyelőre, hogy a világűrben pontosan kit is keresünk, és milyen hullámhosszon, milyen energiával küldi jeleit. Az is lehetséges, hogy nem rádiótartományban sugároznak, hanem gammasugárzásban vagy valamilyen lézeres tartományban. De az is lehet, hogy valamilyen, számunkra még ismeretlen módon próbálnak kommunikálni.
 - A Földön ezek az esetleges gamma- vagy lézersugarak nem foghatók vagy nem azonosíthatók?
 - A gammacsillagászat észlel úgynevezett gammafelvillanásokat. Sőt, létezik olyan érdekes elképzelés is, amely szerint egy nálunk fejlettebb civilizáció tud már csillagközi távolságokra űrhajókat küldeni, és ezek az űrhajók okozzák e gammafelvillanások némelyikét. Csakhogy a tudomány ez idáig ezekben a felvillanásokban semmilyen rendszerességet nem talált. A csillagászok az egész világon gőzerővel keresik az ilyen típusú dolgokat, de az a helyzet, hogy ez a téma - a földön kívüli élet földi megjelenése - annyira izgalmas, hogy az átlagemberek csaknem minden első pillanatban megmagyarázhatatlan jelenségben földönkívülieket látnak.

A Viking űrszonda fotója a Marsról. „Fantasztikus esemény lesz, mikor az első embereket szállító űrhajók leszállnak a Vörös bolygóra, majd a hajóból kiszállva az ember a Marsra lép.”   Fotó: NASA

 - Mennyi lehet ennek a valóságos alapja?
 - Nagyon nehéz erre válaszolni. A tudomány ma erre annyit tud mondani, hogy valószínűleg máshol is kialakult - létezik - civilizált élet. Ennyi az alapja. Én azért titokban elmondom magának, nagyon szeretnék megélni két pillanatot, és remélem, erre a következő húsz, harminc évben lesz is esélyem. Az egyik pillanat az, amikor rádiócsillagászok egy földön kívüli civilizáció adását rögzítik. A másik pillanat pedig az, mikor ember lép a Marsra.
Visszatérve az UFO-kérdésre, a hetvenes években a Szovjet Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézete kiadott egy néhány száz példányszámos füzetet, amit szovjet csillagászok, matematikusok, fizikusok állítottak össze, hitelesnek vélt UFO-megfigyelésekből. Egy példány ebből Moszkvában hozzám is eljutott. Az egyik kollégámmal elemezve találtunk hét olyan megfigyeléssort, ahol egymástól több száz kilométerre, több száz ember - egy egész falu - ugyanazt látta, ugyanúgy írták le a jelenségeket.
- Elmondaná ezt a jelenséget?
- Feltűnt az égbolton egy viszonylag gyorsan mozgó fényjelenség, ami először sarló alakú volt, aztán korong alakúvá vált, majd leváltak róla részek - gondolták egyesek, kis űrhajók, űrkabinok -, aztán hirtelen eltűnt az egész jelenség. Megnéztük a pontos időpontokat, irányokat, és az egyik esetben mi is meg tudtuk határozni itt Pesten a planetárium-gép segítségével, hogy milyen magasságban, hol volt stb. Mondom a végeredményt. Kiderült, hogy tényleg földön kívüli objektumok kerültek a föld felső légkörébe, de nem földön kívüli eredetűek voltak. Érti?
- Abszolút nem!
- Egy orosz katonai program mesterséges holdjai voltak ezek, melyek egy Föld körüli keringés megtétele után bekerültek a sűrű légkörbe. Ott égni kezdtek - először az elejük égett, ez volt a sarló alak -, aztán az egész, ez volt a korong alak, ezután leváltak róluk darabok, amelyek szétégtek és eltűntek. Miután erre a következtetésre jutottunk, a Föld és Ég című, mára már sajnos nem létező csillagászati-földrajzi lapban közöltük ezt. Utánunk három hónappal egy angol tudóscsoport ugyanezt a „jelenséget” ugyanígy írta le. Én azt gondolom, hogy sajnos nincsenek jelen földönkívüliek a Földön, legalábbis észlelhető formában nincsenek jelen. És azt is megmondom, hogy miért gondolom ezt. Magamból indulok ki. Én nagyon szeretem az űrkutatást, a csillagászatot, az űrhajózást.
Ha egy olyan űrhajóban ülnék, amelyik egy másik csillag bolygórendszere felé repülne, és találnék ott civilizált életet, nem bújnék el - és főleg nem rosszindulatú, ártó szándékkal közelednék. Lehet, hogy személyesen azt javasolnám, hogy ne az űrhajó szálljon le elsőnek, hanem küldjünk olyan automatákat, leszálló egységet, amit nem lehet szétlőni vagy szétbombázni.
Ma sajnos általában az a gyakorlat a Földön, hogy először lövünk, aztán beszélünk. Na most, ha a mostani életnek olyan a természete, hogy „védekezik” minden ismeretlen ellen, olyan közeledést, kommunikációt kellene kitalálnom, hogy ne veszélyeztessem ezzel önmagam. De változatlanul mondom, hogy ezt nem titokban tenném, hanem nyílt sisakkal, pótolható robotokkal. Technikailag jól megoldott, nyílt, láthatóan barátságos közeledéssel. Hiszen egy nálunk fejlettebb civilizáció, ha megkeres minket, velünk szemben nyilván meg tudja védeni magát, akkor meg minek bujkáljon. Tehát még egyszer mondom, barátsággal közeledő földönkívüliek észlelése a Földön - ami nyilvánosságra is került volna - idáig nem volt.
- Mekkora veszélynek van kitéve a Föld egy esetleges ütközés, valamilyen becsapódás esetén? Mostanában sok érdekes, izgalmas filmnek ez a témája.
- Úgy tűnik, hogy nagynak. Persze az igazi tragédiát okozó becsapódások elég ritkák. Az egyik legismertebb ilyen becsapódás hatvanötmillió évvel ezelőtt történt, amelynek következtében kihaltak a dinoszauruszok is. (Ezek az állatok nem a konkrét becsapódás miatt pusztultak ki, hanem a becsapódás után a légköri és meteorológiai viszonyok gyökeres megváltozása következtében.) Kisebb becsapódások másodpercenként történnek a föld felső légkörében. Ebből a Föld felszínére naponta sok tonna kozmikus por hullik, amit persze észre sem vesz az átlagember.
- Mondja, a század elején Szibériában történt becsapódást mire vélik, hogyan magyarázzák a tudósok?
- Több elképzelés is létezik, de pontosan senki nem tudja, mi történt, mi volt az, ami becsapódott. Van olyan elképzelés, hogy valahonnan jött egy nagy intenzitású lézersugár, és az a légkörbe érve robbanást okozhatott. Vagy esetleg egy olyan üstökösmagról lehetett szó, amelynek a külső része a légkörbe belépve olvadni kezdett, majd a felszín felett felrobbant. Ez a robbanás fektette le az erdőt egyenletes sugár- irányban. De vélekednek úgy is, hogy egy földönkívüli űrhajó szenvedett balesetet.
- Ha, tegyük fel, egy nagyobb darab meteor vészesen közeledne a Föld felé, tudnánk-e észlelni ezt, és tenni ellene valamit?
- Az a helyzet, hogy a figyelő és védekező eszközök már ma is megvannak, csak nincs, aki finanszírozna egy, az egész Földre kiterjedő ilyen megfigyelő rendszert, megfigyelő szolgálatot. Egy-két jól megcsinált film reálisan mutatja be azt, mi történne a Földön, ha egy több méteres vagy több tízméteres égitest becsapódna. Ezek a filmek az elhárítás módszereit is elég pontosan leírják. Pillanatnyilag ott tartunk, hogy rakétákkal vagy bombákkal, ha kellő időben észrevesszük, meg tudnánk változtatni ezeknek a kis égitesteknek a pályáját, vagy ha elég messze vannak, szét tudnánk robbantani őket. De hát erre senki sincs felkészülve. Az amerikai filmrendezőket leszámítva.
- Mit vár a következő évtizedektől?
- Van egy egészen új felfedezés. A Clementine és a Lunar Prospector amerikai űrszondák mérései alapján kiderült, hogy a Holdon van vízjég, mégpedig a déli és az északi sarkon. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg ott célszerű kiépíteni az első holdbázisokat, hiszen a jeget fel lehet használni, hajtóanyagot, vizet, oxigént lehet belőle csinálni. A következő évtizedben a nagy Nemzetközi Űrállomás építése és működtetése mellett két fő iránya lesz az űrhajózásnak. Vagy visszatérnek az űrhajósok a Holdra, és ott kezdenek az előbb említett módon bázisokat építeni, vagy elindulnak a Mars felé.
Folyik a vita, hogy a Holdon keresztül vezessen az út a Marsra, vagy a Holdtól teljesen függetlenül, mert hogy úgy is lehet. Fantasztikus esemény lesz, mikor az első embereket szállító űrhajók leszállnak a Vörös bolygóra, majd a hajóból kiszállva az ember a Marsra lép.
- Esetleges időpontokat tudna mondani?
- Ezt 2020-2030-ra becsülöm. A XXI. század első holdbázisának építési időpontját 2010-2020-ra teszem. Ezeket reális időpontoknak tartom. „Mostanában” ember űrhajóval messzebbre nem fog elrepülni, automatákkal folytatódni fog a többi bolygó felderítése. Nagyon izgalmas például a Jupiter bolygó Európa nevű holdja, melynek az átmérője körülbelül 3000 kilométer, és tudjuk azt, hogy a felszínén vízjég van, alatta pedig hatalmas óceán. Ennek az óceánnak a felderítésére olyan űrszondákat fognak felküldeni, amelyek befúrják magukat a jégmezőbe, és eljutnak egészen az óceánig. Ez tizenöt éven belül megtörténhet.
- Az, hogy egy űrjármű valamilyen módon elérje vagy meghaladja a fénysebességet, ez a fantázia, a képzelet világa, vagy pedig realitás?
- Ma a fizika azt mondja, hogy a fénysebesség egy határsebesség. Pillanatnyilag úgy tűnik, fénysebességű vagy ennél nagyobb sebességű űreszközök nem készíthetők. A fénysebesség határán olyan problémák lépnek fel, amik ma még megoldhatatlanok. (Például a tömeg növekedni kezd, és a fénysebességnél végtelenné válva ezt a tömeget nem lehetne tovább gyorsítani.) Jelenleg annyit lehet mondani erről, hogy talán készíthető olyan óriási sebességgel repülő űrhajó, amely esetleg megközelíti a fénysebesség tizedét, harmadát. De hogy a gyakorlatban ez megvalósítható-e, nem tudjuk.
- Ha a fantáziáját kicsit szabadon engedné, mit tudna mondani nekem például a 2200-as évekről? Tehát mik történhetnek, vagy éppenséggel mik nem történhetnek meg kétszáz év múlva?
- Azt gondolom, 2200 környékén már tervezni fogják az első olyan űrhajót, amely majd elrepül csillagközi távolságokra is. Két, három, négy emberrel a fedélzetén, akik soha nem fognak visszatérni a Földre.
- Ezt hogy érti? Megsemmisülnek, felrobbannak, vagy mi lesz velük?
- Dehogyis, ne ilyesmire gondoljon. A földi ember általában hetven- nyolcvanéves korában meghal. Ezek az űrhajósok ugyanúgy meghalnak majd, csak nem a Földön, hanem egy szomszédos csillag valamelyik bolygóján, vagy éppen az űrhajójuk fedélzetén. Ezeket az embereket eleve úgy fogják kiválasztani, hogy tudják, ők már nem jönnek vissza a Földre. Ez nem öngyilkos repülés, nem megsemmisülés lesz, hanem nagyon izgalmas, érdekes, meglepetésekkel teli élet.
Azt is gondolom, hogy 2200-ra már megtaláljuk azt a talán hozzánk hasonló fejlettségű civilizációt, amelyet ma még keresünk. Sőt, addigra már megtörténik a sikeres kapcsolatfelvétel is. De egyelőre ma 2000-et írunk, így erre türelmesen várnunk kell.