Dr. Bán Ervin
Volt így régebben is
A Hetek július 17-i számában azt írtam: a hazai katolikus püspöki kar annyira előzékeny
az időben egymást követő konzervatív kormányok iránt, hogy azok kedvéért olykor
figyelmen kívül hagyja a pápai intenciókat is. Azóta történt egy olyan esemény,
amely szembetűnő módon igazolta a feltételezésemet. A katolikus karizmatikus közösségek
nagy országos összejövetelének II. János Pál pápa áldását küldte, a hazai püspöki
kar viszont nem képviseltette magát, elzárkózott, jóllehet meghívták; tudtommal szóban
sem vett róla tudomást. Feltűnő ellentét volt, a sajtó is felfigyelt rá. Ahhoz az
egyházi vezetőknek joguk van, hogy ezt a közösséget - mint bármit a világon - bírálják,
helytelenítésüket ott, a gyülekezet színe előtt is elmondhatták volna, természetesen
az európai civilizáció stílusnormáinak tiszteletben tartásával. Ennek az lehet az
oka, hogy a nyílt, szeretetvezette, kulturált konfrontációt nem vállalták. (Nyugaton
ilyesmi elképzelhetetlen lenne.) De valószínűbb, hogy az ország jelenlegi vezetése
iránt akartak lojalitást mutatni. A hivatalosság soha nem szívlelhette a hit többletét
kereső hívő közösségeket. Van rá más példa is, mostanában gyakran írnak róla a
világi újságok…
A tekintélyelvű kormányok és diktatúrák a „nemszeretést” általában úgy
jelezték, hogy a független hívő közösségekre a „szekta” megszégyenítő címkét
ragasztották. (Mint a rómaiak az első keresztényekre…) Ellenszenvük gyakran az üldözésig
fajult. Így „intézkedett” Horthy csendőrsége, így Rákosi hisztérikus diktatúrája
(esetenként az ÁVH „bevetésével”).
Rákosi, de főleg Kádár a marxizmus-leninizmus „oktatásába” is beágyazta a
szerintük csábítható alattvalók „felvilágosítását”. A Horthy-kurzus az ideológiai
keretezést inkább a „bevett felekezetek” tevékenységére bízta. Volt egyházi
asszisztencia a „szekták” szorongatásához a kommunista évtizedekben is, bár
akadtak egyházi férfiak, akik ezt nem helyeselték. Előfordult állam és egyház közös
fellépése olyan közösségek ellen, amelyek formálisan nem alakultak elkülönült
szektává, meg akartak maradni a hagyományos egyház tagjainak; Bulányi atya szomorú
életútja a példa rá. Folytatás a huszonegyedik században?
(A szerző kandidátus, nyugalmazott egyetemi tanár)