Emlékezetes Hetek-interjúk

Két éves a Hetek. Ebből az alkalomból a megjelent száz lapszám kétezer oldaláról válogattunk össze egy csokorra való idézetet néhány emlékezetes interjúnkból. A beszélgetések teljes terjedelmükben a Hetek internetoldalán (www.hetek.hu) az „Archívum” rovatban olvashatók, az eddig megjelent több mint ötezer cikkel együtt.

Én a nyelvnek meghatározó erőt tulajdonítok, szerintem a volt Jugoszláviában is a nyelv vitte az embereket a legszörnyűbb cselekedetekre. A bűn útja hamis szavakkal van kikövezve. Azok az emberek, akik a XX. században a legiszonyúbb tetteket elkövették, nem voltak eredetileg ilyen iszonyú gonosz emberek, gyermekekként átlagosak voltak: ami őket erre a gonoszságra képessé tette, az a belső felmentés volt, amit egy retorika, egy demagógia szolgáltatott nekik. Jelszavak vitték őket a bűnre. Ezért én nagyon figyelek arra, hogy ki milyen szavakat használ. A politikai életben a gyűlölködő retorika szavait használni nagyon helytelen, hogy a legenyhébb kifejezést használjam.
(Konrád György író, 1998. május 9.)

Régen nem voltam egy igazán tehetséges srác. Nagyon-nagyon sok munkámba és sok évembe tellett, míg először azt mondták rám, hogy tehetséges vagyok. Sok mindent kellett megtennem, és sok dolgot kellett megtanulnom. Ez a rengeteg elvégzett munka adott egy egészséges önbizalmat és magabiztosságot. Már többször kipróbáltam, és mindig bebizonyosodott: ha valamiért mindent megtettem, és nem száz
- az kevés -, hanem kétszáz százalékosan odaszántam magam az edzéseken; és ha az életemből olyan dolgokat is adtam a sportnak, amit egyébként más nem; akkor biztos lehettem a sikerben.
(Kovács „Kokó” István, olimpiai és világbajnok bokszoló, 1998. május 15.)

A magyar kormány álláspontja szerint a Kárpát-medencei magyarság támogatását összhangba lehet hozni a racionalitással, az ő igényeikkel és értékvilágukkal is. A szomszédsági kapcsolatokban a gyakorlatiasság azt jelzi, hogy lehetségesnek látjuk a nemzetpolitikának és a szomszédokkal való aktív partnerségnek az összehangolását - a legfontosabb közös érdekek mentén. Nem tudunk elképzelni olyan jó szomszédsági politikát, amely úgy mutat fel előrehaladást és eredményeket, hogy közben a kisebbségi magyaroknak a helyzete romlik.
(Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára, 1998. augusztus 1.)

Nem hiszem, hogy az MSZP a posztkommunista hagyaték miatt vesztette el a választásokat. Már csak azért sem, mert a választásokon megint egy olyan párt nyert, a rendszerváltás utáni történelemben újra, amelyik a leginkább meg tudta szólítani a magyar társadalom még mindig alapvetően baloldali, szocialisztikus értékrendjét.
(Földes György, az MSZP választmányának elnöke, 1998. szeptember 12.)

Sajnálatos módon több olyan törekvést látok, amely arra utal, hogy a Fidesz kétpólusú politikai palettát akar kialakítani, ami ellen nyilatkozataimban tiltakoztam. A magyar társadalomnak szüksége van egy olyan pártra, amelyik az agrárium érdekeit képviseli, a középparasztságét, a kisemberekét, a kispolgárokét.
(Lányi Zsolt, az FKgP alelnöke, 1998. szeptember 12.)

A holocaust egyedisége a célkitűzésében van. Soha, sehol, senki addig a történelem során nem határozta el, hogy egy egész népet, egy fajt - származási-vallási alapon - kiirtson. Ennek nem volt se racionális, se katonai, se gazdasági magyarázata. Például az én nagymamám - és gondolom sok százezrek nagymamája - semmilyen szempontból nem volt ellenfél, se politikailag, se katonailag, se gazdaságilag. Tehát az a 780 putnoki zsidó sem, akit elvittek 44 júniusában… ettől még a német hadsereg megnyerhette volna a háborút.
(Karsai László történész, 1998. szeptember 12.)

A botrány egy régi, jól bevált politikai kommunikációs eszköz, amelynek az a lényege, hogy lekösse a közvélemény figyelmét. A PR-szakember kiemelten hangsúlyozta a sajtó szerepét és felelősségét a botránykeltésben. A magyar újságírásban - a szakma egyhangú álláspontja szerint - hiányoznak az oknyomozó, pontos, az „igazságot megkereső” riportok, amelyek egy-egy ügyet a kirobbanásától a végkifejletéig nyomon követnének. Ehelyett az újságok ideig-óráig csámcsognak a valaki által eléjük vetett koncon, aztán elfelejtik az ügyet, ezzel is azoknak a malmára hajtva a vizet, akik a botrányokat keltik, vagyis hozzájárulnak a figyelem eltereléséhez. Így nem csoda, hogy a magyar sajtó nem képes a hatalom valódi ellenőrzésére.
(Szántó Péter író, újságíró, a Nogucchi and Peters kommunikációs cég vezetője, 1998. szeptember 26.)

A sporteseményeken megjelenve azt kívánom szimbolikusan megmutatni, hogy nem íróasztalok mögül szeretnék a sporttal foglalkozni.
(Deutsch Tamás a Fidesz alelnöke, sport- és ifjúsági miniszter, 1998. október 3.)

Azoknak az embereknek a száma a világban, akik gondolkodnak, akik próbálnak valami jót csinálni, talán valamicskét gyarapodott ahhoz képest, ami a hitleri időkben, vagy annak előtte volt. Én azért abban bízom, hogy talán mégis a jónak, az emberi jóságnak, a türelemnek, a szeretetnek a hatalma bizonyul erősebbnek. Én ebben bízom, de semmi sincs eldöntve.
(Fejtő Ferenc író, az európai történészek doyenje, 1998. október 23.)

Bele kell törődnünk abba, hogy a totalitárius tendenciák győzelmet aratnak a politikai szabadság maximumát biztosítani kívánó liberális állammal szemben?
(Vajda Mihály társadalomkutató, 1998. október 31.)

1931-ben születtem, és bár gyerekként, de mégis öntudatom birtokában éltem át a háborút. Még a háború után is éreztem egyfajta zsidóellenes hangulatot a katolikus egyházban. Most azonban örülök, hogy a II. vatikáni zsinat révén az egyház valóban teljesen hivatalos szinten fogalmazta meg, hogy új módon látja a kereszténység és a zsidóság viszonyát, és ezzel egy újfajta viszonyulás vette kezdetét az egymás közötti kapcsolatokban. Tisztában vagyok azzal, hogy még messze nem tettünk meg mindent, és sajnálom, hogy bizonyos lépések még nem voltak elég egyértelműek, de legalább már ráléptünk a helyes útra.
(Helmut Krätzl bécsi segédpüspök, 1998. október 31.)

Mindig elmondom, hogy én minden gyerekbetegséget megkaptam, amit ebben a szakmában meg lehet kapni: önmagam túlértékelését, a nagyképűséget. Ezen átesik mindenki, de ha „nem vakarják el”, idővel elmúlik, és egyszer csak felismeri az ember, hogy nem érte kel fel a Nap. Ennek a szakmának vannak vadhajtásai, de az ember azon kapja magát, hogy amit népszerűségnek neveznek, az 90 százalékban kíváncsiság és 10 százaléknyi szeretet… Az embernek van egy bizonyos világképe, például tolerancia, ami az én mániám lett: attól, hogy valaki más, attól még nem biztos, hogy rossz…
(Vitray Tamás, televíziós személyiség, 1998. október 7.)

[A hegedű] az egyetlen igazán tökéletes kommunikációs eszköz, ami az emberekkel a legjobban összeköt. A beszéd az más. Ott sokszor gátak, gátlások, pontatlanságok vagy csak egyszerűen félreértések vannak. Beszédben messze nem tudom úgy kifejezni magam, mint hegedűn. De gondolom, az én esetemben ez természetes.
(Roby Lakatos hegedűművész, 1998. november 14.)

Biztos, hogy kell analizáló és szintetizáló készség, de talán a legfontosabb az újnak a tudomásul vétele. Az, hogy állandóan változunk. Tulajdonképpen összefolyik a változás és a stabilitás. Amiért talán a csapatommal nagyobb sikereket értem el, mint más cégek, az az volt, hogy a sok bizonytalanságból jövő kihívásra mindig újszerűen, sokszor meghökkentően reagáltam. Soha nem a szokásjog és a tradíció alapján. Ezt a látásmódot, ezt a hozzáállást egyszer kell csak bátran meglépni, utána csak tartani kell a ritmust, hogy gyorsabban fejlődjek, mint a környezetem és akkor én élenjáró leszek. Ha viszont élenjáró vagyok, akkor mindig új problémákkal fogok szembetalálkozni, mert hiszen más még nem látta azt.
(Somody Imre, a Pharmavit Rt. elnök-vezérigazgatója, 1998. december 19.)

Én azt gondolom, nagyot tévednek azok, akik a jóléttől könyörtelenné és közömbössé válnak.
(Galambos Lajos, „Lagzi Lajcsi”, 1998. december 31.”)

Itthon a barátaim megkérdezték tőlem: „Föladtad-e Pisti?” Azt mondtam erre: „Nem, nem adtam föl, egyetlen napra sem.” Nem adhattam föl. Engem itthon öt gyermekem várt és a feleségem. Ez hallatlanul erősítette és aktivizálta a hitemet az életben maradáshoz és a szabaduláshoz. A mindennapi imáimhoz hozzátartozott az is, hogy kértem Istent, engedje meg, hogy viszontláthassam még a családomat.
A fogságom alatt döbbentem rá, hogy gyakorlatilag minden elfér az ember fejében és a szívében, és legtöbbször nem is tudjuk, hogy ez mekkora kincs. Tulajdonképpen a túlélésnek minden feltétele biztosított, ha szívünkkel és a fejünkkel jól sáfárkodunk.
(Oláh István mérnök, 1999. január 16.)

Már körülbelül fél órája beszéltem neki, és közben centinként araszoltam felé. Végig lehetett érezni ezt a vibrálást kettőnk között, hogy ez nem fog menni. A fiú szeméből egyre jobban sugárzott az eltökéltség. Olyan volt a tekintete, mint aki már máshol jár. Azt is lehetett érezni rajta, hogy ő most valakinek - önmagának, a barátnőjének, nekem, nem tudni - bizonyítani akar. Már-már ott tartottam, hogy elérem és megfogom a kezét, pár centire lehettem csak tőle, akkor hirtelen megfordult, vett egy óriási lendületet, és leugrott a hídról. (…)
Arra adtam a fejemet, arra tettem fel az életemet, hogy kockáztatom másokért, hogy életeket mentsek. Ebben a munkában találtam meg az életem értelmét, jól érzem magam, boldoggá tesz, hogy csinálhatom.
(Romanek Róbert tűzoltó alezredes, 1999. február 27.)

Úgy gondolom, a halál egy végállapotot jelenthet, tehát magát a halált egy hosszabb folyamatnak vélem. Fokozatosan halunk meg. Tehát nem tudom vállalni a felelősséget, hogy egy adott időpillanatban kijelentsem valakiről, hogy halott vagy sem.
Csak azzal tudom minimálisra csökkenteni a halálozást, ha nem tekintem természetesnek egyetlen ember halálát sem. De annál inkább az életüket.
(Papp Lajos szívsebész, 1999. március 13.)

Azokban az években tulajdonképpen négyen irányítottuk az országot: Ben Gurion, Simon Peresz, Dajan és én. Minden fontos, az országot érintő megbeszélésen ott voltam. Dajan és Peresz főleg a hadüggyel és a külüggyel voltak megbízva, én pedig a belső fejlesztéssel, építkezésekkel, és főleg - már akkor is - Jeruzsálemmel. Jeruzsálem Izrael fővárosa, és az is marad mindörökké.
(Teddy Kollek, Jeruzsálem volt főpolgármestere, 1999. április 3.)

Nekem ne tiltsák meg, hogy szombaton utazzak, ne kényszerítsenek arra, hogy kósert egyek, ne állítsák le szombaton az El-Al légitársaságot, és főleg ne akadályozzák meg, hogy egy zsidó fiú keresztény lányt vegyen feleségül, ha szereti.
(Tomi Lapid, az izraeli Sinuj párt elnöke, 1999. június 5.)

Az emberbabából kiszedték a kócot, az olajat, és nem tud már égni. Műanyagot, ócskaságokat tettek a helyére. Most minél vacakabb egy ember, minél több a szemét benne, annál nagyobb nyilvánosságot kap az élete.
(Bessenyei Ferenc színművész, 1999. június 19.)

Itt van ez a megfigyelési ügy, amiről már az elején kiderült, hogy blöff, és amely mára igazi bohózattá nőtte ki magát. Szomorú.
Mondja, mikor mondtam én olyasmit, hogy „az a magyar, aki keresztény”, ahogyan mostanában gyakran elhangzik egyes kormánypártiak részéről? Egyáltalán: mi az, hogy keresztény Magyarország? Miért kell kereszténynek lennie? Ugyanúgy megfér a keresztény a nem kereszténnyel, az ateista a muzulmánnal. Ez mindenkinek a magánügye. Régen rossz, ha egy kormány ideologizál, ha megpróbál beavatkozni az emberek magánéletébe, hitéletébe. Ez nem a kormány feladata.
(Horn Gyula, volt kormányfő, 1999. június 26.)

A pénz nem fontos, van elég pénz a világon. Én azért hozok tőkét Magyarországra, hogy be lehessen fektetni új ötletekbe. Munkát adok az embereknek. Nem nagy fizetést, de megélhetést és lehetőséget ahhoz, hogy megvalósíthassák az ötleteiket. Nagyon büszke lennék arra is, ha segíthetnék, hogy Magyarországnak olyan Nobel-díjasa legyen, aki szívesen él itt az országban.
(Jehuda Ofer, izraeli nagybefektető, 1999. július 3.)

A pénz nem más, mint az emberi élethez szükséges anyagi javak szimbóluma. A haszon meg a munkád gyümölcse.
Nekem az a tapasztalatom, hogy szegény embernek ritkán van szerencséje, és ritkán van igaza. Azt hiszem, a sikert akarni kell. Nem maga a pénz az, ami boldogít, hiszen a pénz nem más, mint a normális emberi élethez szükséges anyagi javak szimbóluma. Higgye el, a pénz egyáltalán nem érdekel, persze könnyű ezt nekem mondani, hiszen sok van belőle.
(Zwack Péter üzletember, 1999. július 10.)

Hogy mindenki szabadon, mindenféle állami vagy klerikális gyámkodás nélkül kereshesse az igazságot, és szabad meggyőződése alapján dönthessen világnézeti, hitbéli kérdésekben. Ehhez elengedhetetlen, hogy az állam ne rangsorolja az embereket hitbéli meggyőződésük alapján, azaz semleges maradjon. Másrészt fontos, hogy az állam és az egyházak el legyenek egymástól választva, mert e nélkül az állam nem lesz pártatlan. Olyan nagy kaliberű gondolkodók, mint az amerikai Madison vagy Jefferson, az angol John Locke, a francia Benjamin Constant; vagy nem utolsó sorban Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Eötvös József mind ezt vallották.
(Mészáros István László, a Szent Pál Akadémia főigazgatóhelyettese, 1999. július 10.)

A zsidóság kétezer éves diaszpórájában mindig mások jóindulatától függött. Bizonyos helyzetben megvolt, de sok esetben nem volt meg az a joguk, hogy alkossanak vagy akár tévedhessenek, de a saját szakállukra.
(Joel Alon, Izrael magyarországi nagykövete, 1999. október 31.)

Az Omega gyakorlatilag a nagyon eltúlzott, szögletes, magabiztos, álságos dolgokkal kötekedik. Még csak nem is ellenzi, csak fenntartásai vannak és kötekedik.
(Kóbor János, az Omega együttes frontembere, 1999. július 31.)

Nem akarok kis dolgokat nagyokkal összehasonlítani - mármint, hogy én vagyok a kicsi és a vallás a nagy -, de többek között én is azért irritálom az embereket, mert abból, amit írok vagy mondok, szintén burkolt erkölcsi szemrehányás érezhető ki. Mintha azt mondanám a népeknek: „Mi a frásznak nem éltek magasabb rendű életet? Hisz az kellemesebb, élvezetesebb, menőbb, nagyobb hecc!”
(Tamás Gáspár Miklós filozófus, 1999. augusztus 14.)

[Mancs, a kutya] egy élő munkatárs, egy élő műszer, akinek vannak érzései és gondolatai, szinte családtag.
Pontosan, ahol a szagot érezte, elkezdett a két első lábával kaparni. Mintha azt mondaná: „Gyertek ide, itt ássunk, mert élő ember van a romok alatt.” Szegény Mancs olyan intenzíven kapart, hogy az egyik lábát föl is sértette.
(Lehóczki László, a miskolci speciális felderítők vezetője, 1999. augusztus 28.)

A rákos sejtek „individuálisak”, és semmilyen közösségi folyamatot nem fogadnak el. Úgy működnek, mint a maffia.
A rák, mint betegség egyfajta kollektivitáshiány. Tehát egy autonóm parazitává válik az, aminek egyébként kontroll alatt kellene lennie.
(Szász András fizikus, feltaláló, 1999. szeptember 4.)

Az egyházak szabadok, és vannak lehetőségeik. Különösen a katolikus egyháznak, amely a legnagyobb Lengyelországban, van meg minden lehetősége arra, hogy kiterjessze a tevékenységi körét.
(Alexander Kwasniewski, lengyel elnök, 1999. október 9.)

Keveset beszélek. Inkább cselekszem. Ha túl sokat beszél az ember, sebezhetővé válik.
(Sára Sándor, a Duna Televízió elnöke, 1999. november 20.)

Minden remekmű valamilyen módon a földi léten túli dolgokra emlékeztet. Minél nagyszerűbb egy szerző, annál inkább meg tudja ragadni a lényeget. Az élet jelenségei egy zenei mondaton belül is pontosan kimutathatók. Egy zseniális zeneszerző többek között attól is zseniális, hogy tökéletesen le tudja írni az élet, a természet dolgait, ettől szép egy szimfónia, és ettől ismerős számunkra. Egész egyszerűen a zenében ráismerünk az életre, az élet csodáira a szép személyében.
(Fischer Iván karmester, 1999. december 4.)

Vannak olyan nemzetközi központok, amelyek a vallási szélsőségeseket teljesen földi, politikai, társadalmi-gazdasági céljaik szolgálatába állították. Ezek a központok jelentős pénzügyi tartalékokkal rendelkeznek, jól szervezettek, érdekszférájukba tartozik valamenynyi muzulmán népességű ország. A valódi iszlám leple alatt diverziókat, harci cselekményeket hajtanak végre, amelyek végső célja a hatalomra jutás, hogy aztán kitermelhessék ezeknek az országoknak a természeti kincseit.
(Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök, 1999. október 30.)

Reméljük, hogy a jövő évben sor kerül a palesztin állam kikiáltására. A nemzetközi támogatás ma elegendő az államalapításhoz.
(Jasszer Arafat palesztin vezető, 1999. november 6.)

A harmadik évezredben, e sebesen kommunikáló világban az együttműködést növelni és a háborút elkerülni: ez lesz a legfontosabb…
(Teller Ede atomfizikus, 1999. november 27.)