VAGYIM ARISZTOV
Moszkva gondolkozik

Az Irak elleni amerikai-brit hadművelet fordulóponttá válhat a kilencvenes évek elején az Öböl-háborút követően kialakult nemzetközi helyzetben. Világossá vált, hogy az ENSZ és a Biztonsági Tanács még önmagában nem jelent politikai stabilitást, és hogy az erős államok készek egymaguk dönteni háborút és békét érintő kérdésekben anélkül, hogy előtte kikérnék az ENSZ, illetve saját szövetségeseik véleményét. Ez utóbbi mozzanat különösen rosszul esett Oroszországnak.

Borisz Jelcin orosz elnök üdvözli Igor Ivanov külügyminisztert a Kremlben. Kezdeményező szerepre készülnek    Fotó: MTI

Míg Irak ünnepelt, úgy tartván, hogy az egész világ előtt demonstrálta politikájának Amerikától való függetlenségét, addig Oroszhonban, főleg a dumában egyre több olyan hangot hallani, miszerint Oroszország külpolitikája vereséget szenvedett. Gyakorlatilag minden frakció elismerte az ország eddigi nemzetközi befolyásának elvesztését. Az eddigi fő szövetségessel, az Egyesült Államokkal való barátság korszaka, úgy tűnik, a végéhez közeleg. December 21-én a rutinos diplomatának számító Primakov kormányfő indiai látogatása során kijelentette egy Moszkva-Peking-Delhi „stratégiai háromszög” kialakításának szükségességét. Ez a lépés értékelhető egyfajta Nyugatról Keletre történő hangsúlyváltásnak, és a hagyományos, még a cári időkben létrejött és a szovjet érában megerősödött orosz külpolitikához való visszatérésnek is. Jelcin elnöknek eközben mind több kompromisszumot kell kötnie, és egyre több hatalmat kénytelen átengedni a kormánynak és a dumának. Elfogadta ugyan Clinton nyilatkozatát az eddigi jó viszony fenntartásáról, és nem kommentálta Primakov lépéseit, azonban a legutóbbi FÁK-tanácson, ahol a „Sivatagi Róka” hadművelet értékelése is napirenden volt, Igor Szergejev orosz védelmi miniszter, hivatkozva az USA és szövetségeseinek politikai kiszámíthatatlanságára, sürgette bizonyos Nyugat-orientáltságú programok leépítését. Moszkva határozottan elítélte Richard Butlernek, az ENSZ katonai fegyverzetellenőrzési bizottsága vezetőjének érveit is. Az orosz értékelések szerint nem Szaddám Huszein, hanem Butler volt az, aki jelentésével kiprovokálta a légicsapásokat.
Az USA-val harcban álló iraki nép szenvedése napokon keresztül az orosz média fő témája volt. Azonban teljes bizonyossággal elmondható, hogy az orosz nép egészében (kivéve talán a muzulmánokat) viszonylag nyugodtan vette tudomásul a történteket. Korábban sokkal nagyobb izgalmat váltott ki annak a lehetősége, hogy egy hasonló
NATO-csapás Szerbiára sújt le.
Az orosz ember mindig is szegényen élt - ezt morálisan kompenzálta az a tudat, hogy egy olyan hatalmas birodalom állampolgára és képviselője, amelynek beleszólása van a világ sorsába. A jelenkorban mindez nem érvényes, és ez sokakat legalább annyira érzékenyen érint, mint a gazdasági válság. A politikai körök és a duma sem véletlenül reagáltak rendkívül nagy felháborodással az iraki bombázásra. Közelednek a választások, így a választókért való harc is. Az Orosz Birodalom újjászületésének eszméje pedig az egyik, ha nem az egyetlen ideológia, ami megmentheti az országot a széthullástól, amint azt sokan elmondták már. Az iraki-amerikai konfliktus ennek az eszmének adott új aktualitást.