DORNAI ERIKA
A hatalom gyakorlása

Politikai közéletünkben gyakran használatosak a legkülönbözőbb fogalmak. Többek között a hatalomról, a hatalom természetéről vagy a hatalomgyakorlás módjáról vitatkoznak az illetékesek, s úgy tűnik, mondanivalójukat ilyenkor inkább egymásnak szánják, semmint az átlagműveltségű nézőknek, hallgatóknak. Az alábbi írás a helyes fogalomhasználatot és a megértést szeretné elősegíteni azáltal, hogy tisztázza e fogalmak elméleti jelentését.

A hatalom két arca

A hatalom alapvető jelentőségű az emberi kapcsolatokban, jelen van a legapróbb sejtektől - két ember együttműködésétől - a különböző társadalmi szintekig. Rendet visz a káoszba, nélkülözhetetlen az emberek célirányos együttműködésének biztosításában, tehát ebben az értelemben eszköz és nem cél.
Van azonban árnyoldala is. Előfordulhat, hogy az az ember, aki vezető pozícióba kerül, elkezdi magát és szerepét túlértékelni a többiek rovására. Ez a hatalommal való visszaéléshez vezet. Az ilyen vezető már elsősorban arra törekszik, hogy saját céljait megvalósítsa, tekintélyét kiterjessze és azt minden áron fenntartsa. Eltűnik a szeme elől, hogy kiemelt szerepét azért kapta, hogy a rábízott emberek érdekeit szolgálja.
Az ilyen vezetők miatt a hatalom sokak számára a szabadság ellentétévé vált, pedig a jó vezetés meghagyja az egyén személyi szabadságát. A kérdés tehát az, hogy valaki helyesen gyakorolja-e jogait, vagy éppen viszszaél azokkal.
A pszichológiában a hatalomgyakorlás különböző formáit annak alapján különböztetik meg, hogy az adott hatalmi pozíció milyen forrásból származik, és birtokosa milyen eszközökre támaszkodik annak gyakorlásakor.

Kényszerítő hatalom

Ez a forma a büntetésre, súlyosabb esetben az erőszakra épül. A büntetés bizonyos formái szükségszerűek, és pozitív hatást érhetnek el, ha megfelelő időben, helyen és módon alkalmazzák azokat, ha céljuk a fegyelmezés, a megfelelő határok megtanítása, pl. a gyermeknevelésben.
Vannak azonban olyan esetek is, amikor a büntetés nem más, mint fenyegetés, illetve erőszak. Ilyenkor olyan viselkedés kikényszerítése a cél, amely az uralkodó személy akaratának megfelel. Ez rövid távon rendkívül hatékony lehet, de hosszú távon önmagát aknázza alá, mivel az emberek nem önként teljesítik ezeket a rendeleteket, hanem külső kényszerre. Így, amint lazulni érzik a kontrollt, például nincs jelen ellenőrző személy, azonnal ki akarnak törni az iga alól.

Jutalmazó hatalom

Erről a formáról akkor beszélhetünk, ha a felettesek beosztottjaikat jutalomban részesítik, ami nem feltétlenül materiális természetű, lehet dicséret, elismerés is. Ha ez a megerősítés őszinte, megérdemelt, akkor motiváló, serkentő hatású. Azonban ha mechanikusan és túl gyakran alkalmazzák, akkor a jutalmazott személy elveszítheti érdeklődését az adott tevékenység iránt, és csak külső ösztönzés hatására hajlandó tovább végezni feladatát. Másrészt a visszaélés veszélye is fennáll, ha a jutalmazás vagy dicséret célja megvesztegetés, vagy éppen hízelgés, manipulálás, a másik félrevezetése.

Legitim hatalom

Ez a forma azon alapul, hogy az alárendeltek jogosnak érzik feletteseik tekintélyét. A társadalmi kapcsolatokban a hatalomgyakorlás jogossága sokféle forrásból eredhet. Épülhet társadalmi normákra vagy hagyományokra. A demokráciában az arra rátermettnek tartott személyek választás során kerülhetnek vezető pozíciókba, a legtöbb szervezetben pedig a vezetőket kijelölés útján legitimizálják.
A visszaélés lehetőségeinek megelőzésére a legitimitás határait a különböző helyzetekben más-más módon jelölik ki, pl. társadalmi normák által, munkaköri leírásokkal, törvényes szabályozás alapján. Ezek a különböző korlátok azonban nem jelentenek biztos garanciát. Aki meggyőzően tudja tekintélyét legitimnek elfogadtatni, erőteljes befolyást gyakorolhat az emberek viselkedésére. Ezt mutatja be például Milgram ismert kísérlete, melyben az emberek többségét rá tudták venni arra, hogy egy másik személynek veszélyes mértékű áramütést adjanak. (Persze ebben a helyzetben nem került sor valódi kínzásra, de ezt a résztvevők nem tudták.) Tehát itt egy társadalmilag elismert egyetem kutatói olyan nagy legitim tekintéllyel rendelkeztek, hogy egy humanitárius értékeket sokra tartó társadalomban is a kísérleti személyek többsége követte az abszurd instrukciókat. Pedig nem állt fenn kényszerhelyzet, bármikor lehetőségük lett volna abbahagyni az együttműködést.

Szakértői hatalom

Ez a bizonyos területen megszerzett többlettudásból ered. Azonban ezzel is vissza lehet élni, ha a szakértő olyan területeken is szakértői tekintéllyel lép fel, ahova már nem terjed ki a kompetenciája. Egy ehhez közel álló hatalmi forma az információk birtoklásából ered, információs hatalomnak is nevezik.
Ebben az esetben a példakép tekintélyéről beszélünk, amely az emberek elfogadásán, tiszteletén alapul. Az ilyen vezető sokak számára vonzó, nagyhatású személyiség, aki azonosulási mintául szolgál. A vezetés szempontjából legkedvezőbb, ha a vezető a hatalomnak ezzel a forrásával is rendelkezik. Az emberek önként követik, így akkor is megvan a tekintélye, ha éppen nincs jelen.
Nyberg - egy a hatalom és szabadság viszonyával foglalkozó kutató - a bizalom és szeretet szavakkal írja körül ezt a jelenséget. Sokaknak talán furcsa lehet első pillantásra a hatalom és a szeretet fogalmának összekapcsolása, de ezek nem zárják ki egymást. A szerző a szeretet fogalma alatt egy olyan kapcsolatformát ért, amelyre az önkéntesség jellemző, így a vezető és követői között bizalomra épülő, szándékos együttműködés jön létre, ez pedig a hatalom sikeres működése szempontjából kulcsfontosságú.

A hatalom dinamikája

Hatalom a hatalom felett című könyvében Nyberg hangsúlyozza, hogy a hatalom működése dinamikus folyamat, a vezetettek jóváhagyására, konszenzusára épül. Ha ezt a többség visszavonja, alapjai meginognak. Ha továbbra is fenn próbálják tartani, nem marad más eszköz, mint a fenyegetés, a kényszer, valamint a hazugság, az információkkal való manipulálás. Nyberg szerint magában a sztori mesélésben is lényeges hatalom rejlik.
Az emberi kapcsolatokban működő hatalom tehát sohasem lehet abszolút, mindig megvannak a maga korlátai. A vezetettek kezében is van hatalom, mégpedig jóváhagyásuk vagy annak visszavonása, azaz engedelmeskednek-e feljebbvalóik akaratának, vagy nem. Ilyen módon a konszenzus úgy tekinthető, mint hatalom a hatalom fölött.

Referens hatalom

A tekintélygyakorlás minden főbb területén, így a családban, az iskolában, a munkahelyeken, a társadalmi életben is ez a forma a legcélravezetőbb. Általában együtt jár más hatalmi forrásokkal (például szakértői hatalommal) is.
Legszembetűnőbb példái a közéletben és a szervezetekben azok az esetek, amikor fellép egy nagyhatású vezető, akit tömegek követnek és fogadnak el példaképül. Ezt a jelenséget a vezetéselméletekben pszichológusok és szociológusok a karizmatikus vezető fogalmával írják le.
Több irányban is folytak már kutatások annak feltárására, mi a nagyhatású vezetők sikerének a titka. Egyrészt igyekeztek tudományos magyarázatot találni ezekre a jelenségekre, másrészt alkalmazni akarták ezeket az ismereteket vezetők kiválasztásában, képzésében. Megpróbálták megtalálni azokat a demográfiai és személyiség-jellemzőket, illetve viselkedésmódokat, amelyekkel ezek az emberek jellemezhetők. Ezek a vizsgálatok ugyan sokban hozzájárultak olyan tréning-programok kidolgozásához, amelyek elősegítik a vezetők hatékonyságának növelését, de a karizmatikus vezetők titkát nem sikerült feltérképezni. Ahány nagy ember, annyiféle kép bontakozott ki. Hatásuk azonban közös: emberek sokaságát tudják egy közös cél érdekében felsorakoztatni, a problémákat, kritikus helyzeteket képesek újszerűen megoldani. Gazdasági szervezetekben ezért átalakító vezetőként szokták jellemezni őket, mivel képesek szinte a semmiből vagy a csőd széléről felvirágoztatni cégüket. Szemben a tradicionális vezetőkkel, akik a bejáratott, megszokott utakon próbálnak boldogulni, ami addig jól is működik, amíg nem lép fel kritikus helyzet.
A hatalomgyakorlás minden áttekintett formája szolgálhatja az emberek érdekeit, a hatékony együttműködést, de minden esetben fennáll a visszaélés lehetősége is. Ezért az emberi felelősség minden helyzetben, mindkét oldalon fontos, hogy mind a vezetők, mind a vezetettek a legjobb lelkiismeretük szerint járjanak el.
(A szerző pszichológus)