HACK MÁRTA
A Tóra öröme

Mi is az öröm? Az a felhőtlen, gyanútlan és fénylő, gyermekkorunkból integető, távoli csupajó-birodalom? A játékba merülés időtlen, önfeledt állapota? Szökdécselés, ugrálás és kiabálás, ha valami szívdobogtatóan jó és izgalmas...? Igen! Az ünnep is ilyen öröm. A mi kultúránk azonban sajnálatos módon megfosztja ettől az örömtől az ünnepeket. Ám, ha mégis lenne öröm az ünnepeinkben, úgy e vén kontinensen az ész és a száraz ritualizmus mára leginkább a profán ünnepekbe száműzte azt. Ezekben az ünnepekben azonban az öröm közönségessé, vulgárissá válik. Manapság mintha magas fal emelkedne az ember előtt, amely elválasztja egymástól a szentet, a „zord erkölcsöt” a profántól, az örömtől.
Emögött az a negatív előfeltevés húzódik meg, hogy Isten személye, az öröm és az ünnep egymástól szigorúan elválasztott realitások volnának. Egészen más kép tárul azonban a szemünk elé, ha a Biblia lapjain megelevenedő élethelyzetekre tekintünk. Az ünnep bibliai tartalma Isten tisztelete, mégpedig az ember teljes személyiségével: érzelmekkel, értelemmel és cselekedetekkel egyaránt.

Az öröm és az életerő szervesen kapcsolódnak egymáshoz

Sajnos az európai képzés és nevelés skolasztikus szigora nem enged teret az érzelmek, érzések s így az öröm spontán kifejezésének. Valamiképpen a komolytalanság, a felszínesség stigmája került az örömre mint a kritikai érzéket megelőző gyermeki megnyilvánulásra. Az egyensúlyvesztés abból is fakad, hogy kultúránk „fejnehéz” lett: ma már a szent öröm idegen az emberektől. Pedig a szent szférája nemhogy kizárná az örömöt, de egyenesen része annak, sőt az öröm igazi forrása ugyanaz a Teremtő, aki a földi életet útjára bocsátotta. Az egekben lakozó nevet, sőt jókedvében teremt. Örül, ha jót tehet teremtményeivel. (Bizonyos teremtményeinek a természetébe egyenesen az ember szórakoztatása van kódolva, így például a delfinekébe is, amik a régi hajósok tanúsága szerint megkönnyítették a hosszú utak pszichikai terheit. Újabban a modern delfináriumok látogatói hasonló élményekről számolnak be.)

A hétköznap megszentelése

A bibliai ünnepek arról szólnak, miként lehet egyesíteni a szentet a hétköznapi élettel, miként lehet magasabb szellemi tartalmat belevinni a munkába, hogyan lehet Isten céljaira fordítani a világ megmunkálásának emberi mozzanatait. Az ünnepekben ezért kapcsolódik össze történelem, természetes tevékenység és Isten tisztelete. Az egyébként most is tartó Szukkót vagy sátoros ünnep a pusztai vándorlás eseményeire emlékeztet, emellett igazi aratóünnep is: magában foglalja a gabona és a gyümölcsök betakarításáért való hálaadást, egyszersmind a teljes megváltás reménye fejeződik ki benne.
Az ünnep utolsó napja - a diaszpórában egy további ünnepnap - a Tóra örömünnepe, a Szimhat Tóra. A tóra szó jelentése: törvény, vagy tanítás. A Tóra mint olyan Mózes öt könyvét jelenti, melyek a Héber Biblia első fő részét alkotják. Ezt további prófétai írások és iratok követik.

Ezen az ünnepen új ciklus kezdődik a Tóra hetenkénti felolvasásában. Ekkor kerül sor a zsinagógákban Mózes ötödik könyvének utolsó fejezetére, s ekkor olvassák fel az első könyv első fejezetének heti szakaszát: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” A szokásosnál háromszor több részt olvasnak fel ilyenkor, és bárki jelentkezhet a zsinagógai felolvasásra, hogy alijázzon, azaz odajáruljon a felolvasó emelvényhez. Izraelben különösen látványos a szabadtéri ünneplés. Az öröm kifejezett vallási parancs. A Tóra örömünnepén a Szukkót folytatásaként az ünnepi csokrot, a lulávot lengetve tart felvonulást az ünneplő tömeg egy díszes Tóra-tekerccsel. A felvonulás végén hagyományosan körbetáncolják a felékesített tekercset, mintha lakodalom lenne, amelyben a kinyilatkoztatás a menyasszony, Izrael közössége pedig a Törvénynek a vőlegénye. A nők és a gyerekek cukrot dobálnak a táncolókra. Hagyományosan a gyermekek is táncolnak. A felnőtt féfiak, akik már a parancsolat fiai, elkötelezték magukat bar micvá alkalmával az Örökkévalónak: hűséggel és igazsággal. Minden egyén, Izrael minden fia úgy kell tekintse magát, mint aki személyesen ott állt a Szináj lábánál, és átélte a törvényadás rendkívüli eseményét, s mindannak részese volt, amit az a nemzedék látott és hallott. Ilymódon a törvény ismeretének felelőssége is azonos annak a nemzedéknek a felelősségével. A kinyilatkoztatásban hívők nemzedékeinek láncolata akkor sem szakadt meg, amikor a nép java része évtizedekig élt idegen földön, a Szentélytől távol, és az ünnepeket lehetetlen volt megtartani a mózesi rendtartás alapján. Akkor maga a Tóra és a próféták ígéretei töltötték be azt az űrt, amit a Szentély és az ígéret földjének elvesztése okozott. „Hallatszani fog még e helyen ( amely felől ti azt mondjátok, pusztaság ez, emberek nélkül és barom nélkül való), a Júda városaiban és Jeruzsálem utcáiban, amelyek elpusztíttattak és ember nélkül és lakó nélkül és oktalan állat nélkül vannak: örömnek szava és vigasság szava, vőlegény szava és menyasszony szava...” - hirdette meg Jeremiás közvetlenül azután, hogy a babilóniak bevették és lerombolták Jeruzsálemet. Ugyanez a folyamat játszódott le, amikor nem hetven, hanem csaknem kétezer év választotta el a zsidó népet ősi örökségétől.

Szimhat Tóra, a sátoros ünnep utolsó napja. Táncolnak és örvendeznek

„Öröm és ujjongás hangja;
vőlegény és menyasszony
hangja...”

A vőlegénynek és a menyasszonynak szavát, az őket székestül vállukon hordozó, sőt őket így táncoltató ünneplő lakodalmasoknak a hangját ma valóban hallani lehet a hajdan elpusztult helyeken. Ebből nemcsak az tűnik ki, hogy a Törvény - vagy ha úgy tetszik -, az Útmutatás biztosította a folytonosságot, hanem az is, mennyire életpárti és dinamikus az a kinyilatkoztatás, amely a hangos ünneplést és az örömöt úgy tekinti, mint Isten jelenlétének egyik ékes bizonyítékát. S hogy milyen távol áll ettől a képtől a merev, feszélyezett ünnep gondolata, azt az Írások nyelvezete is bizonyítja. A héber Biblia szókincse különösen gazdag az örömöt kifejező szavakban. Az öröm alatt mi érzést értünk, de nem így a Biblia! A Szimhat Tóra kifejezésben lévő szimha szó zajos ünneplést, zenebonát, mulatást jelent... Az érzelmek gesztusokkal, taglejtésekkel, hangos kiáltásokkal történő kifejezése hozzátartozik az örömhöz, ahogy a gyermekeknél ez jól megfigyelhető. Gyakran kapcsolódik az életerőnek olyan természetes megújításához, mint a lakoma. Egy Ábrahám-korabeli „garden-party” meghívója udvariasan így szólítaná meg a vendéget: „Ne kerüld el szolgád házát. Térj be kérlek a szimhára. Lesz ének, dob- és hegedűjáték. Hadd hozzak egy falat kenyeret, és támaszd meg szívedet!” Az öröm és az életerő szerves kapcsolatát sem ma fedezték fel. Mi több, az öröm egy további héber kifejezése a paripa heves mozgásával rokon, ez tehát az, amit manapság kirobbanó formának nevezünk. (Amúgy a szó - szaszón - közismert a világhírű frizuradivat feltalálójáról, Sassoonról.) Egy másik szó az örömre azt érzékelteti, hogy valaki kiereszti a hangját, és rezegteti: erős, artikulálatlan hangon kurjongat. Az üdvrivalgás szintén az örömnek egy nem túl visszafogott kifejeződése. Ugyanez a szó használatos a kürtfúvásra: ez tehát egy harsány hang. A Jichak névből ismert szó mint nevetés, valamint a játék szavak hangzásban elég közel állnak egymáshoz (mondhatni játékosan rímelnek). A játék táncot is jelent, sőt modern szóval lefedi a szórakozás jelentéstartományát. A víg ujjongás a héber Bibliában a körmozgással, forgással függ össze. Számos nyelvben megvan az a szótő, amiből az ujjongás szó is ered. Kimutatható, hogy a héber gíla - ujjongás - és a keringő, vagyis a valcer távoli rokonok... Az örömnek van egy további foka, amikor az illető majd „kibújik a bőréből”, szinte magán kívül van örömében. A sort még folytathatnánk, de ennyiből is sejthető, hogy milyen gazdag világ az, amiben helye van az egészséges és őszinte érzések kifejezésének. A személytelen és gépies szórakoztatóipar sok-sok izolált ember kiszolgálására képes, de ünnepelni csak igazi közösségben lehet. Hogy mennyivel gazdagabbak lennénk, ha az ünnepek társas szórakozássá, az öröm kifejezésének, megosztásának eseményeivé válnának, csak sejthető. S hogy a maradandó öröm, ami az igaz és jó felismeréséből fakad, egyesíti az embereket, közösséggé teszi, tömegből néppé alakítja, a Tóra örömünnepéből jól látható. Az egyetemeset, az abszolút igazat és szentet közelinek, szeretettnek és közénkvalónak érezni, ez igazán nagy öröm.