Vissza a Hetek archívum borítólapjára
II. évfolyam, 41. szám, 1998. október 10

Belpolitika

KARDOS ISTVÁN
Cigánykérdés: etnikai vagy szociális probléma

„Manapság nemcsak a cigányoknak, hanem más kisebbségeknek is jó okuk van arra, hogy hovatartozásukat eltitkolják” - mondta Ladányi János szociológus a Friedrich Ebert Alapítvány budapesti irodája rendezte vitaesten, A Romák Magyarországon: etnikai vagy szociális kérdés? címmel tartott beszélgetésen. Itt elhangzott: az emberek egyes társadalmi rétegekről alkotott képét nagyon sokszor alaptalan előítéletek, téves teóriák határozzák meg. Nem kevés a társadalomban ugyan rögzült, ám tudományosan nem igazolható teória.


SZOBOTA ISTVÁN
Reklám és a jó erkölcs

Napra-Forgó néven jelent meg a közelmúltban egy ingyenes információs és hirdetési kiadvány Budapesten. A milliós példányszámban terjesztett újság először tavaszszal hívta fel magára a figyelmet sajátos reklámkampányával, most pedig a Fővárosi Önkormányzatnak támadt problémája vele illegális név- és címerhasználatért. Abortuszellenes kampánya miatt pedig legutóbb az RTL Klub foglalkozott a magazinnal vasárnapi hírműsorában. A cég igazgatója értetlenül áll a történtek előtt.


LOCSMÁNDI ANDREA
A Történeti Hivatal szülinapja

Továbbra is hiányos törvényi szabályozás nehezíti a Történeti Hivatal hatékony munkáját: egyszerre kell védenie a személyiségi jogokat, és biztosítania az iratokba való betekintés jogát - értékelte az egyéves működés tapasztalatait az intézet vezetősége. 1997 őszén a Történeti Hivatal 5472 „B” és 8059 „M” dossziét, azaz 3,2 kilométernyi anyagot vett át. Az intézmény felállítása óta ez év szeptember 1-ig 2418-an keresték meg az intézetet, hogy betekintsenek a róluk készült aktákba. Eddig a kérelmezők egyötödének adtak át az iratokat - közölték az intézmény vezetői.


Egymás mellett
Tovább a cikkhez >>>

MTI HETEK
Az MSZOSZ harcrakész
Tovább a cikkhez >>>

Pintér Sándor és Demszky Gábor közös sajtótájékoztatója

Több kérdésben, így például a BRFK 800 millió forintos adósságának jövő évi rendezéséről is egyetértésre jutott szerdán a belügyminiszter és a főpolgármester - derült ki Pintér Sándor és Demszky Gábor közös sajtótájékoztatóján, amelyet a mintegy háromnegyed órás eszmecseréjüket követően tartottak.


Biztosak Demszky győzelmében

A közvélemény-kutatási eredményekkel támasztotta alá választási esélylatolgató sajtóbeszélgetésén a fővárosi SZDSZ-frakció azt, hogy nemcsak pártjelöltjüknek, hanem a budapestiek jelöltjének is tekintik Demszky Gábort. Bőhm András frakcióvezető szerint az MSZP szavazóinak szinte teljes egésze, a Fidesz-tábornak több mint a fele Demszky Gábor megválasztását támogatja. Akiknek pedig csupán az a programjuk, hogy leváltsák őt, azok a szélsőjobboldalon találhatók. Ezt a helyzetet ismerték fel a szocialisták, akik követték saját választóik akaratát. Katona Béla visszahívását ugyanis nem az SZDSZ, hanem az MSZP tagjai követelték ki, miután Katona Bélának nem maradtak győzelmi esélyei - vélekedett Bőhm.


Perrel egymásnak
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-HÍRÖSSZEFOGLALÓ
Aktualizálódó MTV
Tovább a cikkhez >>>

MTI HETEK
Katona visszalépett

A MIÉP által is támogatott jobboldali főpolgármester megválasztásának veszélye nagyobb volt az MSZP-jelölt győzelmi esélyénél, ezért a budapesti küldöttgyűlés jól döntött, amikor visszaléptette Katona Bélát - mondta Pécsett az MSZP elnöke, Kovács László. A jobboldal titkos paktumot sejt a lépés mögött, továbbá rendületlenül reménykedik Latorcai választási győzelmében. A felmérések azonban Demszkyt igazolják.


Életmód

BOHÁCS KRISZTINA
Menedzsereket az iskolák élére

Az angoltanárokat tömörítő nemzetközi szervezet (International Association of Teachers of English as a Foreign Language) nagyszabású konferenciát szervez Szegeden, a Csongrád megyei Pedagógiai Intézetben október 9-10-11-én: ez lesz a 8. Nemzetközi IATEFL-HUNGARY Konferencia. Az esemény népszerűségét és előzetes sikerét jól mutatja: a jelentkezéseket zárolni kellett… Az esemény kapcsán interjút készítettünk a konferencia fő szervezőjével, Philip Gloverrel, a British Council egyik angol szaktanácsadójával


FITOS MARIANN
Angliában jártam

Az autónk befordul a birtok felé vezető útra. Sehol egy lámpa, csak a reflektor fénye világítja meg az útszéli fákat, amelyek fölénk hajolva alagutat képeznek. A házigazda egy kedves „How do you do”-val köszönt, s közben finoman meghajol. Az elmaradhatatlan tea után a szobámba kísérnek. Puhaszőnyeges folyosókon vezet az út, lépcsők itt, ajtók ott. Mint egy labirintus. A hosszú úttól fáradtan az ódon bútorokat nézegetem, amikor egy kakukkos óra hangját hallom valahonnan az épületből. Tíz óra. Nos, azt hiszem, ez a hely Agatha Christie-t is megihlette volna.


Fókusz

MUNKATÁRSUNKTÓL
Elkészült a Hit Csarnok

Megnyitotta kapuit a Hit Csarnok, Budapest egyik legnagyobb fedett létesítménye. A másfél milliárd forintból épült, 11 ezer négyzetméteres objektum elsősorban tulajdonosa, a Hit Gyülekezete hitéletét szolgálja majd, emellett pedig kiválóan alkalmas sportversenyek és kulturális események lebonyolítására is - hangzott el a helyszínen rendezett sajtótájékoztatón csütörtökön. Nem kell sokat várni az első nagyszabású rendezvényre sem: a hívők október 12-től egyhetes istentisztelet-sorozattal veszik birtokukba új otthonukat.


Gazdaság

MUNKATÁRSUUNKTÓL
Clinton: erőteljes a magyar gazdaságpolitika

A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) éves washingtoni közgyűlésén résztvevő magyar illetékesek az eddig lebonyolított találkozókon a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatosan a nemzetközi pénzügyi szervezetek vezetőinek megnyugvását tapasztalták. László Csaba pénzügyminisztériumi államtitkár nyilatkozata szerint a magyar inflációs ráta, a fizetési mérleg jelenlegi számai és a jövő évi költségvetés tervszámai az említett szervezetek köreiben bizalmat ébresztettek.


RÓTH ISTVÁNNÉ
Azonnali vagy opciós

A tőzsde világába kalauzoló sorozatunk most következő részében a tőzsdei kereskedés lehetséges fajtáiról esik szó. A tőzsde szabályzata háromféle ügyletet különböztet meg: azonnali adásvétel, határidős adásvétel, és opciós ügylet. Azonnali adásvétel akkor jön létre, ha az ügylet teljesítése azonnali hatállyal történik, a tőzsdei elszámolási rend szerint. Ha az adásvételt későbbi időpontban teljesítik a szerződő felek, akkor az határidős adásvételnek minősül. A határidő minden hónap 15-ére vagy a hónap utolsó napjára szólhat.


APRÓPÉNZ
Tovább a cikkhez >>>

RUFF GABRIELLA
Magyarország vonzó a befektetőknek

A külföldi befektetők számára továbbra is vonzó lehetőség maradhat hazánkban befektetni most, amikor sok befektetési szakember igyekszik kimenteni a pénzét az orosz kártyavár romjai alól. Sok befektető biztonságosabb, egyben jövedelmező befektetési lehetőséget keres, miután mind a Távol-Kelet, mind Oroszország mocsaras területnek bizonyult. Az amerikai Wall Street Journal szerint a befektetők a most elérhető legnagyobb nyereséget Közép-Európa gyorsan növekvő gazdaságaiban valósíthatják meg, így a lengyel és a magyar piacon, miközben a tőlünk keletre és délre levő ingatag országokat nagy ívben elkerülik.


HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Taktikázik az új német kormány
Tovább a cikkhez >>>

Lengyelek a válság peremén
Tovább a cikkhez >>>

VARGA PÉTER
Szabad az Út

A békéscsabai nagygyűlésen a szeptember 18-án megválasztott Gabonatermelők Tárgyaló Delegációja sikeresen tárgyalt, és az országos demonstráció megindítása előtt megállapodott a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) vezetőivel.


BOR GABRIELLA, AZ IE-NEW YORK BROKER ELEMZŐJE
A többiek után
Tovább a cikkhez >>>

DEBRECZENY RÉKA GÁTI SZILVIA
Jelcinnek nyugdíjat, munkásoknak fizetést

A szerdán lezajlott oroszországi tüntetés után bebizonyosodott: annak ellenére, hogy vidéken nem kapnak fizetést és a havi átlagbér 70 dollárnak megfelelő rubel, az orosz lakosok békésen tűrik a krízist. A már hónapokkal ezelőtt meghirdetett - főként kommunista kezdeményezésű - tömegtüntetésen Moszkvában a 10 millió lakosból mindössze 150 ezren jelentek meg. A válság által erősebben sújtott vidéki területeken nagyobb megmozdulások voltak. Vlagyivosztokban az áramszolgáltató kikapcsolta az áramot, és 600 cégnél szünetelt a munka. „Jelcinnek nyugdíjat, munkásoknak fizetést!” - volt olvasható az egyik transzparensen a Téli Palota előtt Szentpétervárott.


MUNKATÁRSUNKTÓL
Gazdagság és adakozás

A szabad vállalkozás hazája, az Egyesült Államok mindig is büszke volt azokra a polgáraira, akik munkájuk, találmányaik és jó üzleti érzékük révén nagy vagyonokat halmoztak fel, és azzal jól éltek. A történelmi örökségként kezelt milliomos-életművek kutatásában az American Heritage Magazin közelmúltban megjelent elemzése - új megközelítést alkalmazva - az egész amerikai történelem távlatában hasonlítja össze a leggazdagabb negyven amerikait. A vagyon nagyságát minden esetben az adott korra jellemző nemzeti össztermék (GNP) nagyságához viszonyítva a legújabb kutatás világos képet ad arról, hogy az amerikai gazdaságtörténet nagyjai a mai gazdagok rangsorában hol helyezkednek el.


Háttér

PÁTKAI MIHÁLY
Menekültek milliói a Közel-Keleten

Miközben Izrael és a palesztinok arra törekszenek, hogy egy igazságos és tartós béke jöjjön létre a Közel-Keleten, több olyan probléma kerül előtérbe, amely már hosszú ideje feszültségforrást jelent a két fél között. Az egyik legösszetettebb és legfontosabb ilyen kérdéskör az arab-izraeli konfliktus során otthontalanná vált menekültek helyzete. Az oslói megállapodás alapján legkésőbb 1999 májusáig rendezni kell ezt a kérdést. Hogyan lett ilyen nagyszámú zsidó és arab menekültté? Miért maradt ez a probléma évtizedeken keresztül megoldatlanul? Melyek a lehetséges alternatívák a megoldásra? Ezekre a kérdésekre próbál választ találni az a tanulmány, amely az Islamic Affairs Analyst című angol biztonságpolitikai kiadvány októberi számában jelent meg.


EHUD SPRINZAK
Szuperterrorizmus

Az elmúlt év márciusában több mint egy tucat szövetségi ügynökség képviselői gyűltek össze a Fehér Házban abból a célból, hogy egy titkos szituációs gyakorlat során felmérjék felkészültségüket egy újfajta terrorizmussal való szembeszállásra. A forgatókönyv részletei egy hónappal később kerültek a nyilvánosság elé a New York Times hasábjain: minden előzetes figyelmeztetés nélkül amerikaiak ezrei esnek halálos betegségbe Délnyugat-Amerikában. A kórházak immunizált, képzett személyzetet küldenek a krízis által érintett területre. Ahogy a vakcina és az antibiotikumok fogynak, majd teljesen hiánycikké válnak, egyre nő a pánik. A gyilkos kórt egy hibrid himlővírus, a Marburg okozza, amit génmanipulációval hoztak létre és terjesztettek el terroristák azzal a céllal, hogy százezreket fertőzzenek meg az amerikai-mexikói határ mentén.


KOMMERSZANT
Elitosztag kiképzésen

,,Mondják már meg végre nekünk, hogy szüksége van-e ránk az államnak, vagy nincsen?!” - hangoztatják egyre sürgetőbben az orosz tábornokok, amikor a hadsereg rossz anyagi helyzetére panaszkodnak. Természetesen azt gondolják, hogy a válasz csak igenlő lehet. Ha pedig valóban ez a helyzet, akkor a katonák gondjait, elsősorban az anyagiakat, meg kell oldani, mégpedig a katonai szabályzatnak megfelelően pontosan és időben.


PAPP ISTVÁN, ZARA ORSOLYA
A hatalom korlátai

Aki sokat markol, keveset fog. Lehet, hogy a mondás beigazolódik a kormány legújabb javaslatával kapcsolatban, hiszen a szervezett bűnözés elleni módosító csomag a prostitúciótól kezdve az idegenrendészeten át az adatvédelemig öleli fel a módosítani kívánt jogszabályok körét. Boros László, az ELTE Jogszociológiai Tanszékének vezetője szerint azonban félő, hogy csak a politikai mozzanat pörgött fel, nem a szakmai. S bár a tervezet céljait illetően a politikai erők között megvan az egyetértés, a szervezett bűnözés elleni hatékony fellépés csak akkor lehetséges, ha a konszenzus minden egyes mozzanatban megvan. A közvélemény igénye a biztonságra érthető, ám mindezek a tervek hosszútávon csak politikai konszenzus alapján hozhatnak eredményt.


MAGYARY FERENC
Nemzeti szívek, érzelmek...

Jelen időszakban, a magyar nemzet útkeresésének időszakában nem haszontalan visszatekinteni Magyarország történetének olyan szakaszaira, amelyek az ország fejlődésének tágasabb utat nyitottak, komolyabb előrehaladást, fellendülést alapoztak meg. Vitán felül áll, hogy Magyarország ilyen hagyományai közé tartozik a magyar reformkor, a 48-as szabadságharc polgári változásai, az 1867 utáni szabadelvű korszak. Ennek a kornak fő gondolata a nemzet felemelkedését célzó liberalizmus volt. Bizony, annak a kornak a nagyjai nem tekintették szitokszónak a liberalizmust, Jókai és mások is inkább ezt használták a szabadelvűség helyett. A mai jobboldal által nemzetidegennek tekintett gondolatok nagyobb természetességgel bírtak abban a korban, mint ma. Már többször és jogosan feltett kérdés az, hogy merre húzódnak a mai jobboldali gondolkozás gyökerei, azaz mi idegen a magyar hagyományoktól, és mi nem az.


Külpolitika

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Tornádók készülnek Koszovó fölé

„Csupán azt akarjuk, hogy a szerb erők hagyják el Koszovót, azt nem, hogy Koszovó elhagyja Jugoszláviát” - jelentette ki Madeleine Albright amerikai külügyminiszter, aki szerint a NATO már elégséges felhatalmazással rendelkezik ahhoz, hogy katonai műveletet kezdjen a dél-szerbiai tartományban.


MÁRER GYÖRGY NEW YORK
Tanulhatunk az amerikai demokráciától

„Magyarország készen áll egy nemzetközi akcióban való részvételre, de ennek formáját úgy kell megválasztani, hogy a sajátságos nemzeti korlátainkat figyelembe vegyük” - mondta Orbán Viktor miniszterelnök tudósítónk kérdésére New Yorkban, ahol csütörtök este találkozott a helyi magyarság képviselőivel.


NAGYÍTÓ


HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Apró lépések a békefolyamatban

Madeleine Albright amerikai külügyminiszter az izraeli-gázai határnál találkozott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel és Jasszer Arafattal, a Palesztin Hatóság elnökével. Albright a négyórás találkozót követően kijelentette: „komoly előrelépés” történt az amerikai békejavaslat irányában, amelyet Washington véglegesíteni kíván a jövő heti csúcstalálkozón.


Vádemelési eljárás az elnök ellen
Tovább a cikkhez >>>

RAMOR FRIGYES
Feszült a viszony kurdügyben

„A török hadsereg támadási parancsra várva teljes harckészültségben áll arra az esetre, amennyiben Szíria nem hagy fel a rebellis kurd tevékenység támogatásával” - nyilatkozta Mesut Yilmaz török miniszterelnök egy isztambuli napilapnak adott interjújában.


A HÉTEN TÖRTÉNT
Tovább a cikkhez >>>

Riport

Interjú Németh Sándorral, a Hit Gyülekezete vezető lelkészével
Tovább a cikkhez >>>

TIHANYI PÉTER, SZULA LÁSZLÓ
Teljesen egyetértek Csurka Istvánnal
Párizs, 1998. szeptember
Tovább a cikkhez >>>

Sport

Tilos Bakizni
Tovább a cikkhez >>>

Agassi megint a legjobb akar lenni
Tovább a cikkhez >>>

Viták az NBA-ben

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő csapatok kosárlabdázói az edzőtáborokba vonulás tervezett időpontjában gyülekeztek a sportcsarnokok előtt, hogy elmondják véleményüket a köztük és a klubtulajdonosok között kialakult bérvitáról.


HÍRÖSSZEFOGLALÓ
A dopping él és virul

Dick Pound, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke szerint a sportvezetők végre tenni fognak valamit a tiltott szerek használata ellen a mostanában kirobbant doppingügyek hatására, amit egyébként egyszerre nevezett pozitívnak és negatívnak a kanadai sportpolitikus.


Belehalt a védésbe
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
A BSkyB nem igazolna játékosokat

A British Sky Broadcasting szerdán bejelentette, hogy a médiában megjelentekkel ellentétben nem tervezi azt, hogy beleszól a Manchester United labdarúgócsapatának jövőbeli átigazolási ügyeibe.


Kezdődik a gyűrődés
Tovább a cikkhez >>>

Győzött a Dunaferr a kézilabda EHF kupában
Tovább a cikkhez >>>

Szabadidő

Két lábon járó influenza
Tovább a cikkhez >>>

MÓD JULIANNA
Mindennapi harcunk a molyok ellen
Tovább a cikkhez >>>

MIKECZ KRISZTINA
Kezelési útmutató csecsemőkhöz
Tovább a cikkhez >>>

KULIFAI GYULA
Csúcstúrák
Tovább a cikkhez >>>

Európa ínyenceknek
Tovább a cikkhez >>>

Ízek világa
A brokkoli
Tovább a cikkhez >>>

Színes

Aki sokat olvas, veszít a tőzsdén
Tovább a cikkhez >>>

Sárga tengeralattjáró
Tovább a cikkhez >>>

Zsidó javak Olaszországban
Tovább a cikkhez >>>

A boldogság titka
Tovább a cikkhez >>>

Húzós leopárd
Tovább a cikkhez >>>

Cica és csacsi
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Vallástörténet

CSEREKLYEI MÁRTA
Ébredések a századvégen

Az ezredforduló küszöbén világszerte emberek százmilliói - keresztények és nem keresztények, felekezethez tartozók és „szabadúszók” - érzik szükségét annak, hogy szorosabb, személyes közösséget keressenek Istennel. Mind többen vélik úgy: a Biblia nem egy nép eredetmítosza, hanem egy olyan minta a Teremtővel való kapcsolatról, amely ma is megélhető. Miközben tömegek találkoznak személyes módon a Teremtővel, ezeket a keresztény körökben ébredésnek nevezett megújulási mozgalmakat számos kritika és támadás is éri. Írásunk a kilencvenes évek legnagyobb hatású és legismertebb ébredéseit és a velük szemben megfogalmazott kritikákat tekinti át.


HACK MÁRTA
A Tóra öröme
Tovább a cikkhez >>>

GRÜL TIBOR
Hét nap öröm

A három nagy zsidó zarándokünnep közül az utolsót, a sátoros ünnepet hét napig tartó öröm, tánc, vigalom és mulatság jellemezte - mégpedig kötelező jelleggel! A tradicionális kereszténység által uralt kultúrkörben talán meglepően hat az előírt öröm, pedig szó szerint ezt mondja Mózes törvénye: „És örvendezz az Úrnak, a te Istenednek színe előtt, te és a te fiaid, és leányod, szolgád, szolgálóleányod, és a lévita, aki a te kapuidon belül van, és a jövevény, az árva és az özvegy, akik te közötted vannak, azon a helyen, amelyet kiválasztott az Úr, a te Istened, hogy oda helyezze az ő Nevét.” Az öröm és vigasság oka érthető, hiszen a sátoros ünnep üzenete két esemény köré fonódik: az egyik az évente ismétlődő aratás, illetve szüret, mikor az emberek hálát adtak a betakarított termésért; a másik pedig egy régmúlt esemény: a pusztai vándorlás időszaka, amikor az Egyiptomból csodás módon megszabadult zsidók negyven éven át bolyongtak a Sínai-félsziget kősivatagában, élvezve Isten természetfölötti ellátását.