LAUDANCSEK KATALIN
Kaukázusi Nagy Fal
Moszkva közel hét éve küzd azért, hogy észak-kaukázusi tagállamait civilizáltabbá, európaibbá, a többivel egyenrangúvá tegye. Az orosz politikusok sok mindennel próbálkoztak: kedvező szerződéseket kötöttek, olajvezetékeket építettek, sok milliót invesztáltak a régióba. Aztán, mikor a szép szó nem használt, keményebb hangot ütöttek meg - következett a bombázás. A legújabb orosz elképzelések szerint azonban - amelyeket a Kommerszant című moszkvai hetilap ismertetett - Oroszország radikális megoldást készít elő: 1500 kilométeres falat készül építeni déli határa mentén, hogy megszabaduljon a „kaukázusi kolonctól”.
Miután a kozákokat a fegyverek sem győzték meg, Oroszország közönyös hallgatással próbálta elhatárolni magát a régiótól. Azonban ez a taktika sem vált be: a Kaukázus mindig gondoskodott arról, hogy ne tűnjön el a köztudatból, (valamint arról, hogy a helyi és orosz bűnüldöző szervek folyamatos munkát kapjanak). Oroszországnak egyre kevesebb érdeke fűződik ahhoz, hogy továbbra is ragaszkodjon a zűrös országrészhez.
Valóban: demokratikus szemszögből nézve nehezen lehet megemészteni azt, hogy Csecsenföldön olyan személyek foglalhatnak el magas politikai beosztást, akik közül az egyik még nem is olyan régen gyermekek és nők háta mögött keresett menedéket a golyózápor elől, míg egy másik teljes zavartalanságban szervezi és irányítja az orosz buszok és pályaudvarok elleni merényleteket grozniji irodájából. Az is elgondolkodtató, vajon miért nem képes a biztonsági őröktől és különféle bűnüldüző szervezetektől hemzsegő állam hathatósabban fellépni az emberrablás ellen. Igazából mégsem a „csecsen problémáról” van itt szó, hanem inkább arról, hogy két különböző fejlettségi szinten álló civilizáció él együtt egy politikai keretbe szorítva, és ez már önmagában is elegendő ok a konfliktusokra.
Dagesztánban, Ignusetiában és a többi szomszédnál sem túl rózsás a helyzet: a demokratikus választásokat csak hírből (vagy még úgysem) ismerik. Amíg ezek az államok Oroszországhoz tartoznak, addig súlyos koloncként fogják visszahúzni a múltba. A világtörténelem sajnos azt támasztja alá, hogy az egymástól idegen kultúrák találkozása szinte minden esetben tragédiával végződik. (Elég csak az amerikai indiánokra gondolni, vagy napjainkban a dél-afrikai helyzetre).
Észak-Kaukázusban még nincs szó európai értelemben vett nemzetekről - inkább kialakulófélben lévő, félig feudális, félig törzsi jegyeket viselő népek ezek. Az államhatárok pedig szinte sehol sem követik pontosan az etnikumok kiterjedését - így gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy már a közeljövőben kirobbanjanak helyi háborúk.
„Amíg a férfi kezében van fegyver, addig nem hal éhen a családja”- errefelé teljesen gyakorlati módon érvényesül ez a nagy tradícióval rendelkező elv. A csecseneket már a legrégebbi földrajzkönyvek is igen harcias népként jellemzik: „mikor éppen nem háborúznak, akkor rablással múlatják az idejüket”. Sajnos ezt mindmáig ajánlatos figyelembe venni: ezért, bárhogy is alakul a jövőben az orosz-kozák kapcsolat, az már biztos, hogy a közlekedési és szállítási útvonalak messze elkerülik majd a régiót.
Úgy tűnik, Oroszország számára egyetlen esély van arra, hogy ne süllyedjen el: ha ugyanúgy leválasztja magáról a „kaukázusi koloncot”, mint ahogyan ő maga is kilépett 1991 decemberében a Szovjetunió köztársaságai közül. Ez több szempontból is indokolt: a történelmet nézve itt az ideje, hogy Oroszország megszabaduljon a még cári időkben véres harcok árán megszerzett kolóniáitól. Sokan úgy vélik, hogy ez politikai szempontból is kedvező lépés lenne: mivel az orosz központi hatalom képtelen itt rendet teremteni, s ez kedvezőtlenül üt vissza mind a belpolitikában, mind a többi tagállammal való viszonyban. Ezenkívül Oroszországnak nem kellene többé szégyenkeznie az olyan kaukázusi „nevezetességek” miatt, mint a nyilvános kivégzések és az emberrablások. Végül az orosz államkassza is fellélegezne, hiszen jelenleg éppen ezek a tagállamok igénylik a legtöbb támogatást. (Igen nagy összegekről van szó: Dagesztán esetében például az összes bevétel 84 százalékát teszi ki a moszkvai segély). Csecsenföld és Ignusétia gyakorlatilag nem rendelkezik iparral, de őszintén szólva mezőgazdaságra sincs túl nagy szükségük: fő bevételi forrásuk - az állami támogatáson kívül - az illegális vodkakészítés.
Az elszakadást azonban az orosz hatóságok a mostani adminisztratív belső határnál kézzelfoghatóbb válaszvonallal kívánják bebiztosítani: a tervek szerint ezen a bizonyos 1500 km-en épülne fel a „Kaukázusi Nagy Fal”. Az építkezést villámgyorsan kell majd véghezvinni, és ez nem olcsó beruházás: előzetes becslések alapján legalább 600 millió dollárt emésztene fel a betonmonstrum. Más választás azonban nincs: ellenkező esetben Oroszországot egy szempillantás alatt elárasztja a fegyver- és kábítószer-áradat. Az ember- és jószágrablás pedig tömeges méreteket öltene, hiszen a kaukázusiak számára nem marad más lehetőség a létfenntartásra, miután elveszítik a támogatást - még ha cserébe meg is kapták a hőn áhított függetlenséget ...
A gyorsaság valószínűleg nem okoz majd gondot, mint ahogy annak idején Berlinben sem: egyetlen éjszaka alatt felhúztak egy szögesdrót-határt, s rövid idő múlva felépült a 107 kilométer hosszú, 4 méter magas betonfal is. Mellette húzódott a kivilágított „halál-zóna” - akit itt találtak, figyelmeztetés nélkül lelőtték.
A Kaukázustól való elválás egyetlen akadálya egyelőre csak a Független Államok Közösségének alkotmánya lehet, amely nem számolt a tagálla-mok kilépésével. Törvénymódosításra azonban van mód - mindez csupán politikai akarat függvénye.
Faltól falig
A hermetikus különválasztással történő védekezésre a Kínai Nagy Fal a legrégebbi példa. Hossza 6400 km, magassága kilenc méter. Közel 2000 évig épült a mongolok betöréseitől való félelem miatt - amit azonban így sem sikerült elkerülniük ...
Ma a világ egyik legáthatolhatatlanabbnak számító határzónája Észak- és Dél-Koreát választja el: 249 km hosszú, 2 km széles sáv, telis-teli szögesdróttal, tankcsapdákkal, aknákkal és korszerű védelmi fegyverekkel. A déliek kiegészítették mindezt egy három méter magas, öt méter széles betonfallal, az északiak pedig kivezényelték hadseregük 70 százalékát a határ közelébe.
