Karl Pfeifer
A nápolyi érsek milliói

Amikor 1997 májusában két kisüzem tulajdonosa a dél-olaszországi Lagonegróban az ügyészségnél feljelentést tett, mert uzsorázsok áldozatai lettek, az ügyész nem lepődött meg, hiszen a helyi független rádióban már egy évvel korábban beszámolt az esetről egy bátor riporter. A vizsgálat középpontjába az ottani Banco di Napoli elbocsátott igazgatója, Filippo Lemma és a nápolyi érsek testvére, Mario Lucio Giordano kerültek.

Ez év februárjában elterjedt a hír, hogy Michele Giordano nápolyi érsek ellen vizsgálat folyik. A hírt azonnal cáfolják, de az érsek kijelentéseit mindenesetre azokhoz az aktákhoz csatolják, amelyek az érsek és testvére közötti pénzmozgásokat dokumentálják.
1998. május 14-én Michelangelo Russo ügyész uzsora és bűnszövetkezésben való részvétel alapos gyanúja miatt kéri a bíróságtól az engedélyt az érsek telefonbeszélgetéseinek lehallgatásához, amit május 28-án meg is kap. Augusztus 20-án Mario Lucio Giordanót és Filippo Lemmát letartóztatják, mivel a telefonlehallgatások alapján úgy sejtik, hogy időközben bizonyítékokat tüntethetnek el. Mindketten tagadják a vádat. Ebben egymilliárd líráról (128 millió forint) van szó, amelyet az érsek saját testvérének és testvére fiainak kölcsönzött volna. Augusztus 22-én harminc pénzügyőr kíséretében Russo államügyész az érsek palotájában átadja Michele Giordanónak az „aviso di garanziá”-t, amivel értesíti, hogy uzsora és bűnszövetkezésben való részvétel alapos gyanúja miatt eljárás indult meg ellene, azonkívül házkutatási parancs is van a kezükben. Giordano a házkutatáshoz nem járul hozzá, de átadja a kért okmányokat. Egy folyószámláról és egy csekk-könyvről van szó, amit az érsek a testvérének adott át.
Augusztus 24-én Joaquin Navarro, a Vatikán szóvivője kijelenti: „az a mód, ahogyan az érseket kezelték, az állam és az egyház közötti problémákat érinti”. Érdekes, hogy az ügyész és a pénzügyesek nem értesítik a sajtót, amely azonban mégis megjelenik, miután ők az érseki palotába érkeznek. Lehetséges, hogy az érsek emberei értesítették a sajtót?
Giordano érsek mindjárt letámadja az ügyészséget, és hangoztatja, hogy diplomata útlevele van. Azzal is előáll, hogy hányszor prédikált az uzsora ellen. (Mintha nem ismerné a közmondást, miszerint van, aki „bort iszik, de vizet prédikál”). Az érsek azt is kijelenti, hogy demokratikus rendszerben ilyen még nem volt, amit az ügyészség ellene tett, „sőt még a fasiszta rendszerben sem, ilyet csak a kommunisták csináltak”. Testvére meg egyenesen azzal érvel, hogy apja szegény építőmunkás volt, mintha ez bizonyítaná bűntelenségét.
A Milánóban megjelenő Corriere della Sera már augusztus 23-án beszélgetést közöl Vittorio Messori katolikus íróval, aki persze kijelenti, hogy reméli tévedésről van szó, de azért elcsodálkozik az érsek viselkedesén: „Én nem hiszek az ügyészség tévedhetetlenségében, de egy érsek akkor sem alacsonyodhat le védekezésében olyan szintre, mint egy korrupt politikus”. Giordano azt is kijelenti: „Én bizony nem vagyok Berlusconi!”. Az újságíró közbeveti: „Na, de hát ő is csak egy ember. Talán felizgatta magát...”. Messori: „De amikor egy ilyen megbízatása van az embernek, azzal együtt más kötelessége is van, mint egy privát polgárnak. Hadd jegyezzem meg, amikor elmarasztalta az ügyészséget, és hangoztatta ártatlanságát, e magatartás nem volt érsekhez illő. És azt is hozzáteszem: egy keresztény nem tudja önmagát felmenteni”.
Messori elmondja azt is: „Minden alkalommal, amikor valakit az egyház vezetői között valamilyen bűnüggyel vádolnak, viszonzásul azzal reagálnak, hogy ez lehetetlen, rágalom és így tovább. Mintha arról akarnák meggyőzni az embereket, hogy bűntelenek”.
Egy rádióriporter, Filippo D’Agostino a Basilicata Radio Duéban már 1996 óta rendszeresen beszámol a helyi Banca di Napoli uzsoragyakorlatáról. Felhívja a rendőrséget is, hogy vizsgálja ki a bankban folyó üzelmeket. Ez nem veszélytelen, hiszen ismeretlenek többször is halállal fenyegetik meg. Veszélyes ügybe vágja a fejszéjét, amikor kideríti, hogy az érsek testvére uzsorakamatra kölcsönöz pénzt. De társadalmi kirekesztést is el kell szenvednie, mivel a rádió körül minden ház az érseké vagy a rokonaié, és senki nem beszél vele. Meg is fenyegetik, hogy bezáratják a stúdióját - és valóban, egy frekvenciát el is vesztett azóta.
Egy tanú elkíséri a bankigazgatót az érseki palotához. Az érsek persze azt állítja, hogy ő csak segíteni akart testvérén, és uzsoráról fogalma nincs. Csakhogy nem saját pénzével „segített”, hanem az egyház pénzével.
Prodi kormányfő védelmébe veszi az érsek ellen eljáró ügyészséget, és utasítja Flick igazságügy minisztert, hogy adjon folyamatos tájékoztatást számára a Giordano érsek elleni eljárásról. Az olasz televízióban megszólaló nemzetközi jogászok elutasítják az érsek érvelését, hogy diplomáciai mentességet élvez, hiszen azt csak olyan diplomaták élvezhetik, akiket az olasz külügyminisztériumnál akkreditálnak.
A katolikus egyháznak igen kellemetlen az ügy. Felkérik az érseket, hogy tompítsa a hangját. Bár mindennap biztosítják Giordanót szolidaritásukról az Avveniere című katolikus napilapban, a Vatikánnak azonban ekkor még nincs fogalma az ügy érdemi részéről, hiszen az érsek nem informálta őket erről. A gondot az okozza számukra, hogy kedvezőtlen kép alakul ki az egyházról, amikor egy főpapot uzsorával vádolnak. Ez az ügy ismét felkeltheti az érdeklődést az egyház pénzügyei iránt, és félő, hogy a katolikusok ezután kevésbé lesznek lelkes adófizetői az egyháznak. (A befizetett egyházadó a La Repubblica című lap adatai szerint 1995-ben 870 millió líra, azaz 103 millió forint, 1996-ban 1454 millió, azaz 186 millió forint volt Olaszországban). Ezért kérik az érseket és munkatársait, hogy viselkedjenek diszkrét módon. Sokaknak nem tetszik az sem, hogy „az egyház szuverenitásáról”, „idegen államról”, no meg a diplomáciai útlevélről beszél az érsek. A Vatikán hivatalos lapja, az Osservatore Romano az ügy kezdetén hírt adott ugyan az ügyről, de aztán napokig hallgat, miközben az olasz hírközlő szervek kiemelt helyen számolnak be erről. A Vatikánt két kérdés foglalkoztatja: miért nem értesítették őket a vádemelés előtt, és hogyan történhetett meg az, hogy az újságok előbb tudtak a vádemelésről?
A Vatikán szóbeli tiltakozást fogalmaz meg az olasz államnak. Dini külügyminiszter a napokban várhatóan javasolni fogja, hogy egyeztessék az 1929-ben megkötött konkordátum rendelkezései és a bűnügyi eljárás közötti eltéréseket. Eközben az ügyészség kiterjeszti vizsgálatát arra a pontra is, amely szerint a nápolyi érsek templomokat más - nem vallásgyakorlati - célokra adott ki bérletbe.