Civilek a pályán kívül

Fradisták. A csapat támasza? Fotó: MTI

Én olyan családból származom. Fradistából. Megboldogult nagybátyám a kezdetekig visszamenőleg tudta a Fradika történetét, játékosai nevét és mindent, ami a csapattal kapcsolatos. Már mint a focicsapattal. Szóval belenőttem, ahogy más a vallásba szokott. Én persze már csak satnya harmadik generációs vagyok, aki még ötven évre visszamenőleg se tudja a neveket. Amire én emlékszem az az, hogy jó apámmal ültünk a tévé előtt, és ha szöglet volt, kiabáltuk: Bólints Tibi! Meg skandáltuk: Hajrá Fradi! És Tibi sokszor bólintott, és a Fradi gyakran ráhajtott.
Nyilasi Tibor nem rég megint bólintott, amikor igent mondott a már akkor is elég zűrös ügyeket görgető sportklub edzői ajánlatára. És én ennek akkor nagyon örültem. Mert ő az én időm sztárja, ismerem, szeretem és tudom, hogy tud bólintani. De Tibor a mostani fejmozdulatával sok-sok gondot vállalt. Elvállalta az összezavart csapat egybeforrasztását. Én azt gondolom, hogy az a szeretet, ami benne él a foci iránt, és persze a szaktudása valóban előreviszi a csapatot. Bízom benne.
Ami igazán aggaszt: amit a lelátókon tapasztalok. Most nemrégiben volt az MTK-FTC meccs. Sokszor volt már ilyen, s még talán rosszabb is volt némelyik, mint e mostani. De engem mégis dühít, hogy kedvenc csapatom drukkerei azt kiabálják teli torokból az ellenfélre: „mocskos zsidók”. Most nem beszélek a trágárságról, amit sajnos már kénytelenek voltunk megszokni a stadionokban.
Persze mindezt meg lehetne magyarázni azzal, hogy azok az emberek, akik így viselkednek, egyszerűen csak degeneráltak. Csakhogy ők valahol itt élnek közöttünk. Esznek, isznak sőt néha gyűlésre járnak a Hősök terére. Érző emberi lények. Valaki viccesen azt mondta, talán attól ilyenek, aminek itt foci címén minden héten tanúi kell, hogy legyenek. Lehet. Csakhogy én pont attól félek, hogy ami a magyar labdarúgással történik, talán ezeknek a „sporttársaknak” is köszönhető. Ahogy a régi mondás tartja: amit vet az ember, azt aratja. Amit ők a nézőtéren vetnek, a játékosok a pályán aratják. Szidják a játékosokat, az edzőket, a bírókat meg mindenkit. Változtatni kéne a viselkedésükön. Először nekik, s talán így változna a foci is. Lehet, hogy az emberek megint járnának meccsre, és mondjuk a rosszabb játék ellenére is jól éreznék magukat. És akkor talán mindenki öszszeszedné magát. (M. L.)