
Fotó: MTI
A mogyoródi pálya idén láthatta először vendégül a FIA GT Bajnokság
versenyzőit. A szokásosnál izgalmasabb verseny végeredménye a papírforma szerint
alakult a GT1 kategóriában, ahol a Schneider - Webber páros Mercedese győzött. A
GT2 osztályban idén először sikerült megtörni a Chrysler Viper-ek nyomasztó
erőfölényét, itt a Roock Racing csapat Porsche 911 GT2-ese diadalmaskodott.
A szombati edzéseredmények alapján az első sorból papírforma szerint a két AMG
Mercedes CLK LM rajtolhatott, a gyári Porsche 911 GT1-esek előtt. A harmadik sorban a
DAMS Panoz és az egyik Zakspeed Porsche GT1 foglaltak helyet. Mögöttük ott voltak még
a Persson csapat Mercedes CLK GTR-jei és a Davidoff McLaren F1-ese. Őket követték a
GT2 kategória versenyzői, akik közül meglepetésre a privát Marcos csapat bizonyult a
legjobbnak az edzésen, megelőzve a kategóriát uraló két Chrysler Viper-t.
Az izgalmak hamar elkezdődtek, a repülőrajt utáni első kanyarban Mayländer Mercedes
CLK GTR-je megpördült, majd keresztben megállt a pálya közepén, kisebb
tömegkarambolt okozva ezzel. A pálya megtisztítása után megismételték a rajtot,
ezután már minden simán ment. A GT-2-es Marcos 10 másodperces büntetést kapott, így
hamarosan elveszítette vezető helyét a saját osztályában. A 25. körben a két
Zakspeed Porsche küzdött egymással, a következő figyelmet keltő esemény a második
Mercedes CLK GTR kiesése volt a 39. körben. A pilóta a célegyenes előtti második
hajtűkanyarban elfékezte magát egy GT-2-es lekörözése során, és kicsúszott. A 68.
körben Bscher német bankár búcsúzott a versenytől az egyetlen McLaren F1
volánjánál, a 87. körben pedig az egyik Zakspeed Porsche is feladta a küzdelmet. Ezek
után a nézők és a szerelők idegeit az borzolta a leginkább, amikor a 97. körben az
éppen tankoló Panoz GTR-1 kigyulladt a box-utcában. Sérülés nem történt, de a vad
kinézetű amerikai autó sajnos nem folytathatta a versenyt. De mivel ekkor már megtette
a versenytáv több mint 70 százalékát, az Eric Bernard - David Brabham páros a
pontszerző 6. helyre kvalifikálta magát. Schneider meggyőző fölénnyel nyert a
csapattárs Ludwig - Zonta páros előtt az AMG Mercedes CLK LM-mel, s ebben az sem
zavarta meg, hogy öt körrel a verseny vége előtt egy kicsit a füvön is
körülnézett. A Schneider - Webber team így 1 pontra megközelítette a bajnokságot
vezető Klaus Ludwig - Ricardo Zonta párost. A harmadik helyre a Dalmas - McNish duó
Porsche 911 GT1-ese érkezett be.
A GT2 kategória győztese a Sascha Maassen - Bruno Eichmann páros lett egy Porsche 911
GT2-vel, maguk mögé utasítva a GT2 osztályt továbbra is vezető Beretta - Lamy
páros Chrysler Viper-jét. A győztes GT2-est Bruno Eichman vitte a célba, aki sajnos
nem lehetett jelen az ezt követő díjkiosztó ceremónián, mert a kocsiból való
kiszállás után azonnal ájultan esett össze a hőség miatt. A pódium harmadik helye
a Marcost irányító Euser - Becker párosé lett.