Hetek - II. évfolyam, 30. szám, 1998. július 25

Sokakban felmerülhet a kérdés: miért lesz valaki focibíró? A kívülálló számára néha mazohizmusnak tűnik mindaz, amit a játékvezetők egy-egy meccs alkalmával vállalni kénytelenek. Sokszor láttuk és hallottuk: a nézők - és gyakran a játékosok - nem igazán lelkesednek a feketeruhás sípoló emberért. A franciaországi vébé egyetlen magyar résztvevője beszél pályafutásáról, és a vébén eltöltött huszonnyolc napról.

Egy kameruni játékos Vágner Lászlóval vitatkozik. „Minden tekintetben jól döntöttem” Fotó: MTI

- Hogyan kezdődött a sportpályafutása, és mi indította arra, hogy éppen játékvezető legyen?
- Középiskolásként a Miskolci Vasutasban igazolt labdarúgóként kaptam szerepet, többnyire mint kapus, de mezőnyjátékosként is. A Katonai Főiskolán folytattam tanulmányaimat, ahol már nem volt lehetőségem versenyszerű labdarúgásra. A főiskolán olyan különböző katonai sportokkal kerültem kapcsolatba, mint az atlétika, a járőrbajnokság és a katonai háromtusa. Ezekben hadsereg-bajnoki címet is szereztem. Első parancsnoki beosztásomban Székesfehérváron teljesítettem szolgálatot, és itt kerültem újra közelebbi kapcsolatba a labdarúgással, ami mindig is közel állt a szívemhez. Huszonnyolc évesen játékosként már nem volt reális esélyem előrehaladni, ezért a játékvezetés mellett döntöttem, és 1983-ban sikeres vizsgát tettem belőle. Hatéves munka után NB I-es, majd két év múlva, 1991-ben, nemzetközi játékvezető: FIFA-bíró lettem.
- Milyen követelményeknek kellett megfelelni?
- A fizikai követelmények papíron elvileg ugyanazok hazai és nemzetközi szinten. Ha azonban valaki figyelemmel kíséri a mérkőzéseket, láthatja, hogy a külföldi mérkőzések ritmusa alaposan eltér a hazai mérkőzésekétől, és ez a játékvezetőktől is más fizikai teljesítményt kíván.
- A világbajnokságon két mérkőzést vezetett, egyen pedig közreműködött. Ezt tartja-e pályája csúcsának?
- Közel ötven nemzetközi nagypályás mérkőzést vezettem. Természetesen a mérkőzések súlya és a légkör miatt a vébén vezetett két mérkőzésem marad a legemlékezetesebb. Azért is, mert mind a két mérkőzés nagyon nagy téttel bírt, és sokszor sorsdöntő szituációkban kellett döntenem.
De ugyanígy életem nagy élménye volt az is, amikor a két élvonalbeli német csapat, a Dortmund és a Bayern München Bajnokok Ligája negyeddöntő mérkőzést vezethettem. Önmagában nagy élménynek és eredménynek tartom azt is, hogy háromszor vezettem a bírók által Európa legfélelmetesebbnek mondott stadionjában, Dortmundban.
Életem kiemelkedő állomásaként tartom még számon az 1992-es hongkongi teremlabdarúgó vébén való háromhetes szereplésemet. Ezzel kapcsolatban elmondhatom: egyedül vagyok a világon olyan, aki a labdarúgás mindkét szakában vébé-mérkőzéseket vezetett.
- Melyik volt a legnehezebb az eddigi mérkőzései közül?
- A legnehezebb a Chile- Kamerun mérkőzés volt a vébén. Ebben sok dolog közrejátszott. Az egyik, hogy kevésbé ismertem a csapatot, és ők sem ismertek engem. Szakmailag nagyon nagy kihívás volt. A mérkőzéssel kapcsolatos vitákról csak annyit: a tévé és a szakemberek véleménye szerint a vitatott pillanatokban minden tekintetben jól döntöttem. Nehéz napirendre térni az afrikai csapat és vezetői viselkedésén. A magyar médiában a perrel kapcsolatos információk jó része nem fedi a valóságot. Ilyen orvoslásra a FIFA és a labdarúgás szabályai szerint akkor sincs lehetőség, ha esetlegesen valóban tévedés történt volna.
- A vébé alatt a FIFA új elnöke többször nyilatkozott elmarasztalólag a játékvezetésről és annak amatőr voltáról a profi labdarúgáson belül.
- Igen, az új elnök évekkel ezelőtt még FIFA-főtitkárként foglalkozott azzal, hogy a játékvezetőket is profiként kell kezelni, és ennek megfelelő feltételeket kell teremteni számukra mind anyagilag, mind a felkészülés tekintetében. Én valószínűnek tartom, hogy a közeljövőben ez valamilyen formában meg is fog valósulni. Arra a kérdésre, hogy ettől jobb lesz e a bíráskodás, vagy hogy a játékvezetők nem kerülnek-e negatív függőségbe a FIFA érdekeitől, most nem mernék válaszolni.
- Hogyan értékeli saját vébén nyújtott teljesítményét?
- Ezzel kapcsolatosan mindenekelőtt azt figyeltem meg, hogy ebben az évszázadban világbajnokságon csak egyetlen játékvezető vezetett kettőnél több mérkőzést: a magyar Puhl Sándor, aki jó barátom.
A jelenlegi vébén 34 játékvezető volt. Aki látta a mérkőzéseket, el tudja helyezni az én szereplésemet is ebben a keretben. Bízom abban, hogy az ősz is választ fog erre adni: az útlevelem előreláthatólag nem fog sokat pihenni az asztalfiókban.
- Milyennek látta a vébét szakmai oldalról?
- A mérkőzések szakmai színvonala nem az én területem. Ami a játékvezetést illeti, nagyon gyors volt a játék, és ezt még fokozta, hogy tíz tartaléklabdával játszották a mérkőzéseket. A játékosok magatartására mindig rányomja a bélyegét a mérkőzés tétje - ez itt is így volt. Voltak nagyon sportszerű mérkőzések, de voltak durva szabálytalanságok is, amikor elszabadultak az indulatok.
- A játékvezetésben bevezetett új szabályok hogyan segítették a játékot, és miként lehetett ezeket alkalmazni?
- Végül is nem új szabályokról, inkább szabályértelmezésről van szó. Ez kimondja, hogy a hátulról való szerelés, amennyiben veszélyes az adott támadó testi épségére, kiállítással jár. A játékvezetők ezt nem alkalmazták következetesen. Azon is el lehet gondolkodni, hogy miért éppen egy világbajnokságon kellett első ízben alkalmazni az új szabályértelmezést. Hiszen 34 játékvezető 34 féle karaktert is jelent, és ezt egységesíteni nem kis feladat.
- A vébé alatt kint Franciaországban kapta a hírt, hogy mind a játékosok, mind a csapatvezetők szavazatai alapján az év magyar játékvezetője lett. Hogyan fogadta a hírt?
- Mindkettő nagyon jól esett, s erőt ad, és arra enged következtetni, hogy a néha előforduló kritikák ellenére elfogadnak a szakmában.
- Bejelentette, hogy év végén visszavonul a nemzetközi szerepléstől. Mi ennek az oka?
- Ez a vébé szereplésemtől független, korábban döntöttem így. A szabályok szerint még két évig - vagyis 45 éves koromig - vezethetnék nemzetközi mérkőzéseket, vagyis az Európa-bajnokságon búcsúzhatnék. Viszont a következő világbajnokságon magyar játékvezető szereplésére akkor van esély, ha minél több nagy nemzetközi erőpróbán megmérettetik, ezért úgy érzem, át kell adnom a lehetőséget a fiatalabb, nagyon tehetséges játékvezetői gárdának.
- Végezetül: mit tart sikere titkának?
- Úgy gondolom, a saját utamat jártam, bár természetesen sokat tanultam az elődöktől, és szívesen átvettem a tapasztalatokat. Többször megfogalmaztam, hogy a sikerhez vezető út állomásai: az iszonyatosan kemény munka, sok lemondás, nagyon jó sportbarátok, kollégák, és ami a játékvezetőknél nem mellékes: jó szem és sok szerencse.