CSEREKLYEI MÁRTA
Tony, a vidám kormányfő

Tony Blair jól ismert széles mosolya fogadta a nyolc nagyhatalom vezetőjét az angliai csúcstalálkozó fogadásán. Az angol miniszterelnök most ünnepli kormányzásának első évfordulóját.

Tony Blair. Fiatalos lendület Fotó: MTI

A Londonba gyűlt politikai „nagyok” közül valószínűleg egyedül Tony Blairnek volt oka az önfeledt mosolyra. Bill Clintont a közel-keleti és délkelet-ázsiai válság mellett a különböző botrányok nyomán immár hárommillió dollárra rúgó ügyvédi költségek nyomasztják, Helmuth Kohlnak már a szeptemberi választások miatt fő a feje, míg a japán miniszterelnök, Rjutaro Hasimoto a szakadék széléről próbálja visszarángatni kormányát és gazdaságát.
Kétség sem férhet azonban ahhoz, hogy a brit munkáspárti miniszterelnök arcán őszinte mosoly ragyog. Elnökségének első éves jubileumát ünnepelve büszkén mondhatja el magáról, hogy Churchill óta ő a legnépszerűbb brit politikus. Politikai pályafutása történetében fehér holló a kudarc vagy a sikertelenség.
Angliában a dolgok nem is állhatnának a jelenleginél jobban. Blair tevékenyen járult hozzá a béketárgyalások folytatódásához nem csupán saját háza táján, Észak-Írországban, hanem a Közel-Keleten is. A fényét vesztett brit birodalom gazdasága ismét virul: a font értéke magasra szárnyalt, a munkanélküliségi ráta pedig egyre kisebb. Mindenütt béke és gazdagság: az ezredforduló viharai között kívánhat-e valaki ennél többet?

Rockzenakarból a bársonyszékbe

Honnan indult ez a mindössze 45 éves miniszterelnök, akinek sikerült mindezeket elérnie? Apja még konzervatív színekben indult a hetvenes években a parlamenti választásokon, ám egy szívinfarktus kettétörte sarjadzó politikai karrierjét. Tony Blair ösztöndíjat kapott egy középiskolába, majd Oxfordba került, ahol jogi tanulmányai mellett nem igazán mutatott mély érdeklődést a politika iránt. Sokkal inkább az foglalta le, hogy az Ugly Faces elnevezésű punkzenekar fergeteges basszusgitárosaként és szólóénekeseként szerezzen hírnevet magának. Vasárnaponként azonban buzgón járt istentiszteletre, és hamarosan odaszánt kereszténnyé vált.
Tulajdonképpen a vallás miatt fordult a politika felé. Az Edinburgh-ben született Tony Blairre nagy hatással volt a szintén skót származású filozófus, John MacMurray, aki szerint a keresztényeknek kötelességük a társadalom javításán fáradozniuk. Jóllehet Blair ritkán beszél nyilvánosan hitéletéről, amikor megválasztása előtt a Time magazin arról kérdezte, hogy vallásos-e, kissé zavarba jött, és ezt felelte: „Vallási meggyőződésem nem befolyásolhatja azt, hogy az emberek rám szavazzanak.
Blair 1975-ben csatlakozott a Munkáspárthoz. Erről a következőket nyilatkozta: „Ha csupán politikai karriert akartam volna elérni, akkor a Konzervatív Pártba léptem volna be.”
A politikai siker gyakran a véletlen műve. Blair úgy vált a Munkáspárt vezetőjévé, hogy elődje szívrohamban meghalt. Elnöki tevékenységét gyakran hasonlítják Clintonéhoz. Ő azonban úgy véli, nem szégyen tanulni a jól működő demokráciáktól, s ezért gyakran kölcsönöz Bill Clinton stratégiájából, taktikájából és alapvető eszközei közül.
1992-ben Bill Clinton magát „új demokratának” nevezve vonult be a Fehér Házba. Amikor Tony Blair a Munkáspárt élére került, „új munkáspártinak” titulálta magát.
Megválasztása előtt így nyilatkozott: „Nem bűn az, ha az ember meg akarja nyerni a választásokat. Ha nem választanak meg, egy szalmaszálat sem tudok megmozdítani senkiért sem.

Hadd működjön

Blair fiatal kora nagy részét Ausztráliában töltötte, és nagy hatással volt rá az akkori ausztrál miniszterelnök, Robert Hawke megállapítása: „Vagy komplett idiótának vagy az előítéletek által teljesen elvakultnak kell lennünk ahhoz, hogy ne értsük meg: egészséges és erősödő magánszektor szükséges ahhoz, hogy az emberek többségéről gondoskodni lehessen. Ebből tanulva Blair megfogalmazta a maga következtetését a kapitalizmus és a szociális piacgazdaság lényegéről: „A közérdek szempontjából az számít, ami jól működik. Mi úgy véljük: a gazdasági tevékenységet jobb a magánszektor kezébe adni.”
A miniszterelnök másik fontos alma mátere az amerikai iskola volt, ahonnan azt jegyezte meg, hogy keményen kell elbánni a bűnözéssel, nagyobb befektetéseket kell végrehajtani az új technológiák és az oktatás területén, és olyan kormányt kell alakítani, amely „felelősségét érzi annak, hogy az iparral együttműködve felkészítse az embereket a változásokra. Blair azt is jól megtanulta az amerikaiaktól, hogy mindenféle támadásra azonnal reagáljon, és mindig legyen készenlétben jól irányzott üzenete. Abban hisz, hogy „társadalmi igazságossággal együtt járó hatékony piacgazdaságot kell létrehozni.
„Kezdettől fogva a modernizáció híve volt” - mondta róla Tony Banks, egy munkáspárti képviselő. A fiatal miniszterelnöknek valóban ez az egyik kedvenc jelszava. Blair ugyanakkor vallja, hogy ami jól bevált, az hadd működjön: nem számít, kinek az ötlete volt. Nem pazarolja sem idejét, sem energiáját arra, hogy szétzúzza hajdani elődje, a konzervatív Margaret Thatcher reformjait (csak azért, mert nem munkáspárti hozta meg őket). Célja nem a más pártok által elért eredmények szétmorzsolása, hanem továbbcsiszolása.
Clintont megelőzve Blair mondta ki először, hogy „a centralizált kormányzás ideje lejárt.” A hatalom decentralizálása érdekében Londonban nemrégiben polgármester-választást vezetett be. A döntés osztatlan sikert aratott a brit honpolgárok körében. A lépés célja, hogy a hatalmat a helyi önkormányzatok kezébe adják vissza. Tony Blairrel egyébként a tagországok is jól jártak: Skócia és Wales hamarosan saját parlamenttel büszkélkedhetnek, Észak-Írország pedig közös kormányzás alá kerülhet az írekkel.

A leghűségesebb tory

Az Európai Unióval kapcsolatos céljait illetően Blair elképzelése fényévekre van konzervatív elődjei hozzáállásától. Blair többek között a szomszéd országokkal való jó kapcsolatot, közös piacot akar. Demokratikus törekvései ellenére Blair nem akarja a monarchia eltörlését. Emiatt sokszor a „leghűségesebb tory címmel gúnyolták a politikai paletta másik oldalát képviselő miniszterelnököt. Az biztos, hogy Diana hercegnő tavaly augusztusi halálakor fontos szerepet játszott abban, hogy a királyi család ellen irányuló közvélemény ne csapjon át lincshangulatba. Blair szervezte meg, hogy a „szívek királynője” temetésének nagy nyilvánosságot biztosítva viszszaszerezze a nép jóindulatát a királyi család számára.
Blair mindig tudja, mit kell mondani, és azt is, hogy mikor kell csendben maradnia. Fiatalos lelkesedése és energiája szintén tovább növeli a népszerűségét. „Politikai nézeteim nagyon egyszerű meggyőződésekre épülnek: a közösség, az igazság méltánylása és az a hit, hogy az egyén leginkább egy egységes és tisztességes társadalomban tud boldogulni - vallja. Blair és pártja a kampánya” alatt sem ígért többet, mint amennyiről úgy vélte, később képes lesz teljesíteni. „Ha az ember bizonyos ígéretek alapján jelölteti magát, akkor később nem kormányozhat más alapokon.”