KÁNAI ANDRÁS
Ráérős urak passziója

 

Fazakas Szabolcs és Szász Domokos játék közben. A miniszter belelát a kártyákba Fotó: Vörös Szilárd

Barátságos bridzsparti a Gellért Szálló különtermében. Az angol Lordok Háza prominenseit látja vendégül - a szerény reményekkel csatába induló - magyar honatyák válogatottja. Mikor odaérünk, már terítenek - no nem étkezéshez, hanem a játékhoz. Men in black: néhány sötét öltönyös - és fontos - úriember beszélget egymással. Köztük Szappanos Géza, a Magyar Bridzsszövetség elnöke, aki szerint a második világháború után - érthető okokból - nemigen támogatták a korábban igen népszerű sportot. Igen, sportot, mert míg a sakk most küzd az olimpiai játékok közé való bekerüléséért, a bridzs már régóta résztvevője az ötkarikás küzdelmeknek. Hogy mi adja a szépségét? Szappanos Géza szerint az életszerű szituációk: az, hogy itt a szerencse gyakorlatilag semmilyen szerepet nem játszik.
A terembe időközben beszivárognak a magyarok. Fazakas Szabolcs ipari miniszter és egyben csapatkapitány, a kisgazda Tímár György, Szász Domokos és Molnár Péter szabaddemokrata képviselők, valamint a fővárosi SZDSZ-frakció két erőssége: Székely Gábor és Böhm András. Ám a britek még sehol. Tímár egyébként többnek tartja a bridzset egyszerű sportnál. „Példát mutat - mondja -, hogyan lehet úriemberként viselkedni. Egyébként a parlamentben én is így próbálok tenni. Nagyon nem szeretem, amikor úgy mondanak véleményt valakiről, hogy közben tisztában vannak állításuk valótlanságával.”
Persze tudvalevő, hogy a bridzs - úgymond - az angolok játéka, úgyhogy az eredmény nem is annyira fontos. Közben megérkeznek a vendégek. Barátságos angol arcok, inkább az ötvenen túlról. A férfiak angolosan elegánsak, a feleségek közül többen Thatcher-frizurát hordanak. Kik is játszanak az ellenfél csapatában? A nevek nem fontosak, csak a titulusok: a lord, a márki, a vikomt ugyanúgy megtalálható a vendéglistán, mint a patinásabb csengésű őrgróf. Hamarosan asztalhoz is ülnek a tapasztalt angolok és a bátor magyarok. Elkezdődnek a partik, és kissé megbomlik az elegancia: a zakók lekerülnek a szék támlájára. Lehet, hogy a bridzs angol sport, de nekünk is van speciális szórakozásunk: hirtelen egy mobiltelefon csipog, a fejek érdeklődően fordulnak a zaj irányába. Mellesleg egy pisszenést is alig hallani. Az egyik angol felsőházibeli asztalán ott gőzölög a tradicionális ital, pedig öt óra már régen elmúlt. A honi ipari miniszter pedig Szász Domokos mellett kibicel - a Koalíciós Egyeztető Tanács sem működhetne gördülékenyebben.
Másfél óra múlva sorra állnak fel a játékosok, hiszen szünetre még ebben a kemény sportban is szükség van. A félidő eredménye szinte sokkoló - az angoloknak. A magyar csapat olyan különbséggel vezet, hogyha labdarúgásról lenne szó, legalább 6-0 lenne a javunkra.
Az angolok eközben már a spájzban vannak! Egy kis asztalon étvágygerjesztő szendvicsek sorjáznak, s a vendégek vidáman falatoznak, mintha nem tudnák, hogy ma ők állják a cehet. Közben Szász Domokost, a parti főszervezőjét csípem el: „Jól megy a csapatnak, olyannyira, hogy az elején a játékot nem vállaló Fazakas Szabolcs a második félidőben már asztalhoz ül.” Itt megszakad a beszélgetés, hozzánk lép Molnár Péter, aki még zöldfülűnek számít ebben a sportágban. Hogy tartsák a helyes irányt, megkérdezi Szásztól, mi az összesített „félidei” eredmény. A szünetnek vége, a játékosok visszaülnek, de a párok megcserélődnek. Változatlan hevességgel zajlik az angol-magyar. A parlamenti közvetítések miatt kiábrándult honpolgároknak némileg vigasztalást nyújthat, hogy kultúremberségből a magyar politikusok leckét adtak hagyománytisztelő angol kollégáiknak: felsőház ide vagy oda, a húsz mérkőzés mindegyikét a magyar csapat nyerte meg. Mit nekünk hát felsőház!