A 80 éves múltra visszatekintő Vörös Hadsereg
hagyományai a mai Oroszországban is élnek, így a szolgálat a
mai orosz hadseregben sem leányálom. A hivatalos adatok szerint
évente legalább ezer sorkatona vet véget önkezével
életének, a katonaszökevények száma pedig hosszú idő óta
nem csökken. A „békeidők” szokatlanul nagy
„veszteségének” fő oka az öreg katonák és a tisztek
kegyetlensége. Akadnak azonban „jólelkű” parancsnokok is.
A kivételezett haderőnem, a rakétacsapatok egyik
mintahadosztályának sorkatonáját saját parancsnoka mentette
meg az öreg bakák önkényeskedésétől - legalábbis a
tiszt későbbi magyarázata szerint -, amikor
tisztiszolgaként kiemelve, „különleges megbízatást”
adott Dmitrij Zujevnak.
Az orosz katonát a családszerető tiszt saját anyósához
vezényelte, az Irkutszk mellett fekvő Iszkra falu egyik
portájára. Az új „objektumon” hét tehén, két koca és
számos háziszárnyas ellátása volt a haza szolgálatára
behívott Zujev feladata, akit a porta szaunájában
szállásoltak el. Nyáron itt még csak-csak kellemesek voltak a
körülmények, de télen erősen huzatos volt a legénységi
szállás, már csak azért is, mert a parancsnok valamiért
elfeledkezett a téli ruházat kiadásáról.
A katonát a fagyhaláltól a jószívű szomszédok mentették
meg: ki sapkát hozott, ki kesztyűt és kabátot adott a vacogó
katonának. Tíz hónap szolgasor után a modern
„jobbágyságon” felháborodott szomszédok
„szabadították fel” végül Zujevet, mert türelmüket
vesztve bejelentést tettek a hatóságoknak.
A rakétahadosztály parancsnoksága szerint a felelősöket
„szigorúan megbüntették”. Zujevnak azonban ki kell
szolgálnia maradék idejét, immár a kaszárnyában, ami az
orosz hadseregen belüli állapotok ismeretében nem biztos, hogy
jobb hely lesz, mint az Irkutszk melletti parasztporta. (MTI)