Hétvégén kezdődik a Labdarugó NB I. tavaszi szezonja.
Nyilasi Tibor, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezető
edzője ez alkalomból nyilatkozott a Heteknek.

Nyilasi Tibor. Megoldódik a csatárhiány
- Milyen Fradit fognak látni a szurkolók a következő
szezonban?
- Nagyon remélem, hogy egy jobbat és eredményesebbet, mint
amely ősszel szerepelt itt. Mindenképpen az első három
helyezés közé kell bejutnunk, hiszen a közönség is ezt
várja tőlünk.
- Kik lesznek a csapat meghatározó játékosai?
- Feltétlenül ki kell alakítani egy stabil vázat. Remélem,
hogy bármelyikük véd is a két kapus, Hajdú és Udvarácz
közül, erőssége lesz a csapatnak. Remélem azt is, hogy a
védelem Dragónerrel az élen stabilabb lesz, mint ősszel, és
egy Dragóner, Lipcsei, Jagodics, Miriuta, Horváth Feri
tengelyhez a többiek is fel tudnak majd nőni.
- Hogyan sikerült a felkészülés?
- A felkészülés jól sikerült, december 20-a óta van
edzésben a csapat. Bécsben voltunk a karácsonyi teremtornán,
utána itthon kezdtük el az alapozást, majd elmentünk
Chilébe, ahol jó körülmények között, nagyszerű ellenfelek
ellen játszottunk. Ezután ismét itthon folytattuk, illetve
fejeztük be a felkészülést. Szerencsére olyan jó volt az
időjárás, hogy hazai pályán edzhettünk, nem kellett tábort
vernünk sem külföldön, sem idegen helyen, a pályák
nagyszerűek voltak, mintha nyár lett volna. Mindent
összegezve: nem lehet panasz a gyakorlásra, jöhet a
bajnokság.
- Az új játékosoknak sikerült beilleszkedniük az
új közegbe?
- Remélem, hogy sikerült, és a csapaton belül is
kialakulhat egy egészséges versenyszellem. A csapat és a bő
keret az őszi szezonra elfogyott, most azonban jöttek fiatal
játékosok is. Igaz, a szakosztály jelenlegi helyzetében
játékosokat vásárolni nem tudtunk, ezért a fiatalok
majdhogynem ingyen kerültek a csapathoz, még ha csak
kölcsönbe is. Gyakorlatilag minden poszton két játékosom
van. Ezzel megszűnnek bizonyos gondok, többek között a
csatárhiány. Hiány volt a góllövő csatár posztján is.
Remélem, hogy Potemkin idejövetelével ez is megoldódik, most
majd magukhoz térnek a csatárok, és rivalizálni fognak a
csapatba kerülésért.
- Hogyan látod a magyar futball általános helyzetét
és jövőjét?
- Nagyon nehéz egy-két mondatban összefoglalni, és nekem
nem is tisztem, hogy igazságot tegyek. Vannak, akik ezt
kifejtik, és elmondják elképzeléseiket, kiváltképp az új
MLSZ. Nekem az a véleményem, hogy a mindenkori futball a
mindenkori társadalom tükörképe, és ha egy társadalomban a
gazdasági és a politikai élet nyugodt és racionális, akkor a
futballban is ezeket a jegyeket lehet felfedezni, például
tervszerűséget, racionalitást, professzionizmust. Amíg a
hétköznapi életben és a gazdasági téren országos szinten
zavarok mutatkoznak, addig a futballban sem lesz sokkal könnyebb
a helyzet.
- Szerinted az MLSZ új elnöke és az új vezetőség
tud-e valami újat, valami frisset belevinni a futballba?
- Azt hiszem, ezt a kérdést inkább nekik kéne feltenni,
hiszen ők vállalták ezt a posztot. Biztos, hogy kész
programmal fognak majd jelentkezni, de nekünk mindenképpen
türelmet kell szavazni számukra, hiszen egyik napról a
másikra ezt a futballt nem lehet megreformálni. A gazdasági
életet kell ahhoz először rendbetenni, hogy a futball
példamutató lehessen. Én bízom benne, de majd meglátjuk.
- Ha felkérnének, vállalnád a szövetségi
kapitányi tisztet?
- Ez egy össznépi játék, fölösleges itt most választ
adnom, mivel az MLSZ új vezetésének véleményét,
elhatározását, jelöltjét még nem lehet ismerni.
- Néhány személyes kérdés. Mióta vagy nős?
- 1981 óta.
- És hány gyermeked van?
- Kettő: egy tizennégy éves fiam, őt Tibornak hívják, és
egy nyolcéves, aki szintén fiú, őt Bálintnak hívják.
- Sportolnak?
- Mind a ketten fociznak a Fradiban.
- És tehetségesek?
- A kisebbik nagyon tehetséges, bár még hosszú út áll
előtte. Tibi nagyon szorgalmas, ő jelenleg a kamaszkori
változások idejét éli. Remélem, hogy jó játékosok
lesznek, de ha nem, akkor sincs nagy baj, hiszen nekem már az
elég, hogy a futballt rajongásig szeretik, és ez már egy
mutató.
- Neked mi a kedvenc időtöltésed, hobbid?
- Gyakorlatilag a futball mellett másra nincs sok időm, de
elsősorban a családdal és a gyerekekkel töltöm a
szabadidőmet. Amikor edzés után hazamegyek, ők már várnak
otthon, ráadásul most éppen betegek. A hétvégét mindig a
családdal közös kikapcsolódással töltöm, a rövid
szabadságot is, nyaranta vagy télen. Ha jut idő a barátokra,
akkor teniszezni is szoktunk például. Tehát aktívan töltöm
a szabadidőmet, általában a sportolás mellett maradok, mert
én olyan nyughatatlan természetű ember vagyok, aki a szobában
nem tud meglenni.
- Jelent számodra valamit a vallás, a hit?
- Gyakorlatilag nem, hiszen nem vagyok templomba járó; az
már más kérdés, hogy vannak olyan dolgok, amiben hiszek, de a
vallással igazából még nem foglalkoztam.